Szózat, 1922. május (4. évfolyam, 100-124. szám)
1922-05-14 / 110. szám
BUDAPEST, 1922 MM JMS 14 VXSTRNMP IV. ÉVFOLYAM 110. SZJtM Szprkesztőség és kiadóhivatal: VI. RÓZSA UTCA 111. (Podmaniczky utca sarok) TELEFON: Szerkesztőség : Jósef 63- 52. József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉNY POLITIKMI NMPSLMP röMUNKKr&ns .• ZSILINSZKY ENDRE előfizetési Árak : Negyedévre ................ 280 korona Egy hónapra ... .............. 100 korona Egyes szám .. ... ... ... 5 korona Az otrantói csata évfordulója Hétfőn, május 15-én lesz évfordulója aolágháború egyik legfényesebb és legbravúrosisabb tengeri eseményének: a híres-nevezetes otrantói oslatának, amelyben hajóhadunk cadarói osztálya, élén a Novarjával, Horliny Miklós ellentengernagy vezérhajójával, ragyogó lendülettel megtámadta a sokkal erősebbantantflottát és hatalmas diadalt aratott felette. Az esemény részleteit mindenki ismeri, nem szükséges újra elősorolni. De szükséges megemlékezni róla, mint a magyar erő, vitézség és hiaditalomány fényes bizonyságáról, mint tanúságáról annak, hogy a magyar lélek ur tud lenni a tengeren is, amelytől most ellenségei elzártak. Megkell emlékeznünk ez eseményről mért is, mert Horthy Miklós nevét ezen a lapon vette először szárnyára a világhír, ekkor lett az addig inkább csak katonai szakkörökben nagyhírű ellentengernagyból a háború egyik legünnepettebb hőse, akkor ismertük fel benne nemzetünk legnagyobbjainak egyikét. Az otnantói koszorúval homlokán jött haza aháború végével, meg nem lépett zászlóval a kezeiben és voltak már a forradalom első zűrzavaros napjaiban olyanok, akik benne látták i.Magyarország legnagyobb jövendő reménységét. Ennek a reménynek re virága kizsendilt . Szögetlen, dús, színes fürtökbe bomlott a bolsevismus bukása után éselárasztotta szerte e megcsonkított országot. Az olrantai csata napija nagy történelmi esemény kishonlópontja nőtt: ekkor lendült fel Horthy Miklós csillaga a magasságokba és ekkor mutatta meg, hogy ki van hivatva kivezetni a magyar nemzetet a szenvedések tengeréből. Ez a nap a nemzet nagy történelmi évfordulói közé került. Minden magyar embernek hálával és hódolattal kell e mapon meghajtania fejét Magyarország kormányzója előtt. Teréz néni kiváncsi írta: Bársony István ■ Teréz néni tavasztól kezdve késő őszig, amíg csak akármissie címen dolga akadhatott odakint, mindig a kertjét bújta. Szép nagy kertje volt, átírnák a kis városnak, a faölők felé vezető útvonalán, amely a hatalmas vién vadgesztanyefásor révén kedvelt sétatere volt a vasárnapi sétáló közönségnek. A lakóház ablakai erre a fasorra nyíltak, a kert pedig a ház túlsó oldalán terült el, akkora területein, hogy a szomszédság csak nagyon kevéssé lehetett alkalmatlan azoknak, akik magukban akartak ott lenni s a cserédet akarták élvezni. A niéninek volt egy cseperedő bakifis leánykája, a Mariska, aki még kurta ruháiban járt, de a kis tükrét már állandóan magánál hordta a rétiküljeben. Eleven kis fruska volt; a haját rövidre nyírta a mamája; a lépése olyan libbenő volt, mintha mindig a táncra gondolt volna, és ámbár még a nevelőintézet tankönyveivel kellett bíbelődnie, ezek kissé rendesen ■ odacsempészett valami regényt is. Természetes dolog, hogy a szép nagykert a legalkalmasabb volt a tanulásra; ott legalább állandóan, a mamája szeme előtt lehetett. De még más valaki is tanulgatott ebben a csöndes, árnyékos kertben; egy gimnazista-kamasz, aki a hatodik osztály stúdiumaival küzködöt és minthogy kissé nehéz feje volt, tehát