Szövetkezeti Értesítő, 1910 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1910-01-15 / 1. szám
II. évfolyam SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ 3. oldal hogy az utóbbi lesz a tejhamisítás megszűntetője. Ismét megdrágították a munkás megélhetését a földmivelésügyi miniszter ama rendeletével, amely megtiltja a húsnak kisebb darabokban való szállítását. Eddig ugyanis a főváros hatósága, tekintettel arra, hogy szükség van mennél nagyobb húskínálatra, hogy annál olcsóbb legyen az áru, megengedte a húsnak kisebb darabokban való behozatalát is. A nép «atyja», Darányi most ezt megtiltotta, nem azért, mert ezzel olcsóbb lesz az áru, hanem ellenkezőleg, hogy biztosítsa az agráriusok állatainak minél drágábban való elárusítását. Ezentúl tehát nem szabad állatokat többfelé vágva behozni, hanem csak egészben, mert így parancsolja ezt a földbirtokosok érdeke. Hogy a mindenfelől kizsarolt fővárosi lakosságnak a megélhetése ennek az ellenkezőjét parancsolja, azzal ők nem törődnek. Ők azt mondják: ez a mi érdekünk, mi így cselekszünk. Ha a ti érdeketek más, cselekedjetek másként. Ebben az egyben azután szót is fogadunk nekik. Cselekedni fogunk. Minden munkás, minden kiuzsorázott lakó igyekezzen meggyőződni afelől, hogy a mai nagy drágasági viszonyokat csak akkor lehet ellensúlyozni, ha a lakosság összessége szövetkezik a drágaság megszüntetése iránti küzdelemben. A szövetkezés útján olcsóbbá tehetjük a lakást, mert közös erővel, kitartó küzdelemmel olcsó lakótelepeket teremthetünk. Kiküszöbölhetjük az élelmiszeruzsorát,mert közös erővel, szövetkezés útján, megerősítjük a fogyasztási szövetkezetünket, hogy az képes lesz nagy bevásárlás és termelés útján az élelmiszerpiacon átalakító munkát végezni. De hogy ez bekövetkezzék, ehez elsősorban szükséges: minden munkástársunkat meggyőzni a szövetkezeti mozgalom szükségességéről, rábírni őt arra, hogy az Általános Fogyasztási Szövetkezet tagjává legyen és minden háztartási szükségletét a fogyasztási szövetkezetnél szerezze be. Ha minden munkás, különösen pedig a szövetkezet jelenlegi tagjai ezt a munkát magukra vállalják s lelkiismeretesen elvégezik, csökkenni fog a drágaság. Addig azonban hiába panaszkodunk. Itt más nem segít. Próbavásárlás Óbudán. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet folytatja s időnként megújítja az egyes fióküzletek környékén a próbavásárlásokat, amelyeknek célja azt bizonyítani, hogy a szövetkezetben az áruk nemcsak jobbak és pontosan lesznek megmérve, nemcsak olcsóbbak az év végi nyereségvisszatérítés által, hanem olcsóbbak mindjárt a bevásárlásnál is. A legutóbb Óbudán megtartott taggyűlés határozataként a szövetkezet megbízta egyik tagtársnőt, hogy erről szerezzen meggyőződést s eszközöljön egy bevásárlást Sdiét óbudai kereskedőnél. Az eredmény a következő: 2 kilogramm 0-ás liszt a kereskedőnél —92 korona, a szövetkezetben —'88 korona; 2 kilogramm 3-as liszt —84 (—-84); 1 kilogramm cukor —‘86 (—-86); 1 kilogramm só —'26 (25); 1 liter petroleum —-20 (—-22); 10 dekagramm édes paprika —'20 (—’16); 3 dekagramm bors —‘10 (—-06); 3 dekagramm fahéj, törött—-10 (—08);* kilogramm japán rizs —-24 (—-24); 1/2 kilogramm árpagyöngy, goromba —-20 (—-19); 1 kilogramm dió —-64 (—-66); 1/1 kilogramm mák —-20 (—’19); 1 kilogramm faszén —-12 (—-12); v* kilogramm főzőkeményítő —'12 ( — -11); V* kilogramm dara —-12 (—-12); 1 kilogramm szóda —12 (—•10); 1/1 kilogramm lúgkő —'12 (—’09); V5 kilogramm kávé —48 (—-40); 15 kilogramm Frank-kávé —-20 (—'19); 1 üveg kékítő —'24 (—’20); 1 üveg sör —'24 (—24); 1 csomag gyufa —‘12 (—’11); 1 csomag, 560 gramm gyertya —‘92 (—88); 10 dekagramm mazsolaszőlő —‘20 (—-20); 10 dekagramm mandula —’30 (—'30); 1 darab szappan —-20 (—-20); 1 darab Schicht-szappan —-12 (—-10); 1 liter eszene —20 (—-16); 1 liter denaturált szesz —58 (—-48); 1 üveg étolaj —-30 (—-26); 1 tábla keményítő —04 (—-03). A vásárlás összege a kereskedőnél 950 korona, a szövetkezetnél 892 korona. A szövetkezet tehát 950 korona vásárlásnál 58 fillérrel volt olcsóbb, vagyis 6-10%-kal. Tekintve, hogy ez az áru egy középszerű családban egy heti szükségletnek felel meg, megállapíthatjuk, hogy tagjaink — minden egyéb előnytől eltekintve — egy évben 521158 fillért, vagyis 30 korona 16 fillért takarítanak meg. Ha figyelembe vesszük, hogy egyrészt ezt a bevásárlást az Óbudán legolcsóbbnak elismert kereskedőnél eszközöltük, ha figyelembe vesszük, hogy az áru minőségét összehasonlítva, a szövetkezet árui általában jobb minőségűek voltak, akkor megállapíthatjuk, hogy a szövetkezet legalább 10%-kal olcsóbb végeredményében, mint a kereskedők általában. Tanulságul szolgáljon ez azoknak az, óbudai munkásoknak, akik még nem tagjai az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek, de egyszersmind azon tagoknak is, akik egyes kereskedők reklámcikkeitől magukat elbolondítani hagyják. Ólmos anyagból készített cukorkákat is hoznak már forgalomba a mindent hamisító, a munkások egészségén spekuláló élelmiszeruzsorások. Egy fővárosi koporsóműhelyben, ahol természetszerűleg ólommal is dolgoznak, a munkások felszólították a műhely tulajdonosát, hogy gondoskodjék az ólompor ellen védő eszközökről, mert ők e nélkül nem hajlandók tovább folytatni a munkát. A tulajdonos hallgatott és egy ideig nem történt semmi a dologban. Egy napon aztán beállított a tulajdonos a műhelybe és letett a munkások elé néhány szurtos golyócskát ezzel a felkiáltással: — Maguk védelmet kérnek az ólompor ellen, amikor az ólmozott cukorkákat nyilvánosan árulják ! A munkások szemügyre vették a kis golyócskákat és meggyőződtek róla, hogy cukorból valók és valóban ólommal vannak bevonva. Tér-