Társalkodó, 1844. január-december (13. évfolyam, 1-98. szám)
1844-05-16 / 39. (38.) szám
Mtorionnak válaszai. (Tége.) Húzzuk ki most már világosságra néhány jellemző mondatait Morionnak „Charlatanerianak44 nyilványitja azt, ha valaki vallomást tesz arról, miként tisztel valakit ’s hogy szándéka neki sem resz stb. Hisz így Morion maga kitűnő helyet foglal ezen tulajdonnal megáldottak közt. Mert csakugyan vallomást tesz, miként „annak tökéletes igaza van, ki azt monda felőle, hogy ő a’ grófot különösen tiszteli“ hogy „Marion szándéka nem rész.“ Én az illyen embert nem tartom charlatannak, hanem tartom szorosabb értelemben az ollyant, ki több szellemi tehetséget, több értelmi súlyt árulgat a’ világ színpadán , mint mivel bir. Szélesb értelemben pedig minden szemtelen ámitót ’s világosaiét igy szoktak nevezgetni. Tanácsot ad a’ új grófnak, hogy „annak higyen legkevesbet, ki legtöbbet hordja száján a’ hízelgéseket“ Úgy, tán inkább kellene annak hinni, ki szándékát szép udvariasan elcsavargatja, azt idegen eszmezavarokkal végig zúdítja , tervét elferdíti ’s gyűlöletes színben állítja elő. Nemde kedves Morion? „El nem engedi Morion a’ ns gr. által ellene elkövetett méltánytalan sértést, hanem megvárja , hogy azt a’ gróf nyíltan viszszavonja.“ Szegény ábrándozó! A’ „szerep-fölcserélésről“ olly nagy pathoszszal elibünk talált mondatban bátor vagyok egy jókora eszmezavart megjegyezni. Itt öszszekeveri Marion a’szerepelés kis részletét magával a’ ,szereppel Gróf Széchenyi Istvánnak nem szerepe az élet színpadán az, hogy valakinek személyét, szellemileg értve, megránczigálja, hanem ha csakugyan bár bele akarjuk azon mondatba hozni a’ ,szerepe szót, inkább igy tehetnék , hogy néhánykor majd kikerülhetlen jelenet, az afféle megránczigálás a’ ús gróf szerepében. Nem kétkedik kimondani Márion, hogy „az igen bölcs gróf úr ez úttal érdemetlenre ruházta pártfogását“ ’s ő e’tekintetből azon szerény (? !) jóslatot meri mondani, hogy „a’ telekdijból soha sem lesz valami.“ — Ezeket azért hozám fel, hogy kifessék , milly különösen tiszteli Morion ans grófot, és ő milly szerény. „Engedje meg a’ gróf úr, igy szól továbbá, a’ rideg Morionnak, ki már kinyilatkoztatta, hogy nem enthusiasta, ugyanazon őszintességgel hozzátehetni: mikép a’ politikai elvek körében, következőleg az adó ügyében, alapul nem enthusiasmust, hanem statustudományi okokat kell választani.“ ’S ön a’ as grófnak mondja ezt, ki a’ politikai enthusiasmus ellen 23'/a ívnyi könyvet irt? Bizony nem hiszem , hogy nem gunyul ölté ön magára a’ „kiméletesség“ köntösét. Megengedem azonban, hogy ön a’múlt évi 77 ik számú Társaik, előadott észrevételeit illetőleg ruházá magára azon epithetont. Ő már igy ugyancsak helyén áll, mert hiszen ott csupán egy szándékú tervet torzított el ’s azt gyűlölettel mázolá be — „kíméletesen.44 Nevezetesen milly Hiedelemmel elmondá ott ön , hogy a’ nemes gróf terve csupán az aristokratia javát czélozza , „mivel a’ száz millió kölcsön is legnagyobb részben azért vétetnék föl, hogy az eladósodott nagy birtokosok menekülhessenek az uzsorától 44 ’s utánaveti igen szerényen : „pedig kérdés, ha vájjon nem hasznosabb volna é , ha kissé raegfonyadnának aristokrataink“ stb. Mondja továbbá Márion : „És mindenek fölött nem nullificalna é ezen neme az adónak a’ hazában minden elemet a’ földbirtokosok osztályán kívül ? ’S nem ültetne é ezeknek helyére , a’ hazának pedig nyakára , egy felettébb dölyfös hatalmas és nagy befolyású olygarchiát ? ’s nem bonyolitnám ezen olygarchia az országot egy uj nemébe a’ hűbéri rendszernek.44 Állítsuk most öszsze ezt a’ következendőkkel : mindenek fölött pedig nem vádoltathatom arról’, hogy „elvakittattam mágnásgyűlölet által44 ismét: „igenis legyen