Szolnok Megyei Néplap, 1954. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-01 / 1. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP ink as új esztendőre életteli ábrázolása szép feladat Az év végén — nemcsak az újság kedvéért — de úgy önmagának is számot vet az ember az elmúlt évről, s a jövő terveiről — kezdi a beszélgetést Patay Mihály, a szolnoki Művésztelep lakója, hazánk élő fametszőinek egyik legjobbja. Elmondhatom, az elmúlt év nem volt eredménytelen számomra. Sok nehézség, a háborús pusztítások, hadifogság, anyagi gondok után, ebben az évben lakásunk mellett műtermem berendezését is megoldottuk s van állandó állásom, ahol megbecsülnek, s szép fizetést is adnak. Igaz ugyan, s ezt is meg kell mondanom, hogy az állandó elfoglaltságot jelentő állás miatt a művészi munkára bizony kevés időm jutott. Pedig témám, amit feldolgoznék, van elég. A munka, de főként az azt végző ember életteli ábrázolása nagy és szép feladat, ezt szeretném megoldani, rajzaimban, metszeteimmel. Ehhez kapcsolódnak a jövő tervei. Hallom, Budapestem, de már Miskolcon is egyre-másra kötik az üzemek a szocialista szerződéseket a képzőművészekkel. Szeretném — s azt hiszem a Művésztelep valamennyi lakója nevében mondhatom — szeretnénk, ha végre nálunk is megtörne a jég, s az üzemek vezetői, pártszervezetei, szakszervezeti szervei ezzel a kérdéssel is foglalkoznának. Művészi munkámban már év kezdetétől a szolnok megyei képzőművészek jövő nyáron Budapesten rendezendő kiállítására készülök. Linóleum-metszetekkel, szénrajzokkal s diófapáccal akarok ezen résztvenni. Otthonom is bővül, rendeződik, s családom is gyarapodik. Zsuzska lányom jövőre már kis öccsével vagy húgával játszhat majd .— feleségem gyermeket vár; r Tervek hát vannak, s a bizalom sem hiányzik, hogy az új esztendő meghozza majd ezek teljesedését. Tehát több időt a művészi munkára — ez az, amit várok — s sokkal több és jobb művészi munka — ezt ígérem a jövő évre. Javulnak gyógyítómunkánk körülményei - kaphat-e orvos ennél jobbal, szebbel „KIVÁLÓ ORVOS ” címmel tüntették ki — mutat dr. Schlammadinger József, a neves bőrgyógyász — a rendelője falát díszítő oklevélre. Ez számomra az elmúlt év legjelentősebb eredménye. Hogy mit számolgatok még el eredményként, annak hosszú sora van. Én a fődologról szeretnék beszélni. Ezévi munkám főként az üzemi balesetek tanulmányozása, azok megelőzésére teendő intézkedések kidolgozása volt munkatársaimmal. Ezzel a problémával kapcsolatos eredményeinkről több előadást tartottam, így legutóbb az elmúlt héten Budapesten, a bőrgyógyászok országos kongresszusán számolhattam be róluk. Emellett kórházunk fejlődéséről is beszélnem kell, mert — ne vegyék szerénytelenségnek — úgy érzem, abban nekem is részem volt. Bővült kórházunk, gyarapodott felszerelése, s mindez lehetővé teszi, hogy jövőre korszerű kórbonc- és szövettani osztályt állítsunk fel, s laboratóriumainkat is bővítsük. Ezek azok az eredmények, melyek az én munkámat közvetlenül érintik. Javulnak ezekkel gyógyító munkánk körülményei, s egy orvos kaphat-e ennél többet, szebbet. 