Szikra, 1950 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1950-01-06 / 1. szám

: 2 * Új távlatok nyíltak meg a Román Népköztársaság ifjúsága előtt Az alábbi cikk a „Ifjúmunkás”- ban, a román Ifjúmunkás Szövetség magyar nyelvű lapjában jelent meg. Megérkeztünk Szentkeresztbányára. Már messziről hallatszik a gépek és a szerszámok zaja. Az üzem gyártmányai a legjobb minőségű vasáruk közé sorakoznak az országban. A gyár előtt nagy fejlődési lehetőségek állnak. Kereskedelmi vasáru helyett a gépalkatrészek gyártására tértek át. Az üzem további fejlődéséhez itt nagyon sok kézre lesz majd szükség. Jó szakemberekre, technikusokra. Nagy feladat áll az ország előtt, a nehézipar előtt. A nehézipar feladata iparunk, mezőgazdaságunk gépekkel és szerszámokkal való ellátása. De ehhez káderekre van szükség, akik a gépeket megalkotják és mozgásba hozzák. Ezt a célt szolgálja a múlt évben létesített üzemi szakiskola. Szép és tágas az iskola épülete. Az év folyamán épült fel. A Népköztársaság kormánya. Pártunk építette, hogy a dolgozók gyermekei tanulhassanak. A Népköztársaságban minden dolgozó előtt nyitva áll az ismeretszerzés útja. A régi, üres telken, mintha a földből nőtt volna ki, olyan gyorsan ment az iskola építése. Este 6 óra után érkezünk az iskolához. Nagy nap van ma, az IMSZ tagsági könyvek kiosztásának napja. A délutáni tanórák még nem értek véget. A II/A osztályban a tanulók a füzetek fölé hajolva rajzolnak. A táblán hazánk felrajzolt térképe látható. A Román Népköztársaság határát rajzolják, hegyeit és völgyeit. Milyen nagy változás ment végbe itt ebben az országban? Két évvel ezelőtt a munkásosztály vette kezébe a hatalmat és az új Népköztársaság lehetőséget adott, hogy most itt a padokban, a szakmai iskola padjaiban munkás- és parasztifjak üljenek és rajzolják szeretett hazánk határait, mely a múltban soha nem látott nagyszerű távlatokat nyitott meg azok előtt, akik eddig el voltak zárva a fejlődés minden lehetőségétől. Gabos Róza is figyelmesen rajzol. Már másodéves. Szülei a vasbányában dolgoznak. Kérdésemre mosolygós arccal mondja, hogy traktorvezető szeretne lenni. Vacsorára csengetnekés ez véget vetett a társalgásnak. Az ifjak sietnek, mert vacsora után kezdődik a gyűlés. A gyűlésterem zsúfolásig megtelt az ifjakkal. A tagsági könyvek kiosztása volt napirenden. Egymásután lépnek elő az ifjak, hogy átvegyék a szeretett piros könyvecskét. Több ifjú emelkedett szólásra és ígéretet tettek, hogy IMSZ taghoz méltóan fejlesztik majd tudásukat és arra fognak törekedni, hogy az iskolában minden munkából kivegyék részüket. A tanítás 65 tanulóval 1948-ban indult meg. Az iskolát Homoródon, az egyik villában helyezték el. Hetenkint kétszer a hat kilométerre fekvő Szentkeresztbányára innen jártak be gyakorlatra. Az iskolának semmiféle szakmai felszerelése sem volt. Az ifjak tanulási vágya megmutatkozott a gyakorlati munkában és a tanulásban is. Igyekeztek minél többet elsajátítani. Szikszai Margit elvtársam az öntödében és az esztergályosműhelyben lelkes, odaadó munkájával utolérte a hároméves tanoncokat. Az iskola eredményei mind jobbak és jobbak. A kezdeti hiányosságokat a Párt és az IMSZ segítségével fokozatosan felszámolják. A politikai nevelés a kezdeti időkben teljesen hiányzott. Az IMSZ-szervezet megalakulása ezt a hiányt is felszámolta. Az iskola most már rohamlépésben halad előre. Minden téren komoly a javulás, a másodévesek most már hetenkint négyszer mennek le az üzembe. Ezzel a gyakorlati munka sűrűbb lett és ez a szakmai tanulás tökéletesítését segíti elő. Az iskola felszerelése