Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
12 A Föld napján A fogyasztó és a társadalom közös terméke Az alumínium az egyik legértékesebb fémünk, kiváló tulajdonságai miatt sok alumíniumtermékünk valóban nélkülözhetetlen. Nem így az alumínium italosdoboz, amely mint egyutas (eldobandó) csomagolóanyag a pazarló társadalom tipikus terméke. A nagy környezetszennyezéssel járó dobozok egyszeri használat után a szemétdombra kerülnek - ezzel a nyersanyag és a benne lévő energia örökre elvész. Már az alapanyag, a bauxit bányászata is súlyos környezetkárosítással jár (tájrombolás, drága karsztvizek elpocsékolása). Drága árat fizetünk feldolgozásáért is, hiszen egy tonna alumínium előállításához ki kell bányászni 4-5 tonna bauxitot, fel kell használni körülbelül 15 ezer kWh áramot, gondoskodni kell 2-3 tonna vörösiszap elhelyezéséről (veszélyes hulladék). A 40-60 újratöltést kibíró betétes üvegekhez képest - egységnyi italmennyiségre számolva - az alumínium csomagolóanyag 20-szor annyi energiát igényel, 15-szörös levegő, 3-szoros vízszennyezést okoz, és mintegy 45-szörös hulladéktérfogatot produkál. Egy kis alumíniumdoboz gyártásához körülbelül 1,2 kWh áram szükséges. Ennyit használ el egy férfi egy év alatt a villanyborotvájával... Az alumíniumdoboz gyártása nagy üzlet a csomagolóanyag-gyártóknak, hiszen a megrendeléseket milliós tételben kapják. A multinacionális cégek piachódításának igazi vesztese a hazai ipar és fogyasztó: a kis palackozóüzemek tönkremennek, nő a munkanélküliség, a választékból eltűnnek a hazai ízek, és összeomlik az olcsó, környezetbarát betétes üvegrendszer. A kritikus vásárló azonban tudja, hogy a boltban nemcsak az italt, de annak reklámját és csomagolóanyagát is megfizettetik (egy aludoboz 20-30 forint.) Ha praktikus okokból (kirándulás, utazás) nagynéha mégis a dobozos italt választja, akkor az üres csomagolóanyagot maga küldi vissza a töltőüzemnek, mert tudja, hogy abból huszadannyi energiával állítható elő az új. Az Ökológiai Stúdió szórólapjából Kelet-Közép-Európa környezeti állapotának áldozatai a gyerekek Kelet-Európa összes örökségét figyelembe véve a legnagyobb veszély az ökológiai probléma és annak hatása a gyermekekre. A „fekete háromszögben” (Dél-Lengyelország, Dél-Csehország, és Dél-Németország iparvidéke) és máshol a gyerekek fizetnek a legnagyobb árat a környezeti gondatlanságért, egyre nő a csecsemőhalandóság, a koraszülések száma, a veleszületett rendellenességek és a szellemi visszamaradottság. A legzsúfoltabb budapesti utcákon a 2-3 éves gyerekek vérének ólomtartalma egyenlő egy 70 kg-os munkás vérének ólomtartalmával. Ukrajna legveszélyeztetettebb részén a gyermekek egynegyede valamilyen rendellenességgel születik. Ugyanezen a vidéken az iskolás gyermekek közül csak húsz százalék mondható egészségesnek. A nyugati politikai vezetők és a környezetvédelmi aktivisták a tisztítási folyamatok megkezdését javasolják mind a levegőben, mind pedig a talajban. A kelet-európaiak szemében a szocialista rendszer a vádlott. A szennyezett levegőhöz járul még a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás és az alkoholizmus, így a gyerekek már születésük előtt mérgeződnek. „Ezek hatására egy eltérő szerkezetű méhlepény jön létre. A cink, az ólom, a kadmium és más veszélyes anyagok a méhlepény részévé válnak, és kevesebb oxigént engednek a magzat részére.” - mondja egy