Szózat, 1922. június (4. évfolyam, 125-147. szám)
1922-06-23 / 142. szám
2 1922 JUNIUS 23 PÉNTEK maival, melyben zsidóvá törik a legzamatosabb magyar szó. A gondolatritmus idegensége, mely pregnáns erővel bélyegzi zsidóvá a pesti ízót, a legszembetűnőbb a zsurnalisztikában és abban az uj magyar irodalomban, mely nekünk örökké idegen marad. A faji bélyeg megnyilatkozik mindenütt és mindenben. A néger faj mellett a zsidó vérség átütő ereje a legnagyobb. Beolvadt és két nemzedéken által keresztény zsidó családok utódaiból ellenszenves erővel rikolt le a shylocki eredtet, a diadalmas vérsejteknek embertípusokat alakító formáiban. De nem akarom folytatni: részletkérdés. Csak a tagadókkal, a kiegyenlítőkkel és megalkuvókkal szemben hoztam fel, kiken a félkultur magyar rétegekben még meghúzódik az a téves hit, melyet a liberalizmus sajtóműveltsége hintett a köztudatba, hogy a magyar és zsidó azonos egymással, egybeolvasztható, közös a sorsuk, életük, fejlődésük,egy a nyelvük, egy a kultúrájuk, egyek céljaik, egyek ideáljaik. A faji szabadságharc, melyet a zsidósággal immáron három esztendeje vívunk manden rendelkezésünkre álló eszközzel, halomra döntötte a liberalizmus korának minden álláspontját s a magyarság tömegeit a faji szabadságharc vonalára kezdi átszervezni s éppen az ellentétek világos megértéséből, az erkölcsi különbségek átérzéséből meriti erejét. A különbségek élnek és vajínak, ■ zugnak s hüllpölyögnek, a kötelező faji küzdelem elől nem engednek kitérni. Tudatosan és tudatlanul részt vesz mindenki ebben a küzdelemben, fajának és vérének belső törvényénél, fogva. Hiába hivatkoznak a liberális urak közömbös paraszttömegekre, liberális munkásszervezetekre, a vér zengését nem lehet elhallgattatni többé, az érdekellentétek harcában a maga belső erkölcsi törvényei saját fajának küzdő frontjára állítja. Vannak látszatok, melyekre lehet hivatkozni, de az erkölcsi szolidaritás végső összefogó erejét nem lehet letagadni, mint ahogy hiábavaló volna letagadni, hogy a magyarságot a zsidóságtól világszemléleti, erkölcsi, kulturális, vérségi, politikai és gazdasági ellentétek feszítőerői választják el.*. ! Hiszek úgy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni tinod igazságban, Hiszek !Hagyarország föltámadásában Szívesen beismerem, hogy a szemita faj, összehasonlítva az indoeurópaival, valóban egy alacsonyrendű típusnak felel meg, Renan. Mett nem a külföldi dusmok, ittmsm az orszás !cMM bizonyos rétege ellen kell megvédeni Rakovszky balügyminiszter válasza a főispáni kar üdvözlésére . A főispánok bucsutisztelgése gróf Klebensberg volt belügyminiszternél A főispáni kar csütörtökön délben búcsúzot a volt belügyminisztertől és üdvözölte az uj belügyminisztert. A főispánok nevében Preszly Elemér, Pest vármegye főispánja mondott beszédet.. Gróf Klebelsberg Kunó volt belügyminiszter válaszában a következőket mondotta: -r- Végtelenül meghatottak azok az őszinte hangok, amellyel szónokotok búcsúztatott.• Azt hiszem, hogy, a megtett útra bizonyos büszkeséggel nézhetünk vissza. Elsősorban azért, mert ha az első nemzetgyűlés színvonalát összehoasonlítjuk a mai nemzetgyűlés színvonalával, megállapíthatjuk, ,hogy most sokkal többen jöttek be a szakértő emberek. A ti rendkívül értékes közreműködéstek mellett igazolását látom azoknak a választójogi rendeleteknek is, amelyeket a kormány kibocsátott, mert a Friedrich-féle szükségrendelet alapján ez az eredmény nem lett volna elérhető. De egy másik nagy eredményre is tekinthetünk vissza. A ti hozzáértő működéstekkel a forradalmak és a diktatúra idején kétségtelenül sokat szenvedett magyar közigazgatás is nagy lépéssel halad előre a konszolidáció útján. A főispánok a volt belügyminisztert megéljenezték, majd Rakovszky Iván új belügyminisztert keresték fel, akit Preszly Elemér üdvözölt. Rakovszky Irén belügyminiszter az üdvözlésre a következőképpen válaszolt: —Örömmel tölt el ez az üdvözlés, mert