Tábortűz, 1962 (6. évfolyam, 2-24. szám)

1962-01-22 / 2. szám

. A Vízgazdálkodási Kutató Inté­zet laboratóriumában 1,60 méret­ben­­kicsinyített, mérethű, műkö­dő modellen vizsgálják a II. 5 éves tervben létesítendő új, kiskörei duzzasztóművet. A második tiszai vízlépcső mögött felduzzasztott folyószakaszon 208 millió köbmé­ter vizet lehet tárolni, amelyből 300 000 holdat lehet öntözni. Az új duzzasztómű erőművének négy turbinája 25 megawatt teljesítmé­nyű lesz és évente 89 millió kilo­wattóra áramot szolgáltat. . Két amatőr békaembrr készítette saját­­használatra ezt a nyitott zsebtengeralatt­járót. A képen jól látható, hogy az áram­vonalas kis tengeri jármű tulajdonképpen használt repülőgép-benzintartály­okból ké­szült. A jármű nemcsak szórakoztató időtöltésül szolgál, nagyon hasznos segí­tője a békaemberek vízalatti közlekedé­sének. . Hazánkban Debrecenben működik az­­Atommagkutató intézet. Ebben a terem­ben látható a SOO ezer voltos kaszkád rendszerű atomgyorsító berendezés. A berendezés működését ipari televízión keresztül figyelik. . A fantasztikus űrregények­­hősei az atomrakéta. Egy kísérleti példány már mű­ködik is a földön, egy légmentessé tett kísérleti fülkében. Üzemanyaga cézium, melyet ionizálva, ionsugárként lövellnek ki, gőz alakjában a hajtómű fúvócsövén. Hangmixernek nevezték el ezt a kis,­­tranzisztoros, háromcsatornás szerke­­­zetet. Segítségével hangszalagról, le­mezről, rádióból, vagy mikrofonról »bekevert««, különféle hangokat lehet egy másik hangszalagra juttatni. A készülék hangjátékoknál, színházak­ban, de a híradástechnikai barkácso­lók körében is nagy sikert aratott.

Next