doktornő Krakkóból, aki több éve végez ilyen vizsgálatokat. A környezeti problémák csak alapvető változtatások segítségével oldhatók meg. Vargha János (Duna Kör) szerint a környezetvédelmi és a gazdasági problémák nem választhatók ketté, hiszen ugyanazon érem két oldalát jelentik. Pethő Mária Tisza Klub Vörös felhő beszéde Washington, 1870 Testvéreim és Barátaim, akik ma összegyűltetek előttem: a Mindenható Isten alkotott mindnyájunkat és Ő itt van, hogy meghallgassa, amit mondani szeretnék nektek. A nagy Szellem alkotott titeket is, minket is. Ő adott földeket nekünk és Ő adott földeket nektek. Ti idejöttetek, és mi testvérként fogadtunk titeket. Amikor a Mindenható titeket alkotott, mindnyájatokat fehérré tett, és felruházott. Amikor minket alkotott, vörös bőrűvé és szegénnyé tett minket. Amikor először jöttetek, mi voltunk sokan és ti kevesen. Most ti vagytok sokan és mi kevesen. Nem tudjátok, hogy ki az, aki most hozzátok szól. Ő az ősi amerikai fajt képviseli, e kontinens első népét. Mi jók vagyunk és nem rosszak. A híradások amiket rólunk kaptok mind egyoldalúak. Csak úgy hallotok rólunk, mint gyilkosokról és tolvajokról. Nem vagyunk azok. Ha lennének még fölösleges földjeink, nektek adnánk őket, de már nincsenek. Egy nagyon kicsi szigetre szorultunk, és szeretnénk, kedves barátaink, ha segítenétek minket az Egyesült Államok kormányánál. A Nagy Szellem szgénynek és tudatlannak alkotott minket. Titeket gazdagnak, okosnak és jártasnak olyan dolgokban, amikről mi semmit sem tudunk. A Jó Atya úgy akarta, hogy ti háziállatot egyetek, mi pedig vadat együnk. Kérdezzetek meg akárkit, aki Kaliforniába utazott. Azt fogják nektek mondani, hogy jól bántunk velük. Nektek vannak gyermekeitek. Nekünk is vannak gyermekeink, és szeretnénk jól felnevelni őket. Kérünk, segítsetek nekünk ebben! 1852-ben a Ló-patak torkolatánál a Nagy Atya szerződést kötött velünk. Beleegyeztünk, hogy sértetlenül átengedjük a földünket 55 évig. Megtartottuk a szavunkat. Nem követtünk el gyilkosságot, nem fosztogattunk, míg a csapatok oda nem érkeztek. Amikor a csapatokat odaküldték, viszály és zűrzavar támadt. Attól az időtől kezdve különféle árukat küldtek nekünk időnként, de csak egyszer kaptuk meg őket, és nemsokára a Nagy Atya elvette tőlünk az egyetlen jó embert, akit hozzánk küldött, Fitzpatrick századost. A Nagy Atya azt mondta, hogy el kell mennünk földet művelni, és néhányan közülünk el is mentek földet művelni a Laramie erőd mellé, és igazán nagyon rosszul bántak velük. Eljöttünk Washingtonba, és megkerestük a mi Nagy Atyánkat, hogy megmaradjon a béke. A Nagy Atya, aki valamennyiünket alkotott, azt szeretné, ha megőriznénk a békét, mi meg akarjuk őrizni a békét. Segítetek nekünk? 1868-ban férfiak jöttek hozzánk, és iratokat hoztak. Nem tudtuk elolvasni ezeket, és ők nem mondták meg nekünk őszintén, hogy miről szólnak. Azt hittük, hogy a szerződés arról szól, hogy az erődöket lebontják, és akkor befejezhetjük a harcot. De ők a Missourihoz akartak nekünk kereskedőket küldeni. Mi nem akartunk a Missourira menni, hanem ott akartunk kereskedőket, ahol voltunk. Amikor elértem Washingtonba, a Nagy Atya elmagyarázta, hogy miről szólt a szerződés és hogy a tolmácsok becsaptak engem. Csak jogot és igazságot akarok. Megpróbáltam a Nagy Atyától jogot és igazságot kicsikarni. Nem jártam teljes sikerrel. Szeretném, ha segítenétek nekem jogot