is egészen más, mint tavaly volt. Az iskolának saját műhelye van, ahol az elméleti tanítás mellett gyakorlati munkát is végeznek. Népköztársaságunk kikiáltásának második évfordulója ösztönözze az ifjakat arra, hogy továbbra is minél jobb és szebb eredményeket érjenek el munkájukban és keményen harcoljanak a meglévő hiányosságok ellen! reggel öten kiléptünk a hadiifogolytábor kapuján, amely az odesszai Zsukovszkaja-utcára nyílt. Néhány lépéssel elértük az utica Leniuszkáját, a város hosszú, nyílegyenes főutcáját. Lassan, tempósan lépdeltünk a fényes aszfaltú, tisztára sepert úttesten. Nem volt sietős a dolgunk. Az Obuvnaja sesztja 6-os számú cipőgyár alig tíz percnyire volt a lágertől. Villamos csilingelt, trolleybusz robogott el mellettünk és mi néztük a várost, amely tört fényben ragyogott a puha, sósízű novemberi ködben. — Drasztvutye — kiáltották már messziről a gyár dolgozói, a civilek, amikor feltűnt a magyar katonamundéros kis csoportunk a kapu előtt. A gyárudvaron aztán szétszéledtünk. Féléve, hogy ide jártunk a cipőgyárba dolgozni, ismertem az embereket, a gépeket s a finom tapintású bőröket, amelyből naponta többezer cipőt gyártott az Obuvnaja seszty. Az első emeleti teremben a cvikkológép kopogó, pattogó hangja percnyi időközökben szabályosan adta le a „sortüzet”. — Olyan ez, mint a géppuska — mondogatta büszkén Andrej Davidov, a mesterem —, csak nagyobb fegyver annál, bizony, bizony, tovaris. November hatodika volt. A gyár * * zakatolt, kopácsolt, lüktetett, mint máskor, de délben, amikor megállt a munka, a kalapálás zaját vidáman csengő női hangok váltották fel. — Elvtársnők! — kiáltotta magas hangján Zina Romanovszka, a műhelycsoport titkára, a köréje gyülekező asszonyoknak. — Elvtársnők, ide hozzám... — Mit akarnak ezek? — dörmögte Davidov, aztán felém fordult: — Hé, tovaris, nem tudod, hogy mire készülnek az asszonyok? Te talán jobban vagy értesülve, mint mi, Olja! — kiáltotta aztán át a szomszéd géphez, ahol a hatalmas termetű, szélesvállú talpaló dolgozott. — Ólja! Mire gyülekeznek asszonyaink? Ólja vállat vont. — Mit tudom én. Davidov dühösen nézte a csoportba verődő nőket. — Hé, bennünket ne hagyjatok ki, akármi is lesz az, amiről susmusoltak! — Ne féljen, Andrej Davidov, kapnak maguk is munkát! — kiáltotta vissza vidáman Zina. — Maga csak ebédeljen, mert ebédidő van. _ Leültem a cvikkológép mellé és nekiláttam az evésnek. Davidov is oda ült, de nem evett. Dohányos dobozát tartotta elém. — Gyújts rá — mondotta és nagy darab papírt tépett le. Rágyújtottunk, de Davidov nem vette le tekintetét az asszonyokról. — Ahá — mormogta maga elé —, ezek a díszítésre készülnek. Tudod-e, milyen nap lesz holnap? — kérdezte felém fordulva, erélyes hangon. — Hát hogyne tudnám — válaszoltam —, november 7. — Na, de mégis, — firtatta tovább Davidov. — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója — fedettem. Davidov rámnézett, aztán halk hangon megkérdezte: — Hát te tudod? Elmosolyodtam. — Hogyne tudnám. Davidov elgondolkozva nézett maga elé, aztán tovább morfondírozott. — Ezek a nők felrúgják a megállapodást, csak nem akarnak külön díszíteni? Hát csak az ő ünnepük ez, hogy az ördög vinné el őket! /I/tár éppen ideje, hogy abbahagyjátok a sugdolózást — kiáltotta a tömzsi Varjenko, mikor Zina kiállt a terem közepére és magas hangon beszélni kezdett: — Elvtársak, mi elhatároztuk, hogy az elsők leszünk még azok között is, akik legszebben feldíszítik a munkatermet. Igaz-e, elvtársak? — Igaz, igaz! — kiáltotta Davidov, — de hát akkor mit súgtok-bugtok össze-vissza? Azért, mert ti