Szózat, 1923. január (5. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-31 / 24. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Rózsa utca 111. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 03—52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 Fiókkiadó hivatal: IV., Városház utca 10. Tel.: 77—34. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre...............1120 kor. Egy hónapra ...... 400 kor. Egyes szám............... 20 kor. Külföldre egy hónapra 900 kor. V. ÉVFOLYAM 24. SZÁM SZERDA , BUDAPEST, 1923 JANUÁR 31 Bankokrácia és hirszolgálat Az Est ma két hosszú hasábon foglalkozik azzal az ellentéttel, mely a Magyar Távirati Iroda és a bankok között, hogy az ő nyelvükön fejezzük ki magunkat — fölmerült. A közleményen megérzik az erőlködés, mellyel a bankok ügyét nemzeti üggyé, a bankok álláspontját országos állásponttá akarja szélesíteni. Mi is országos, nemzeti ügyet látunk a dolog mögött, látjuk a túlhatalmas bankokrácia egységes felvonulásátegy intézmény ellen, mely meg tudta tartani a bankmilliárdokkal és profitéhséggel szemben legteljesebb függetlenségét s meg tudta tartani a nemzetközi hírcsérő eszközeit magasabb nemzeti és állami célok szolgálatára. Tulajdonképpen mi is történt? A MTI és a nagybankok között megállapodás történt, mely szerint a gazdasági és pénzügyi hírszolgáltatásról a MTI gondoskodik, azonban e megállapodás január 31-én lejár. E terminus előtt természetesen tárgyalás volt a felek között. Felvonult a nagytőke, a budapesti bankokrácia, és megindította az offenzívát a MTI ellen. Csodálatos agresszivitással és szerénytelenséggel indult meg a roham, melynek célja a nemzetközi kereserének és hírszolgáltatásnak a bankok hatalmi körébe való nyűgözése s ezzel együtt egy ellenséges faji érdek szolgálatába való kapcsolása. A bankokrácia és a bankokrácia bástyái mögött, elhelyezkedőit kapitalista, fajta nem tartja, teljesnek hatalmi hálózatát a hírszolgálat eszközeinek birtoka nélkül, mert ez jelenti neki közelebbről az arbitrázst, távolabbról, de nem túlságos távolról politikájának, a gazdasági liberalizmusnak sikeres alátámasztását. Ezek a politikai és gazdasági szempontok lendítik akcióra a nagybankokat a MTI ellen akkor, amikor ezeknek a bankoknak szerényeknek és kissé óvatosabbaknak kellene lenniük, hogy kiengeszteljék a velük szemben teljes joggal ellenséges közhangulatot és közvéleményt, mely nyakán érzi a bankérdekeltségek fojtogató kezét. E szervezet artériái nem táplálkoznak már a banktrezorok frankmillióiból, hanem táplálkoznak azokból a milliárdokból is, amelyeket a fegyintézet rendelkezésükre bocsát. A bankok nem a magyar gazdasági élet érhálózatába közvetítik e milliárdokat, hanem a maguk sejtjeit, a maguk rétegét, a maguk fajtáját és a maguk hatalmát táplálják és erősítik vele nagy elképedésére, sőt felháborodására az egész keresztény társadalomnak. Amikor ennek a felháborodásnak kétségtelen jelenségeit alig lehet elfojtani, a bankok hatalmi szférájukat ki akarják terjeszteni a hitszolgálat szerveinek megszerzésével, hogy az egész országot diktatórius hatalmuk alá görnyesszék. E lépés szinte példátlan jelentkezése a plutokrácia hatalmi éhségének, jelentkezése azoknak a politikai és gazdasági céloknak, melyek ellenségesen merednek a keresztény társadalmi, politikai és gazdasági front felé. E kérdésben két, egymással merőben ellentétes világ, két ellentétes érdek, két ellentétes érzés, két külön cél csap össze. Az egyik részen az idegen kapitalizmus, a másik részen pedig a magyar állami és politikai érdek áll elnaszkírozottan, bankcsoport és hírszolgálati szervezet vitájává egyszerűsítve. De nézzük meg a konkrétumokat. A bankérdekeltség három alapvető kifogással kezdi az offenzívát. Az első kifogás, hogy a MTI hírszolgálata túlságosan drága, mert míg egy német