Társalkodó, 1836. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1836-06-25 / 51. szám
51. szám. Pest, június’ 35. 1830. TÁRSALKODÓ. A’ HÍRLAPI CSEVEGŐKNEK. Némelly nyugtalan íróink nem sajnálják a’ drága időt hírkoholásokra vesztegetni ’s mulatságokat lelik abban, ha a’ jámbor olvasókat alaptalan csevegéssel tévedésbe hozhatják. Illy kényelműséget, vagy pajkosságot, vagy minek nevezzem, csak a szerkesztetek, kikhez az illy mendemondák kiadatás végett beküldetnek, korlátozhatnának, de ők azt nem teszik, sőt legújabban látjuk, bárminemű névtelen vagy álnevű hazugságot azonnal közre bocsátanak. Mi ezért reménylenek elérhetni álköltemények’ közlésével, magok tudhatják legjobban; én részemről úgy hiszem, hogy illyek által nem alapíthatni meg valamelly folyóirat’ hitelét. Azonban lássák a’ szerkesztető urak, mit cselekesznek, én közlött mendemondáik’ czáfolgatásába bocsátkozni nem fogok, de némellyekre, mik egyenesen személyemet illetik, kénytelen vagyok egy pár megjegyzést tenni. Az erdélyi „Nemzeti Társalkodó“ XXIII. száma’ 36,—31.p. lapjain P. Káról (Pechata Károly e vagy álnév, nem tudom), ki magát „enthusiasmussal tisztelőmnek“ nevezi, olly dolgokat ’s olly módon beszél össze felőlem, millyeket csak ellenségemtől várhattam volna. Nincs emberi kebel, melly ne örvendene azon, ha mások vele véleményben egyeznek, ha elvei, cselekedetei polgártársai előtt javaslatot, tetszést nyernek, mert mi van akkor bajokkal küzdő életpályánkon kedves, ha embertársaink’ javaló tekintete nem az? A’ javalást és tetszést ki lehet nyilvánosan is fejezni, sőt a’ nyilvános pálya szükségképen hozza magával a’nyilvános korholatot vagy javalást, de a’ javalásnak is megvannak a’ maga határai’s azokon túl a’ tetszés gúnnyá, a’ javaló szó rágalommá válik. Az igazságos és őszinte, a’ dolgok’becsét értő magasztalásaiban is mérséklendi magát, nem tévesztendi el szemei elől a’ korlátokat, nem fogja feledni soha, kinek mivel tartozik. P. Károl úr azon álszint adá beszédének, mintha nekem barátom volna, velem elvekben egyeznék; de én kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy abból ítélve, mit felőlem írt, nem tekinthetem őt barátnak, hanem olly valakinek, ki mézes szavakba burkolja a’ veszélyt, mellyet czélba vett ellenfelének megejtésére készíte. Hála sorsomnak, még annyira nem kapott el a’ hiúság, hogy minden meggondolatlan magasztalónak tömjénfüste elkábíthasson, adott isten két ép szemel megkülönböztetnem a fejéret feketétől ’s lelki erőt arra, hogy magamat többnek ne tartsam, mint valósággal vagyok. P. Karol úr jól kiszámoló tervét, mert csakugyan semmit sem tehetett volna nagyobbat megpirításomra, mint midőn engem s gyenge írói törekedéseimet egy köztiszteletben álló férfiúnak annyi jeles sajátságokkal gazdag személyéhez’s fényes politikai pályájához hasonlított; olly férfia’személyéhez, kinek hazafiúi tiszta lángját, elmebeli erejét, leginkább pedig sziklai állhatatosságu lelket csak bámulni vagyok képes, nem pedig követni. Ilyesén vak és túlságos magasztalást akár ellenségemtől, akár enthusiasmussal tisztelőmtől jőjön, ezennel visszautasítok és jövendőre minden illy nemű dicsérettel kérem magamat megkiméltetni. Különben is enthusiasta magasztalokat soha sem óhajtottam magamnak; örökké csak azok javulását igyekeztem megnyerni, kik ésszel szoktak javulni, nem pedig vak felhevülésből és enthusiasmusból. Ezt figyelmítésűl enthusiasmussal tisztelemnek. Hallgatással mellőzvén el azon többnyire alap nélküli hírközléseket, mellyek az erdélyi Társalkodóban ’s Kovacsóczy’ Literatúrai Lapjainak legújabb számaiban a’Hajnal, Aurora, Emlény zsebkönyvek, Horvát István, Kiit. Lapok, Tudós Társaság’ históriai osztálya ’stb. felől kiadattak, csupán a’Tud. Társaság’1831. évre elítélendő nagy jutalmáról fogok néhány szót mondani. P. Káról úr az 1835iki nagy jutalmat vagy Arad vármegye’ leírásának, vagy az én Verseimnek kívánja adatni; egy másik névtelen (szinte az érd.Társalkodóban) Dr.Kovács’ magyar Patikájának vagy ismét Verseimnek. A’Lió Lapok pedig ezt mondják: „Sokan Bajza’ verseit méltatják a’ 200 darab aranyra,’s nem jut eszökbe, hogy nem mind eredeti az, mi eredeti öltönyegben díszéig. Vannak munkák — osztályukban művésziek — mellyek’ valamellyikét minden díjmegosztás nélkül megtisztelhetni a’ 200 darab arannyal, csak a’ vizsgálás párt nélkül történjék.“ (Lit. Lapok XXII. 172.) In úgy gondolom, hogy valamint az előbbi években, úgy 1835re is nem a’Literatúrai lapok’szerkesztetője, vagy ezen Lapok és az Érd. Társalkodó álnevű irói, sem nem az említett sokaság, hanem a’ Tudós Társaság’ nagy gyűlése fogja elítélni a’200 arany jutalmat; legokosabb volna tehát ezt beválni ’s csak midőn ez kimondó ítéletét, akkor kellene hírlapokban a’ dolgot megvitatni. Ha pedig némelly urakat olly igen bánt a’ viszketeg, ám szóljanak (én az előleges vitatásoknak sem vagyok ellensége, ez is a’ nyilvánossághoz tartozik), de ha valamit komolyan akarnak, czélirányosb leszen az 1835ben kijött kérdésbe vehető munkákat mind egyig összehasonlító bírálat alá venni ’s figyelemmel tartva a’ Tudós Társaság’meghatárzott elveit a’jutalmazásokban (Lásd M. T. Társasági Névköny 1836ra, 45 és 46 lap.) szólni a’ dolog felől. A’ Literatúrai Lapok’ felőbb idézett helye, Verseimet említvén, igen a’ tárgy’ velejére szólt, felette kár, hogy a’ mit mon-