Heti Új Szó, 1999. április-június (5. évfolyam, 13-25. szám)

1999-06-18 / 24. szám

Beke György M­AROSSZENTIMRÉTŐL AZ ERDÉLYI VASKAPUIG p.rísz Hunyadi János hármas tisztségében a török veszély ellen készíti fel a déli végeket. Hol Erdélyben találni, hol Nándorfehérváron irányítja az erősíté­seket. A várat két évvel előbb sikerte­lenül ostromolta a török, a főkapitány tudja, hogy a szultán seregei vissza fognak térni ide. Hunyadi védi majd 1456-ban, megfutamítva a támadó tö­rök hajórajt és szárazföldi erőket. Most még 1441-ben vagyunk, Hunyadi frissen kinevezett erdélyi vajda. Éppen ma aratott győzelmet délen, Iszhák szén­yfői bég ellen. Tulajdonképpen büntető hadjárat volt ez, a főkapitány meg akarta torolni a Száva mentében elkövetett török garázdálkodásokat. Bu­dán olyan nagy jelentőséget tulajdoní­tottak ennek a csatának, hogy Ulászló külön ünnepséget rendezett. És ismé­telten megjutalmazta a törekvő vajdát és főkapitányt. Immár az ország egyik leggazda­gabb embere.­ Korának fia volt Hunyadi János is, minél nagyobb vagyonra tört, gyarapítani kívánta hatalmát, erejét, szépíteni kastélyát, amelyet Zsigmond király 1409-ben Visegrádon kelt okle­velében Vajk "Udvari vitéz alkalmas helyeken és időkben hű szolgálataiért szerzett kiváló érdemeiért" adományo­zott apjának, apja testvérének és János a fiának, az akkor kétesztendős ké­­sőbbi kormányzónak. Csakhogy a kor­társ nagyuraktól, báróktól, arisztokra­táktól eltérően, Hunyadi János egyéni érdekei gyarapodását igyekezett össze­hangolni hazája érdekeivel, miként egyik történetírója Teke Zsuzsa, meg­jegyzi: "kötelességének tartotta, hogy hatalmát, vagyonát az ország javára is kamatoztassa. Igaz, a török elleni vé­dekezés sikeres megszervezése egyúttal az ő tekintélyének, vagyonának to­vábbi gyarapodását is szolgálta." Erdélyi vajdaként, majd Magyaror­szág kormányzójaként Hunyadi János tisztában volt azzal, hogy csak az or­szág véderejének állandó erősítésével biztosíthatja az ország függetlenségét. A balkáni oszágok sorra elestek a török csapásai alatt, mert a belső tor­zsalkodások meggyengítették ellenállá­sukat. A magyar nemesi haderő is sok esetben tehetetlennek bizonyult. Már Szendrő eleste után a királyi tanács elhatározza a zsoldos sereg kiállítását, szakképesített katonákból. A kiadáso­kat a rendkívüli adókból fedezték. Hunyadi zsoldos harcosai példát szol­gáltattak a korszak magyar védelmi harcaiban. Szükség volt nagyon erre a példá­ra, mert Magyarország körül megsűrű­södött a török veszély. Újabb és újabb portyázók betörése jelezte, hogy a főerő további hódításokra készül. Készült Hunyadi is, a halált meg­vető katona, az egyik legnagyobb ma­gyar hadvezéri pálya betetőzésére, a­­mely Magyarország és a Duna menti népek legendás hősévé, a keresztény­ség védelmezőjévé emeli. "Atletica Cristi", Krisztus bajnoka, Magyaror­szág történelmének első kormányzója, akit a költő Zrínyi "minden vitéz em­bernek példájaként" állított. ♦ ❖ ♦ Egy esztendeje ült Hunyadi János az erdélyi vajda székében. Eközben - a korabeli krónikás Túróczy János szerint - igazgatási területén, tehát Er­délyben, a Temesközben, a déli vége­ken okos beosztással, szigorú követke­zetességgel erősítette a várakat, épí­tette tovább seregét, így aztán vala­hányszor a törökök megpróbálkoztak újabb betöréssel, "a sorsuk mindig balra fordult". Hunyadi ugyanis nem­csak vezér, parancsoló úr volt, hanem - bár még viszonylag fiatal - katonái­nak nevelője, valóságos atyja. Tanítá­sai módszeres tanulásra alapozódtak. Eddigi hadakozásai még a törökökkel vívott régebbi csaták tapasztalatai alapján, igyekezett megismerni a szul­táni sereg harcmodorát. A janicsárság védekező fegyvernem volt, szultáni sereg, amely csak akkor avatkozott be a harcba, ha az ellenség áttört a sere­gen és a szultánt fenyegette. Annál hevesebben támadott a szpáhi lovas­ság, míg az irreguláris hadnak - no­ha számszerűleg az volt a legnagyobb 1999. június 11., péntek [41. ] - az ütközetben nem nagyon lehetett hasznát venni. Hunyadi­­beavatta kato­náit a török sereg hadi titkaiba, bíztat­ta őket, hogy keressék meg mindig az ellenség gyenge pontjait, és ott támad­janak. Nem a katonák száma, hanem azok minősége, harci készültsége és öntudata dönti el a csata sorsát. A minőség túlszárnyalja a mennyiséget. Az eddig portyázó csapatok után, 1442-ben a szultán Mezid béget indí­totta el Erdély ellen. Tapasztalt hadve­zér volt Mezid, a serege mintegy 17 ezer főből állt. Betörése meglepetés volt. A Maros völgyében felfelé öltek, raboltak. Feljegyzések szerint a török sereg "tűzel-vassal, irgalom nélkül el­pusztított mindent, sem kor sem társa­dalmi állapot nem szolgált senkinek mentségéül". Hunyadi János néhány nappal e­­lőbb érkezett vajdai székvárosába, Gyulafehérvárra. A Maros völgyében égő fáklya mindegyik falu. S a vajda a sereg nélkül. Idő kellett a katonák mozgósításához. Miként mutatja be a krónikás a nagy gondba esett hadvezért? "Arca egészen belehervadt, ajkát véresre ha­­rapdálta töprengés közben. S minthogy a törökök, Erdély földjének jó részét végigdúlván, emberben és állatban óriási zsákmányt hurcolva magukkal, Gyulafehérvár közelébe értek, s a tűz­vészek füstje tanúsítottta, hogy nem tanyáznak messze. János vajda fényé­ben bosszúért lángolva, egyáltalán nem megfelelő kíséretével kiindult, hogy szembeszálljon akkora ellenséggel." Március 18 volt ez a nap. Valahol itt, a szentimrei völgyben bontakozott ki a csata. Hunyadi nyom­ban felmérte, hogy töredék seregével nem tud eredményesen szembeszállni a törökkel. Mezid nem csak lovasokat hozott magával, hanem szultáni csapa­tokat is, janicsárokat. Az, aki nem volt szokva a vere­séghez, menekülni kényszerült. Talán éppen akkor mutatkozott meg bátorsá­ga, szervezőképessége és hadvezetői tehetsége. Elveszett csata még nem végleges kudarc, nem vesztett háború. Sorsdöntő pillanatok: képes-e a sereg újrarendeződni, bíznak-e továbbra is a katonák a parancsnokukban? (a szerző HADI UTAK ERDÉLYBEN című kötete nyomán) (folytatjuk)

Next