60 évvel ezelőtt mutatta meü édesapám, hogy kell megunt a kapsnyelei Takaros, tiszta kis ház Cibakházán, a Dózsa György utcában Aszódi János dolgozó paraszt családi otthona. Hat gyermeket nevelt fel abban feleségével együtt tisztességben. A fiatalok már kiröppentek a családi hajlékból. A két legkisebb van még odahaza, ők is iskolások. Hideg téli nap van, aki csak teheti, nem igen mozdul ki a fűtött szobából. Aszódi János bácsi azonban most sem nyugszik, járja a a falut, beszélget dolgozó paraszttársaival a dohánytermelési szerződések felől. Mint szakembert, dohánytermelési felelősi tisztséggel bízták meg. Azóta ritkán lehet otthon találni. ■ Jól gazdálkodik. Mezőgazdasági munkában, állam iránti kötelezettségeinek teljesítésében elsők között emlegetik a községben. Jó termése volt a gabonafélékből, kapásokból is, de legbüszkébb a dohánytermelésben elért eredményeire. De hadd mondja el maga Aszódi János, hogyan élt, hogyan dolgozott idáig. — Mióta csak eszemet tudom, mindig földműveléssel, főleg dohánytermeléssel foglalkoztam. Csaknem hatvan esztendeje már annak, mikor édesapám legelőször megmutatta, hogyan kell megfogni a kapanyelet. Azóta sok küzdelmes esztendő telt el. Küzdelem a földdel, az időjárással, hogy kicsikarjuk, ami a család megélhetésére kellett. Nagy nehézségek között sikerült ezt a kis családi házat szereznem. — Azóta is feleségemmel együtt mindig a munkának, a családnak éltünk. Nyolcadmagunkról kellett gondoskodni. Az elmúlt években bizony nehéz volt. Nem hiányzott ugyan a mindennapi, de úgy éreztük, a dolgozó parasztok mostohagyerekei az országnak. A kormányprogramm óta sok minden megváltozott. Különösen nagy segítség volt a beadási kedvezmény. Nagyobb kedvvel dolgoztunk azóta. Az idén 400 négyszögölön termeltem dohányt, s 308 kg-t szállítottam be. Ez pedig több mint 12 mázsás átlagtermésnek felel meg. Most 800 négyszögölre szerződtem. Ez kereken egy holdat mentesít a beadási kötelezettség alól. Ha jövőre ilyen időjárás lesz, mint az idén, akkor még az istennel is szerződést kötök az időjárásra, s jövőre még többet termelek. Nemrégen szereztem két bikaborjút. Tavasszal már befogom és a legszükségesebb munkákat már azzal végzem el. A kenyérnekvalót, a hízónak, az apróléknak a takarmányt megtermi a föld. De szeretek ipari növényeket termelni, mert érdemes. Még minden esztendőben volt cukorrépám. Dohányterm gipszpn mpa én segítem tanáccsal dolgozó paraszttársaimat. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat még nagyobb bizodalmat adott nekünk az új esztendőre. Érdemes jobban dolgozni, többet termelni. Csak hát nagyobb segítséget várok a tanácstól. Egyszer már ráírták az adókönyvemre, hogy ebben az évben az égvilágon semmivel sem tartozom. Most mégis idézést kaptam, hogy 258 forintot fizessek. Hát , ezt nem tartom helyesnek. Ezen változtatni kell az új esztendőben. Megvalósítjuk a rizs vízbevetését Dr. Lánczy Antal, a Vízügyi Igazgatóság vezető mérnöke. Mikor munkája eredményeiről, a jövő terveiről kérdezzük, ezeket mondja el: Én valóban elmondhatom, hogy ez az év valóban jól kezdődik számomra. Január első felében hozzákezdünk megyénk hároméves öntözési tervének kidolgozásához. — Nagyon szép munka ez, mert az öntözés eddig elhanyagolt, tervszerűtlenül művelt földjeinket termővé teszi, s ennek nyomán újabb területeken hasznosíthatjuk megyénkben a rizstermelést. Nem is olyan régen még külföldről kellett hoznunk a rizst, ma már az egész országot el tudjuk látni hazai töTmésűvel. Öröm hát ez a minta. Persze tudom, az öröm önmagában nem elég, de vannak terveim a munka elvégzésére. Egyik ilyen elgondolásomat. — mely a vízgazdálkodás terén megtakarítást eredményez, — a rizstermelésben pedig a terméshozam növelését hozza: a rizs vízbe vetését — már felterjesztettem illetékesekhez, s remélem, hamarosan választ is kapok ebben a kérdésben. A javasolt eljárás nem új, de nálunk eddig nem alkalmazták, pedig egész megyénk, sőt országunk hasznát látná. Ezek a tervek, s végrehajtásuk tölti be minden gondolatom. 