Heti Új Szó, 2008. július-szeptember (12. évfolyam, 27-39. szám)

2008-07-04 / 27. szám

( 2.) 2008. július 4., péntek_ Kedves Barátaink! Megvallom, némileg zavar­ban vagyok. Itt most a temesvári HETI ÚJ SZÓ Baráti Körének a találkozója zajlik, és bizisten nem tudtam, hogy Magyarka­­nizsán is vannak barátaink. De ha nem voltak, ezután bizonyára lesznek. Nagy örömmel jöttem ide Magyarkanizsára, örömömnek legfőbb oka az lévén, hogy még mindig Magyar­kanizsának hív­ják. Mert biza az a fránya törté­nelem, amely nekünk külföldre szakadt magyaroknak megada­tott nemcsak a határainkat cson­kította lankadatlan igyekezettel, hanem a helységneveinket is. Például a mi Székelyudvar­helyünk hivatalosan csupáncsak Odorhei hivatalos nyelvén annak az országnak, amelyben élnünk­­halnunk kell. Először Török Kanizsa hon­lapját néztem meg, és ugyancsak megijedtem, amikor láttam, hogy ott egyetlen törököt nem tartanak nyilván. Attól tartottam, hogy Magyar Kanizsán a magya­rokkal is ugyanez lesz a helyzet. Nagy megkönyebbülés volt, amikor “Isten hozottal” fogad­tak. Nem tudom megállni, hogy ennek kapcsán el ne mondjak egy régebbi történetet Sepsi­­szentgyörgy kapcsán, amellyel a magyarkanizsaiak testvérvárosi kapcsolatban vannak. Történt, hogy hárman, egy angol, egy francia meg egy székelymagyar beszélgetnek arról, hogy melyik nyelv a legnehezebb a világon. Mondja az angol, hogy az angol, mivel például amit úgy írnak, hogy Shakespeare, de azt úgy kell olvasni, hogy sekszpír. Mondja a francia, hogy de biza ez semmi, mert az, amit úgy írnak, hogy Chateaubriand azt úgy kell olvasni, hogy satóbrian. Legyint erre a székely és azt mondja, hogy a legnehezebb nyelv a magyar. Mert azt, amit úgy írnak, hogy Sfantu Gheorghe, azt úgy kell olvasni, hogy Sepsiszentgyörgy. Nem szeretném tovább fir­tatni ezt, nehogy azzal vádol­janak, hogy más ország bel­­ügyeibe avatkozom bele. Ámbár nekünk, magyaroknak úgy hozta a sors 1920 után, hogy akár­ Koczka György hányszor a magunk dolgairól beszélünk, könnyen azzal vádol­hatnak, hogy legalább 5-6 ország belügyeibe avatkozunk bele. Ezeknek az országoknak a nagy­részében még ma is azzal vádol­nak például, hogy nyereg alatt puhítottuk a húst, és azt ettük. De az legalább marhahús volt. Vagy birkahús. Most hallom, hogy az egyik poszt-trianoni országban a saját gyermekei húsából evett egy elvetemedett anya. Én eddig úgy tudtam, hogy csak magyarfalók arra, az őshonos állampolgárok. Magyarfalók másutt is van­nak, és mindenütt azt állítják, hogy ez az illetékes ország bel­­ügye. A napokban olvastam, hogy egy héttel ezelőtt indult az EU diszkriminációellenes kampánya Közép-Kelet-Európa számára, amelynek a célja felvilágosítani az embereket hogyan vé­dekezzenek a diszkrimináció el­len. Ez a kampány Prágából in­dult. Azonnal el is mehetett onnan, és ott nem is kam­­pányoltak a jelek szerint, mert egy szó nem esett arról, hogy miként lehet védekezni a Benes­­dekrétumok ellen. A cseheknek van emberjogi miniszterük, ez azt mondta a kampány kapcsán, hogy Cseh­ország lakosságának a fele nem tudja, hogyan védekezzék a disz­krimináció ellen. Nem is tudtam, hogy Csehországban olyan sok a magyar. Remélhetőleg a kampánnyal megállnak Szlovákiában. Ott épp most dolgoznak azon, hogy ha lenne nekik egy magyar Kani­zsájuk, azt ne írhassák magyarul és magyarnak