és igazságot szerezni. Az egész sziú népet képviselem, és köti őket, amit mondok. Nem Pettyes Farok vagyok, hogy mondjak valamit egyik nap, és másnap egy krajcáron megvegyenek. Nézzetek rám! Szegény vagyok és meztelen, de én vagyok a nemzet vezére. Nem vágyunk gazdagságra, de szeretnénk jól felnevelni a gyermekeinket. A gazdagság nem használna nekünk. Nem tudnánk magunkkal vinni a másvilágra. Nem akarunk gazdagságot, békét és szeretetet akarunk. Cox miniszter jól mondta, hogy a gazdagságot, ami a miénk ezen a világon, nem vihetjük magunkkal a másik világba. Akkor szeretném tudni, hogy miért küldenek hozzánk biztosokat, akik mást sem tesznek, csak kirabolnak minket, és elveszik tőlünk az világi gazdagságot! Kereskedők között nőttem fel, és azok akik kezdetben jöttek ki oda jól bántak velem, és én jól éreztem magam velük. Megtanítottak minket a ruhaviselésre, a dohány és a lőszer használatára. De a Nagy Atya idővel másfajta embereket küldött; olyanokat, akik csaltak és whiskyt ittak; olyanokat, akik annyira rosszak voltak, hogy a Nagy Atya nem tudta őket otthon tartani, ezért elküldte őket oda. Nagyon sok üzenetet küldtem a Nagy Atyának, de ezek sohasem jutottak el hozzá. Elkallódtak útközben, és attól féltem, hogy a szavak, melyeket nemrég váltottam a Nagy Atyával, nem jutnak el hozzátok, úgyhogy eljöttem én magam, hogy beszéljek veletek, és most elmegyek haza. Szeretném, ha olyan embereket küldenétek a népemhez, akiket ismerünk és akikben megbízhatunk. Örülök, hogy eljöttem ide. Ti keletiek vagytok, én pedig nyugati vagyok, és örülök, hogy eljöttem ide, és hogy meg tudtuk érteni egymást. Nagyon hálás vagyok, hogy meghallgattatok. Ma délután hazamegyek. Remélem, gondoltok majd arra, amit mondtam nektek. Éljetek mind boldogul. Fordította: Vassányi Miklós Igaz, nem megyénkben, s nem is ebben a században hangzott el az indián férfi beszéde, azonban még ma is megrázó. 1993. április 22., csütörtök Kerékpárral a tisztább levegőért Európában, a gazdaságilag fejlett országokban a hetvenes években kezdték felismerni a motorizált közlekedés növekedésének korlátait. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a motorokban elégő üzemanyagnak csak 13 százaléka fordítódik munkavégzésre, a többi a kipufogócsövön távozik, és ezáltal mérgező gázok, por és korom kerülnek a levegőbe. A kipufogócsőből kikerülő mérgező nitrogénoxidok zárt helyen halált, a szabadban felhígulva csupán füstködöt és savas esőket okoznak, amelyek lassan, de könyörtelenül pusztítják az erdőket és a tavak élővilágát. A szénmonoxid pedig hozzájárul a városok feletti szmoghoz, amely a tüdőt irritálja és a szervezetet gyengíti. A környezetvédő mozgalmak hatására ezen országokban a közlekedésben egy értékátrendeződés következett be, és a kerékpárt a hobbykategóriából - ismét a közlekedési eszköz rangjára emelte. A kutatások egyértelműen bizonyították, hogy a kerékpár a legenergiatakarékosabb környezetbarát jármű, amely az egészségesebb életvitelhez is hozzájárul. A „zöld” mozgalmak a legtöbb helyen a zászlójukra tűzték a bicikli ügyét, és különféle kerékpáros szervezetekkel karöltve igyekeztek és igyekeznek nyomást gyakorolni a döntéshozókra, a politikusokra, hogy a fejlesztési programokban és az ország költségvetésében minél nagyobb súlyt kapjon e terület. 