Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-10-14 / 83. szám
VI. évi folyam. 85. szám 1876. október 14-én Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton.A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre...........................................................................6 frt. — kr. Fél évre................................................................................3 frt. — kr. Negyed évre......................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Birdetvény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 , nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben : Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a ,,Székesfejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi utcza 5-ik sz.) czímzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi dijak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. Községjegyzői egylet és nyugdíj. Szép szavak, melyeket már oly sokszor hangoztattak, de melyek még mindig nem egyebek jó kívánságnál. A megyei közgyűlés elé került majd 6 évi halasztás után a jegyzői nyugdíj fontos ügye s az elkészített tervezet a gyűlés által oly meghagyással lett kiadva a megyei alispánnak, hogy azt a községi jegyzőkből álló enquette vizsgálja át; kívánatos volna, ha mielőbb összehivatnék ezen enquette és a nyugdíj ügye alaposan megvizsgálva, végre valahára megvalósulna. Reméljük, hogy ez minél hamarabb összehivatik és a jegyzői nyugdíj is meg fog alkottatni. A községjegyzői egylet hasonlólag a jókívánságok közé tartozik, s ennél nem okulhatjuk, sem a megyei hatóság, sem másokat, hanem egyedül magukat a jegyzőket, kik különösen a megyében véghetlen közöny, sőt vétkes részvétlenséget tanúsítanak épen saját ügyük iránt. Községjegyzőink közül egy kisebb töredék újabban érdekeltséget kezd tanúsítani ügyük iránt s közelebb városunkban gyűlést is tartottak, ugyan egyik fő czéljuk mindenekelőtt egy kisebb csákvári járási jegyző-egyletet alakítani, mely alapját képezi a megyei általános községjegyzői egyletnek. Üdvözöljük e kisebb töredék működését is, mert reméljük, hogy ezek nemes törekvése folytán a nagy tömeg lethargicus álmából felocsúdva végre valahára tenni fog valamit s meg fogják alakítani a megyei községjegyzői egyletet, mely könnyebben létrehozza, ha ugyan addig meg nem lesz, a jegyzői nyugdíjat. Mindkettőre nagy szükség van megyénkben. A jegyzői nyugdíjalap által a szegényebb sorsra jutott elaggott jegyzők és hátrahagyott családjuk segélyeztetnék. Tudjuk a gyakorlati életből, hogy elöregedett jegyzők és tanítók sorsa milyen irtózatos volt eddig. A törvény a tanítók sorsáról gondoskodott s elég tévesen a községi jegyzőket kihagyta gondoskodása védszárnyai alól, pedig ha mást nem, legalább kötelezőleg kimondhatta volna, hogy minden megye tartozik nyugdijat szervezni, ha ezt teszi, nem fog az ügy ily lassan menni, mint ment eddig, nem hallogatták volna azt, mint hallogatták eddig sok helyen. Ezen hibáját a törvényhozásnak mielőbb helyre kell hozni, mert addig bármily jó igyekezettel lesznek is egyesek az ügy iránt, mégsem éretik el azon eredmény, melyet várhatnánk s melyet a községi jegyzői kar az országtól követelhet. Addig is azonban míg ez megtörténik, községi jegyzőink viseltessenek kellő érdekeltséggel saját ügyük iránt; azt hisszük, hogy a nagyközönség is pártolni fogja, ha másképen nem, legalább anyagi segélylyel. Ennyit akartunk a nyugdíjról ez alkalommal. A másik fontosabb ügy, mely a községi jegyzők szellemi érdekeit mozdítja elő, a községjegyzői egylet. Ilyet akar nálunk a csákvári járásra nézve néhány derék férfiú alakítani. Derék törekvések szép és dicsérendő, de sokkal czélszerűbb és hasznosabb volna, ha a megye egész területére alakulna egy ilyen egylet, mely a községjegyzőkre nézve szellemi tekintetben igen fontos lenne. Egy megyei jegyzői egylet, melyet oly sokszor hangsúlyoztunk sok fontos javítást tehetne a jegyzők érdekében, mert egyesült erővel ha tesznek, impozánsabb a szavuk, mint egyes kerületi egyleteké. A szellemi mozgalmak lendületet nyernének körükben, saját hivatásuk tudományos művelését eszközölhetnék s élénk szellemi életet alkothatnának távol a politikai küzdelmek zajától. Azon nemes törekvés, mit néhányan megkezdtek, azt hisszük nem marad eredmény nélkül s a tartott értekezlet jótékony hatását élvezni fogja az egész községjegyzői kar. Iparkodjanak tehát mindnyájan, hogy a czél megvalósuljon s a legszebb eszközök működésével a községi jegyzők nyugdíjügye lendületet nyerjen s helyzetük általános javítást érjen el. Á m Vérző szívvel.... Vérző szívvel, fájdalommal, Járok én utánad S olyan fájó, olyan édes A szerelmi bánat. Nem születtem én örömre, A bú nevelt engem. Bú tengerben megfürödve Tisztul az én lelkem. Kinozz, kinozz szép angyalom Bár szivem megreped, Akkor termi a gyöngyöket A csiga, ha beteg! Száva. "Végtelenség*. — Eredeti beszély. — Irta: Ifjú Filó Lajos. Szegény „gyönyörű leány!