1984 .január ?. A szülőkkel együtt szépítjük az iskolát Egy éve tanít a túrkeddi tanyai iskolában Gondos Magda tanítónő. — Nem volt könnyű ez az év, de nem szűkölködött eredményekben — kezdi a szót a fiatal pedagógus. Mikor idekerültem, bizony ütöU- kopott volt az iskola s egy ideig azon gondolkodtam, hogy nem is maradok itt. Node aztán belátták: a megfutamodás helyett inkább azon kell iparkodnom — hogyan szépítsük, javítsuk iskolánkat — Kulturcsoportot, énekkart szerveztem előadásokat rendeztünk. §■: awok bevételéből aztán már helyrehozathattuk az épületet, sőt még maradt is pénzünk, amiből felszerelésünket bővítjük majd az újesztendőben. Segített, — s nem is keveset ebben a munkában a Szülői Munkaközösség, melyet ugyancsak most szerveztünk újra. Szép most már iskolánk öröm benne tanítani — Nem is hagynám már itt 37 tanítványom semmi pénzért sem. — Sok az elfoglaltság a tanítással, a kulturcsoporttal, de öröm ez a munka, hiszen magam mérhetem le napról-napra annak eredményét, a kis tanyaiak eszének nyílását, tudásuk gyarapodását Nem is kívánok ennél jobbat az új esz tömlőben sem. A tanítás és a kultu mimika szervezés mellett tanulásra olvasásra is jut ideje Göndös Magdának, a túrkeddi tanyai iskola fiatal tanítónőjének. — különösen most a téli szünetben Megtalálta a számítását Szeretik és megbecsülik ifj. Molnoki Szabadság termelőszövetkezetben, csoportba Azóta is igen szorgalmasan találta számítását a szövetkezeti gaz pénz jövedelme meghaladja a 14 ezer mából az egyik növénytermelési briga nyugszik Mindennap talál elfoglaltsá brigádtagokkal együtt az új év terveit vedelemre tegyenek szert az 1954-es ár István volt középparasztot a szol 1952. őszén lépett 14 hold földjével a dolgozik. Mint mondogatja. — megdálkodásban, — Természetbeni és készforintot A szövetkezeti tagok hizaldnak a vezetője lett Most télen sem gát a gazdaságban Esténként pedig a készíti hogy az ideinél nagyobb jön semlőben. Sziláétt ez estén Alig múlt el nyolc óra, a vendéglátók ragyogóan kivilágított tágas termei megteltek. Mindenütt ismerős arcokat látok. Van, akit valamelyik építkezésen, másokat gyárban, tervezőirodában, mezőgazdasági munkán, vagy bankban láttam dolgozni. Asztalok mellett ülnek lányaikat kísérő mamák. Beszélgetnek, szomszédinak. Úgy tesznek, mintha más nem is érdekelné őket, pedig... Táncoló leányaikat figyelik. Soha se néznek oda, mégis mindent látnak, ölök titok előttem, miképpen csinálják. Egy biztos! Ezt is olyan jól értik, akárcsak a mindennapi munkát. Táncolnak a fiatalok. Szép táncukat, gondfeledtető boldogságukat öröm nézni. Ők már nem tudják, de mi még emlékszünk, mit jelentett a régi világban a „petrezselyem árulás“. Arra a leányra mondták, akit — ha százszor különb is volt — vagy egyáltalán, vagy csak néha hívtak táncba. — Bezzeg, ha a papa gyáros, vagy olyan előkelőség volt, aki állás elnyerés, vagy előmenetel körül jó protektornak ígérkezett, leányát — ha mindjárt világcsúfja is volt — kézről-kézre adták. Ezt nevezték „fuvarozásnak“, vagy „napszámba táncolásnak“. De már ez is megváltozott! Most az táncofTVkA táncolni akar... — Úgy látom mindenki akar... % Ahogy nézem a szilveszterezőket, az jutott eszembe: Vájjon széles jókedvükkel az óévtől búcsúznak-e, vagy az újévet köszöntik? Ha nem is jártam úgy ezzel a kérdéssel, mint azzal, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás, de mégsem tudtam eldönteni. Öt-hat fiatal legény állt egy csoportban. Kipirult arccal magyaráztak egymásnak. Helsinkiről, a tizenhat aranyéremről, a bizonyos 6:3-ról és a chilléi öttusáról tárgyaltak. Nom gondoltam — ezek az óévtől búcsúznak. De rám cáfoltak, mert elkezdték az újév májusában tartandó magyar—angol válogatott eredményét találgatni. Igen! Találgatták, de