Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-10-14 / 83. szám

VI. évi folyam. 85. szám 1876. október 14-én Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton.­­A­ lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre...........................................................................6 frt. — kr. Fél évre................................................................................3 frt. — kr. Negyed évre......................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. B­irdetv­ény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 , nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben : Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a ,,Székes­­fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi­ utcza 5-ik sz.) czímzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi dijak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. Községjegyzői­ egylet és nyugdíj. Szép szavak, melyeket már oly sokszor hangoz­tattak, de melyek még mindig nem egyebek jó kí­vánságnál. A megyei közgyűlés elé került majd 6 évi ha­lasztás után a jegyzői nyugdíj fontos ügye s az elkészített tervezet a gyűlés által oly meghagyással lett kiadva a megyei alispánnak, hogy azt a községi jegyzőkből álló enquette vizsgálja át; kívánatos volna, ha mielőbb összehivatnék ezen enquette és a nyugdíj ügye alaposan megvizsgálva, végre valahára megva­lósulna. Reméljük, hogy ez minél hamarabb össze­­hivatik és a jegyzői nyugdíj is meg fog alkottatni. A községjegyzői­ egylet hasonlólag a jókívánsá­gok közé tartozik, s ennél nem okulhatjuk, sem a megyei hatóság, sem másokat, hanem egyedül magu­kat a jegyzőket, kik különösen a megyében véghet­­len közöny, sőt vétkes részvétlenséget tanúsítanak épen saját ügyük iránt. Községjegyzőink közül egy kisebb töredék újab­ban érdekeltséget kezd tanúsítani ügyük iránt s kö­zelebb városunkban gyűlést is tartottak, ugyan egyik fő czéljuk mindenekelőtt egy kisebb csákvári járási jegyző-egyletet alakítani, mely alapját képezi a me­gyei általános községjegyzői­ egyletnek. Üdvözöljük e kisebb töredék működését is, mert reméljük, hogy ezek nemes törekvése folytán a nagy tömeg lethargicus álmából felocsúdva végre valahára tenni fog valamit s meg fogják alakítani a megyei községjegyzői­ egyletet, mely könnyebben létrehozza, ha ugyan addig meg nem lesz, a jegyzői nyugdíjat. Mindkettőre nagy szükség van megyénkben. A jegyzői nyugdíjalap által a szegényebb sorsra jutott elaggott jegyzők és hátrahagyott családjuk segélyez­tetnék. Tudjuk a gyakorlati életből, hogy elöregedett jegyzők és tanítók sorsa milyen irtózatos volt eddig. A törvény a tanítók sorsáról gondoskodott s elég tévesen a községi jegyzőket kihagyta gondoskodása védszárnyai alól, pedig ha mást nem, legalább köte­­lezőleg kimondhatta volna, hogy minden megye tar­tozik nyugdijat szervezni, ha ezt teszi, nem fog az ügy ily lassan menni, mint ment eddig, nem hallogatták volna azt, mint hallogatták eddig sok helyen. Ezen hibáját a törvényhozásnak mielőbb helyre kell hozni, mert addig bármily jó igyekezettel lesznek is egye­sek az ügy iránt, még­sem éretik el azon eredmény, melyet várhatnánk s melyet a községi jegyzői kar az országtól követelhet. Addig is azonban míg ez megtörténik, községi jegyzőink viseltessenek kellő érdekeltséggel saját ügyük iránt; azt hisszük, hogy a nagy­közönség is pártolni fogja, ha másképen nem, legalább anyagi se­­gélylyel. Ennyit akartunk a nyugdíjról ez alkalommal. A másik fontosabb ügy, mely a községi jegyzők szellemi érdekeit mozdítja elő, a községjegyzői­ egylet. Ilyet akar nálunk a csákvári járásra nézve néhány derék férfiú alakítani. Derék törekvések szép és di­csérendő, de sokkal czélszerűbb és hasznosabb volna, ha a megye egész területére alakulna egy ilyen egylet, mely a községjegyzőkre nézve szellemi tekintetben igen fontos lenne. Egy megyei jegyzői­ egylet, melyet oly sokszor hangsúlyoztunk sok fontos javítást tehetne a jegyzők érdekében, mert egyesült erővel ha tesznek, impo­­zánsabb a szavuk, mint egyes kerületi egyleteké. A szellemi mozgalmak lendületet nyernének kö­rükben, saját hivatásuk tudományos művelését esz­közölhetnék s élénk szellemi életet alkothatnának távol a politikai küzdelmek zajától. Azon nemes törekvés, mit néhányan megkezdtek, azt hisszük nem marad eredmény nélkül s a tartott értekezlet jótékony hatását élvezni fogja az egész községjegyzői kar. Iparkodjanak tehát mindnyájan, hogy a czél megvalósuljon s a legszebb eszközök működésével a községi jegyzők nyugdíjügye lendületet nyerjen s helyzetük általános javítást érjen el. Á­ m Vérző szívvel.... Vérző szívvel, fájdalommal, Járok én utánad S olyan fájó, olyan édes A szerelmi bánat. Nem születtem én örömre, A bú nevelt engem. Bú tengerben megfürödve Tisztul az én lelkem. Kinozz, kinozz szép angyalom Bár szivem megreped, Akkor termi a gyöngyöket A csiga, ha beteg! Száva. "V­égtelenség*. — Eredeti beszély. — Irta: Ifjú Filó Lajos. Szegény „gyönyörű leány!