Temesvári Új Szó, 1991. január-március (3. évfolyam, 265-326. szám)

1991-01-04 / 265. szám

2 oldal Árliberalizálás (Folytatás az eho oldalán)­tattak „felhőkarcolókká“ (vég­­re megint „csúcsokat dönge­­ünk“, naint azelőtt?!), hirtelen rentábilis lett a gazdaságunk, tepel került ennek szinte hely­­ehozhatatlan elavultságára, a munka termelékenységének és minőségének képtelenül alacsony voltára, a magas önköltségére, a termékek versenyképességének teljes hiányár­a a civilizált vi­­ág piacain, stb. Most megint nyugodtan aludhatunk, ki tudja meddig nem kell törődnünk a gazdaság korszerűsítésével, mert ilyenformán nem tűnik szüksé­gesnek. Újra csúcson vagyunk tehát, de annál nagyobbat fé­lünk zuhanni, ha majd ez a ha­mis alapokra támaszkodó rozo­ga építmény össze fog omlani! Az árliberalizálás tehát az ön­becsapás iskolapéldája lehet, bár nincs kizárva, hogy a kor­mány nem is olyan naív, hanem csak másokat akar becsapni. Egy sajnos, bizonyos: végső fokon az így okozott kárt megint az istenadta nép kell majd megfi­zesse, mint már annyiszor... Az ilyen és hasonló módsze­rekkel élő kormány csak a hoz­­zé nem értését bizonyítja ered­ménnyel. A helyzet gyors javu­lása így­­ nem remélhető. Tetejé­ben pedig az alsó- és felsőház­­ban ülő úgynevezett „honatyák“ egy része a decemberi esemé­nyek temesvári kirobbanásának egyéves évfordulóján bebizonyí­totta ország-világ előtt, hogy összetéveszti az országgyűlést a kabarészínházzal, vagy akár a kocsmával... Pedig ha a decem­beri eseményeknek egy teljesen tiszta, spontán, őszinte, nem a háttérből irányított része is van, akkor az a temesvári népfelke­lés kezdete az! Nehezen képzelhető el, hogy ilyen körülmények között ez a kormány és a mellette kiálló or­szággyűlés visszavezetheti ezt az országot a civilizált Európába (ha egyáltalán szándékukban áll?!). Éppen ezért tűnik nekem úgy, hogy végezetül nem kíván­hatok senkinek se reális alapo­kon boldog új évet. Helyénva­lóbbnak tűnik, ha inkább sze­rencsés új esztendőt kívánok. Ezt azonban őszintén és minden­kinek! „Vonuljanak vissza a parlamentből!” (Folytatás az első oldalról) tezek hajlandók továbbítani a kormánynak a szakszervezetiek óhajait, de döntést semmilyen ügyben sem hoznak. Neheztelé­süket fejezik ki amiatt is, hogy 4 találkozóra úgymond „beidéz­ték“ őket, ami — tisztségükre való tekintettel — sértő és meg­­rázó. E bevezető nem volt más, mint olaj a tűzre. Sorin Mitia, a­­­emes Megyei Szakszervezetek egyik vezetője kijelentette:­­Tisztelt urak, úgy látszik elfe­lejtették, hogy Önöket mi vá­lasztottuk meg és ott fent min­iét kell képviseljenek. Mennyit váltottak be a választási kam­­pány ideje alatt tett ígéretekből? Főbb közleményt intéztünk a­ kormányhoz, személyesen Pét­­■c Román úrhoz is, eredményte­­lenül.Nem azt kérjük önöktől, hogy panaszainkat továbbítsák, hanem azt, hogy vonuljanak vissza a parlamentből.“ Az ajánlatot az érintettek nem­ogadták kitörő örömmel. Arról próbálták meggyőzni a jelenlé­vőket ,hog­y megyénknek többet használ, ha ott vannak, mint ha visszavonulnak. A több mint hat órán át tar­tó kimerítő vita során a felszó­lalók a parlamenterek tudomá­sára hozták — ha netán nem tudták volna —, hogy Temes megye gyakorlatilag gazdasági és politikai blokád alatt áll. A vál­lalatok többségében még legfel­jebb másfél hónapig van mun­ka, hiányzanak a nyers- és a­­lapanyagok, nincsenek szerződé­sek. A helyzet teljesen kilátás­talan és mindez súlyosan kihat a dolgozók mindennapi életére is. A találkozón dialógusról már csak azért