Sport és tudomány, 1959 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1959 / 12. szám - Páter János: Bioritmus és sport

Az élet meghatározása "nem könnyű feladat, ahá­­nyan megkísérlik, rendsze­rint annyiféle szempontból nézik. Mégis talán eléggé megközelíti a célt, amikor azt mondjuk, hogy a földi élet nem más, mint a nap sugárzó energiájának bioló­giai megnyilvánulása. Két­ségtelen, nap nélkül a föl­dön nem lenne élet. A na­p sugárzó energiája, a nap­palok és éjjelek, az évsza­kok váltakozása mind-mind lényeges hatást gyakorol a földi élet megnyilvánulá­sára. A nappalok és éjje­lek, s az évszakok váltako­zásának említésével már egy jelentős mozzanatot emeltünk ki, ez pedig a történések szabályos ismét­lődése, tehát a „ritmus”. A környezeti tényezőiknek az ember szervezetére gyako­rolt hatása és az emberi szervezet erre adott vi­szontválasza nyilvánvaló és bizonyított. Ezt világosan körvonalazta már 2400 évvel ezelőtt Hyppokrates, a görögök nagy orvosa is. A h­ippokrétesi feltevése­ket megerősítette Pavlov, a nagy orosz fiziológiás. A pavlovi tanok azt mondják, hogy a természeti történé­sek nem önmagukban va­lók, hanem szorosan össze­függnek a környezet törté­néseivel. Az elmondottak nyilván­valóvá teszik, hogy az élő szervezetek, esetünkben az ember életmegnyilvánulá­­saiiban i­s feltehetőleg meg kell lennie annak a ritmus­nak, amely függvénye a már említett kozmikus rit­musnak. Ha az emberi szervezet fiziológiás és pathológiás életmegnyilvánulásainak le­futását 24 órás, tehát éjjeli­nappali lefutásiban vizsgál­juk, akkor a ritmikusság világosan előtűnik. A test hőmérsékletének, vérnyo­másának, a spulzusszámmnak, az alapanyagcserének és az adrenalin kiválasztásnak a ritmusa olyan, hogy a mi­nimumot hajnali 2 és 6 óra között éri el, 6 órától kezdve fokozatos emelke­dést mutat, majd 16 és 20 ó­ra között jut a csúcsra, innen azután éjfélig mere­deken csökken. Hasonló le­futást mutat a fájdalomér­­zés, amelynek maximuma szintén a délutáni és a kora esti órákban van, míg legkisebb a fájdalomérzés a hajnali óráikban. Az álom legmélyebb a hajnali órák­ban, míg legéberebb az em­ber a 14 és 20 óra közötti napszakban. A hypophilás melanophor hormonjának kiválasztása éppen ellentétes, mint az adrenalin-kiválasztás. Ma­ximumát a hajnali órákban éri el, míg minimuma a délutáni és esti órákra esik. A legtöbb haláleset a hajnali órákban következik be, legkevesebb a halál­esetek száma a déli órák­ban, hogy azután kisebb ki­ugrást mutasson az ominó­zus 16—16 órai időszakban. A légköri hatások közül a levegő hőmérséklete, az ionoszféra Fa-rétegvastag­ságának ingadozása (a lég­kör 350 kilométernyi átla­gos magasságú, igen erősen ionizált rétege) a légnyomás 24 órás lefutásában szintén hasonló ingadozásokat mu­tat, mint a fiziológiás tör­ténések előbb említett cso­portja. Az elektromágneses zavarok, a sugárzásváltozás éppen úgy ellentétes rit­­m­usságot mutat, mint a ha­lálozás és a melanophor­­harmon kiválasztása A fent említett összefüg­gések a 24 órás történése­ken belül állnak fenn. De hosszabb időszakú változá­sokkal is számolnunk kell. Ilyen például a menstruá­ció 28 napos ciklusa, ilyen időjárási viszonylatban az évszakok változása. Az év­szakos változás függvényé­ben meg kell említeni a paj­zsmirigy kora tava­szi felfokozott működését, amely lényeges hatással le­het a szervezet napi ritmu­sának megváltoztatására. Az évszakos ritmusvál­tozás élettani hatását nagyon szépen példázzák a téli ál­mot alvó állatok. A szervezet biokémiai fo­lyamatait a nagyagykéreg irányításával és ellenőrzé­sével az ún. neurohormo­­nális rendszer szabályozza. Ebben a rendszerben je­lentős szerepett játszik az akarattól független, ún. ve­getatív idegrendszer tónus­változása. Ezt a tónusválto­­zást lényegesen befolyásolja az előzőkben már