nők vagytok? Zina ügyet sem vetett a közbekiáltóra és határozott hangon folytatta tovább: — A díszítést közösen végezzük, ebben megállapodtunk. De mi, nők előkészítünk számotokra egy kis meglepetést is. — Nono, nem szeretem a meglepetéseket — szólt közbe dörmögő hangon Beznoszjuk a talpvarrógép mellől. — Mi pedig — kiáltotta Zina — egy olyan meglepetést tervezünk, amelyben örömetek lesz. — Halljuk a meglepetést! — csattant fel Davidov türelmetlen hangja. — Majd este — válaszolta nyugodtan Zina. — Munka után úgyis itt maradunk mindnyájan és megkezdjük a díszítést. — Jó, jó — dörmögték a férfiak —, nem kell bennünket erre figyelmeztetni. I'Davidov intett, lejárt az ebédidő. Felkeltünk mind a ketten, a mesterem dühösen talpalt bele a cvikkoló gép pedáljába. Egész nap hordtam-vittem az anyagot neki. Alig győztem. Három órakor nagyot dudált a gyár kéménye, de Davidov még egyre dolgozott. — Hagyd már abba Davidov — kiáltotta Zina és Pjer ide. Davidov kelletlenül állt meg a fiatal, szőke nő előtt, aki derűsen nézett Davidov morcos arcába. — No, elvtárs, itt a kalapács, ragadd meg, azután ott a létra, fogjátok ketten Oljával, a transzparenseket majd mi szállítjuk. Davidov kelletlenül fogta a kalapácsot, azután elindult a létrához. Zina sürgött-forgott, pattogot, rendelkezett, percek alatt körülfogták a falat, a gépeket, férfiak, nők versenyt kalapáltak, ragasztottak. Egymásután kerültek fel a falra a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gondosan festett jelszavai. Ildi, hadifoglyok, csodálkozva néz*'■* tük a lázas munkát. Ránk se hederített senki, tanácstalanul álltunk és bámészkodtunk. Egyszerre csak odajött Davidov és izgatottan magyarázni kezdett. — Mit tudják ezek, hogy kell díszíteni? Nem értenek hozzá. Ez a Zina úgy pattog itt, mintha legalább is nacsalunk lenne. — Elég szégyen, Davidov elvtárs, hogy te így dörmögsz, amikor mindenki dolgozik — vetette oda Zina, aztán felénk fordult: — No, akartok ti is segíteni? Hát persze, hogy akartunk. Megrohamoztuk a falakat lázas sietséggel. A nagy munkában észre sem vettük, hogy a munkaterem ajtaja szélesre tárult és négy overális nő egy hatalmas, kifeszített vászonképet hozott. — Na, Itt jön a meglepetést — kiáltotta Olja. A négy fiatal lány ünnepélyes arccal lassan lépdelt a gépek között. A fal mellett letették a képet, azután létrákat cipeltek oda. — Gyerünk, gyerünk — lihege Varja, a tűzönő, a létra tetején. — Davaj, toljátok már fel. Mindenki abbahagyta a munkát és a nőket néztük, amint szuszogva, nekihevülve, tolták a magasba a hatalmas képet. Az egyik oldalon Zina, a másikon Varja szegezte falhoz a vászonkeretet. — No, kész, — mondotta Zina., lemászom a létráról, megállt a kép alatt és nézte szótlanul. A többiek is odagyűltek. Ki közelebb, ki távolabb állt meg a kép előtt és nézték Lenint. — Ugye, ilyen szép Lenin-kép nem lesz senkinek? — törte meg Zina a csendet. — Ezt nagy festő festette — kiáltotta Ólja. — Gyönyörű kép, igazi Lenin — hangzott innen is, onnan is. Davidov dühösen legyintett. — Ugyan, mit értetek ti a festészethez? Ez volna Lenin? Hát nem is hasonlít rá. Mindenki a hadonászó, nekivörösödött Davidovra meredt. Azután Zira állt elébe és halkan beszélni kezdett: hát hogy mondhatsz ilyet, Davidov, hogy ez nem Lenin. Hát ki volna? Nézd a homlokát Davidov, az égő szemeket, a kemény vonásokat, amelyek olyan lágyak is tudtak lenni. Igen, ez Lenin, ez a mi Leninünk. — Hát én meg azt mondom, hogy kár volt erre a képre pénzt pocsékolnatok — lamentált Davidov. — Mert biztos, hogy drágán festettétek. De hát nekem nem szólt