“ — Szegény gyönyörű halott! Ott fekszik a patyolat-ágyon, tagjai mozdulatlanul nyugszanak, mint harmattiszta hójűvallat — a hótömegen. Csak az arcz havára hull egy egy piros sugár még, mintha a haldokló tavasz végső sugarában egy mennyei paradicsom gyöngyvirágaira mosolyogna! Szegény gyöngyvirágok! Talán már holnap lehullanak elhervadtan, mint az őszi levél. Azután nem mondja senki, de senki, hogy itten tavasz is volt valaha! Az az a piros sugár azon a fehér felhőn nem a leánynak üde arcza, hanem a lázbetegség hajnala, mely talán az örök éj közeledtét hirdeti. Szegény gyönyörű leány! Anyja ottan lesi minden szavát, minden mozdulatát szives gondozással, pedig már egyfolytában két éjszakát is átvirrasztott a beteg ágya mellett. S egész önfeledt odaadó szeretettel lesi kivánságát a szép Mariskának, s igyekszik azt teljesíteni majdnem a rajongásig ! Mennyire is szerették! Mihaszna, ha itt szerették is mindnyájan, és ott nem szereti az az egy! De különös is néha a sorsnak szemtelen kaczérkodása! Emilia az ágy fejénél kényes szemmel szemléli az ide oda hánykolódó leányt, míg Béla egyik sarokba húzódik. Ő nem szeret holmi asszonyos sentimentáliskodásokat mivelni, s még érzékenységét sem szereti fitogatni, de most nem tudja eltitkolni azokat a forró kínos könyeket, melyek rángó arczán, néma ajakán, végig peregnek. — Te vagy anyám? Szól a lázbeteg felocsúdva nehéz álmából, s szelíden nézve annyjának könyes szemeibe. Te jó vagy, nagyon jó vagy — — — és mégis könyerel. Ki bántott ékes jó anyám? — Vagy talán ez a jóknak sorsa? Igen, igen, kényeikben van a megszólamlásig híven megírva, hogy mi nekik az élet.... Jóság és köny!----------De hát miért is voltál jó, hiszen azt neked nem parancsolta senki!... De hát miért is könyerel te? Hát nem tiltotta ezt meg neked senki? Lásd, én tudom, hogy jóságot a szív sugalatára mivelsz. — De hát kell arra hallgatni? — Ki kell kiszámithatlan és egyelőre meg nem becsülhető azon szerfelett üdvös benyomás s hatás, melyet a Vili. embertani és ősrégészeti nemzetközi gyűlés Magyarországra gyakorolt. Egyesek, kik eddig közönynyel viseltettek a régészet, mint tudomány iránt, mint varázsvessző bihatására teli lelkesedéssel, hévvel és odaadással működnek e téren, mely mig egyrészt a haza dicsőségének emelésére, a másrészt a tudományosság terjesztésére oly bé anyagot szolgáltat. A lehető legnagyobb örömmel s teljes elismeréssel constatálhatom, hogy vidékünkön, melyet méltán nevezhetni „classicus földnek“ s a régészet kiaknázhatlan forrásának, nemes hévvel vetekedő mozgalom indult meg. — Ne higyje senki, hogy merő dillettantismus vagy felületes pillanatnyi divathajházás ez, hanem komoly igyekezettel s lehetőleg tudományos szakismerettel párosult mozgalom. Széltében, hosszában bár áldozatokkal ásatások eszközöltetnek, régészeti kirándulások terveztetnek, melyeknél a kellő siker nem is marad el s alig akad a műveltség nevére igényt tartó ember, ki magánygyüjtemény szerzésében ne fáradoznék, így vidékünkön eként lelkesedő férfiakból egy kis társaság régészeti szempontból ásatással összekötött kirándulást tervezett Tökölre, a vezetés szerepét Ludaics Miksa járásbiró úr vállalta magára. Nem várt siker koronázta a kapákkal és ásókkal ellátott úri karaván buzgalmát. A lelt urnák szabályszerű távolkaczagni kegyetlenül, hogy mérgében megpukkadjon bele! ! — Én azért beszélek ily „botorul“ — amint ti nevezitek az ily beszédet, — mert én is voltam jó, de szinte már el is feledtem, tudod attól a törszúrástól.... Szegény szivem. — Én mégsem könyerem, mert nem csókolná le senki, nem törölné le senki azokat! — Én egyszer azt álmodtam, hogy kolduskirálynő voltam; azután lelopták egyetlen kincsem, a napot az égről. Hiszed, hogy ez botor álom volt? Óh nem! Hiszen e két dolog olyan természetesen megfér egymás mellett! A koldusokat szeretik az emberek fosztogatni !... Azután felébredtem. A napos fele az álomnak az hazugság nyomora hazugság volt, de a koldusnyomor királyi éjszakája — — — ah az olyan igaz, olyan nagyon igaz. Hiszen a ki jó volt, attól ellopják a napot is, de annak nem szabad fájni! Pedig ki tilthatja meg a szívnek, hogy ne fájjon. — De, hiszen, ha a nap elveszett is számodra, megmaradt még a föld. Föld és nap! — Egy vak és egy vakító csillag! amelynek szemei is csupa csillagok. . . Istenem, minek lenne nekem a föld ? Két vak mire menne egymással? Hiszen nekem elveszett már a szemem fénye, elveszett még akkor, midőn a koldus királynő napját lelopták az égről! S ezzel a szegény koldus királynő elkezdett szivettépen zokogni. Hiszen magamagát siratta! Azzal befordult a lázbeteg a fal szőnyege felé s elszenderült. Ekkor lépett be az öreg Ámori. — Soha ilyet! szólt suttogva, most az egyszer megtagadva dörgő hangját — képzeljétek csak! Bárdy Elemér megkérte — Régészeti mozgalmak a vidéken.