Sport és tudomány, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1959 / 12. szám - Páter János: Bioritmus és sport
Az élet meghatározása "nem könnyű feladat, ahányan megkísérlik, rendszerint annyiféle szempontból nézik. Mégis talán eléggé megközelíti a célt, amikor azt mondjuk, hogy a földi élet nem más, mint a nap sugárzó energiájának biológiai megnyilvánulása. Kétségtelen, nap nélkül a földön nem lenne élet. A nap sugárzó energiája, a nappalok és éjjelek, az évszakok váltakozása mind-mind lényeges hatást gyakorol a földi élet megnyilvánulására. A nappalok és éjjelek, s az évszakok váltakozásának említésével már egy jelentős mozzanatot emeltünk ki, ez pedig a történések szabályos ismétlődése, tehát a „ritmus”. A környezeti tényezőiknek az ember szervezetére gyakorolt hatása és az emberi szervezet erre adott viszontválasza nyilvánvaló és bizonyított. Ezt világosan körvonalazta már 2400 évvel ezelőtt Hyppokrates, a görögök nagy orvosa is. A hippokrétesi feltevéseket megerősítette Pavlov, a nagy orosz fiziológiás. A pavlovi tanok azt mondják, hogy a természeti történések nem önmagukban valók, hanem szorosan összefüggnek a környezet történéseivel. Az elmondottak nyilvánvalóvá teszik, hogy az élő szervezetek, esetünkben az ember életmegnyilvánulásaiiban is feltehetőleg meg kell lennie annak a ritmusnak, amely függvénye a már említett kozmikus ritmusnak. Ha az emberi szervezet fiziológiás és pathológiás életmegnyilvánulásainak lefutását 24 órás, tehát éjjelinappali lefutásiban vizsgáljuk, akkor a ritmikusság világosan előtűnik. A test hőmérsékletének, vérnyomásának, a spulzusszámmnak, az alapanyagcserének és az adrenalin kiválasztásnak a ritmusa olyan, hogy a minimumot hajnali 2 és 6 óra között éri el, 6 órától kezdve fokozatos emelkedést mutat, majd 16 és 20 óra között jut a csúcsra, innen azután éjfélig meredeken csökken. Hasonló lefutást mutat a fájdalomérzés, amelynek maximuma szintén a délutáni és a kora esti órákban van, míg legkisebb a fájdalomérzés a hajnali óráikban. Az álom legmélyebb a hajnali órákban, míg legéberebb az ember a 14 és 20 óra közötti napszakban. A hypophilás melanophor hormonjának kiválasztása éppen ellentétes, mint az adrenalin-kiválasztás. Maximumát a hajnali órákban éri el, míg minimuma a délutáni és esti órákra esik. A legtöbb haláleset a hajnali órákban következik be, legkevesebb a halálesetek száma a déli órákban, hogy azután kisebb kiugrást mutasson az ominózus 16—16 órai időszakban. A légköri hatások közül a levegő hőmérséklete, az ionoszféra Fa-rétegvastagságának ingadozása (a légkör 350 kilométernyi átlagos magasságú, igen erősen ionizált rétege) a légnyomás 24 órás lefutásában szintén hasonló ingadozásokat mutat, mint a fiziológiás történések előbb említett csoportja. Az elektromágneses zavarok, a sugárzásváltozás éppen úgy ellentétes ritmusságot mutat, mint a halálozás és a melanophorharmon kiválasztása A fent említett összefüggések a 24 órás történéseken belül állnak fenn. De hosszabb időszakú változásokkal is számolnunk kell. Ilyen például a menstruáció 28 napos ciklusa, ilyen időjárási viszonylatban az évszakok változása. Az évszakos változás függvényében meg kell említeni a pajzsmirigy kora tavaszi felfokozott működését, amely lényeges hatással lehet a szervezet napi ritmusának megváltoztatására. Az évszakos ritmusváltozás élettani hatását nagyon szépen példázzák a téli álmot alvó állatok. A szervezet biokémiai folyamatait a nagyagykéreg irányításával és ellenőrzésével az ún. neurohormonális rendszer szabályozza. Ebben a rendszerben jelentős szerepett játszik az akarattól független, ún. vegetatív idegrendszer tónusváltozása. Ezt a tónusváltozást lényegesen befolyásolja az előzőkben már említett