Székesfehérvár és Vidéke, 1902. július-december (30. évfolyam, 77-154. szám)
1902-11-13 / 134. szám
2 Nem lehetnek hivatottak azok parlamenti ellenőrzésre, akik kizárták tegnap a Házból ok nélkül a legfőbb ellenőrzést, a nyilvánosságot! Cselédügy, Székesfehérvár, nov. 13. Ne becsülje csekélyre senki, hogy mi ezzel az ügygyel a nyilvánosság előtt ismét foglalkozunk. Mert társadalmi kérdés ez is és pedig olyan, mely mindinkább előtérbe nyomul és mindjobban érezteti velünk, hogy létezik. Alig képzelhető olyan összejövetel nők közt — még a legműveltebb osztályokhoz tartozó nők sem mentek ettől — hogy a cselédek szóba ne kerüljenek. A cselédek elleni panasz általános. Hogy félre ne értessünk, sietünk megjegyezni, hogy mindig nő cselédekről van szó, akik a ház és konyha körül való dolgokat végzik. A cselédrendtartásról szóló törvény kötelességévé teszi ugyan a cselédnek, hogy tartozik szolgálatadójának parancsait tisztelettel fogadni és azon munkát, amelyre vállalkozott, hűséggel és pontosan teljesíteni. Ennek ellenére a cselédek nyelvesek, visszabeszélnek, feleselnek, kihívó magaviseletet tanúsítanak, az engedélyezett időn túl kimaradnak, ha valahova küldik őket, az után cselédtársaikkal tereférére összeállnak, odahaza az asszonyt a méreg eszi, hogy a drága időt a cseléd lopja. Ha ezért otthon dorgálást kap, ahelyett, hogy ezt megadással tűrné és hibáját elismerné, hetyke módon oda vágja, hogy ha nem tetszik a szolgálata, tessék felmondani. Ilyen viszonyok közt a cselédváltozások napirenden vannak s rég elmúltak azok a boldog idők, mikor egy családnál évekig elszolgált egy cseléd, sőt már az is ritkaság, hogy egy cseléd egy helyen hónapokat töltsön. Nem vagyunk elfogultak és nem akarjuk a dolgot egyoldalúlag oda állítani, hogy a cselédviszonyok megromlásának kizárólag és egyedül a cselédek az okai; sőt megengedjük, a tapasztalat is e mellett bizonyít, hogy a cselédtartók is félreismerik a változott viszonyokat és cselédeik felett oly hatalmat kívánnak gyakorolni, melyet az idők szelleme elé intett. Nem szabad a cselédtartóknak sem szem elől téveszteni, hogy a törvény az egyéni jogokat általánosította és a cselékre is kiterjesztette. A cselédek szegődésük alkalmával csak munkaerejüket adják bérbe és ők is megkövetelhetik, hogy velük lealázó módon ne bánjunk és ne követeljünk tőlük olyanokat, melyek őket megalázzák és önérzetüket sértik; a törvény által megengedett fegyelem gyakorlása nem fajulhat hatalmaskodássá. A tapasztalati tények azonban a mellett bizonyítanak, hogy nem anyira a cseléd szorul gazdájával szemben védelemre, mint inkább a cselédtartókat kell védelembe venni a cselédek túlkapásai ellen. Már azt is túlkapásnak kell minősítenünk, hogy a cselédbéreket hihetetlenül felcsigázzák és oly béreket követelnek, melyek az általuk teljesített munkával arányban nem állanak. Egy nő cseléd havi bére akárhányszor magasabb mint egy külső cselédé, aki pedig kemény munkát végez, sokkal jobban le van kötve és produktív munkájával gazdájának a kenyérkeresetben segítségére van. A mai nő cselédek persze parádésak, nagyon szeretnek öltözni, magukat piperézni, erre pedig pénz kell, ezért támasztanak akkora igényeket, a minőket kielégíteni nem lehet. Nagyon helyén volnának tehát a cselédképező intézetek, ahol a leendő cselédet nemcsak a házi dolgok végzésére oktatnák ki, hanem önmérsékletre, takarékosságra és szerénységre is oktatnák. E helyett kapjuk a gombamódra szaporodó cselédszerző intézeteket, melyek az ipartörvény védelme alatt már egész kasztot képeznek és egymással versenyre kelve a cselédviszonyokat szinte rontják, mert természetes, hogy minél jobban virágzanak a helyszerző intézetek, annál jobban romlanak a cselédek, akik nem egy helyen a helyszerző intézetekkel véd- és dacz szövetséget képezve, a cselédtartásra utalt