1983-ban Koppenhágában megalakult az Európai Kerékpár Szövetség (E.C.F.), amely ma már 19 országot, 28 tagszervezetet, több mint félmillió kerékpárost képvisel, és lobbyzik a kerékpár-közlekedés érdekében az Európai Közösségnél és az Európai Parlamentnél. Munkájának eredménye, hogy Európában - főleg Hollandiában és Dániában - külön kerékpárúthálózat épült, de nagy erővel építi kerékpárútjait a szomszédos Ausztria is. A közlekedésbeni értékátrendeződés bizonyos időbeli késéssel Magyarországon is megjelent már, és lassan tért hódít. Komoly társadalmi nyomásról még nem beszélhetünk, és csak a csírái vannak még meg a társadalmi szervezeteknek. Egyelőre a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége, a Levegő Munkacsoport és néhány alapítvány jelenti azt a kört, amely a hatóságok partnere és a kerekezők igényeit közvetíti a politikusokhoz. Ausztriában a Duna-menti kerékpárutak kiépítésének sikere bizonyítja, hogy Magyarországon a kerékpározásnak az idegenforgalmi szféra is komoly támogatója lehet. Nem véletlen az sem, hogy az európai utazási irodák biciklitúrákat szerveznek, és igen sok kerékpáros térkép és túrakalauz kiadvány jelenik meg. 1991-ben Budapesten tartott „Két keréken egy új életmód felé” címmel megrendezett konferencián ismertették azon felmérés eredményét, amely szerint az országban négy és félmillió kerékpár van, és számuk évente mintegy 250 000-rel nő. Egy közvélemény kutatáskor a megkérdezettek 68 százaléka azonban a kerékpározási kultúra elterjedésének legfőbb akadályát a kerékpárutak hiányában látja. Magyarországon 1989-es adatok szerint, a közel 30.000 kilométer hosszú közúti hálózattal szemben, csak 303,4 kilométer hosszú kerékpárút és 66,4 kilométer kerékpársáv található. Az ezer lakosra jutó kerékpárutak hossza pedig csak századrésze a példaképnek tekintett európai országoknak. A sokszor beharangozott „kerékpárút-fejlesztési program” csak igen szerény eredményeket ért el, és a tervek csak álmok maradtak. A Magyar Nemzet 1992. január 17-i számában az „Épülő kerékpárutak” című cikkben örömmel olvastuk Kelemen József az „Országos Kerékpárút Hálózatért” alapítvány alapító tagjának nyilatkozatát, amely szerint „... még az idén várható Szolnoktól Tiszafüredig vezető kerékpárút átadása. A tervezett fejlesztéshez a pénz rendelkezésre áll.” E kerékpárút sajnos még a mai napig sem készült el. A kerékpárutak hiányában, a kerékpártúrákkal foglalkozó magyar útikönyvek - amelyek az IPV és a Frigória Kiadó Iroda által jelentek meg - csak a közutakon végezhető túraútvonalakat tartalmazzák, ahol a kipufogó gázok belégzése mellett, az autósok csak „jobboldalon mozgó akadályként” ismerik a kerékpárost. A közutakon évente több mint 200 kerékpáros veszíti életét, és közel 3000 szenved sérülést. Sajnos ezen kerékpáros útikönyvekből kimaradt az Alföldet Észak-déli irányban keresztülszelő, részben aszfaltozott, a Tisza árvízvédelmi töltésein tehető, Tokajtól-Szolnokon át - Szegedig tartó, közutaktól távoleső túraútvonalak ismertetése. Pedig e túráknak nagy vonzereje a természet közelsége, a jó levegő, a csend. Az útvonal hullámtéri erdők és kiváló tiszai szabadstrandok mellett halad, nemzeti parkokat, természetvédelmi területeket, tájvédelmi körzeteket érint, és a mintegy 5 km távolságra lévő gátőrtelepek segélykérő telefonjai nagy biztonságot jelentenek a túrázóknak. A levegő tisztaságának megóvása érdekében üljünk tehát mind többször kerékpárra, és döntéseikben befolyásoljuk választott