Tiszavidék, 1957. április (2. évfolyam, 78-100. szám)

1957-04-02 / 78.szám

Hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar kormány- és pártkiadottség (Folytatás az első oldalról) . Nagyon jelentősek a gazdasági kérdésekben létrejött megállapodások az összesen 875 millió rubel értékű hosszúlejáratú hitel és segély egymillióit forint értékű adósság elengedésével, a műszaki és tudományos együttműködéssel nagy anyagi segítséget kaptunk a Szovjetuniótól, az ellenforradalom által népünknek okozott károk helyrehozatalához, népgazdaságunk fenálló nehézségeinek leküzdéséhez. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy a szovjet kormány nagymennyiségű különböző nyersanyagok szállítását biztosította számunkra. — Fontos megállapodások jöttek létre kulturális kapcsolataink továbbfejlesztésére és elmélyítésére is. Kedves Elvtársak, Barátaim! — A Moszkvában most megkötött magyar—szovjet és pártmegállapodásoknak a szocialista tábor országaiban s a békéért és a népek közötti barátságért küzdő tömegekben az egész világon jelentős és kedvező visszhangjuk van, ami a jövőben is érezteti majd hatását. 1— Meggyőződésünk szerint megállapodás megkötésével feltétlenül erősödött a szocialista tábor országainak egysége és ereje. (Taps). A két párt között lefolyt tárgyalások s a létrejött megállapodások sikeresen előmozdítják valamennyi kommunista és munkáspárt proletárinternacionalista testvéri kapcsolatait, a marxizmus — laninizmus zászlaja alatt harcoló munkás és más dolgozó tömegek nemzetközi összefogását. — Ma, amikor a népek függetlenségének és az emberiség békéje megvédelmezésének fő ereje a szocialista országok egységében, valamint a világ összes kommunista és munkáspártjának proletár-internacionalista tömörülésében van, akkor a proletár-internacionalizmust erősítő szovjet-magyar egyezmények előmozdítják és szolgálják a függetlenségükért harcoló népek és a világbéke ügyét is. Kedves Elvtársak, Magyar Dolgozók! — Az a nagy erkölcsi, politikai elismerés és támogatás, az a jelentős anyagi segítség, amelyet a szovjet kormány, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a szovjet nép a most létrejött moszkvai megállapodások keretében részünkre ismét nyújtott, még fokozottabb mértékben rá kell irányítsa figyelmünket saját, itthoni feladatainkra. — A felszabadulás utáni évek nagy országépítő munkájában sikereink fő forrása az volt, hogy a kommunisták pártja által helyesen felismert célok és meghatározott feladatok megvalósítása érdekében megmozdult és lendületes alkotó munkába fogott az egész magyar dolgozó nép . Ennek tulajdonítható, hogy a Horthy-fasiszta rendszer nagytőkés és nagybirtokos uraitól örökölt, tönkretett és romokkal borított országból új hazát épített magának a felszabadult magyar nép, amely jelentős lépéseket tett , a szocialista fejlődés útján. — Ezt a gyönyörű és lelkesítő munkát zavarták a későbbi években, a vezetésigben meglévő hibák, majd megszakította, visszavetette és is megsemmisítéssel fenyegette az októberi, — az imperialii 1tóik által szított és mozgatott — eperafartradalmi táji madás P — Ha egy pillantást vettünk hazánk novemberi súlyos helyzetére, és ha számba vesszük az azóta megtett út le nem becsülhető nagy eredményeit, akkor azt is látnunk kell, hogy az eredmények fő forrása — a szocialista országok testvéri segítsége mellett — ismét az volt, hogy a párt által világosan kitűzött célok és meghatározott feladatok érdekében tevékeny