családokat rendszeresen kizsákmányolják, s mint a cselédek kioktatói és titkos tanácsadói szerepelnek, felbiztatva őket jobbnál-jobb helyek szerzésével, ösztönözve őket ezzel helyeiknek minél gyakoribb változtatására. Természetes, hogy a cselédnek könnyen sikerül az, hogy tűrhetetlen magaviseletével a kívánt felmondást annyiszor, amennyiszer megkapja. Nézetünk az, hogy a cselédmizériáknak legfőbb okai jórészt maguk a cselédszerzők, de ezekkel szemben a hatóság tehetetlen, mert bár igaz, hogy a cselédrendtartásról szóló törvény szigorúan bünteti azt, aki a másnak a szolgálatában álló cselédet helye elhagyására csábítja, de ezt a cselédszerzőre rábizonyítani már csak azért sem lehet, mert a cseléd, aki ebben az ügyben tanúságot tehetne, titkos szövetségesére rá nem vall. Valamennyire lehetne a cselédügy javítását oly módon előmozdítani, ha a város rendőrsége — hiszen, ha jól emlékszünk, tervben is van ez — maga is létesítene egy cselédelhelyező osztályt, mely ez egyes cselédszerzők kapzsiságától menten, — a cselédszerzéssel a legmérsékeltebb díjtételek mellett szintén foglalkoznék és az általa elhelyezett cselédeket rendőri felügyelet alatt tartaná. Tudtunkkal igy van szervezve a cselédügy Nagy-Becskereken, ahol ez iránt külön statútum intézkedik. Nem ártana, ha rendőrségünk az erre vonatkozó szabályokat beszerezné és tanulmány tárgyává tenné, hogy annál előbb valósíthatná meg a rég vajúdó tervet. K. L. SZEKESFEHÉRVAR ÉS VIDÉKE. (134. sz.) 1902. november 13. HÍREK. Dr. Eötvös Bálint sikkasztása. — A képviselőház mentelmi bizottságának jelentéseiből. — A budapesti kir. főügyészség f. évi junius 28-án 2885. sz. alatt kelt felterjesztésében azon okból kéri dr. Eötvös Bálint orsz. képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mert ellene Fried Adolf sikkasztás miatt feljelentést tett. Az iratok szerint a tényállás az, hogy dr. Eötvös Bálint orsz. képviselő mint az erzsébetfalvi korona- és hitelszövetkezet megbízott ügyésze és igazgatója, Fried Adolfot felfogadta pénztárnoknak ezen intézethez s tőle az iratok közt levő eredeti levelek szerint 1901. február havában 2 ezer kor. készpénzt és 4 ezer korona értékű értékpapírt vett át óvadékul. A szolgálati viszony Fried s a nevezett intézett között 1901. szeptember havában felmondatott s ez év deczember hó végével megszűnt, daczára ennek az óvadék vissza nem adatott neki, sőt az erzsébetfalvi korona és hitelszövetkezethez be sem lett szolgáltatva, hanem az elzálogosíttatott, utóbbi Radó Károly vallomásával, az előbbi pedig Radó Simon vallomásával bizonyíttatik; mindezeknél fogva, miután a megkeresés az illetékes kir. ügyészségtől érkezett s zaklatás jellegét az ügy magán nem viseli, a mentelmi bizottság tisztelettel javasolja a t. képviselőháznak, hogy dr. Eötvös Bálint orsz. képviselő mentelmi jogát ezen esetre vonatkozólag felfüggeszteni méltóztassék. Perczel s. k., Maróthy s. k., elnök, előadó. — Városi közigazgatás. Székesfehérvár szab. kir. város közigazgatási bizottsága — Fiáth Pál báró főispán távolléte miatt — Havranek József polgármester elnöklésével ülést tartott. A rendes szakreferensi jelentések közül kiemelkedőbbek a következők voltak: Dr. Saára Gyula bizottsági tag interpellálta dr. Bierbauer Viktor városi főorvost a Sütő utczában özv. Lechnerné házában hónapokkal előbb előfordult egy gyanús haláleset miatt. Özv. Lednerné nevelt leánya, Horeczky Róza ugyanis akkoriban oly különös körülmények között halálozott el, hogy a hatóságok jónak látták holttetemét felbonczolni s annak belső részeit az országos vegyészi intézethez Budapestre küldeni. A felszólaló a tényállást magát az újságok közleményeiből tudja, de a főorvos mindeddig nem terjesztette elő az ügyet a közigazgatási bizottságnak. A vizsgálat azóta valószínűleg megejtetett, de a főorvos mindeddig nem