Szilágyság, 1997. június-december (7. évfolyam, 22-51. szám)

1997-06-06 / 22. szám

Rendes menetrend szerint május utolsó péntekén a megyei RMDSZ székházában üléseztek polgármestereink és alpolgármestereink a szokásos havi önkormányzati megbeszélés keretén belül. A találkozón részt vett a parlamenti képviseletünk mellett Csóka Tibor alprefektus, Nagy István, a megyei tanács alelnöke és az eddig kinevezett igazgatóink, vezérigazgatóink: dr. Baumann Vilmos, Luka Péter, Balogh Béla, dr. Orosz Lajos, Faluvégi Zoltán. Az általuk nyújtott tájékoztatók, illetve a kérdésre adott válaszaik mindegyike külön újságcikket érdemelne, hiszen elő­ször adódott alkalom arra, hogy polgármestereink így kapjanak eligazítást a különböző­ szakminisztériumok kirendeltségeihez tartozó helyi gondokra, de a hosszúra nyúlt találkozó fő témája nem ez volt. Kozma Sándor beszámolója után Vida Gyula képviselő Nagy István alelnökkel együtt az 1997-es év költségvetéséről és az ebből fakadó következményekről beszélt. Mindnyájan keveset kaptunk, de már el kell kezdeni a pótköltségvetés előkészítését. Seres Dénes szenátor a 69-es (a helyi közigazgatásról szóló) törvény módosítását ismertette. A 22/1997-es Sürgősségi Kormányrendeletet a kormány letette a parlament asztalára, ez azt jelenti, hogy ugyanebben a formában még ezen a héten a Hivatalos Közlönyben is meg fog jelenni és attól a pillanattól kezdve alkalmazása kötelező. Következik a rendelet parlament általi törvénybe foglalása, de ez valószínűleg csak ősszel fog megtörténni, de eddig is törvényerővel bír. A rendeletbe több minket érintő kérdést is befoglaltak. Jócskán megnövekedett a helyi közösségek autonómiája, választott testületeinek hatásköre. A törvénymódosításban a községeket, városokat és megyéket, jogi személyként, saját költségvetéssel és minden helyi kérdésben döntéshozatali joggal ruházták fel. A megyei tanács pedig csak összehangolhatja a helyi tanácsok működését, tiszteletben tartva az autonómia alapelveit - nincs közöttük alá vagy fölérendeltségi viszony. Ez az önállóság a prefektussal szemben is érvényes, aki megtámadhatja a közigazgatási bíróságon a helyi határozatokat, miután kérte kiigazításukat, de a helyi közösségek törvény előtt is felelősségre vonhatják a prefektust, ha kiderül, hogy rosszindulatúan, vagy hatalmával visszaélve vitte (folytatás a 3. oldalon) - Józsa - Törvénybe iktatták az anyanyelvhasználatot Részvénytulajdonosok figyelmébe! Mindazok a személyek, akik részvényesi igazolványukat, részvényeiket el szeretnék adni, megtehetik, természetesen csak akkor, ha az illető céget jegyzik a tőzsdén vagy a megfelelő kiértékelés után felkerült a hivatalos tőzsdén kívüli RASDAQ listára és kielégítő gazdasági tevékenységet folytat. Azok a tulajdonosok, akik szerződést is kötöttek a részvényköteg ügykezelésére a TVM-vel, az adásvétel lebonyolítása esetén kedvezményben részesülnek. Érdeklődni lehet a 060-677069-es telefonszámon. Kiss Zoltán Az elmúlt hetekben sok panasz érkezett a helyi RMDSZ szervezetekhez, a szenátor és képviselő irodáihoz arra vonatkozólag, hogy a posta a mai napig nem kézbesítette a részvényesi igazolványokat (certificat de actional). A kérdés tisztázása érdekében kérjük mindazokat, akik ebben a helyzetben vannak, hogy sürgősen jelentkezzenek a zilahi szenátori vagy a szilágysomlyói képviselői irodában azokkal az okmányokkal, amelyekkel bizonyítani tudják, hogy privatizációs értékpapírjaikat (cupon, certificat de proprietate) időben benyújtották részvényváltás céljából az erre kijelölt átvevő kirendeltségekhez (posta, CEC, stb.) A szenátort és a parlamenti irodák a benyújtott panaszokat nyilvántartásba veszik és továbbítani fogják az illetékes szervekhez, hogy a jogosult állampolgárok rövid időn belül megkaphassák részvényesi igazolványukat és ennek alapján az 1996-os részvényesi osztalékot. Vida Gyula, parlamenti képviselő

Next