munkáiba kezdtek a bányász, munkás, paraszt és értelmiségi tömegek, aktív harcokkal, alkotó munkájukkal segítették országunk fejlődését. — Mit kell tehát most tennünk Kedves Elvtársak, hogy a Magyar Népköztársaság a jövőben a szocialista országok testvéri közösségének a saját lábán szilárdan álló fejlődő és valóban virágzó állama legyen? — Először és mindenekelőtt! tovább erősítjük államunk vezető erejét, a Magyar Szocialista Munkáspártot (Ütemes taps: Éljen a Párt). A tömegek saját tapasztalata révén megszületett bizalom alapján tömöríteni kell a nép minden egészséges erejét a párt köré. A népi tömegek cselekvő atativitását, a szocialista demokráciát, fejlesztenünk, erősítenünk kell a proletariátus diktatúráját a tömegek vonalán. (Taps). — Másodszor: Fokoznunk kell a pártban, az államban, a munkásosztályban, az egész dolgozó népben az éberséget az osztályellenség és az imperialistáik aknamunkája ellen. Erősíteni kell a prdletárdiktaitúrát az osztályellenség elnyomására. (Taps.) Teljesen meg kel semmiejtemünk a megvert ellenforradalom szétszórt erőit és hatásosan meg kell védenünk Népköztársaságunkat az imperialista aknamunkával szemben. — Harmadszor: állami és társadalmi szerveinknek, valamint a dolgozó tömegeknek igen komolyan kézbe kell venniük kérdéseinek Nagy segítséget kaptunk most is a Szovjetuniótól és a többi testvéri szocialista országtól is. Fejlett iparunk és mezőgazdaságunk nagy lehetőséget rejt magában népgazdaságunk további egészséges fejlődéséhez: az életszínvonal emelésének egyedül reális alapja megteremtéséhez. Ehhez azonban elsősorban saját erőinket kell mozgósítanunk — ezt semmiféle külső segítséggel nem lehet helyettesíteni. Minden gyárban, bányában, az alkotás és munka minden helyén maguknak a munkás, paraszt, értelmiségi tömegeknek kell kézbe venniök a termelés és a termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének ügyét, mert csak így biztosítható hogy a szocialista társadalom építése együtt halad a gazdasági építés megoldását jón a dolgozó tömegek anyagi és kulturális színvonala állandó emelésével. — Negyedszer: amikor az imperialisták és elemforradalmárok áskálódnak társadalmi rendünk, nemzeti függetlenségünk, békés alkotó munkánk ellen, nekünk erősítenünk kell kapcsolatainkat a szocialista tábor országaival. Éppen ezért párttagságunk és dolgozó népünk internacionalista nevelése elengedhetetlen feltétele a párt erősödésének, a Népköztársaság fejlődésének, a béke védelmének, a magyar nép boldogulásának. — Elvtársak! Nyíltan meg kell mondani azt is, hogy amíg a népek békéjét fenyegető agresszív szándékú NATO, SEATO és hasonló imperialista katonai tömbök léteznek — mindaddig az önvédelem céljait szolgáló minden csatlakozni szándékozó előtt nyitva álló 1957. április 2; varsói szerződésre szükség lesz (Taps) és e szerződésnek a Magyar Népköztársaság törhetetlen híve marad. (Taps). — Azon a véleményen vagyunk, hogy a jelenleg Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok nemzeti függetlenségünket és Népköztársaságunk határait segítik védelmezni a külső imperialista támadó szándékokkal szemben s addig maradnak itt, ameddig erre szükség lesz. (Taps). Ügy van, hurrá! Szovjet-magyar barátság! Éljen a szovjet hadsereg! (kiáltások). — Kedves Elvtársak — négy nap választ el bennünket nagy nemzeti ünnepünktől, április 4-től. Most, 1957- ben, 12 évvel azután, hogy a Szovjetunió felszabadított bennünket a hitleri fasizmus szörnyű elnyomása