sem lehetett szó, mi­vel a szenátorok és a képvise­lők különböző pártokat, külön­böző nézeteket képviselnek, s­dőig egyesek egyetértettek, meg­tapsolták a felszólalókat, addig mások úgy tettek, mintha nem értenék az elégedetlenség okait, s magyarázatot próbáltak adni a kormány minden téves lépésére Végül mégiscsak olyan meg­egyezésre jutottak, hogy Diodor Nicoară, UMF szenátor ismerte­ti a parlamentben — tévékame­rák előtt — a Temes Megyei Szabad Szakszervezetek Szövet­sége Végrehajtó Bizottságának közleményét, hadd tudja meg az egész ország, mit is akar tulaj­donképpen Temesvár. . A sereg zöme ,szép Jas- O­san megkezdte a vissza­vonulást. A nemzetségi kopjak is összeszedték és kifúj­ták magukat, s Vecclin visszapa­rancsolta a vári katonákat, és helyettük őket küldte a sereg vé­gére­ utóhadnak. Akkor már a morva és a Cseh gyalogok is vál­­lukra vett lándzsával és hátukon pajzzsal talpaltak visszafelé Megettük a német lovasság. V­ecelin úr kulaccsal kínálta Istvánt. — Igyál nagyúr erre az ijedt­ségre — Nem kell! Hol állunk meg? — Talán Fehérváron. Iván ránézett Vecel­in­re, de nem szólt semmit. A nap jebu költ a bakonyi negy­ek megött.. . ' Csanád a kenesi domb napke­leti füves lankáján szállott meg. A lovakat lenyergelték és ki­ponyvázták. Helyenként már bu­ja volt a gyep és az állatok tele szájjal harapták. Portyákat indí­tott, akik megszállják a Sárpatak gázlóit Vigyázókat a napnyugati oldal­ra is, hogy szemmel tartsák a tó partját és a veszprémi térséget. Azután, hogy a nap erősen tű­zött, árnyékos helyet, keresett magának. A domb tetejét ritkás erdő bo­rította, az öreg tölgyek között egy-egy nyárfa már kibontotta lomb­ját. A fák alatt téli száraz lomb és tavalyi fű. Ott kevere­­dett le. A tábor messze alatta, a legények a fűben heverésztek, itt-ott apró tüzek körül kuporod­tak. A fák között egy-egy kicsi madár pityegetett, néha harkály kopogott valamelyik tölgyfán, hogy messze visszhangzott pergő dobolása Csanád elszunnyadt. Arra ébredt, hogy valaki áll előtte és nézi. Kurta béke volt a besenyő zászló hadnagya. Nem messze tőle egy legény összera­kott faágak alá füstölgő, száraz facsutakat dugdosott. Csanád fel­ült és felpillantott a napra, még messze a dél. A tó mellett portyáztam — mondta a besenyő. Csanád felál­lott. A besenyő folytatta: — Egy emberrel beszéltem, ott a Somogyi parton. — Mi jól hallottál tőle? A béke csak állott és nézte, hogy lobban fel a tűz. Hosszú ember volt, majd akkorra mint csanád és vállas is. Aprószemfi sárga orcájú és fekete bajuszú. Süvegje alól, két oldalt a füle mellett férges fekete befont haja meredten lógott vállára. A bese­nyő szeme a tűzről­­ Csanádra fordult és lassú szóval mondta: — Azt kérdezte az az ember, vajon meggondolta-e Csanád úr jól, de áldott tartomány a Rá­baköze? — Ezt kérdezte? Csanád keze önkénytelenül az övébe dugott kés nyelére tévedt. A kést kihúzta tokjából és meg­nézte, egy ujjával végig is pen­gette az élét: derék, hosszú, he­gyes kés volt, azután csak visz­­szadugta megint a tokjába. A besenyő állott előtte. Csanád hirtelen ránézett! — Tudod-e miért kérdezte azt az az ember? Most Kurta beke kézig tévedt a kése nyelére: — Tudom. — S mit gondoltál, mi választ adhatnék? — Azt, hogy kár az a szép tar­tomány annak a szakállas né­metnek. — Mégis az övé De úgy lehet, sokan? na­­rancsol­ott. A tűz lángolt már és Csanád melléje kuporodott — Leülhetünk. A legény egy nyaláb száraz á­­gat hozott és letette a tűz mellé a földre, arra reászólt! Szalonnát hozz és kenyeret, meg