Katolikus gimnázium, Szilágysomlyó, 1882
A tanulók túlterhelésének kérdéséhez. A magyarországi tan- és nevelésügy csak egy évtizeden is oly lendületet nyert, hogy nyugat művelt államai sorában hazánk e tekintetben nem érdemetlenül foglalhat helyet. Ez ügy viszonyainak rohamos fejlődése a mint szerencse és nagy előnnyel járó lehetne hazánk népei művelődésének előmozdítására, úgy káros következményeket is vonhat maga után, ha az illetékes kormányzat eljárásában, intézkedésében kellő tapintat s elegendő erély nem nyilatkoznék. Azt mondja a közmondás: aki sokat markol keveset szerit. A közvélemény is ily nézetet hirdet, minden a tanintézetek rendszerében túlterhelésről panaszkodik, a felsőbb tanintézetek pedig a fellépő tanulók készültsége ellen hangoztatják észrevételeiket. Mi más következtethető ebből, mint az a törekvés, hogy a behozott s már meggyökeresedett tanrendszer alakíttassák át vagy talán mással cseréltessék fel. Sokkal csekélyebb látkörrel bírónak, érzem magam e téren, hogysem e kérdés megoldásához nézetemmel érdemlegesen, tüzetesen kívánjak járulni, de a túlterheltetés jobban-jobban hangoztatott s többé-kevésbbé elmérgesült kérdését, olyannak tartom, mint a mely helyi és anyagi viszonyok külömbfélesége, egyes vidékek műveltségi foka, s más felmerülni szokott hátrányok tekintetéből a tanügy minden egyes emberéhez fűződik; s mert ahány a fő annyi a vélemény: ezen vélemények kinyilatkoztatása, a külömbözőkből az összhangzat keretébe helyezése, s így a leginkább elfogadható iránynak kijelölése lenne óhajtandó. * 1