alól, hálával gondolunk a Szovjetunióra azért is, mert november 4-re nyújtott nagy segítségével ismét megvédelmezte népünket az imperialista hódítók fenyegető igájától és attól, hogy újabb háborús tűzfészekké változtassák már eleget szenvedett hazánkat és áldozatul szánt népünket. (Taps). örülünk, hogy pártunkat a proletár-internacionalizmus szellemében a testvéri kommunista és munkáspártokkal, elsősorban legnagyobb forradalmi tapasztalatokkal rendelkező párttal, a Szovjetunió Kommunista Pártjával szoros baráti kapcsolat köti össze. Központi Bizottságunk feladatának tekinti párttagjainkat abban a szellemiben nevelni, amely óv a másolástól, ugyanakkor azonban képessé teszi pártunkat arra, hogy az összes testvérpárt gyakorlatában fellelhető hasznos tapasztalatokat átvegye és felhasználja saját eméleti és gyakorlati munkájának fejlesztése érdekében *— Kedves Elvtársak! Barátaink! «— A Szovjetunióban járva a testvéri fogadtatás forró légkörében gyakran mondott tűk a szovjet dolgozóknak. 0 még visszatér SOK SZÓ ESIK mostanában azokról a volt MDP-tagokról, akik még távol tartják magukat a párttól. Keresik, kutatják ennek az okát és igyekeznek rá magyarázatot adni. Vannak, akik úgy vélekednek: „aki eddig nem jött, arra már nincs is szükség, öt hónap elég volt a gondolkozásra”. Szerencsére ilyen merev felfogású emberek pártunkban kevesen vannak. Azok, akik a belépés mellett döntöttek, megértik, hogy ilyen nagy megrázkódtatás után nem lehet sablonosan elintézni ezt a kérdést. Hiszen még mindig vannak olyan volt MDF-tagok, akiknek a pártban a helyük, de eddig még nem szánták rá magukat a belépésre. Ezekkel türelmesen kell foglalkozni. H. I. a Jászberényi Aprítógépgyárban dolgozik, öreg vasas, 1925 óta dolgozik szakmájában. Tíz éves párttag. Az üzemben alapszervi titkár volt, a városi revíziós bizottságnak a tagja és propagandamunkát is végzett. Igen értelmes, olvasott ember, jól ismeri a marxizmus a leninizmust. A művelt munkások fajtájából való. És eddig mégsem lépett be a pártba. Az üzemben azt mondják, bátran kiállt elvei mellett a legforróbb napokban is. Volt annyi bátorsága, hogy az ellenforradalmárok által szervezett egyik röpgyűlésen, ahol veszett uszító beszédeket tartottak a párt, a Szovjetunió ellen, szót kérjen. Vitába mert szállni azokkal, akik sztrájkra uszítottak, a szovjet csapatok kivonását követelték. Novemberben részt vett az MSZMP szervezésében, ő maga is kérte felvételét, de aztán visszalépett. Azóta többször is beszéltek vele. Már a városi pártbizottság munkatársai is felkeresték, de elhatározását eddig nem változtatta meg. MI LEHET ENNEK AZ OKA? Talán megrendült hitében? Fél? Nehéz erre határozott választ adni. A beszélgetés úgy kezdődik, mint sok más volt MDP-taggal, aki eddig még nem lépett a pártba. — Csalódtam — mondja. — Nem.. Nem az eszmében. Én tudom, hogy a jövő a szocializmusé, változatlanul híve vagyok a munkásfiatalomnak, de még nem látom tisztán, hogy az elkövetett hibákat miként javítjuk ki. Aztán fesorolja, milyen hibák voltak. Nem általánosságban „a bűnös múltat” emlegeti. Amit ő hibának tart, azzal egyet lehet érteni De nem úgy Mrbrijfc, Hifirt sokan mások, hogy: — No, látja, ezért nem lépek én be a pártba Hanem így: — Igaz, hogy ezeket a hibákat mi elkövettük, de mondja, miért kellett ezért ilyen felfordulást csinálni? Igaz, hogy Rákosi és Gerő súlyosan vétkezett, dehát mindenki tévedhet. Csak a hibákat vagdossák a fejükhöz, azt nem