Szocialista Művészetért, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Tanulmánytervi makett a mosonmagyaróvári városi művelődési központról s ebben tervezik a zeneiskola elhelyezését is EGY HÓNAP Közönségből közösséget Kodály Zoltán írta 1958-ban a kecskeméti éneklő iskoláról: „Már eddigi tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés , közösségnevelés.” Ez a kodályi jelszó volt a mottója a közelmúltban tartott, zenei neveléssel foglalkozó miskolci ankétnak. A „Filmkultúrá”-ban olvastam Pozsgay Imre tollából: „A film ... rangos és hatásos segítőtárs lehet a szocialista közösségek megteremtésében. A filmlátvány, ha értékes tartalmakat hordoz, alkalmas arra, hogy a közönségből közösséget formáljon, mert a történelmi jelenlét, a részvétel élményét képes nagy tömegeknek nyújtani, s ezáltal mozgósítani az embereket, illuzórikus közösségi létükből átvezetni őket a valóságos közösséget teremtő cselekvés birodalmába”. A színművészek kommunista aktívája alakuló ülésén első témaként „A színházművészet és a közönség” kapcsolata szerepelt Székely Gábor előadásában. Nincs itt hely a sokoldalú gondolatcsere bemutatására, témánk szempontjából elég, ha érzékeltetjük a párbeszéd fő irányát. Major Tamás a közönség állandó szélesítését, Komlós János a közönség összetételének — a munkások és fiatalok javára történő — megváltoztatását emelte ki. Az ízlés témaköréből szervezett legutóbbi nyílt vitánkon Poszler György hangsúlyozta, hogy az ízlésnevelés tartalma és formája: közösségnevelés. Úgy érzem, elég a példákból, mert meggyőződően mutatják, miről van szó. Nem véletlen, hogy a közönség közösséggé fejlesztése előtérbe került. A közművelődéspolitikai határozat egyik alapgondolata ez. Ezért szorgalmazza a művelődés közösségi formáinak segítését, népszerűsítését, elterjesztését. Ez a fejlődési irány felel meg leginkább társadalompolitikai céljainknak. Közösségi élmények nélkül nem alakulhat ki közösségi gondolkodás és magatartás, s nélkülük pedig a közösségi életforma. A művelődésben, a kulturális és művészeti tevékenységben való aktív, cselekvő részvétel az egyik leghatásosabb eszköze annak, hogy segítse ezt a folyamatot. A szocialista brigádok plasztikus példái ennek. Kulturális vállalásaik azt a célt szolgálják, hogy növekedjék műveltségük, igényük a kulturált életformára, közösségi életükben egységet alkosson a munka, életmód és művelődés. „A film rangos és hatásos segítőtárs lehet a szocialista közösségek megteremtésében" — idéztük e cikk elején. Valóban. Nézzük csak a filmklubokat. Kötetlen tematikájukkal, a formák és módszerek változatosságával fölkelthetik a vágyat a filmmel való mélyebb megismerkedésre. Az ismeretek kiegészítésén túl segítenek kialakítani a helyes kulturális szokásokat, a tartalmas szórakozás igényét, a befogadási készséget. Olyan közösségi, művelődési formákká válhatnak, amelyek növelik fiatal tagjaik társadalmi-politikai érdeklődését, vitakészségét, ítélőképességét. A filmművészettel való találkozás élményforrássá válik, magatartásformákat alakít, megtanít a választásra, a kritikus szemléletre, a szerzett benyomások tudatos feldolgozására, összetettebb látásmódra. Mindezeket elmondhatjuk más közösségi művelődési formákról is. A színházbarát körökről, a balettbarátok, a zenekedvelők klubjáról, a képzőművészeti szakkörökről, az irodalmi színpadokról, a tánccsoportokról, az ének- és zenekarokról, az öntevékeny művészeti mozgalom egyéb formáiról. Tagjaik közösségben, hasznosan töltik idejüket, élvezettel hódolnak kedvteléseiknek, fejlesztik saját képességeiket és tulajdonságaikat, s egyben a művészetet szerető és értő közösséggé válnak. Ezért nemcsak elismerés illeti őket, de megérdemelnek minden anyagi, erkölcsi, szakmai segítséget. A művelődés közösségi formáin keresztül vezet az út ahhoz, hogy a színházak, a mozik, a hangverseny- és kiállítástermek közönsége közösséggé váljék. Közösen kell dolgoznunk érte. Addig — Thomas Mann-nal szólva —, amíg „eljön az idő, amikor az emberiség tegeződik majd a művészetekkel”. 