rádióügynökség közvetítésével kapták a bankok a pénzügyi híranyagot, addig csak 7500 aranymárkába került, ma azonban, amikor a MTI látja el a hírszolgáltatat, 12.000 aranyfrankot kell fizetniük. Elkendőztetelen arbitrázsfájdalom fugái kergetőznek ez érv mögött, mert ma a 12.000 frankos ellenszolgáltatásból kevesebb esik egy bankra, mint akkor a 7500 aranymárkás kötelezettségből. Akkor ugyanis csak tizenöt nagybank fizette a 7500 aranymárkát, míg ma 46 bank fizeti a 12.000 aranyfrankot, vagyis a Devizaközpont összes tagjai fizetnek havonta hat millió magyar koronát, amikor ugyanennyi idő alatt zsebrevágnak milliárdokat. A második kifogás az, hogy exponált pártpolitikusok ülnek a MTI igazgatóságában. Nem tudjuk, kiket értenek a bankdiktátorok exponált pártpolitikusok alatt, mert sem Kossalka Jánost, sem Bernát Istvánt nem lehet pártembernek minősíteni. Kossalka János és Bernát István közgazdászok, akik nem a napi politika szemszögéből, hanem a tudomány nagyobb szemhatárt nyitó magasságából nézik és látják a jelenségeket. Az igazgatóság többi tagja a magyar társadalomnak dolgozó tagja, aki nem foglalkozik pártpolitikával és pártkérdésekkel, sőt politikával sem, de kétségtelen, hogy a vérazonosság köteles szolidaritása sem fűzi a bankokráciához egyiküket sem, ami lehet kifogás, de nem lehet érv egy pontos és fontos munkát végző hírirodával szemben. A harmadik fő kifogás, hogy a pénzintézetek nem hajlandók semmiféle politikai csoport támogatására. Nem akarják kitenni magukat annak, hogy érintkezésbe kerüljenek a kurzuspolitikával. Nem tudjuk, mi köze a „kurzuspolitikához“ a Magyar Távirati Irodának, mert az, hogy Budavári László szerény hetilapját a MTI nyomdája szedi és nyomja, szintén nem érv. Már a magánmegrendeléseket is kifogásolják azok, akik maguk is magánmegrendelők. Ebben az egész kifogásban kénytelenek vagyunk megállapítani a hatalmi kérdés fölvetését. Országos bojkottot akarnak kimondani egy intézmény ellen, hogy rendelőkből rendelkezők legyenek. Hogy nem „kurzuspolitikával“ érintkeznének, ha céljukat elérnék, azt hiszszük, nem szükséges bizonyítani, mint ahogy szükségesnek találnánk a túlsó oldalrói artaik bizonyítását, hogy mennyiben van összefüggés a „kruzuspolitik" és a MTI között. Milyen álarccal akarnak tulajdonképpen a bankok betörni a MTI-ba. Látszatra a mai, szerintük szűkkörű és egyoldalú politikai színezetű magánérdekeltség kezéből az összes magyar gazdasági érdekeltségekre szeretnék ráépíteni a MTI gazdasági hírszolgálatát. E frázis mögül kivigyorog az a rideg tény és önző törekvés, hogy a magyar gazdasági élet centralisztikus és a bankok kezében összefogott rendszerén keresztül a legerősebb érdekeltség tehát a bankok kezére játssza át a gazdasági hírszolgálatot és a bankrendszeren belül a monopolhelyzet minden előnyét élvező mammutbank, a Kereskedelmi és Hitelbank kezére, mert úgy érzik, hogy a bankokrácia diktatórius hatalmához hiányzik még az utolsó tégla, a gazdasági hírszolgálat fölött való korlátlan hatalom. A csodaszarvas nyomában*) Írta: Pröhle Vilmos Napok óta tűnődöm, töprengek magamban, szóljak-e, hallgassak-e arról, ami se agyamat, se szivemet pihenni nem hagyja. Már egy párszor kezembe vettem a tollat, de megint letettem. Hátha félreértenek, hátha kelleténél nagyobb reményeket keltek s aztán majd hiába keresek tisztitó vizet, mellyel a délibábosság vádját szegény fejemről lemoshatnám. De mikor az ember azon tépelődik, hogy szóljon-e, vagy hallgasson, a dolog vége rendszerint az, hogy mégis csak kivakkantja, ami a szívét nyomja, mert különben kifúrná az oldalát. Hát, hogy a dologra, térjek, Mohamed futásának 1311-ik esztendejében, ramazán havának 29-ik napján, szóval jó tizenöt évvel ezelőtt .