adrenalin- és melanophorhomian-kiválasztás. Ezeknek a kiválasztását mindig a külső környezet felől érkező ingerek milyensége, esetleg mennyisége szabja meg. Az öröklött adottságok szerint különböző alkatú egyedeket lehet megkülönböztetni, hogy a külső ingerek hatására az egyén milyen módon reagál a belső biokémiai folyamatok tekintetében — azt az alkat szabja meg. Az elmondottak alapján világos, hogy a külső hatások és a szervezet válaszreakcióinak mérlegelésekor és valószínűsítésekor figyelemmel kell lenni az alkatra — és nem szabad általánosítani. Az elmondottak alapján most vizsgáljuk meg az összefüggéseket a bioritmus és a sportbeli tevékenység között. A neoklasszikus sport korában (1869—1936) a különböző sportágak gyakorlása során még kifejezett volt az évszakhoz kötöttség, a ritmikcitás. 1936 óta a sport rohamos térhódítása, fejlődése és az edzésmódszerek gyökeres megváltozása majdnem minden sportágban elmosódottá tette az idényjelleget Olyan sportágakat, amelyeknek űzése azelőtt meghatározott évszakhoz volt kötve, ma már az egész éven át űzhetnek. Labdarúgásban azelőtt megvolt a téli szünet Ezalatt a játékosok vagy pihentek, vagy kiegészítő sportot űztek. Legtöbb országban ma ez már nincs meg. Van-e ennek a sportág eredményessége szempontjából haszna és értelme — erősen kétséges. Félő, hogy bizonyos fokú elfásultsághoz, játékcsömörhöz vezet. A dinamikus sztereotipek is megkívánják, úgy látszik, az időszakos mozgásvariálást. Néhány évtizede az atlétika versenyidénye lényegesen szőkébb határok között mozgott, mint ma. Egyes atlétikai ágakban jóformán meg is szűnt az idényjellegű gyakorlás. Az utóbbi évtizedben úszásban, vívásban, tornában, de más sportágakban is van ilyen irányú törekvés. Az idényszerűség elmosódásával elmaradnak az azelőtt kötelező pihenőik és a kiegészítő sportágak űzésének időszakai. Nyilvánvaló, hogy mindez bizonyos egyoldalúsághoz vezet, s fenyeget a megszokottság, a megunás veszélye is. A bioritmus és a sport vonatkozásában egy másik fontos jelenségre is fel kell hívni a figyelmet: a megváltozott edzésmódszerre. Néhány évtizeddel ezelőtt az edzések a hét néhány napján folytak csak és akkor is rendszerint a délutáni órákban. Több sportágban ma már mindennaposak az edzések, sőt előfordul, hogy a versenyzők naponta háromszor, reggel, déliben és délután végzik előírt edzésgyakorlataikat. Ez a körülmény a bioritmus vonatkozásában már komoly megfontolást igényel Ha a mellékelt ábrát figyelmesen megnézzük, akkor világossá válik, hogy van egy mélypont (ez a hajnali óráikra esik) és van egy funkcionális szempontból optimális időszak (a kora délutáni órákban). Sportszempontból ez határozott útmutatást ad az edzések és a versenyeik legkedvezőbb időpontjára. Azt mondhatjuk, hogy a bioritmus figyelembevételével a szervezet a legkisebb megerőltetés mellett a legoptimálisabb erőkifejtésre a 12—18 óra közötti időszakban képes Arató dr. szerint a sport nem más, mint „testmívelés” és célja a test szebbé, egészségesebbé, ellenállóbbá tétele a sport módszereivel. A testművelés elsősorban a serdülő fiatalság és a felnőttek tömegsportjában igen nagy jelentőségű. Az iskolai testnevelésben a foglalkozások idejét úgy kellene megállapítani, hogy az a bioritmus szempontjából legkedvezőbb időpontra, tehát ne a reggeli és kora délelőtti, hanem lehetőleg a déli vagy a kora délutáni óráikra essék. Érdemes lenne ezt a kérdést minél szélesebb körben, a legkülönbözőbb szakemberekkel megvitatni. Ma az a helyzet, hogy az iskolás fiatalok jó része a kora reggeli órákban úszó- és teniszedzésre jár, s az edzés után következik a tanulás, közben testnevelési óra, esetleg délután sportköri foglalkoztatás van vagy újabb edzés. (Bhritmus hipart )