mindnyájan csak úgy, hogy milyen gólkülönbséggel győz majd a magyar együttes. Kíváncsiságom egy táncospárhoz vitt. Látásból ismerem őket. A legényt vasbetonszerelésnél láttam, a leányra az egyik könyvelési esti tanfolyamról emlékszem. Már ott akartam hagyni őket, mert csak néztek, egymás szemébe néztek és mosolyogtak. Végül mégis megtudtam tőlük, hogy az óévben ismerkedtek meg a szolnoki Vidám Vásárkor és az újév márciusát emlegették, mint esküvőjük időpontját. Két helyről már megkaptam a választ, de hát: három a magyar igazság! Egyik asztalnál ketten ültek. Komoly beszélgetésben voltak. — Negyven-negyvenöt körüliek lehettek. Ahogy az arcukról láttam testvérek. Úgy vettem ki a szavukból, hogy a fiatalabb az egyik közeli gépállomás traktorosa, a másik meg mozdonyvezető. A fiatalabb vitte a szót. • A mélyszántásról, a keresetéről beszélt. Azután ők is átvágtak az új esztendőre. Tervről, újabb módszerről, tapasztalataik értékesítéséről beszéltek. Komoly beszélgetésüket a táncból visszatérő fiatalok szakították meg. — Tréfálkozás, jóízű mókázás és csendes nótázás következett ...— Éjfél van! Kialusznak a lámpák. Hangos kacagás, tréfás megjegyzések és — talán a mamák ijesztgetésére — hangos cuppantások hallhatók, mintha csókolódznának. — Pedig nem! A mamák tudják, hogy nem, mert aki azt tette, az hang nélkül tette! Amikor aztán felgyullad a villany, ismerősök, ismeretlenek, jóbarátok, munkatársak, boldogan, meghatódottan ölelik egymást, koccinthatnak és kívánnak egymásnak: Boldog, derűs, vidám újesztendőt! Itt be is fejezhetném — nevezzük így riportomat. De az igazság kedvéért még elmondom, hogy hazamenőben özvegy Papp Jánosnénál világosságot láttam. Régi jó ismerősöm Papp néni. Élete párja, aki uradalmi cseléd volt, fiatalon itt hagyta. — Négy apró gyermek gondja szakad a nyakába. Szívesen fogadott.. — A rádiót hallgatom lelkem, meg az unokáimra vigyázok. Lányomék szilveszterezni vannak. Jó, jó Papp néni, de minek a rádiózáshoz okuláré, meg miért könnyes a szeme? — Azt is megmondom lelkem,— mondta és apró léptekkel a sublóthoz sietett. Levelet vett elő. A villany alá állt és hangosan olvasta: ... ne haragudjék Édesanyám, hogy szilveszterezni nem haza, hanem Kaposvárra megyek a menyasszonyomhoz. — Újév másnapján már otthon leszek és élőszóval kívánok majd boldog újesztendőt... Tudja lelkem, úgy vagyok ezzel a Józsi gyerekkel, hogy még mindig azt hiszem kisgyerek. Pedig a nyáron már főhadnagy lett, most meg azt írja menyasszonya van. Hát ezért könnyes a szemem, akarom mondani — ezért örülök olyan nagyon. *. —y~n. „DKoreai béke“ Irta: Méray Tibor az Országos Béketanács.Mi van a nagyvilágban? külpolitikai füzetsorozatának deemberben megjelenő füzete Márai Tibor írását tartalmazza Koreáról, amelynek hős népe — felhasználva a fegyverszünet adta lehetőségeket — semilyen nehézséget nem imerve, nyomban hozzáfogott a béke munkához, a háború-ütötte sebk begyógyításához. A riportsarű beszámoló az újjáépítés lázában élő Koreáról világosan megmutatja a békés építés óriási nehézségeit, de nem hagy kétséget afelé sem, hogy a hőslelkű koreai nép amely képes volt ellenállni az imocialista agresszorok legveszettebb rohamainak, most a testvéri békeszerető népek együttérzésére és segíségére támaszkodva az újjáépítés nehéz munkáját is sikerrel végzi .1. Méray Tibor írása leleplezi az imperialistáknak a koreai háboús tűz felszítására, egy újabb világháború kirobbantására irányuló alap terveit is. fokozott éberségre é összes fogásra mozgósít a háború gorritogatók ellen. A füzet Móra Tibor koreai fényképfelvételeit is tartalmazza. t," ’