bort. S egy ággal piszkálta a tüzet! — Mi bajod neked Vecelin úr­ral? A besenyő ült mellette, maga alá húzott lábakkal, keze az ölé­ben, szeme összehúzva és bámul­ta a tüzet: — Csak azt tudom, hogy mink hóban fagyban portyá­zzuk örök­ké a német gyepűt. Télen-nyá­­ron tülekedünk a bajor katonák­kal, ázunk, fázunk, szomjazunk, éhezünk és ládd-e a jó legelőkbe a Nagyúr ezeket az idefutott né­meteket ülteti, s a mi állatunk sáléra és kopaszra szorul. Őket hizlalja az ország és mi soványo­­dunk. A Nagyúr hadának is nem István a hadnagya, hanem az a német. Igaz-e?.. Folytatjuk) Temesvári ÚJ SZÓ A Temes Megyei Szabad Szakszervezetek Szövetségének közleménye A megyében tapasztalt elége­detlenség hatására amely sztráj­kokban, tiltakozó felvonulások­ban és nagygyűlésekben jutott kifejezésre végső megoldásként a Kormány lemondását követeljük, a következő indoklással! — Temes megye szakszerveze­teinek valamennyi követelése vá­lasz nélkül maradt; — az üzletekből az elemi szük­ségleteket kielégítő árucikkek is hiányoznak; — a nyersanyagok és alapa­nyagok hiánya; — a munkavállalók érdekelt­ségének hiánya; — hiányoznak a vállalatok új­jászervezéséhez szükséges törvé­nyek; — a gazdaság központosításá­nak fenntartása; — az 1989-es decemberi forra­dalom idején népellenes bűnöket elkövetők többsége ma is szaba­don van; — a marosvásárhelyi esemé­nyek feltáratlansága; — nem készült el a júniusi bukaresti eseményeket kiértékelő jelentés; —­ a központi sajtó egy része és a TVR által kifejtett félrein­formáló hadjárat; — a temesvári megemlékezé­sek és gazdasági jellegű munka­­beszüntetések politikai értelme­zése. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a jelenlegi Kormány és maga az elnöki intézmény is el­vesztette a szavahihetőségét, mi­vel közvetlenül vagy közvetve felelős a tavalyi évben orszá­gunkban történt számos negatí­van értékelhető eseményért. Noha számtalanszor megpró­báltuk, érdemi párbeszédre nem került sor a Kormánnyal, leg­többször válaszra sem méltattak bennünket. Úgy véljük, Temesvárnak nem ismerték el a forradalomban szerzett érdemeit és a gazdasági függetlenségre irányuló jogos kö­veteléseit szeparatizmusként ér­telmezték. Kérjük Románia Par­lamentjét, hogy szavazzon meg egy bizalmatlansági indítványt a jelenlegi Kormány ellen és kér­jük egy koalíciós Kormány lét­rehozását. „Ha Temesvár nem lett volna, semmi sem lett volna“ Temesváron, 1990. december 30 A TEMES MEGYEI SZABAD SZAKSZERVEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA 1991. január 4 Az utolsó kívánság Esztendő kezdetén jobbára friss erőről, nekirugaszkodásról, megújulásról szólnak az újság­cikkek, elnézést kérek hát azok­tól, akik most ezt várják. Az é­­let mondja tollba az alábbi soro­kat nekünk, a Temesvári ÚJ­SZO-nak szánta, és nincs jogunk sem megmásítani, sem elhallgat­ni. .. „Az­ Űrklinikák 1-es számú kórtermében idős asszony bízott meg kérése továbbításával, és ez­úttal igyekszem eleget tenni az óhajának — mondotta a kará­csonyt megelőző napok egyikén Bárány­ Ildikó orvosnő. — Új­ságíróval szeretne beszélni a né­ni, nagyon szívesen venné, ha felkeresné valaki a szerkesztő­ségből és meghallgatná, mert a mondanivalóját személyesen kí­vánja közölni.