egy helyről jöttünk valamennyien. Ti tegnap indultatok el a vármegyéből, hogy ide jöjjetek, én pedig tizenkét évvel ezelőtt. Ez a tizenkét év azonban nem jelenti azt, hogy meglazulak volna azok az erős kapcsok, amelyek a vármegyéhez kötöttek. Szónokotok mondotta, hogy ti a kormánybas talán képviselői vagytok, de’ csak felerészben,, mert szivetek másik fele a vármegyéhez köt benneteket, így állok én is. Én csak felerészben érzem magamat a belügyminisztérium, vezetőjének, míg másrészt úgy érzem, hogy hivatalomnak nagyobbik és fontosabbik feladata és munkaköre a törvényhatóság,, ahol éppen annyit kell dolgoznom- Amikor annyira ragaszkodunk az ősi vármegyébe, bizonyos mértékig nehezünkre m érik, ha hozzá akarunk nyúlni ehhez az épülethez és át akarjuk, azt alakítani, mert a szeretet a maga nyers mivoltában azt jelenti, hogy amit szeretünk, hibáival együtt szeressük. Nézetem szerint mi ennek az ősi vármegyének és az ebben lefektetett hazafias erőknek akkor teszünk szolgálatot, ha a mai köztésigazgatást a kor szellemének megfelelően térok móljuk. — Amikor én azon gondolkozom, hogy miképpen kell megoldani ezeket a reformokat, nem a régi vármegyei autonómiát akarom eltávolítani, sem azokat az egyéneket, akik abba teljesen beleélték magukat, hanem inkább azt akarom, hogy ezek is beleilleszkedjenek a mai közéletbe. A régi vármegyét az alkotmány bástyájának szokták nevezni és ez tényleg megvédi az országot a külállamok törekvéseivel szemben. Hazánk szoros közjogi alapon állott olyan nemzettel összekapcsolva, amelynek érdekei nem fedték a mi érdekeinket Ma szűk határok között ugyan, de független országunk van. Ezt az országot nem a szövetséges államok, hanem az ország lakosságának bizonyos rétege ellen kell megvédeni. Ebben a munkában számítok a vármegyére. Amikor sor kerül a közigazgatási reformok megvalósítására, két cél fog szemem előtt lebegni, az egyik az, hogy a vármegyét a magyar modern élethez alkalmazzuk, a másik az, hogy a magyar kultúrának és a magyar hagyománynak szerepét megvédjük , ne dobjuk oda azokat puszta jelszavaknak. — Nagyon jól esett az a meleg szeretet és bizalom, amellyel irántunk voltatok és én ebben a szeretetben és bizalomban látom biztosítékát annak, hogy együtt fogunk működni abban az irányban, hogy az ország közigazgatása jó mederben maradjon és hogy szebb jövendőt készítsünk elő. A főispánok lelkesen megéljenezték az új belügyminisztert, ködni benne, de amit nem szabad a napi iga jármába fogni. • Aztán meg a nevelése is más van. Gyenge testű lévén, no meg hozzá egyetlen is, nem volt szabad kísérletezni vele. Az angol kisasszonyoknál nevelkedett, beszélt franciául, angolul, tudott hímezni és festeni s a kis szalonja úgy tele volt szépséggel és drágasággal, hogy bármely tündérkisasszony megirigyelhette volna tőle. Hogy ebből a tündérkertből sem a vendéglőbe, sem a" konyha ggőzébe nem kívánkozott, az csak természetes. De hiszen nem is őróla magáról volt szó. Szűrös bácsi sem úgy gondolta ezt. Elvégre is Krisztinka már elmúlt tizennyolc éves — tehát minden pillanatban gondolni lehet a férjhezmenésre. Gondoltak is erre mindazok, akik Krisztinkát és a családot ismerték. Alig volt nap, hogy valaki ne kopogtatott volna. De Krisztinka nem igen mutatott hajlandóságot. A papája meg azt* mondotta: ez a lányom dolga, így hát mindig megrekedt a dolog. Pedig Szűrös papa ugyancsak mindig nyitva tartotta a szemét és megfigyelt minden házasulandó fiatalembert. Nem* bánta volna, ha akármilyen szegény fiú is kerül a családba. Csak szeresse a lánya s ez meg szeresse a Zenélőórát. Addig-addig kísérletezett, szemlélgetett és tervezgetett az öreg, mig egy napon csak tisztek érkeztek a városba. Persze, a Zenélőórában étkeztek, külön sarokasztalt kaptak, amin egész nap rajta állt a táblácska: — Tiszti asztal. — Foglalt.. . Fiatal őrnagy ült az asztalton. Vékonypánzü, vörös ember volt, kar perecet hordott jobb Csuklóján és monoklival takarta