képviselőinket, a politikusokat, hogy a jövő nemzedék érdekében - mint a példaképül választott Európában, ahol még a vezető politikai személyek sem szégyellnek kerékpárra ülni - minél szélesebb körben terjedjen el a kerékpár, ez a környezetbarát energiatakarékos jármű. dr. Nagy Illés Tisza Klub Víz nélkül megáll az élet A víz a legfontosabb túlélési anyagunk. Táplálék nélkül hosszabb ideig is létezhetünk, de víz nélkül csak néhány napig. Naponta csaknem három liter vizet veszünk magunkhoz a táplálékainkkal és a belélegzett levegő által. Életünk során ez összességében 60-70 ezer litert tesz ki. Víz nélük azonban nemcsak szomjan, de éhen is halnánk. Természetesen a növényeknek és az állatoknak is hozzánk hasonlóan szükségük van vízre. A víz nemcsak élelmiszer, hanem életminőség, életszínvonal is: a napfényben csillogó szökőkutak, egy vízesés romantikája, a csendes tó, a titokzatos tenger, a bőrünkre hulló langyos nyári eső mind-mind víz. a vizet az élet számos területén és általánosan használják: mosáshoz, tisztításhoz, szállításnál, termeléshez, hűtéshez és fűtéshez, tűzoltáshoz, öntözéshez. Magyarországnak több nagy folyója és számtalan kisebb-nagyobb vízfolyása, csatornája van. Ennek ellenére napjainkban az emberekben fel sem merül, hogy ezen vizekből igyanak. Inkább a föld mélyebb avag kevésbé mélyebb rétegeiből felhozott készletekből iszunk. Ezt a vizet ugyanis a közvélemény tiszta, egészséges, és káros anyagoktól mentesnek tartja. Ez azzal a nézettel magyarázható, hogy a földrétegek szűrő hatása vagy ezen rétegek védővízzáró hatása megvédi a rétegvizeket a szennyezésektől. Ez a feltételezés napjainkban már csak részben igaz, mert a talajvizek jelentős részében megjelent a nitrát, egyes országokban pedig a klórozott szénhidrogén is. A rétegvíz sem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre. A jó víz iránti igényünk az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt. 1960-ban még csak nyolcvan litert, ma már átlagban több mint 160 litert fogyasztunk naponta. Ez az igény még tovább fog növekedni azzal, hogy háztartásunkat zuhanyozóval, fürdőkáddal, automata mosógéppel és WC-vel látjuk el. Még az embernél is szomjasabb az ipar. Németországban például az ipar évente 11 milliárd köbméter vizet használ fel. Hazánkban az utóbbi néhány évben volt tapasztalható, hogy az ipar vízfogyasztása csökkenni kezdett, hasonlóan az iparilag fejlett országokban már sokkal rgebben elindult folyamathoz. A csökkenés oka főleg a költségekben keresendő, és csak kevésbé a környezeti felelősségtudat növekedésében. Szerencsére nálunk is egyre ritkábban tekintik a vizet dráguló nyersanyagnak és gyorsan eltűnő mellékterméknek. Az erőművek döntő mértékben a folyó vizét használják az energia- és a hőtermelés során. Amennyiben az emberiség átlagos energiaigénye évente 2-3 százalékkal nőne, ahogy ezt a szakemberek jósolják, akkor 2010-re mintegy 5 milliárd köbméter lesz a vízigény. Ennek következtében a nagy vízmennyiséggel a környezetet a melegebb hűtővizek által jelentős hőterhelés éri. Következményeként a folyók és a légtér melegszik, erősítve az üvegházhatást, amit az erőművek és a fűtések hatalmas szén-dioxid kibocsátása hozott létre. A vizek melegedése meggyorsítja a bennük lejátszódó bomlási folyamatokat, ezáltal több oxigén használódik el belőle, elvonva azt a halaktól és más vízi élőlénykettől. Wailandt János Tisza Klub