“ Bemehetek hozzá? ” A kér­désre Fluture doktor bólint kész­ségesen, noha látni az arcán, hogy váratlanul éri a látogatás. Nem szokott előfordulni, hogy operált beteg újságírót keressen az ágyához... — Csak tessék, semmi akadálya. Szűcs néni hét nappal ezelőtt szerencsésen áte­sett a műtéten, ami már koránál fogva is figyelemre méltó — mondja. A 4-es ágy felől hívó szó és kedves üdvözlés hallatszik. — Én vagyok az a Szűcs Gi­zella, aki üzent a szerkesztőség­be Bárányi doktornővel. Köszö­nöm, hogy meghallgatták a kéré­semet. Nagyon reménykedtem, hogy eljön valaki az újságtól, mert olyannak ismerem a la­pot. .. — akadozó, halk hangjá­nak segít a mosolya továbbítani, amit e pillanatban érez. — Milyennek tetszik ismerni? — kérdem, és ő felém mutatja a kezében tartott Temesvári ÚJ SZÓ-t. — Ilyennek, hogy még most sem hagy el. Vele legyezgetem magam. Jó meleg van itt. De nem ezt akartam én elmondani az újságnak, hanem azt, hogy a meleg nem csupán a fűtőberen­dezésből, hanem a szívekből á­­rad ezen a klinikán. Idős as­­­­szony vagyok, negyvennégy esz­tendeje lakom Temesváron, azóta olvasom az önök lapját, és olyan szeretettel várom naponta, mint a családtagjaimat. Hát ezért bí­zom rá most, a nehéz órák el­múltával a köszönetemet is. Ké­rem, írják meg, hogy az Új klini­­kák munkaközössége, a legki­sebbtől a legnagyobbig, vagyis a személyzet, és az orvosok, Flutu­re előadótanár, Szucsik doktor úr, a fiatal Radu Ionescu orvos annyi türelemmel és emberséggel bánnak velünk, rászorulókkal, a­­mihez hasonlót még nem tapasz­taltam, pedig már három műté­ten estem át az évek során. Most tudom csak­­ igazán felmérni, értékelni ennek a klinikának a segítőkészségét, szellemét, ahol tavaly ilyenkor lőtt sebeket kö­töztek, mentették a sok-sok fia­tal életet... Korban is jócskán előttük járok, nyolcvankét esz­tendős vagyok, de itt arról is meggyőződhettem, hogy minden­ki egyforma, bármilyen is az a­­nyanyelve, a vallása, a kora. Itt csak egy a fontos: a beteg. A gyógyulni akarók érdekében hajtja magát ez a munkaközös­ség, akár a kaszások, akik beáll­tak a rendbe, és nem akarnak lemaradni egymás mögött. Köte­lességemnek érzem ezt elmonda­ni, rábízni az én kedves újsá­gomra köszönetem továbbítását most, a legalkalmasabb pillanat­ban: a karácsony, a szeretet ün­nepe alkalmából. Értem a szándékot és intek, ne fárassza magát a hosszas beszéd­del, de Szűcs néni mosolyogva ingatja a fejét. — Dehogyis fáraszt, sőt most­­ könnyebbültem meg igaz hogy mindezt elmondhattam, v. Vidos, jó családom van, egész szívükkel mellettem állnak, mire hazame­gyek beszerzik a Bagoly kalen­dáriumot, olvasgatni, pihenni fo­gok, remélem hamarosan felé­pülök. .. — Adja Isten! — búcsúzom, és ígérem, hogy átadom az üze­netet. Három nap múlva cseng a te­lefon: Szűcs Gizella idősebbik leánya, Wojcik Éva beszél köny­­nyes szomorúsággal édesanyjáról, akit boldoggá tett, hogy tollba mondhatta köszönetét. Ez volt az ő utolsó kívánsá­ga. .. Siipos Erzsébet VIHAR A SZATURNUSZON A Hubble csillagászati távcső erős vihart fényképezett le a Szaturnuszon. A légköri pertur­bációi miatt az ammóniafelhők, melyek néhol elérték a 230 km­­es magasságot, teljesen megke­rülték a bolygót. A szakemberek becslése szerint, a Nap kivételé­vel a Naprendszer legnagyobb atmoszférikus struktúrájáról len­ne szó. A Szaturnuszon legutóbb 1933-ban észleltek hasonló jelen­séget. A Hubble űrteleszkóp 400 felvételt készített, amelyek lehe­tővé teszik a nagy magas­­ban piros és a Szaturnusz ab­. Tú­rájához közelebbi rétegekben kék színű ammóniafelhők rész­letes megfigyelését. A hatalmas vihart az amatőr csillagászok már szeptember ele­jén lokalizálták, amikor még csak kialakulóban volt. Az ak­kor megfigyelt átmérője a Föld átmérőjének a háromszorosa volt, míg a jelenlegi maximális szakaszban elérte a 10-szeresét.

Next