2 szocialista művészetért MŰVELTSÉG - DEMOKRATIZMUS - SZAKSZERVEZET Töprengés a központi vezetőségi vita nyomán Vajon nem erőltetett-e ezt a három fogalmat gondolatjelekkel egybefűzni? Mit jelentenek ezek külön-külön és öszszefüggésükben ? Ki a művelt ember? Hirtelenében megfogalmazva: aki hozzáértéssel ismeri-gyakorolja munkáját, szakmáját, hivatását; érdeklődik és tájékozódik a világ, hazája, szűkebb pátriája, munkahelye gondjai felől; igényli az irodalom, a művészetek élvezetét. S mindez általában nem hagyja érintetlenül általános emberi magatartását, társaihoz való viszonyát. A „holtig tanulás”, a kulturális szórakozás igénye jelenti a műveltséghez vezető utat, amelynek végén a műveletlenség szégyellni való dolognak számít. A demokratizmust még nehezebb tömören megfogalmazni: összetett, bonyolult elméleti kérdés, gyakorlati alkalmazása sok gondot okoz. Elengedhetetlenül fontosak a szervezeti keretek és jogok ahhoz, hogy ki-ki beleszólhasson a köz ügyeibe. De vajon a meglevő — még kétségtelenül bővítésre, finomításra szoruló — keretek megtelnek-e már kellő tartalommal? Arányban állnak-e a rendelkezésre álló lehetőségek a közéletben való részvétel igényével és képességével? Megteheti-e valaki, aki munkáját nem kellő színvonalon végzi, akinek tájékozottsága hiányos, akit nem ösztönöz tudásvagy a művelődésre, akinek életmódja, az életről alkotott felfogása, embertársaihoz való kapcsolata kívánnivalót hagy hátra, hogy az másokkal szemben ilyen követelményekkel lépjen fel? Képes-e az ügyet nem értő ember érdemben, meggyőzően bírálni-javasolni? S ha meg is teszi, ki hallgat rá? A „bele- és hozzászólás” nem lehet hiteles, ha mögötte nincsen meg a „bele- és hozzászóló” magatartásában, kulturáltságában rejlő fedezet. S ez vonatkozik a vezetőkre is. A döntés képessége sem kevésbé kapcsolódik a szakmai és általános kulturáltság színvonalához, mint a javaslattevésé vagy a bírálaté. S hogyan kapcsolódik mindez a címben szereplő harmadik fogalomhoz, a szakszervezethez? Ki vitathatná, hogy az élet- és munkakörülmények elemei között tiszteletre méltó helyet foglal el a műveltség, a szakmai tudás, a szabad idő kulturált kihasználása, az életmód helyes kialakítása és az ezekre való igény felkeltése. És ha a szakszervezeti mozgalom feladata mindezekhez a keretek, a lehetőségek megteremtése, úgy gondolom, ugyanilyen fontos szerepe kell, hogy legyen a keretek kitöltésének előmozdításában is. Különösen jeles gondja ez a művészet területén dolgozó szakszervezeti aktivistáknak. Amikor a közművelődési határozattal kapcsolatos teendők felől töprengünk, ezeken az összefüggéseken is érdemes elgondolkodnunk. F. Havas Zsuzsa JÓ TUDNI A kedvezményes üdültetés differenciált térítési díj rendszeréről A SZOT elnöksége 1974. szeptember 2-án tárgyalta a kedvezményes szakszervezeti üdültetés beutaló jegyeinek új térítési díj rendszerét, és foglalkozott az üdültetés állami támogatásának egyes kérdéseivel. A Minisztertanács ez év október 24-én jóváhagyólag tudomásul vette a SZOT elnökségének határozatát, és indokoltnak tartja az üdültetés további fejlesztését, állami támogatását. A SZOT elnöksége megállapította, hogy a szakszervezeti kedvezményes üdültetés — mint fontos szociális juttatás — az életszínvonal-politika szerves része. A dolgozók üdültetése, aktív pihenése, munkaerejük regenerálása, a szabad idő kulturált felhasználása társadalmi érdek, elősegíti a munkaképesség megőrzését. A szakszervezeti kedvezményes üdültetés megvalósítására az állam és a szakszervezetek nagy gondot fordítanak, figyelemmel kísérik, és törődnek azzal, hogy minél több dolgozó és családtagja vehesse igénybe ezt a szociális juttatást. Mi indokolja a differenciált térítést? Az utóbbi tíz-tizenöt évben sok korszerű üdülő épült, ezért jelentős színvonalkülönbség alakult ki a régi és az új üdülők között. Igazságtalan, hogy azonos legyen a térítési díj a különböző színvonalú és eltérő szolgáltatást nyújtó üdülőknél. Az új, korszerű üdülők üzemeltetési költségei is magasabbak, de az üdültetéssel járó kiadások minden üdülőben egyaránt növekedtek. Így az élelmezési nyersanyagköltség 21 forintról 24 forintra emelkedett. Emelkedtek a felszerelési, berendezési tárgyak, bútorok árai, az üzemeltetéssel járó egyéb kiadások is. Az üdülő dolgozók térítési