senki, én pedig olyan képet hoztam volna, amilyet ti még az életben nem láttatok. Varsenko a fejé csóválta, Olja dühösen legyintett Davidov felé, Zina pedig csak állt az öreg előtt, a düh pirosra festette arcát, szemeibe könnyek szöktek és úgy kérdezte: — De hát miért nem tetszik neked a kép, Davidov? Mi kifogásod van ellene? — Mert ez nem Lenin — ismételte makacsul Davidov. — Ugyan, hagyjátok — kiáltoztak közbe. — Azt sem tudja, hogy mit beszél. Akár Geraszimov is festhette volna. — Hát pedig én azt mondom, hogy a kép rossz — makacskodott Davidov. Zina úgy állt a férfi előtt, mint akibe kést mártottak. — A kép jó, ugye Davidov? — Mondom már, hogy nem — válaszolta az öreg —, ez nem Lenin. — Ugyan Zina, hagyd az ostoba fickót, úgy csinál, mintha személyes barátja lett volna Lenin elvtársnak, hadd dühöngjön, a kép gyönyörű ...és kész... — Hát, én igenis személyesen ismertem Lenin elvtársat. — No, ne guríts ... — horkant fel Olja, — mert még elhiszem. — Úgy van, ha mondom — ismételte Davidov csendesen. Varsenko félhangon súgta oda a mellette álló szőke Ljuszának: — Hagyjuk az öreget, most majd jól kimeséli magát. — Mi van ezen csodálatos, hogy ismertem? — kérdezte haragosan Davidov. Na, és milyen volt, Davidov, *•* ha ismerted? — húzta fel szemöldökét Zina. — Hát olyan volt — kezdte Davidov elrévedezve —, hát olyan volt... Szép volt! Igen, nagyon szép, olyan volt, akár egy... — Na, mondd már, Davidov — kiáltott közbe Olja. — Hagyjátok, nem találom a szavakat — mondta halkan, fátyolos szemmel Davidov. — De a szemeit, azt soha nem felejtem el. Ott, a Szmolniban, 1917 novemberében. — Hát te ott voltál? — kérdezte halkan Zina. — Ott, — válaszolta nagyon halkan Davidov. A körülötte állók legyintettek, mosolyogtak, de Davidov nem figyelt rájuk, s makacsul ismételte: — Igen, ott voltam, higyjétek el, én láttam Lenint és beszéltem vele. Ha láttátok volna. Ezt így képen nem lehet... Davidov hangja elcsuklott, hátat fordított Zinának, akinek szempillája sűrűn nislogott. — És mit beszélt veled Lenin elvtárs? — kurjantotta el magát Varsenko. Davidov megállt, hátrafordult, nagyon szomorú volt az arca. — Azt mondotta — kezdte —, azt mondotta, hogy „Elvtársi”... Itt elcsuklott Davidov hangja és kibuggyantak a könnyei. A könnycsepp végiggördült öreg, barázdás arcán. Már nem nevetett senki. Zinának() fátyolos lett a szeme. Davidov lassan megindult■ a gépe felé. Felvett egy sámtás felsőrészt, aláhelyezte a tűnek. A gép kattogva indult meg, Davidov könnyei egyre folytak. Lassan odaálltak a gépek mellé a többiek is és a terem megtelt a munka zajával. Később, amikor a gyár igazgatója betoppant a terembe, azt hitte megsikerül a nem várt zajtól. — Hát ti munkaidő után is dolgoztok? — Ha nem tudná, holnap lesz a mi nagy forradalmunk évfordulója — kiáltotta túl a zajt Davidov, de ekkor már szemében nem ragyogott egyetlen könny sem. Csapó György Azt mondta Lenin: „Elvtárs..“ iszteia Egységét erősítve fokozza harcát a békéért a világ ifjúsága Olaszország Enrico Beringer elvtárs, az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára az olaes plátói gyűlésén feltárta azt a szörnyű helyzetet, amely az r ..?. fiatalok milióinak jutott osztályrészül. Elég néhány adat felemlíteni. 