segítve a’ nagybirtokosokon is44 stb. „Ha Széchenyi Istv. gróf mint statusférd ezen ajánlatot elfogadná, azt neki Márion legalább , roppant hibául fogná beszámítani. Ismét: „és én fogok örvendeni legjobban, mert akkor egy elméletben hibátlan tervet fogna hazám legkiválóbb practicus emberének kezében látni.44 ’S ön az igénytelen44 Morion akarja magát hazánk legkiválóbb practicus emberének felébe emelni. Kérem önt, vigyázzon , hogy amaz ismeretes békakint meg ne pukkadjon. Következik egy szép jelenet Morion szerepéből. Ebben saját végnélküli fontosságának eszméje által elragadtatva képzeli , hogy vele Széchenyi István gróf „alkuszik.44 De Morion sokkal több elhatárzottsággal lépett elő, hogy sem vele csak amúgy könnyedén egy pár szóval lehetne végezni, é s azonnal alkura is állana. — Midőn a’ ús gróf Kossuthot felhivá adóterve pártolására, hitem szerint legnagyobb áldozatok egyekét vivé a’ haza oltárára; gyakorlá az erények legnagyobbikát: az önmegtagadást. De ha minden „nyeglével44 alkudozni volna hajlandó, akkor— De ne tovább egy lépést sem. Illy maéltóságáról a megfeledkezés legkisebb gondolat-felvillanása is kimondhatatlanul sért. Hú, mintha látnám, mint „tórul arczába minden vére Marionnak ’s mint kénytelen futni minden tükröt pirulása nagyságában44 azonban még is engedelmet kérek, mert aligha nem csalatkozom , mivel ama kárhozat regiójiból származott sajátságok: irigység és gyűlölet, tudjuk miként fonyasztják az arezokat, fölemésztik a’ piros vért. — Vértolulás pedig vér nélkül , vagy legalább kevés vérrel nem igen, arezpirulás fonyadt ábrázaton sehogy sem mehet végbe ’s igy mellesleg legyen érintve: hiszem azt, hogy ha Morion bármennyire felmagasztaltatnék is, sok fonyadásra már nem lenne szüksége. Azt is mondja Morion a’ többi között: „hogy vádolhatott engem a’ gróf ur következetlenségről, ki maga legjobban tudja, hogy tervének valóban két czélja van: az országot investiálni’s egyszersmind a’ nagy birtokosokon segitni.“ Íme itt ismét egy durva vörös, nem fonál, hanem kötél a’ végre, hogy a’ telekdiji terv gyűlöletessé tétessék, mellyhez hasonlók kisebb nagyobb vastagságban az egész értekezésen végig vannak szőve. Végezetre Marion, hogy felelete annál tarkább legyen, a’következő confessioval (szerinte’s szerintem is charlataneriával jáll elő..Ha azonban mind a’mellett is netán másratolási hajlamot voltam volna szerencsétlen fölébreszteni némelly kiváltságosokban, úgy nem késem ezennel kimondani, hogy illy gonosz szándék tőlem idegen lévén, ha azt csakugyan eszközlöttem volna minden esetre hibáztam. Hibáztam ugyan akaratlanul és véletlen. De jaj azon embernek , ki ellen már a’ véletlen is talpra áll. És ha valósággal elkövetém azt, akkor sokat, tán a’ grófur ellenem intézett kifakadásait is megérderatettem.“ —Köszönjük szépen e’ vallomást. De hát kérem önt, ha tán még nem tudta volna, hogy a’ telekdiji tervben a’ nagy birtokosok fölsegélése nem czél, és hogy a’ új grófnak nem szándéka más felekezetet kirekeszeteni az adózásból: ki állott ellen önnek, hogy ezeknek tisztességes és illedelmes utón végére járhasson ? — Hisz ha ön a’ as grófot ezek iránt illendően és nem elcsavarásokkal , jó akarattal ’s nem gyülölségébresztéssel, akár magány után akár hírlapokban megtudakozza: bármit teszek rá , megkapja ön, de más akárki is a’ felvilágosító feleletet. De ön e’ helyett ollyan munkát bocsátott közre, mellynek ha valóban az volna alapja, mit a’ közönséggel elhitetni erőködik, és a’ melly ha nem hemzsegne annyi kézzel foghatólag egymás ellen felfegyverzett nyilatkozatokkal , ’s egy kissé ügyesbben is volna szerkesztve : képes lenne az egész nagyszerű adóügyet nehány évtizedre hátra lökni, ha ugyan a’ magyart, más körülmények addig tana- 158