Társalkodó, 1835. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1835-05-16 / 39. szám
gítsam. Ön az óhajtási ás szives akarati embere miilyenre istennek szüksége van, hogy neki eszközül szolgáljon azon csuda-munkákhoz, mellyek nem sokára az emberek közt kezdetet veendők. Hiszi Ön, hogy a Messiási országa elérkezett ?“ — Válaszom ez vala: „Én keresztyénnek születtem,’s ennyit mondanom elég.“ — ..Keresztyénnek! — viszont a Stanhope al kétkedésnek egy csillámjával — én is keresztyén vagyok ; de nem maga mondá-e Krisztus : „Most még hasonlatosságokban szólok hozzátok, de az, ki utánam jövend , szólani fog hozzátok lélekben ’s igazságban.“? No ’s tehát, mi várjuk e’ nekünk megígért Messiást; ő még nem érkezett el, de már nincs meszsze; szemeink látni fogják őt; minden készül őt elfogadni. 'S On mit felel most? Képes-e On az Evangeliomi saját szavait, mellyeket itt felhozok , tagadni vagy elcsavarni? Mondja meg On nekem, milly alapos okai vannak, hinni Krisztusban?“ — „Engedjemeg Mylady? — válaszolok — hogy Önnel ne bocsátkozzam olly fejtegetésekbe, miket magamban is kikerülök. Az emberre nézve két fénysugár van: az egyik megvilágosítja a lelket, melly okoskodik, kétségeket támaszt és fürkész, ez gyakran csak téveszt és ál-utakra visz; a másik ellenben a szívet világosítja meg, és soha sem csal; ez derültség (Kláriért) és meggyőződés. Mireánk, szegény halandókra nézve pedig csupán az igaz, a1 miről meg vagyunk győződve. Csak istennél a tiszta igazság; a mit mi nevezünk annak, az csak hit. tán hiszek Krisztusban, mert ő hozá földre a legszentebb, legtermékenyebb, legistenibb tant (Lehre), melly valaha sugárival az emberi értelmet állhatá. Illy nagyszerű, fölséges tan nem származhatik csalás és hazugságból. „Az ő gyümölcseiről fogjátok azt megismerni.“ Ebben fekszik minden. A' keresztyénség’ gyümölcsei — nem annyira azok, mellyek már leszakasztva vannak ‚s megromlottak, mint azok, mellyeket a jövendő érlel—megmérhetlenek, tökéletesek, isteniek; ennélfogvást tanja is isteni, valamint, ki azt hirdette — az Ige, melly kezdetben vala 's melly által mindenek lettenek. Ezért vagyok én keresztyén. Ez az én hitbeli controversiám enmagammal ; másokkal elmellőzöm azt; az embernek semmit sem nmtathatni meg, csak az mit már hisz.“ — Lady Stanhope: „De ugyan kérem Önt, jól elrendeltnek találja-e e’ világon a társasági állapotot, a Politikát, a' Religiót? Nem érzi Ön, mint mindenkinek értenie kell, egy új nyilatkoztatásnak szükségét? Nem keresik On' sóvár pillanati ai megváltót, — a' Messiást — kit szellemi szemünk már most is lát mint jelenlévőt?“— Lamartine: „Ez más kérdés. Senkit sem véreznek jobban, mint engem, a természeti, az emberek és a társasági közönséges fohászai. Senki sem vallja nyíltabban, mint én, hogy irtóztató visszaélések közepett élünk. Senki sem óhajt buzgóbban és reméli lángolóbb hittel egy szabadítót él megtorlott elviselhetlen rosszak közül. Senki sincs jobban meggyőződve, mint én, hogy csak az istenség küldhet illy szabadítót. Ha ez (minélMessiást várni) tesz, úgy várom őt, valamint Ön, sőt jobban ,mint Ön, óhajtom, hogy ez Messiás minél előbb jelenjen meg; valamint Ön, úgy én is az emberek’ hanyatlott hitében , az ő ideáik zavarában, szíveik’ ürességében , társasági helyzetük’ romlottságában , politikai intézményeik’ gyakori rengéseiben egy közel felfordulást ’s ebből egy felvirágzó új korszakot látok. — Én úgy hiszem, az istenség mindig azon pillanatban mutatkozik , midőn az emberi erőknek már nincs sikeres hatásuk , midőn minden kebelben azon meggyőződés foganszik, hogy mi magunkon már nem segíthetünk. Ezen ponton áll most a világ. Azért hiszem, hogy nemsokára egy Messiás érkezik. Da én benne nem Krisztust látom, ki nekünk már egyszer ’s mindenkorra a bölcseségi, erényes igazsági kincseit feltárta, hanem látom az általa hirdetett szellemet, melly az embereket minden időben izgatja ’s magát különösen akkor nyilványítja, midőn a körülmények parancsolják. Hogy pedig ezen isteni szellem egy emberben vagy egy tanban, egy tettleges dologban vagy pedig egy ideában teltesül-e, ettől igen kevés függ ; — mindig csak a szellem az, melly kisugárzik, mellyben én hiszek, mellyben reményiek, melly után olly lángoló szívvel óhajtozom ’s esengek. Most tehát látja Milady, hogy mi érthetjük egymást , ’s hogy csillagunk nem jelölnek olly igen elhajlós egymástól elkülönzött pályákat, mint talán beszélgetésünkből gyanítható.“ — Stanhope mosolygott , midőn neki keresztyén rationalismusomat megvallom, szemei néha néha kedvetlenséget árultak el; most egyszerre ragyogni kezdének, mint nyájas vonzalomi és természet fölötti ihletési villámétól. Ő imígy szólt: „Még egyszer mondom: Higyen Ön, az mit akar. Ön még is egy azok közül, kiket én várok, kiket a Gondviselés hozzám vezérel, kiknek részt venniük kell azon nagy munkában, melly készülőben van. Ön nemsokára visszatér Európába; az időpont nincs messze már, mellyben csudák fognak történni. Európának vége van; csupán Francziaország bír fényes hivatással az új világrendnél . Ön maga is egyik segédeszköz leend; hogy milly után módon, az még titok előttem; talán estvére, miután Ön csillagit megkérdezem, felfüdözhetem majd Önnek; én nem vagyok még képes et csillagokat megkülönböztetni, azonban már is többet látok háromnál, de van négy, öt, sőt talán még több is. Egy közöttük bizonyosan