Színház, 1990 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1990-10-01 / 11. szám
A helyszín: Európa fővárosa, művészek és turisták zarándokhelye, Párizs. Színházra fel! A heti műsorkalauzban a „Théátre" címszó alatt vagy száznegyven név sorakozik (állami és magánszínházak; kicsik, közepesek, nagyok; és furcsa mód csupán egyetlenegy - a Comédie-Frangaise - játszik repertoárrendszerben). Nagy szám, s az ember változatosságot sejt-remél mögötte. Nos, úgy tűnik, a nagy átlag meglehetősen konszolidált, a szélsőségek szinte teljesen hiányoznak. * Peter Brook épp nem dolgozik új produkción (viszont óriási tömegek nézik a Max Linder Panoráma hatalmas vásznán a Mahabharata nagyszerű filmváltozatát); Ariane Mnouchkine társulata hónapok óta - időlegesen - szélnek eresztve; Patrice Chéreau mostanában vált meg színházától, s az elkövetkezendő két évet egy Dumas-film forgatására szánja; Antoine Viteztől egy szép - de nem szenzációs -stúdióelőadás látható a Kis Odeonban, s a nagyszerű rendező utolsó bemutatóját, A kaukázusi krétakör premierjét - azóta tudjuk-csak napokkal élte túl. Amíg ott voltam, egyetlen előadásra nem tudtam jegyet szerezni: a Cyranóra Belmondóval a címszerepben. (Nem ő az egyetlen filmsztár, aki színpadra lépett: Fanny Ardant egy Pirandello-darab főszerepét játszotta, pocsékul; Sandrine Bonnaire A szecsuáni jólélek kettős szerepét állítólag közepesen; Claude Brasseur pedig egy kétszemélyes vígjátékban aratott sikert.) A Cyranóra ugyan nem jutottam el, egy igazi színházi pillanatot mégis köszönhetek a francia film „szent szörnyetegének". Egy kis színházban Tankred Dorston, Feuerbach című darabját néztem; egy idős színészről szól, aki valaha nagy színpadi sztár volt, s hétévi kényszerszünet után próbálna visszatérni a „deszkákra". Egy meghallgatás során mindennel megpróbálkozik, a legvégsőkig megalázza magát a nézőtéren (talán) helyet foglaló láthatatlan rendező előtt. Nos, a sikeres előadás címszerepét a párizsi színpad egyik híres veteránja, Robert Hirsch alakította, aki számos nagy szerepet eljátszott már életében. Amikor az előadás végi lelkes taps közepette a már civil színész jó néhányszor földig hajolt, fáradtan, boldogan, hálásan mosolyogva a két sorral előttem ülő Belmondóra, egy villanásnyira mintha a darab folytatódott volna... Mit mondjak, katartikus élmény volt. Három hónap alatt láthattam néhány érdekes előadást, igazán jelentősét azonban - a Lavellién kívül - csupán hármat: a Matthias Langhoff rendezte Macbethet (erről részletes beszámoló jelent meg a Színház 1990. júliusi számában); a Gyapotföldek magányában című Költés-darabot Chéreau rendezésében; illetve Victor Halm Sámuel és Ábrahám már a N.A.D.A.csoport előadásában. Színészi remeklések Patrice Chéreau nyolc éven át igazgatta a nanterre-t (ez Párizs egyik külvárosa) Amandiers Színházat, s a legutolsó kivételével Költés mindegyik darabját ő mutatta be elsőként. A Gyapotföldek magányában premierje 1987 januárjában volt. Külföldi turnék után otthon felújították. UPOR LÁSZLÓ EGY ARGENTIN PÁRIZSBAN Laurent Malet és Patrice Chéreau a Gyapotföldek magányában című Költés-darabban