rendesen, föstrehangon magolta a leckéjét. Ez a zöld legénykeunokaöccse volt Teréz,néninek; az édes bátyja fia volt a homokháti pusztáról, ahol bizony elemi iskola sem vett, nemhogy gimnázium lett volna. Beadta hát az apja ide a városba, a húgához, Teréz nénihez, aki maga is a gazdálkodásnak volt a rajongója és a kertjében mindent termelt, zöldséget, gyümölcsöt, szőlőt, sőt virágot is,és mindebből igen szépen pénzelt, ami a buzgalmának nem kis mértékben volt az oka. (Gáberka a sürűn egymásba fogódzó feketefenyőink csoportja alatt szokott tanulni ilyenkor, jó időben. ) Végigfeküdt az árnyékban alig cseperedő füvűn és megindította egyhangú kereplőjét, amelynek a környéken repkedő madarakra már semmi elriasztó hatása sem volt, úgy megszokták. A néni is megszokta, és mialatt kerti munkája közben százfelé terelődtek a gondolatai, szinte könnyebben gondolkodott emellett a monoton zene mellett. Egyik veteményes ágytól a másikhoz tipegve nézegelte-s,zárollgatta, hogy mikor mit lehet már kiszedni, leszedni, értékesíteni. .. finom cukorborsó javában fejlődött, de még csak ipéret volt, a spárgatábla már megtette a magáé, azon csak tallózni lehetett. A hónapos retek annyi volt, hogy vékáskosárra szedték a cselédek; —• . . . lehajolgatott ide is, oda is, hogy valami gyomot kitépjen; —rengeteg salátája, meg labodája termett, még a szénné is nevetett örömében. Eszébe jutott. Mariszka, aki az imént a ribizkével szegélyezett széles utón jött errefelé a kertvégi lugasból. Ide akarta hozni, hogy mutogasson neki, taníttassa, — belé csepegtesse a lelkébe a kertészkedés szeretétől és ösmeretét. Többet ér az minden hiábavaló tanulásnál. Ugyan mit fog érni, ám minden könyvét szóról szóra el tudja is mondani, de az urának — majd egyszer valamikor — nem tud egy becsületes töltöttkáposztát főzni s azt sem tudja, melyik a murok, melyik a petrezselyem. Már éppen nekikészült, hogy hívja, amikor föltűnt neki, hogy- Gáborka nem kiabál. Eszerint nem is tanul. Mert tanulni csak úgy tildött, ha teleorditotta a kertet. Teréz néni körülnézett Mariska után, de semmerre sem birta fölfedezni. — Várjon hol lehet. — kérdezte magában—, de az esze már tovább szaladt és mindjárt egy másik kérdést is csatolt az elsőhöz: miért nem tanul Gáborka? A felelet olyan ravasz és tapasztalt nőszemély számára, amilyen Teréz néni volt, magától adódott. — Ezek már megint együtt vannak, gondolta, és minthogy különben egyik jellegzetes tulajdonsága éppen a kíváncsiság volt, hamarosan elhatározta, hogy egy kicsit meglesi őket, így kettesben. Az a bizonyos fenyőcsoport a gyümölcsös szélén volt, ahol a kerítés mentén nagy akácfák őrizték a kertet. Amikor virágzottak, az egész, környék részegítő illattal telt meg. A méhes ott volt alattuk, hogy a méhecskék mindjárt megkaphassák édes munkájuk számára a nektárt. Az aljnövésű akácy.ifjak erdőszerű sűrűséggel busásodtak. Arról az oldalról szépen oda lehetett jutni a fenyőcsoporthoz, anélkül, hogy aki ott volt, észrevehette volna, hogy valaki közeledik. Teréz néni erre a felfedező körútra vállalkozott és nagyszerű detektív-talentummal nem indult el a veteményes táblák közül, mintha kifelé készülne. De azután az orgonabokrok védelme alatt lassacskán elkanyarodott a kerítés felé. Jukácsorban már gyerekjáték, volt,úgy jutni el céljáig, ahogy tervezte. Még abban is szerencséje volt, hogy a fenyőcsoport közvetetten szomszédságában falként húzódó bujjbokrök mögé a legkisebb nesz nélkül kerülhetett a gyepen. Hallgatózott. A gyerekek csakugyan ott voltak. Nem tanultak. Beszélgettek. Mariska hangját bal- A magyar értelmiségbe!