“ — Szegény gyönyörű halott! Ott fekszik a patyolat-ágyon, tagjai mozdulatla­nul nyugszanak, mint harmattiszta hójűvallat — a hó­tömegen. Csak az arcz havára hull egy egy piros sugár még, mintha a haldokló tavasz végső sugarában egy mennyei paradicsom gyöngyvirágaira mosolyogna! Szegény gyöngyvirágok! Talán már holnap le­hullanak elhervadtan, mint az őszi levél. Azután nem mondja senki, de senki, hogy itten tavasz is volt valaha! Az az a piros sugár azon a fehér felhőn nem a leánynak üde arcza, hanem a lázbetegség hajnala, mely talán az örök éj közeledtét hirdeti. Szegény gyönyörű leány! Anyja ottan lesi minden szavát, minden mozdu­latát szives gondozással, pedig már egyfolytában két éjszakát is átvirrasztott a beteg ágya mellett. S egész önfeledt odaadó szeretettel lesi kivánságát a szép Ma­riskának, s igyekszik azt teljesíteni majdnem a rajon­gásig ! Mennyire is szerették! Mihaszna, ha itt szerették is mindnyájan, és ott nem szereti az az egy! De különös is néha a sorsnak szemtelen kaczér­­kodása! Emilia az ágy fejénél kényes szemmel szemléli az ide oda hánykolódó leányt, míg Béla egyik sarokba húzódik. Ő nem szeret holmi asszonyos sentimentális­kodásokat mivelni, s még érzékenységét sem szereti fitogatni, de most nem tudja eltitkolni azokat a forró kínos könyeket, melyek rángó arczán, néma ajakán, végig peregnek. — Te vagy anyám­? Szól a lázbeteg felocsúdva nehéz álmából, s szelíden nézve annyjának könyes szemeibe. Te jó vagy, nagyon jó vagy — — — és mégis könyerel. Ki bántott ékes jó anyám? — Vagy talán ez a jóknak sorsa? Igen, igen, kényeikben van a megszólamlásig híven megírva, hogy mi nekik az élet.... Jóság és köny!----------De hát miért is voltál jó, hiszen azt neked nem parancsolta senki!... De hát miért is könyerel te? Hát nem tiltotta ezt meg neked senki? Lásd, én tudom, hogy jóságot a szív sugalatára mivelsz. — De hát kell arra hallgatni? — Ki kell kiszámithatlan és egyelőre meg nem becsülhető azon szerfelett üdvös benyomás s hatás, melyet a Vili. embertani és ősrégészeti nemzetközi gyűlés Magyar­­országra gyakorolt. Egyesek, kik eddig közönynyel viseltettek a régészet, mint tudomány iránt, mint va­rázsvessző bihatására teli lelkesedéssel, hévvel és oda­adással működnek e téren, mely mig egyrészt a haza dicsőségének emelésére, a másrészt a tudományosság terjesztésére oly bé anyagot szolgáltat. A lehető leg­nagyobb örömmel s teljes elismeréssel constatálhatom, hogy vidékünkön, melyet méltán nevezhetni „classicus földnek“ s a régészet kiaknázhatlan forrásának, nemes hévvel vetekedő mozgalom indult meg. — Ne higyje senki, hogy merő dillettantismus vagy felületes pilla­natnyi divathajházás ez, hanem komoly igyekezettel s lehetőleg tudományos szakismerettel párosult mozgalom. Széltében, hosszában bár áldozatokkal ásatások eszkö­zöltetnek, régészeti kirándulások terveztetnek, melyek­nél a kellő siker nem is marad el s alig akad a mű­­veltség nevére igényt tartó ember, ki magánygyüjtemény szerzésében ne fáradoznék, így vidékünkön eként lelkesedő férfiakból egy kis társaság régészeti szempontból ásatással összekötött kirándulást tervezett Tökölre, a vezetés szerepét Lu­­daics Miksa járásbiró úr vállalta magára. Nem várt siker koronázta a kapákkal és ásókkal ellátott úri karaván buzgalmát. A lelt urnák szabályszerű távol­kaczagni kegyetlenül, hogy mérgében megpukkad­jon bele! ! — Én azért beszélek ily „botorul“ — a­mint ti nevezitek az ily beszédet, — mert én is voltam jó, de szinte már el is feledtem, tudod attól a törszúrás­­tól.... Szegény szivem. — Én mégsem könyerem, mert nem csókolná le senki, nem törölné le senki azokat! — Én egyszer azt álmodtam, hogy kolduskirály­­nő voltam; azután lelopták egyetlen kincsem, a napot az égről. Hiszed, hogy ez botor álom volt? Óh nem! Hiszen e két dolog olyan természetesen megfér egy­más mellett! A koldusokat szeretik az emberek fosz­togatni !... Azután felébredtem. A napos fele az álom­nak az hazugság nyomora hazugság volt, de a koldus­nyomor királyi éjszakája — — — ah az olyan igaz, olyan nagyon igaz. Hiszen a ki jó volt, attól ellopják a napot is, de annak nem szabad fájni! Pedig ki tilt­hatja meg a szívnek, hogy ne fájjon. — De, hiszen, ha a nap elveszett is számodra, megmaradt még a föld. Föld és nap! — Egy vak és egy vakító csillag! a­melynek szemei is csupa csilla­gok. . . Istenem, minek lenne nekem a föld ? Két vak mire menne egymással? Hiszen nekem elveszett már a szemem fénye, elveszett még akkor, midőn a koldus királynő napját lelopták az égről! S ezzel a szegény koldus királynő elkezdett szi­­vettépen zokogni. Hiszen magamagát siratta! Azzal befordult a lázbeteg a fal szőnyege felé s elszenderült. Ekkor lépett be az öreg Ámori. — Soha ilyet! szólt suttogva, most az egyszer megtagadva dörgő hangját — képzeljétek csak! Bárdy Elemér megkérte — Régészeti mozgalmak a vidéken.

Next