Tarsadalmi Szemle – 1959.
5. szám - Lázár György: Gazdasági fejlődésünk meggyorsításának 1959. évi feladatairól
miyormsításának 1959. évi feladatairól írta LAZÁR GYÖRGY A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága ez év március 0-i határozatában felhívja dolgozó népünket, mindenekelőtt a munkásosztályt, hogy közös erőfeszítéssel, a szocialista munkaverseny fellendítésével, a legfőbb gazdasági mutatókban már 1959-ben érjük el az 1980-ra tervezett színvonalat, és ezzel gyorsítsuk meg a hároméves tervben előirányzott feladatok végrehajtását. A gazdasági építőmunka jelenlegi ütemének meggyorsítása nem öncél, hanem fontos feltétele a második ötéves terv előkészítésének, végsősoron az életszínvonal további emeléséhez szükséges anyagi alapok megteremtésének. A Központi Bizottság határozata, amikor e feladatot kitűzi, egyszersmind leszögezi: gazdaságpolitikánkat továbbra is a reális lehetőségekre építjük, olyan célokat tűzünk magunk elé, amelyek az erők túlfeszítése nélkül elérhetők, viszont minden eshetőséget meg kell ragadnunk a felhalmozott tartalékok ésszerű kihasználására, hogy ezáltal is közelebb hozzuk a szocializmus felépítését hazánkban. A gazdasági építőmunka meggyorsításához a külső és belső körülmények egyaránt kedvezőek. Napjainkra az jellemző, hogy miközben a szocialista országok gazdasága töretlenül és gyors ütemben — sőt egyes országokban és egyes időszakokban valósággal viharos tempóban — fejlődik, a vezető kapitalista országokban az ipari termelés színvonala erősen ingadozik, a gazdasági fejlődés stagnál. Még élesebbé, szemléletesebbé teszi a kétféle gazdaság fejlődésének lényegi különbségét az a perspektíva, amelyet a Szovjetunió hétéves tervének tézisei, majd az SZKP XXI. kongresszusának tanácskozása tárt a világ elé. A hétéves terv belátható közelségbe hozza azt az időt, amikor a Szovjetunió nemcsak a fejlődés ütemében, hanem az egy főre jutó termelés mennyiségét tekintve is túlszárnyalja az Egyesült Államokat. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Szovjetuniónak, mint a szocialista világ vezető ere