« 1 i'K. G.) Mint valami sötét gyászfátyol Úszik az élénk választási mozgalmak fölött a „nemzeti rút irigység“. Szinte hihetetlen sok párttöredék pályázik a sikerre, hogy be mondja az ember: a zsákmányra. Már nemcsak az osztályok gyűlölete csattan egymásra, h hanem az élethivatáskörök ellenkező érdeke is. Fájdalom, már a keresztény kitfelekezetek közt is mutatkoznak repedések. Eszeveszett fanatikusok feszegetik szét itt is, ott is, ami még az országból együtt maradt; tolunk már olyan hírtelen excellenciás arról is, aki a kmfos-piacon kiabálta ki, hogy ő nem bánja, ha a sikert másképp el nem éri, a vallás leli kezes üszkét is beledefeja a választási mozgalomba. Hiszszük, hogy a magyaroknak külön gondviselő istenjükvan a felhős égboltozat fölött: óh, de hát akkor miért nem tesz kézzelfogható csodát? Miért nem vágja bele haragos nyilát állta, helyében az olyanba, aki ilyeneket hirdet a magyar népnek!? És hm csak meg tudná érteni az ember, miven elhatározó elm ellentétek mozgatják ezt a zsibongó és zsibbasajtó gyűlölködést? Hiszen ami magyaran ezen a földgolyóbison, a nemzet és állam lényeges nagy életkérdéseiben mind-mind egyetért. Ami azelőttkettőbe-, szakította a lelkiismeretüket, a függetlenség kérdése, nincs többé. Borzasztó nagy történeti operáció volt, de nincs többé. A vallásfelekezetek közti egyensúly is helyreállott; még a zsidóság sem panaszkodhat vallása megháborításáról. Abban is egyetértünk, hogy hazánk elrablóit területeit és idegen rabigába gör■nyesztett,véreinket vissza akarjuk megint szerezni. Ur és paraszt közt a régi ellentét már rég elenyészett. A földbirtok nagy kiegyenlítő reformja —hála istennek vérontás nélkül —, javában folyik. A konszolidáció, a tökiült jog, felül és jogegyenlősége lassan-lassani szintén fölélsül borzasztó sebeiből, mindnyájan nagyon jól tudjuk azt is, hogy a mi új életünk, hát boldogulni akarunk, nagy vonásaiban nem lehet ezentúl sem más, mint a nyugati népek átlagélete. Tehát az igazi demokráciának, az állam helyes, népszerű vezetésének, sőt a szocializmus reális kívánságainak is teret kell engednünk, már ameddig nemzeti életerőnket ezek ki nem kezdik. Íme, minden nagy, harcra érdemes létkérdésben egyek vagyunk és naponkint tele veszszük a szájunkat. az egyetértés, a nemzeti egység és azösszefogás szép szólamaival. Sőt mindnyájan valljuk azt is , hogy a életünkre köröskörül leskelődő haramiákkal csak szoros összefogással bírunk megküzdeni. Ha pedig a Lloyd George által megjósolt nigy európai krízis elkövetkezik — ami csak idő kérdése —, egyedül csak belső egyetértésünk fogja majd eldönteni létkérdésünket és életünk további alakulását. Mindezt nagyon tudjuk és íme, mégis vad gyűlölettel küzdenek egymással a legkülönbözőbb pártfelekezetek, szinte olyan csekély becsű tanokért, amelyek közt alighám más különbség, mint a byzanci homousion és hommouision. Mint Madách mondja: Ah. épp a szélit tan 'mindig átírniuk. . ! Hu, v.'letl mn ri.' U-ukkitívlatok: Mert ailéig csi-titek, hegyezitek. Hasogatjátok, étesilitek. Míg őrültség vagy béke lesz belőle. Bizony ilyen még a királykordás is. Ha nem csürhék-csavargtatnak, hanem sorát várnánk, a trón betöltésének, nagyon szépen egyetértenénk abban a hazafisas gondolatban, hogy ne az legyen a király, aki ennek vagy annak hoz valami jót, hanem akivel a nemzet életét és boldogulását legjobban biztosíthatjuk. íme, tehát minden belátás, jóindulat, hasznfias gond és békeszeretet azt kívánná, küve-