Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-01 / 257. szám
Aki kedvtelésből, jó időben, megszokott, kipróbált helyére, a folyó csendjét áhítva ül ladikba, s veti be a hálót, lógatja a horgot — annak gyönyörű szórakozás, hobbi az egész. Akik a víz hátán, mélyéből keresik egész évben a kenyerüket, azoknak is szeretni kell — mert nehéz munka a halászé, erőt, kitartást követel. Például olyankor, amikor egy ütemben feszülnek a karok, s térdig állnak a vízben. Nemcsak a zsákmány súlyával terhelt hálóra figyelnek, egymásra is, s a vízparti csúszós sárra, őszi lehalászáskor jó, ha 10—12 fokos a víz. A korán sötétedő délutánok, s a későn, köddel virradó nappalok nemcsak erejüket, szemüket, agyukat is jobban megdolgoztatják. És hiába fúj hideg szél a Holt-Tisza, a Millér fölött, a telepített pontyot, busát, amurt vissza kell szerezni a víztől, amely növelte, hizlalta, jó hússal gyarapította. Szolnok megyében — s kicsit a megyehatáron is túl — ők a vizek felelős halgazdái. A Felszabadulás Halászati Termelőszövetkezet. Kétszáznegyven tonna halat várnak ettől az esztendőtől. Dehogy várnak! Dolgoznak érte! S ha a nehéz nap végén egymásra néznek, érzik a téli szák, a súlyos hálók örömét is, nemcsak a fáradtságot. Olykor mégse törekednek gyorsan haza, meleg otthonaikba. A vízparton, frissen fogott halból bográcsban főtt lénél nincs jobb a világon. Gőze melegít, íze felhevít. Holnap folytatják, vagy naponta újrakezdik, abba se hagyják? Nem a szó a fontos: a víz, hátán a csónak, a merülő háló, az együtthúzó kard és a zsákmány! (SJ) T. Katona László képriportja