Társadalmunk, 1938 (8. évfolyam, 6-36. szám)

1938-02-11 / 6. szám

­ Ezért követtük Darányi Ernőné, Sin­ger Lánci útját Nyilastól Budapestig, leánykorától egészen a vizsgálóbíróig. Ha regényt írnánk erről a szerencsét­len asszonyról, azt a címet adnánk a könyvnek, hogy: „Amíg egy asszony eljutott odáig.“ í­rA cella idegölő magányáig... Kikutattuk Darányi Ernőné életútjá­nak minden fázisát. És mielőtt leírjuk a gyilkos asszony szomorú életét, arra kérjük a szoknyavadász urakat és a kalandok után sóvárgó asszonyokat, hogy: tanuljanak Darányi Ernőné sor­­sából! Mert Budapesten sok Darányi Ernőné van. És sok dr. Kronstein Andrási Ezek a Darányi Ernőnek még­ nem vásároltak modert! És a dr. Kronstein Andrások még életben vannak .. ! És sok Darányi Ernő is van Buda­pesten. Küzködő, feleségükért dolgozó, be­csületes, csupaszió polgárok, akiknek csak egy nagy örömük van: a boldog családi életi Ezeknek a Darányi Ernőknek azt üzenjük, hogy: vigyázzanak a Kron­­stein Andrásokra! És a feleségükre is.. . De kezdjük elölről. Drámai beszélgetés a volt férjjel Darányi Ernő Nyitrán ismerte meg a Biép Londit. Beleszeretett. Megkérte a kezét, feleségül vette és később Buda­pestre hozta. — Amikor Budapestre érkeztünk, — mondja a Szeretetház 21-es számú kü­­­lönszobájában, a teljes gyógyulás útján lévő Darányi Ernő. — Lonci látott száj­jal nézte a villamost.. Nem tudta meg­érteni, hogy a villamos megy, pedig nincs is ló fogva elébe... Akkor volt először nagyvárosban ... Felsóhajt. «— Nagyon szerettem .. . Azért egyez­tem bele a válásba. Annyira szerettem, hogy a jobb élet reményét nem akar­tam megvonni tőle. Én háromszáz pen­gőt kerestem. Arra gondoltam, hogy az ezer pengőt kereső ügyvéd mellett szebb élete lehet.. ! Darányi Ernő foglalkozására nézve: újságíró. Harminc éve van egy előkelő szaklapnál. Érzi, hogy rapszodikusan, ötletszerűen beszél. Halkan jegyzi meg: — Talán az tesz a legjobb, ha össze­függően, folyamatosan mondom el a történteket. Csak úgy lehet megérteni ezt a drámát. Kislánya, akinek e­mbert ölt a ma­mája, gyengéden n­­egsimogatja édes­apja homlokát. És pó nélkül kiveszi Darányi Ernő szájából az égő ciga­rettát. — Az orvos eltiltotta a dohányzást. És az én kis ápolónőm vigyáz reám. Csend van a kis szobában. A volt férj, a tragédia 3-ik számú áldozata gondolkozik. Azután halkan, vissza­­fojtott izgalommal a hangjában, be­szélni kezd: — Egy szép napon Kronsteinné, a tragikusan­­ elhunyt ügyvéd anyja fel­hívott telefonon. Elmondotta, hogy ő jó barátnője honoinak, feleségemnek és arra kért, engedjem el vele az Elit­­mozgóba. Én, magam sem tudom, hogy jutott eszembe, az előadás végefelé el­mentem a moziba. Láttam, hogy J.cnci egy nővel és két férfivel ül. Kronsteinné bemutatta kifelé menet az urakat. Az egyik a férje, a másik a fia volt. Előadás után vendéglőbe mentünk. Én nem gondoltam semmi rosszra, mert a két asszony folyton egymással beszélgetett. Felsóhajt. Kifárasztja a visszaemlé­kezés. Újra átéli az agyonlőtt ügyvéddel való első találkozás perceit.­­— Ennek kilenc éve ... Én természe­tesnek találtam Kronsteinné és felesé­gem jóbarátságát, mert Loncit nagyon szerették asszony társaságban. Sokat járt együtt Bencs Pálnéval, Lukács Pál anyósával, Biller Mar­gittal és azelőtt Bitter Irénnel is. De nem akarok eltérni a folyamatos, időrendi eseményektől. Úgy mondom el a történteket, ahogy a bíróság előtt vallani fogok ... Feleségem megbetege­dett. A Lehotzky-szanatóriumba került« Mindig, amikor kimentem megláto­gatni, megint ott láttam Kronsteinnét. Fia is kijárt. Azt hittem, anyjához ... A Korányi klinikán is ugyanez volt a helyzet, társadalmunk Mindenki tudott a „dologról“, csak én nem! Mintha nem is saját sorstragédiáját beszélné el Darányi Ernő. Mintha egy harmadik személyről beszélne. Tárgyi­lagos minden szava. Pedig most jutot­tunk el a nagy dráma egyik legkénye­sebb pontjához. Már a megcsalt férjről van szó. — Két év telt el... Mindenki tudott a „dologról“, csak én nem ... Keserű mosollyal folytatja: — Ez rendszerint így szokott lenni... Hiszen én voltam a férj. — Hogy tudta meg? Halkan kérdezzük ezt és lopva a tizennyolcéves leányra nézünk. Aki mindent tud. Évek óta ... Tudja, hogy anyja és az ügyvéd... Tudja, hogy apja lelkileg rettenete­sen szenved évek óta... A leány tudja, hogy apja a válás u­tán is szerette any­ját, aki később­­ ölt. Mindent tudott... Most gyengéden megfogja édesapja karját és amíg beszélgetünk, nem ereszti el. Szép ez a fiatal leány. De sá­padt. Napok óta nem aludt a tragédia negyedik számú áldozata, akinek lelkét szintén súlyosan megsebezte a Zoltán* utcai revolvergolyó. A cselédünk mondta... — Hogyan tudta meg? — ismétel­­jük a kérdést. I— Gasteinba utaztam hat hétre... Ш négy hét múlva visszajöttem.. . Cselédünk azzal fogadott, hogy felesé­gem az „ügyvéd úrral“ elutazott... Két hét múlva visszajött... És mindent be­vallott ... Én csak annyit mondtam neki, hogy... A leány könnyeivel küzködik, de nem ereszti el apja kezét. A volt férj

Next