indokolta, hogy miért történt akkoriban a desinficiálás és a család kérelmét mellőzve, a hulla felbonczolása. Dr. Bierbauer Viktor főorvos válaszában hangsúlyozza azt, hogy az ily természeti ügyek nem tartoznak a bizottság elé. Hogy mégis választ adjon a felszólalónak, kifejti, hogy ebben az esetben a hullarészek azért küldettek fel az országos vegyészeti hivatalnak, mert mérgezésről is szó lehetett a tünetek alapján. Azóta a hullarészek már visszaérkeztek és pedig érintetlenül, a belügyministérium közegészségügyi osztályából és kétségtelenné lett, hogy a halálozást idült bélhurut idézte elő. Ezt különben a bonczjegyzőkönyv is megerősítette. Egyebekben a fölszólaló és Havranek József polgármester észrevétele alapján jövőre a hasonló természetű ügyeket is megismertetheti a bizottsággal. — Tóth István főjegyző előadása alapján a bizottság az orth. izraelita hitközség Schweiger Herman személyében való rabbiválasztását jóváhagyólag tudomásul veszi. — Gróf Festetich Berna tanfelügyelő jelenti: Pékné Krasznopolszky Ida és Nemessy Etelka polgári leányiskolái tanítónők véglegesitésekért folyamodnak. A bizottság tudomásul veszi. — Bognár József főállatorvos jelentéséből kitünőleg a száj- és körömfájás az alsó városi csordákban terjedet el. A hatóság nyomára jött annak, hogy 29 magános és két pásztor a bejelentést elmulasztották s ezért a kihágási eljárás megindittatott ellenük. Havranek József polgármester tett ezen jelentéshez egy kiváló fontos észrevételt: A Székesfehérvár és Vidéke és egy másik helybeli újság azt írta, hogy a hatóságoknak előbb tudomásukra jutottak a száj- és körömfájásra vonatkozó egyes adatok, mint az erre vonatkozó bejelentések megtörténtek volna és a hatóság mégsem tett intézkedéseket a dologban. Miután a bejelentések után megtartott vizsgálat alkalmával tényleg találtak gyógyuló száj- és körömfájásban szenvedett szarvasmarhákat, amelyeknek gyógyulása 8—9 napot vehetett igénybe s igy nincs kizárva az eset, hogy egyes hatósági személyek tudhattak a száj- és körömfájásról és a dologba mégsem avatkoztak bele, — a maga részéről az esetleges eltitkolás ellen a legszélesebb vizsgálatot indította meg, hogy az eltitkoló hatósági közeg elvegye méltó büntetését. A polgármester ezen előterjesztését a bizottság egyhangú helyesléssel tudomásul vette. — Az eldobott zászlórúd. Kircsics Bódog, a »Fejérmegyei Napló« munkatársa, mikor az úgynevezett »Új lap« helyi mellékletének szerkesztését magára vállalta, körülbelül olyanformán járt, mint az a csupasztérdű hegymászó, amelyik mindig a hegy csúcsára irányítja tekintetét, aztán egy mihaszna apró kavicsban megbotlik és felbukfenczezik. A jámbor Kirisics pedig dehogy számolt ezzel a kavicscsal, ő harczolni akart a krajczáros újsággal a dicső klerikális eszmékért, meg akarta verni, tönkre akarta silányítani a Friss Újságot, aztán nyakát szegte rövid pályafutásának az a kisded körülmény, hogy nem kapott rikkancsokat az újságjának. Mert hát ilyen az élet ... A férfiú tervez, a rikkancs meg végez. Kirisics Bódog terve megbukott, az Új Lap zászlaja nem lobog többé. A szövetkezeti boltban vásárolt szép új zászló, amelyre a szokásos jelszavakat annyi gonddal és előrelátással pingálta fel, hamarosan leszakadt, lerongyolódott a zászlórúdról. Kirisics kezében a zászlóból csak a csonka, csupasz zászlórúd maradt meg, ezt pedig tudvalevőleg nem lehet lobogtatni, legfölebb csak verekedni lehet vele. Mert hát Kirisics Bódog a végső elbusulásban mégis könnyíteni akart a szivén. Szivének könnyítésére pedig mi lett volna természetesebb, mint hogy a rikkancsokon, az átkozott rikkancsokon töltse ki bosszúját, akik okozói voltak az Új Lap bukásának. Mert nem viszonos-e az a relatio, hogy őt a rikkancsok verték meg, ő pedig viszonzásul legalább egy rikkancsot verjen meg. Denikve ebből a rikkancs