Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1836-06-25 / 51. szám

51. szám. Pest, június’ 35. 1830. TÁRSALKODÓ. A’ HÍRLAPI CSEVEGŐKNEK. Ném­elly nyugtalan íróink nem sajnálják a’ drá­ga időt hírkoholásokra vesztegetni ’s mulatságokat lelik abban, ha a’ jámbor olvasókat alaptalan cseve­géssel tévedésbe hozhatják. Illy kényelműséget, vagy pajkosságot, vagy minek nevezzem, csak a­ szerkesztetek, kikhez az illy mendemondák kiada­tás végett beküldetnek, korlátozhatnának, de ők azt nem teszik, sőt legújabban látjuk, bármi­nemű név­telen vagy álnevű hazugságot azonnal közre bocsá­tanak. Mi ezért reménylenek elérhetni álköltemé­nyek’ közlésével, magok tudhatják legjobban; én részemről úgy hiszem, hogy illyek által nem ala­­píthatni­ meg valamelly folyóirat’ hitelét. Azonban lássák a’ szerkesztető urak, mit cselekesznek, én köz­­lött mendemondáik’ czáfolgatásába bocsátkozni nem fogok, de némellyekre, mik egyenesen személye­met illetik, kénytelen vagyok egy pár megjegy­zést tenni. Az erdélyi „Nemzeti Társalkodó“ XXIII. száma’ 36­,—31.p. lapjain P. Káról (Pechata Károly e vagy álnév, nem tudom), ki magát „enthusiasmussal tisz­telőmnek“ nevezi, olly dolgokat ’s olly módon be­szél össze felőlem, millyeket csak ellenségemtől vár­hattam volna. Nincs emberi kebel, melly ne örven­dene azon, ha mások vele véleményben egyeznek, ha elvei, cselekedetei polgártársai előtt javaslatot, tetszést nyernek, mert mi van akkor bajokkal küz­dő életpályánkon kedves, ha embertársaink’ javaló tekintete nem az? A’ javalást és tetszést ki lehet nyilvánosan is fejezni, sőt a’ nyilvános pálya szük­ségképen hozza magával a’nyilvános korholatot vagy javalást, de a’ javalásnak is megvannak a’ maga határai’s azokon túl a’ tetszés gúnnyá, a’ javaló szó rágalommá válik. Az igazságos és őszinte, a’ dol­gok’becsét értő magasztalásaiban is mérséklendi ma­gát, nem tévesztendi­ el szemei elől a’ korlátokat, nem fogja feledni soha, kinek mivel tartozik. P. K­á­­rol úr azon álszint adá beszédének, mintha nekem barátom volna, velem elvekben egyeznék; de én kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy abból ítél­ve, mit felőlem írt, nem tekinthetem őt barátnak, hanem olly valakinek, ki mézes szavakba burkolja a’ veszélyt, mellyet czélba vett ellenfelének megej­­tésére készíte. Hála sorsomnak, még annyir­a nem kapott­ el a’ hiúság, hogy minden meggondolatlan magasztalónak tömjénfüste elkábíthasson, adott isten két ép szemel megkülönböztetnem a fejéret feke­tétől ’s lelki erőt arra, hogy magamat többnek ne tartsam, mint valósággal vagyok. P. Karol úr jól kiszámoló tervét, mert csakugyan semmit sem te­hetett volna nagyobbat megpirításomra, mint mi­dőn engem s gyenge írói törekedéseimet egy köz­tiszteletben álló férfiúnak annyi jeles sajátságokkal gazdag személyéhez’s fényes politikai pályájához ha­sonlított; olly férfia’személyéhez, kinek hazafiúi tisz­ta lángját, elmebeli erejét, leginkább pedig sziklai állhatatosságu lelket csak bámulni vagyok képes, nem pedig követni. Ilyesén vak és túlságos magasztalást akár ellenségemtől, akár enthusiasmussal tisz­telőm­től jőjön, ezennel visszautasítok és jöven­dőre minden illy nemű dicsérettel kérem maga­mat megkiméltetni. Különben is enthusiasta magasz­talokat soha sem óhajtottam magamnak; örökké csak azok javulását igyekeztem megnyerni, kik ésszel szoktak javulni, nem pedig vak felhevülésből és en­­thusiasmusból. Ezt figyelmítésűl enthusiasmussal tisz­telemnek. Hallgatással mellőzvén­ el azon többnyire alap nélküli hírközléseket, mellyek az erdélyi Társalko­dóban ’s Kovacsóczy’ Literatúrai Lapjainak leg­újabb számaiban a’Hajnal, Aurora, Emlény zsebköny­vek, Horvát István, Kiit. Lapok, Tudós Társaság’ históriai osztálya ’s­tb. felől kiadattak, csupán a’Tud. Társaság’1831. évre elítélendő nagy jutalmáról fo­gok néhány szót mondani. P. Káról úr az 1835iki nagy jutalmat vagy Arad vármegye’ leírásának, vagy az én Verseimnek kívánja adatni; egy másik névtelen (szinte az érd.Társalkodóban) Dr.Kovács’ magyar Patikájának vagy ismét Verseimnek. A’Lió Lapok pedig ezt mondják: „Sokan Bajza’ verseit mél­tatják a’ 200 darab aranyra,’s nem jut eszökbe, hogy nem mind eredeti az, mi eredeti öltönyegben dí­széig. V­annak munkák — osztályukban művésziek — mellyek’ valamellyikét minden díjmegosztás nélkül megtisztelhetni a’ 200 darab arannyal, csak a’ vizs­­gálás párt nélkül történjék.“ (Lit. Lapok XXII. 172.) I­n úgy gondolom, hogy valamint az előbbi é­­vekben, úgy 1835re is nem a’Literatúrai lapok’szer­­kesztetője, vagy ezen Lapok és az Érd. Társalko­dó álnevű irói, sem nem az említett sokaság, hanem a’ Tudós Társaság’ nagy gyűlése fogja el­ítélni a’200 arany jutalmat; legokosabb volna tehát ezt beválni ’s csak midőn ez kimondó ítéletét, ak­kor kellene hírlapokban a’ dolgot megvitatni. Ha pe­dig némelly urakat olly igen bánt a’ viszketeg, ám szóljanak (én az előleges vitatásoknak sem vagyok ellensége, ez is a’ nyilvánossághoz tartozik), de ha valamit komolyan akarnak, czélirányosb leszen az 1835ben kijött kérdésbe vehető munkákat mind egyig összehasonlító bírálat alá venni ’s figyelemmel tartva a’ Tudós Társaság’meghatárzott elveit a’jutalmazások­ban (Lásd M. T. Társasági Névköny 1836ra, 45 és 46 lap.) szólni a’ dolog felől. A’ Literatúrai Lapok’ felőbb idézett helye, Verseimet említvén, igen a’ tárgy’ velejére szólt, felette kár, hogy a’ mit mon-

Next