veszik tekintetbe, hogy évtizedekig, sokszor életük kockáztatásával is, harcoltak ezért az eszméért. Én elhiszem, hogy Sztálin elvtársnak is voltak hibái, de helyes volt-e ezeket így egyoldalúan kipellengérezni? Az ilyesmivel saját magunk romboltuk le a párt tekintélyét. Az utóbbi időben már egyebet sem csináltunk, csak önmagunkat gyaláztuk. ÉN EBBEN AZ ÜZEMBEN alapszervi titkár voltam. Éjt-nappallá téve, szíves-lélekkel dolgoztam a pártért. Október 23-án azt kellett megérnem, hogy néhány hangoskodó ember azt követelte, akaszanak fel. Ezt érdemeltem én. Higgye el, idegileg teljesen tönkre mentem, most is orvosságot szedek. Egy kicsit pihenni szeretnék, de sajnos, nem tudok. Töprengek. Azon gondolkodom, miért jutottunk idáig? És nem találok kielégítő magyarázatot. Hiszen 12 év alatt — ezt még az ellenségnek is el kell ismerni — óriási eredményeket értünk el. Ha valaki nekem 45-ben azt mondja, hogy 12 év múlva úgy néz ki Magyarország mint most, hát kinevettem volna. Mégis sok mindent újból kell kezdeni. Nem mondom, hogy nem lépek be, de egyelőre várok a gondolkozók még. Igen, gondolkozik. EZ AZ EMBER a legnehezebb időkben is bátran kiállt, de úgy látszik, ebben a kemény harcban nem bírta erővel — összeroppant. Egyelőre vissza kellett vonulnia, hogy összeszedje erejét. Abban is igaza van, hogy csalódott. Nem az eszmében, hanem jónéhány munkatársában, pedig értük is dolgozott De vagy nem értették meg őt, vagy ő nagyon rossz emberismerő. A sebek nehezen gyógyulnak. Ezért türelmesnek kell lenni az olyan emberrel szemben, mint H. I. Nem hagyta el végleg a pártot. Ő még visszatér. B. K. M. hogy ügyünk igazában vetett Hitünkben megerősödve térünk haza. 4— Erősítettek bennünket az itthonról kapott hírek is. március 21 méltó megünneplése, a Magyar Kommunisták Ifjúsági Szövetség szervezésének megkezdése, a csepeli, a Köztársaság téri, az angyalföldi, az erzsébeti és a kőbányai tömeggyűlésekről érkezett híreik is lelkesítettek .— Való igaz, kedves barátaim, hogy a magyar szocialista forradalom erőinek növekedése, a dolgozó tömegek fokozódó támogatása, a magyar szovjet barátság erősödése, hazánk és népünk boldogabb jövőjének nemcsak biztató jelei, hanem reális barátot megörvendező, az ellenséget megrettentő hatalmas erőforrásai. (Taps.) •— Éljen a Szovjetunió! Éljen a Magyar Népköztársaság! Éljen a Szovjetunió Kommunista Pártja! Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! Éljen a megbonthatatlan szovjet magyar barátság! Kádár János nagy tapssal, lelkesedéssel fogadott beszéde után felcsendültek az internacionálé hangjai, majd a küldöttség tagjai üdvözölték a budapesti dologzók jelenlévő küldötteit. Ezrek ünneplése közben szálltak gépkocsijaikba, hogy elhagyják a repülőteret. (MTI); MÉCS GYÖRGY BSIRRITECei Kalamdom regény fM.) Még apa is elvesztette szokott nyugalmát. Odafutottunk, a hal vadul dobálta magát, fickándozott, hogy visszajusson a vízibe, de ha egyszer az én markomba került, nem volt többé menekvés. Nem is a markomba, valósággal ráfeküdtem, s apának is kellett segítenie, míg fejbe tudtuk verni. Életemben nem láttam ekkora pisztrángot! Mint az alkarom, olyan hosszú volt. S ezt az óriást pont egy ilyen kocahalász fogja ki, mikor itt vagyunk mi ketten, apával, vérbeliek. A kocahalászt, araz Tatár mérnök még mindig ott állt a mohos törzsön. Látszott rajta, hogy megingott a lelki egyensúlya. Végül erőt vett magán és odajött. Felvette, megemelgette a halat — megtörölgette a homlokát. Aztán elnevette magát. — Nahát... amikor az első gyémántacélt öntöttem, akkor sem voltam sokkal jobban megilletődve. Odahaza ő maga sütötte meg a halat, s ő is kínálta körbe a sercegő serpenyőben. Egyre sajnálkozott. — Ejnye, de kár, hogy nem lehet italt kapni. Kedvem volna egyet mulatni. Ilyen paradicsomi napokat töltöttünk mi odafenn Tudor, bácsinál s ha nem kínoz az a gondolat, hogy mi történt Ilus mamával, életem legszebb nyaralása lett volna. De egyre többet gondoltam rá, álmomban is láttam, amint megbilincselve ül egy sötét pince mélyén és körülötte patkányok szaladgálnak. Felébredtem és reggelig nem tudtam elaludni, pedig máskor este leteszem a párnára a fejemet és reggel hallom az ébresztőórát — ha ugyan, egyáltalán meghallom. Hevertem a szénameccsen mert ilyen deszka közézorított szénából rögtönöztünk ágyat, hevertem és néztem bele a sötétbe. Közben, úgy látszik, bár én nem vettem észre, sóhajtottam egyet-egyet, mert hallom az apa hangját. — Miért sóhajtozol, Laci? Tehát ő sem tud aludni Vajon ugyanazért? Csendesen csak annyit feleltem: — Ilus mama ... Apa sokáig hallgatott s amikor végre megszólalt, jól éreztem hangjában az elfojtott keserűséget. — Most semmit sem tehetünk érte. Akármivel próbálkoznánk, csak rontanánk a helyzetén. Sokat gondolkoztam ezen, de legokosabb, ha nem mozdulunk. Talán már re is engedték. Láthatták, hogy semmit sem tud felőlünk. Nem feleltem. Mit lehessen erre válaszolni? Azaz... mondhatnék valamit, de mégse mondom... jofdo, ha megtartom magamnak. Tulajdonképpen még én sem tudom egészen, hogy mit alkarok, csak úgy homályosan rajzottak fel bennem a gondolatok. Lehunytam a szememet, próbáltam aludni, de nem ment Egyszer aztán hallottam, hogy apa elaludt. Egyenletesen, mélyeket szuszog De én még mindig nem tudtam aludni. Gondoltam, inkább felkelek. Meg is tettem, s úgy ahogy voltam, egy szál ingben kimentem a tornácra. Hanem odakünn hideg volt. Hiába, ez már a havas, itt éjjelre vacogtatóan lehűl a levegő. Visszalopóztam hát, kicsentem a szobából a ruhámat, odakünn felöltöztem és felültem a tornác karfájára, úgy faragta ki Tudor bácsi, mintha csupa virág volna, tulipán, bazsalikom, rozmaring. De most egyáltalán nem törődtem Tudor bácsi faragványaival, úgy el volt gyötörve a lelkem. Pedig én bizisten nem vagyok anyámasszony katonája, aki egy-kettőre elpityeredik. De hogy tudjam elviselni Ilus mama fogságát? Hát miféle emberek azok, hogy bezárnak egy szegény ártatlan öregasszonyt? Ha baja lesz, ha csak egyetlen szál haja meggörbül, én az utolsóig megölöm valamennyit. Ha kell, a világ végére is elmegyek, megkeresem őket, kikaparom akár a föld alól is. De minek üljek itt tétlenül? Azért mert apa úgy mondta? Miért nem szabad, miért tilos? Én nagyon jól tudom, kicsoda apa és nem is hiszem, hogy legyen a világon még egy olyan nagyszerű ember mint ő, de azért vannak dolgok, amiben ő is csak olyan, mint a felnőtt. Mert ők, az öregek, egyebet se látnak mindenfelé, csak veszedelmet. Ezzel persze a világért se akarom azt mondani, hogy apa gyáva volna. Nem, apa bátor! De néha túl sokat töpreng. Ezzel szemben én... ott van például a szemüveg... Ugye nem tudott keríteni Kockás bácsi? S én tudtam! Akkor se kérdeztem semmit, csak fogtam magam és elindultam. Leszálltam a tornác korlátjáról s magamban még mindig habozva, lefelé indultam a lépcsőn. Ha akkor lehetett... most miért ne lehetne? Úgy van! Most is elindulok! (Folytatjuk.)