el savószinti szeme egyikét. Bár fiatal ember volt erősen kopaszodott és őszült. Hosszú nemesi előnevek voltak a nevéhez fűzve. Azt mondták, hogy régi erdélyi családból való Zalatnai Tibor, a Báthoriakkal is rokonságot tart a családja. — Bánja az ördög — mondta az öreg Szűrös —, nekem ugyan se a neve nem imponál, se az ember. Hisz enni se tud az istenadta! Mindig otthagyja az étel felét ... Talán fűzőt hord, attól nem tud jólakni. Hat hetet töltöttek a tisztek a kisvárosban s ez idő alatt — természetesen — ugyancsak összeismerkedtek a város szépeivel. Pár napra, hogy elmentek, Szűrös levelet kap, amelyben — fölbátorítva Krisztinka kisasszony jóindulatától — Zalatnai Tibor megkérte a leány kezét. Az öreg Szűrösnek kedve lett volna darabokra tépni a levelet. —Mit? Ez a monoklis majom? Ez a raccsoló orpingfonkakas vegye el az én vagyonomat? . . . Krisztinkának azonban más volt a véleménye. „Vagy ő — vagy senki.“ Puff. — Hát akkor — legyen ő. Nekem ugyan mindegy. Ha neki jó, nekem is jó, — mondta az örök Szűrös. Pár hétre megvolt az eljegyzés s rövidesen utána az esküvő. Szűrös, mint:féle tapasztalt életkölcs, tudta, hogy nem változtathat a dolgon, hát jó képet vágott az egészhez. Elvégre az a fő, hogy Krisztinka boldog legyen. Az pedig boldog volt. Csak úgy sugárzott az arca a boldogságtól. De mintha a Szűrös bácsi fiatalos rugékonysága,munkakedve is elrepült volna Krisztinkénál. Az öreg szemlátomást ment össze és sokszor napokon keresztül feküdte az ágyat. — Egy napon — éppen rossz napja volt a vendéglősnek — levelet kapott Krisztinkától. A levél olyan különösen volt írva, hogy ő szinte meg sem értette az öreg. Kétszer-háromszor kellett elolvasnia hogy mit is akarnak voltaképpen a gyerekek. Mikor aztán megértette az öreg a levél tartalmát, harsány kacajban tört ki: — Haha . . . nem rossz . . . nem rossz . * « Haza akarnak jönni ... a monoklis úr le akar szerelni... át akarja venni a vendéglőt... Modernné akarja tenni a vállalatot . . . Haha . . . Mintha az csak úgy volna! . . . Mintha mindenki lehetne vendéglős! ... Mindenki! . . . Az is, aki magjt enni sem tud, aki csak piszkál az ételekben! . . . Mit válaszoljon?... Töprengett az öreg nagyon. „Apuskám, ne mondjon nemet. Hiszen magának is jobb lesz, ha mi mellette vagyunk“... írja a leánya És ez a mondat megfogta. Érezte, hogy benne van a hálóban, nem szabadulhat. Az orvos is pihenést ajánlott és fürdőt. De a fürdőről hallani sem akart. Mi lenne az öreg Zenélőórával nélküle?... De aztán megint csak rágondolt a leányára. Hátha mégis?... Hátha a leányában még benne van a nagyanyja, Májtényi Franciska vére... Aludt rá egyet, aludt rá kettőt, aludt rá hármat. A harmadik napon aztán elhatározta, hogy megírja a levelet: „gyertek“. Elvégre is az övék lesz minden nemsokára. Mit harcoljon hát a végzet ellen? Átad mindent a fiataloknak, maga pedig életében először elmegy pihenni. De mikor ezzel az elhatározással lement a vendéglőbe, hogy bejárja még egyszer a maga életének küzdelmet, de annál sikeresebb színterét, mikor arra gondolt, hogy most már meg kell válnia ettől örökre, a szive hirtelen összefacsarodott s ugy kellett felvinni a szobájába eszméletlenül A fiataloknak már csak az orvos táviratozott: „Jöjjetek azonnal“ a szófiai parasztkongresszus a diktatúráért Bukarest, június 22. Az Epoca jelentése szerint a szófiai parasztkongresszus a következő határozatot ’ .hozta: 1. a kormány fogadja el a szövetségközi bizottságok demarsát Bulgária pénzügyi ellenőrzése dolgában; :2. a király csupán uralkodhatik, de a kormányzást a nép és az alkotmány előtt egyedül felelős paarasztpárt intézi; 3. a nagybankok és bankárok vagyona elkobzandó; .4. a tisztviselői állások csupán a parasztpárt tagjaival tölthetőkbe; 5. abban az esetben, ha a polgárság államcsínyt készítene elő, a Szamkulinszky kormányt a kongresszus fölhatalmazza arra, hogy kiáltsa ki a parasztdiktatúrát és végezzen a polgárság vezetőivel