díja az 1960-as években, a tényleges üzemeltetési költségnek mintegy 30 százalékát tette ki, az arány 1974- ben már mindössze 20 százalék volt. A SZOT elnöksége politikai szempontból is mérlegelte a dolgozók egyes rétegeinek kereseti és szociális helyzetét, az életszínvonal alakulását, azt, hogy a beutalójegyek ára részben vagy egészben áthárítható-e az üdültetésben résztvevőkre. Mindezek figyelembevételével úgy határozott, hogy az üdülőépületeket minőségüktől és a szolgáltatás színvonalától függően három csoportba sorolják. Az I. csoportba tartoznak azok a gyógy- és egyéb éves, valamint időszakos üdülők, amelyek magasszintű feltételeket biztosítanak. A térítési díj ezekben az üdülőkben, a jelenlegi napi 18-ról 36 forintra emelkedik. Ez 112 000 üdülőt érint, a beutaltak 30 százalékát. A 11. csoportba tartoznak az átlagos színvonalú, éves és időszakos üdülők, amelyek adottságaiknál fogva közepes feltételeket biztosítanak. A térítési díj ezekben az üdülőkben napi 18-ról 24 forintra emelkedik. Ez 115 000 üdülőt érint. Az összes beutalt 31 százalékát. A HI. csoportba tartozó üdülőkben nem változik a térítési díj. Nem változik az összeg az üdülőszanatóriumokban, a szakmunkástanulóknál, az ifjúmunkásoknál, főiskolásoknál, valamint a gyermekeknél, akár csoportos, akár családos üdültetés keretében vesznek részt. Ez 145 000 üdülőt érint, az összes beutalt 39 százalék. Népesedéspolitikai céljainkkal összhangban a nagycsaládosok részére további kedvezményt biztosít a határozat azzal, hogy a három vagy ennél több — önálló keresettel nem rendelkező — gyermek esetén csak két gyermek után kell a családnak térítési díjat fizetnie. Az I. és II. csoportba sorolt üdülőkben elsősorban a munkában élenjáró dolgozók, az egészségre ártalmas munkát végzők, a több műszakban dolgozók, a nagycsaládosok, az alacsony jövedelműk, a gyermeküket egyedül nevelők részére kell biztosítani beutalójegyet. A térítési díjak kiegészítését, a preferáltak részére nyújtott anyagi segítséget a szociális, kulturális, jutalmazási és segélyalapokból vállalati és szakszervezeti pénzeszközökből kell biztosítani. A határozat kötelezi a különböző szakszervezeti szerveket, hogy a minőségi üdülőkbe szóló beutalójegyek többségét elsősorban munkásoknak, illetve a felsoroltak részére biztosítsák. A szakszervezeti alapszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy a rendelkezésükre álló vállalati és szakszervezeti pénzügyi alapokból, amelyek felhasználására a szakszervezeti alapszervezeteknek döntési joguk van — a szakszervezeti kedvezményes üdültetésben részesülőket preferálásban részesítsék. Ezzel egyidejűleg következetesen érvényt kell szerezni a beutalások rendjére vonatkozó SZOT elnökségi határozatnak. Biztosítani kell, hogy az üdülési szabályzatban foglalt elvek maradéktalanul érvényesüljenek, és a szakszervezeti alapszervezetek az üzemi demokrácia szabályainak megtartásával gondoskodjanak a beutalójegyek igazságos elosztásáról, az elosztás nyilvánosságáról, a preferáltak anyagi hozzájárulásáról. A szakszervezetek központi vezetőségei, elnökségei, a szakmai sajátosságok figyelembevételével külön határozatban szabályozzák, hogy az alapszervezeteknél a differenciálást, a dolgozók üdültetéséhez nyújtott anyagi támogatást milyen elvek alapján biztosítják. A SZOT elnökségének határozata és a kormány állásfoglalása alapján a differenciált térítési díj rendszerből adódó többletbevételt — a nagycsaládosok üdültetésének elősegítésére — az aktív üdülést biztosító kulturális és sportolási lehetőségek bővítésére; — az üdülők konyhai berendezésének korszerűsítésére; — az üdülői dolgozók fizikai munkájának könnyítésére szolgáló gépek beszerzésére kell fordítani. A többletbevételből fejlesztik a szakszervezeti üdültetést, tehát visszatérül az üdülőik általános színvonalának emelésében. A differenciált térítési díjrendszer 1975. januártól érvényes. A Nemzetközi Színész Szövetség (FIA) múlt évi, Torontóban tartott végrehajtóbizottsági ülésének résztvevői, köztük Vass Imre főtitkár (j), mellette Gennadij Pjatakov (2), a Szovjet Kulturáls Dolgozók Szakszervezetének képviselője, Gerald Croasder (3), a FIA főtitkára