-jelent meg Konstantinápolyban a Mekteb című, azóta réges-régen elfelejtett irodalmi és tudományos folyóiratnak az évi hetedik számában egy értekezés, melyet a tudós Nedzsib Ászim írt a magyarok eredetéről. A kérdés akkoriban, ahogy mondani szokás, aktuális volt. Mi magyarok a milleniumi ünnepségekre készülődtünk, az Akadémia a honfoglalás kútfőinek összegyűjtésére ,és kiadására szánta volt el magát. A magyarbarát török tudósnak pedig mindezekről tudomása vala. A nevezetes értekezés eleje a magyarok nevével foglalkozik s az illető lapnak az alján egy kis jegyzet lábatlankodik, mely jegyzet sfe-’nt ®) Mutatvány a sasrataal .JjfaplsotofonH" te$jgy 8 második kiadásban megjelent: fedni"* a bagdadi kormányzóságban madzsar néven két nagy nomád törzs kószál mind a mai napig. A cikket, meg a jegyzetet tizenöt évvel ezelőtt Konstantinápolyban olvastam s minden meghatottság nélkül tudomásul vettem, hogy Nedzsib Ászim eme magát nagy-madzsarnak és kis-madzsarnak nevező kóbor népségben az Ázsiába viszaköltözött magyarokat sejti, szóval akkurátusan ugyanazoknak a magyaroknak az ivadékait látja, akik után szegény agyon- meg agyonmagyarázott Julián barát annyit koptatta a bocskorát s akiknek emléke Körösi Csoma Sándort, Beguly Antalt nyugodni nem hagyta. Mennyi hősi elszántság, mennyi önfeláldozás, hány nagy elmének kutatása , töprengése mondott csütörtököt e körül a kérdés körül! Hol itt, hol amott ünt fel a biztató remény, hogy rég elszakadt testvéreinknek mégis csak nyomára akadunk, de a szarvas, mint a pára, véd előtte, kad utána, megint csak eltűnt időtlen időknek, úttalan utaknak ingoványain. Sok csalódás a remény halála. Nedzsib Ászim híradását hideg mosollyal fogadtam s azóta jóformán el is feledtem. Ma négy hete a Beszimli Kitáb nagyérdemű szerkesztője és tulajdonosa, Tibajdulláh Eszad bej, besiktasi kastélyában fényes vacsorát adott, mint monda „magyar testvérének tiszteletére“. Sokan voltunk, sokat beszélgettünk Törökország mesés átalakulásáról, a jövő nagy feladatairól, a török-magyar testvércégről, meg arról a fontos szkepról melyet e szép és nemes eszmén'1' a jövendő kultúr*”* alkat .■**•*-ban be kell töltenie. Nem kisebb dologról esett szó, mint arról, hogy a Beszlmil Kitába nyomtatott szó egészhatalmával mozgalmat indít, hogy az uj Törökország tanulni vágyó ifjai elsősorban Magyarországot keressék fel, tanulják meg a testvérnemzet nyelvét s az uj török irodalom a franciáskodás kétes útjairól terelődjék Petőfi, Arany és Jókai nyomdokaiba. Mivel pedig a pompás vacsorához nem bort, hanem kristálytiszta tajcheleni forrásvizet ittunk, mindezeket tanácsos lesz nagyon komolyan venni. Jó későre járt már az idő, mikor egy kuszált Szakállu, meglehetősen gyenge törökséggel beszélő urra kezdtem figyelni. Tevfik bejnek szólitották a többiek s mikor származása iránt érdeklődtem, kisült, hogy kurd nemes, aki már két évtized óta fáradozik népe múltjának felderítésén s ezért töméntelen sokat tanult és utazott, különösen Mezsopotámiában. Hirtelen eszembe jutott Nedzsib Aszim említett cikke s azt kérdeztem Tevfik bejtől, igaz-e, hogy a kardok között madzsar nevű törzsek is tanyáznak. Tevfik bej határozottan kijelentette, hogy igaz, hogy ő maga is találkozott madzsar törzsbeli nomádokkal. Ha kiváncsi vagyok erre a népre, a konstantinápolyi kurd klub révén sok mindent megtudhatok. Pár nap múlva beállított hozzám a nemes kurd, és azt jelentette, hogy Konstantinápolyban jelenleg madzsar kurd nem tartózkodik, de a klub tagjaitól a következőket sikerült megtudnia: madzsar törzsbeli nomádok laknak Türkország és Perzsia határán Sehrizur és Szaues-Bulak között. Tulajdonképpen teljesen függetlenek, mert ha török adószedőt szimatolnak mindjárt perzsa területre húzódnak és meglódtva. Nyelvük valami régiem török nyelvjárás kurd meg terasa sas vakkel Jól föleresztve, vannak továbbá mád zsaruk a bitliszí és vani, nemkülönben a szivaszi kormányzó-