Színházi Élet, 1919. november 16–22. (8. évfolyam, 48. szám)
1919-11-16 / 48. szám
VíII. évfolyam Censurat: Dr. Muresian 1919 november 16-tól november 22-ig 48. szám ELŐFIZETÉSI ÁRA : Budapesten és vidéken Negyedévre . . 36. K Egyes számára : Budapesten és vidéken . . . Hirdetések mm.-sora 4 korona SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP . MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő : INCZE SÁNDOR Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon : József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 Magyar nóták Irta : SZOMAHÁZY ISTVÁN Valamikor a magyar nóta volt a kapocs, mely a hazájuk sorsán szorongó magyarokat összefűzte egymással. Abban az időben, amikor még Hajnalka irt verseket és Rózsaági Antal novellái jelentek meg a guirlandos gombostűnaptárban, mikor Vörösmarty Mihály nagyokat busult a Csigában és Arany János Pestre költözött Nagykőrösről, mikor még Barabás acélmetszetei függtek a vidéki uriházak szalonjaiban, a magyar nóta volt a domináló motivum a nemzet életében. A szegénylegény magyar nóta mellett mulatott az alföldi csárdában s a grófnő, aki az első redutbeli bált megtisztelte, a körszakállas, Széchenyi-arcú mágnással táncolta a csárdást az öreg Bunkó nótájára. Pesten nem a vacsora miatt jártak az emberek vendéglőbe, hanem a cigány miatt, aki a Cinka Panna nótáját húzta. Mikor vidéken a Lavotta kesergőjét játszották, halálos csöndben borultak a férfiak az asztalra s a kávéház füstjén keresztül a majtényi sikről elvonuló kurucokat látták. Nagy latifundiumok úsztak el a fájdalmas hullámokon, melyeket a cigány ütött-kopott hegedűje keltett a szivekben. A magyar nótában újra feltámadt a nemzet históriája, a vonó, mely a húrokon végigsuhant, ezer év hőseit és mártírjait ébresztette föl a lelkekben, a vereckei szoroson leereszkedő lovasok patkócsattogásait hallottuk, Kupa vezér marcona pogányai ültek az erdei tűz körül, bivalynyakú és acélizmu kunok száguldtak az alkony sötétségében és a bozótban, alvó gyikaszokon keresztül, óvatosan surrant tova a rongyos katona, aki a mohácsi pusztulásból megmenekült Sáros kurucok masíroztak a utakon, Rákóczi levett kalappal lőcsei lépte át az ország határát, gáláns hajbókoltak a Mária Terézia testőrök udvarában és Kazinczy Ferenc oszlopos széphalmi kúriájában faggyúgyertya mellett „tsinositotta és pallérozta" a nemzeti nyelvet. És a Kossuth barna átillásai fáklyafénynél ásták el a puskákat, mikor a harci zaj halálos dermedtséggé némult és egy nedves hajnalon, az aradi vár udvarán akasztófákat ácsoltak a császár hóhérai. A nemzedékek, melyek a mostanit megelőzték, a magyar história minden fájdalmát kiérezték a magyar nótából, amit a középkori hegedűsök utóda, a rongyos és álmodó szemű cigány a fülükbe muzsikált. A kultúra, mely az Európa felé kitárt kapun beözönlött hozzánk, egy generáció óta átformálta a magyar sziveket. A magyar nóta se volt több nekik, mint a lágyan suhanó valcer, melyet a bécsi Waschersmadl-bálon hallottak. A pesti ur a macskcs hangjai mellett rugdosta ki éjjel a bal oldalát és a könyvelő reggelig dzsiggelt a télikertben, ha elsején a havi fizetését kikapta. Mikor Dankó Pista, a legutolsó népdalköltő, meghalt, élelmes és manikűrözött körműdalkereskedők léptek az örökébe, akik talán világéletükben se lépték át a kerepesi-uti vámvonalat. És a mulató vidéki úr, duhaj jókedvében, a göthös kis műdalok hangjai mellett vagdosta falhoz a csorbaszélü