említett adrenalin- és melanophor­­homian-kiválasztás. Ezek­nek a kiválasztását mindig a külső környezet felől ér­kező ingerek milyensége, esetleg mennyisége szabja meg. Az öröklött adottsá­gok szerint különböző al­katú egyedeket lehet meg­különböztetni, hogy a külső ingerek hatására az egyén milyen módon reagál a belső biokémiai folyama­tok tekintetében — azt az alkat szabja meg. Az el­mondottak alapján világos, hogy a külső hatások és a szervezet válaszreakcióinak mérlegelésekor és valószí­nűsítésekor figyelemmel kell lenni az alkatra — és nem szabad általánosítani. Az elmondottak alapján most vizsgáljuk meg az összefüggéseket a bioritmus és a sport­beli tevékenység között. A neoklasszikus sport ko­rában (1869—1936) a külön­böző sportágak gyakorlása során még kifejezett volt az évszakhoz kötöttség, a ritmikcitás. 1936 óta a sport rohamos térhódítása, fejlő­dése és az edzésmódsze­rek gyökeres megváltozása majdnem minden sportág­ban elmosódottá tette az idényjelleget Olyan sport­ágakat, amelyeknek űzése azelőtt meghatározott év­szakhoz volt kötve, ma már az egész éven át űzhetnek. Labdarúgásban azelőtt meg­volt a téli szünet Ezalatt a játékosok vagy pihentek, vagy kiegészítő sportot űz­tek. Legtöbb országban ma ez már nincs meg. Van-e ennek a sportág eredmé­nyessége szempontjából haszna és értelme — erő­sen kétséges. Félő, hogy bi­zonyos fokú elfásultsághoz, játékcsömörhöz vezet. A di­namikus sztereotipek is megkívánják, úgy látszik, az időszakos mozgásvariá­­lást. Néhány évtizede az atlé­tika versenyidénye lénye­gesen szőkébb határok kö­zött mozgott, mint ma. Egyes atlétikai ágakban jó­formán meg is szűnt az idényjellegű gyakorlás. Az utóbbi évtizedben úszásban, vívásban, torná­ban, de más spor­tágakban is van ilyen irányú törek­vés. Az idényszerűség el­mosódásával elmaradnak az azelőtt kötelező pihenőik és a kiegészítő sportágak űzé­­sének időszakai. Nyilván­való, hogy mindez bizonyos egyoldalúsághoz vezet, s fenyeget a megszokott­ság, a megunás veszélye is. A bioritmus és a sport vonatkozásában egy másik fontos jelenségre is fel kell hívni a figyelmet: a meg­változott edzésmódszerre. Néhány évtizeddel ezelőtt az edzések a hét néhány napján folytak csak és ak­kor is rendszerint a dél­utáni órákban. Több sport­ágban ma már mindenna­posak az edzések, sőt elő­fordul, hogy a versenyzők naponta háromszor, reggel, déliben és délután végzik előírt edzésgyakorlataikat. Ez a körülmény a biorit­mus vonatkozásában már komoly megfontolást igé­nyel Ha a mellékelt ábrát figyelmesen megnézzük, ak­kor világossá válik, hogy van egy mélypont (ez a hajnali óráikra esik) és van egy funkcionális szempont­­ból optimális időszak (a kora délutáni órákban). Sportszempontból ez hatá­rozott útmutatást ad az ed­zések és a versenyeik leg­kedvezőbb időpontjára. Azt mondhatjuk, hogy a bio­ritmus figyelembevételével a szervezet a legkisebb megerőltetés mellett a leg­optimálisabb erőkifejtésre a 12—18 óra közötti idő­szakban képes Arató dr. szerint a sport nem más, mint „testmíve­­lés” és célja a test szebbé, egészségesebbé, ellenállób­­bá tétele a sport módsze­reivel. A testművelés első­sorban a serdülő fiatalság és a felnőttek tömegsport­jában igen nagy jelentő­ségű. Az iskolai testneve­lésben a foglalkozások ide­jét úgy kellene megállapí­tani, hogy az a bioritmus szempontjából legkedve­zőbb időpontra, tehát ne a reggeli és kora délelőtti, hanem lehetőleg a déli vagy a kora délutáni óráik­ra essék. Érdemes lenne ezt a kérdést minél szélesebb körben, a legkülönbözőbb szakemberekkel megvitatni. Ma az a helyzet, hogy az iskolás fia­talok jó része a kora reggeli órákban úszó- és teniszedzésre jár, s az edzés után következik a ta­nulás, közben testnevelési óra, esetleg délután sport­köri foglalkoztatás van vagy újabb edzés. (Bhritmus h­ipart )

Next