395.000 tizennyolc éven aluli fiatal várja, hogy elhelyezéskedhiessen, hogy bármilyen munkát vállalhasson. Ebben a számban nem szerepelnek azok a tizennyolc éven felüli fiatalok, akik munka nélkül vannak és a fiatalabbak, akik még nem jelentkeztek nyilvántartásra. Ezekkel együtt öszesen a munkanélküli fiatalok száma trrymilión felül van, még a háború előtt is, (amikor az ifjúság a fasizmus elnyomása alatt sínylődött) a fiatalok kilenc százaléka lehetett iparostanuló, ma csak 2 százaléka. A gazdasági helyzet elviselhetetlen. A harc a békéért, a jobb jövőért állandóan fokozódik. Az Olasz Kommunista Párt vezeésével a fiatalok egymásután érik el sikereiket. A legutolsó héten például a velharcos ifjúmunkások tizenegy hónapos kemény harca vezetett győzelemre. A fasiszta rendőrség letan ezt írtta az ifjúmunkások vezetőit, de az ifjúság egységes fellépésére kénytelen volt szabadon bocsátani őket. A harc eredményeiképpen jelentős béremelést sikerült elérni. A római egyetemisták kilenc napon keresztül sztrájkoltak, amíg csakköveteléseiket sikeresen megvalósították A rendőrség gépesített osztagai többször megtámadták a tüntető egyetemistákat, több sebesülés történt, de ez sem tudta megakaddályozni a győzelmet. Az ifjúság egységes békaharca a Párt vezetése alatt így vezet sikerről sikerre Olaszországban. Harcban a gyarmatosítók ellen Az ifjúsági szervezetek szerte a világon készülnek február 21. ének a gyarmatosítás elleni harc napjának megünneplésére. A fiatalság harca a gyarmati és függő országokban egyre inkább élesedik. Az indonéz köztársaság ifjúsági kongresszusa, az indonéz szocialista ifjúság és az egyes cinta.fák nemzeti szervezete közös levelet juttattak el a holland kormányhoz, tiltakozásképpen a holland imperialisták terrorjával szemben. Az indonéz fiatalok szolidaritásukat fejezik ki azzal a többezer holland fiatallal, akiket azért büntettek meg, mert nem volak hajlandók fegyvert fogni az Indonéz nép szabadságharca ellen. Nigériában a legutóbbi nagy bányász-sztrájk alkalmával a rendőrség sortüze húsz bányász életét oltotta ki. A DIVSZ tiltakozott azonnal a gyarmatügyi minisztériumánál és biztosította szolidaritásáról a nigériai bányász szervezeteket. Az angol munkásifjúság számos nagygyűlésen tiltakozott a az angol hatóságok újabb véres terror,cselekedete ellen. Vietnam még a francia expedíciós hadsereg által megszállott részén valamennyi iskola és egyetem bezárta kapuit a hallgatóság sztrájkja miatt. Hanoinban és Huában már november 27-e óta folyik a sikeres harc A sztrájkólók egységét és töretlen harci szellemét az imperialisták semmiféle mesterkedése nem tudta megtörni. Bárhol is van hazája.. A világ ifjúságának békeakarata állandóan szélesedik. Az újkaledóniai Númeában decemberben békebizottságot szerveztek, amelynek feladata a szigetvilág ifjúságának mozgósítása az imperialista gyármotosítók ellen. Újabb csatlakozások történtek a DIVSZ-hoz. A Costarica forradalmi ifjúság ligája, a bolíviai egyetemisták szövetsége és a japán ifjúság szövetsége tagszervezete lett a Demokratikus Ifjúsági Vígszövetségnek. Az amerikai haladó ifjak kongressusát Clevftlandban tartották mg. A többi szk küldött között egyaránt voltak fehérek és négerek, munkás, paraszt és diákfiatalok. A kogreszszus négy központi kérdése: a harc az atomfegyver törvényen kívül helyezéséért, a munkanélküliség ellen, a szegénysorsú egyetemisták támogatásáért és a Taft-Bartley munkásértelnes törvény hatályon kívül helyezés it ért volt. Az USA Columbia egyetemeinek húszezer diákja követelte a néger egyetemisták ellen hozott rendszabályok eltörlését Minden hozzáfűzés nélkül: az USA munkanélkülieinek fele fiatal. Latin-Amerika ifjúsága valamenynyi délamerikai államban megrendezte a spanyol demokrácia napját Szolidaritási bizottságokat létesítettek a spanyol ifjúság harodnak elősegítésére és követelték kormányaiktól az országban tartózkodó Franco ügynökök kiutasítását.