a magyar tanköny­vekben. Szlovákiától csak egy ugrás Ukrajnáig. Valamikor, amikor még nem tudtuk, mi magyarok, hogy azt a vidéket Ukrajnának hívják, ott jöttünk be, a Vereckei­­szoroson, amelyről ezer évig azt hittük, hogy magyar szoros, de aztán ukrán szoros lett és most már az is baj, hogy emléket állí­tottunk ott a bejövetelünknek. Szerencsére Temesváron, ahonnan én jövök, nem olyan nagy divat emlékműveket állíta­ni a bejöveteleknek, mert ott is állíthattunk volna egyet, a svá­bok is állíthattak volna egyet, nem szólva a moldovaiakról, ó királyságbeliekről, oltyánokról. Mert, ha ezek mind állítottak volna emlékművet a bejövete­lükről a temesvári nagyállo­máson, amely a Vereckei-szoros szerepét tölti be a Bánság fővá­rosában, akkor most a temesvári nagyállomáson alig lehetne el­férni a csomagokkal az emlék­művek között. Dehát ez a mi belügyünk. Meg nem állom azonban, és megkockáztatom hangot adni azon véleményemnek, hogy a poszt-trianoni országok minde­gyikében szívesen állítanának egy-egy emlékművet a magya­rok kimenetelének. Ha hajlandók lennénk kimenetelni mindannan, ahová 1100 évvel ezelőtt be­meneteltünk. Nehogy azt higyjétek, kedves magyarkanizsai barátaim, akik még nem vagytok benn az Európai Unióban, mint mi, hogy az EU-ba való bemenetelünk változtatott valamit is a dolgok állásán. De anélkül, hogy el akarnám venni a kedveteket az EU-ba való jövendő bemenete­letektől (ez majd az EU dolga lesz, ha előbb-utóbb bekerültök az öszes belügyeitekkel az EU belügyeibe) hadd mondjam el, hogy az EU-ban lenni sem fe­nékig tejföl. Nemcsak azért, mert ez a sajátos közép-kelet-európai kannibalizmus, a magyarfalás, nem fog megszűnni. Az EU-ban minden szabványosítva van és az EU-ban például az ubo. .sak is minimum 20 centiméteresnek kell lennie. Szerencsére nem mindennek kell 20 centiméteres­nek lenni, mert akkor már rég nem lenne senki, aki ilyen szab­ványokat kitaláljon. A magyarfalás nincs szab­ványosítva még. Az minden or­szágnak külön-külön belügye. Ez persze, most már az EU- nak is belügye. És a saját bel­ügyeibe csak nem avatkozik bele az emeber? És az EU sem képes minden belügyét annak rendje és módja szerint elintézni. Példának itt van a nemrégi ír népszavazás. Bele se tud szólni az EU. A népszavazás ötlete egy bizonyos decemberi ma­ír népszavazás óta bennünk. Kül­földre szakadt magyarokban igen kellemetlen emlékeket ébreszt. Ebbe azonban csak azért nem akarok beleszólni, nehogy kikér­jék maguknak a magyarok, hogy beleszólok a belügyeikbe. Térjünk rá a saját bel­­ügyeinkre. Be a sörrel, borral, pálin­kával, meg a tokánnyal! Elhangzott 2008. június 28-án Magyarkanizsán, a HETI ÚJ SZÓ Baráti Körének találkozóján (Második, némileg javított kiadás) A MAGYAROKRÓL ÉS AZ Ő BELÜGYEIKRŐL _______________HETI ÚJ SZÓ Megjelenik minden pénteken Temesváron (terjesztett Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad megyében) GRAUR JÁNOS (főszerkesztő), MAKKAI ZOLTÁN (gazdasági igazgató) Szerkesztő: MÉSZÁROS ILDIKÓ. Munkatárs: Dudás József (sport), Sípos Enikő (család-egyház), Joó Imre (hírek), Koczka György (jegyzet), Kiss Károly (mezőgazdaság), Kovách Éva (keresztrejtvény), dr. Lakatos Gábor (egészségügy), dr. Kiss András, dr. Udvardy László, Vicze Károly. Tördelőszerkesztő: Lázár Ildikó és Nemes Gabriella m C 7 n Tudósító: Király Zoltán (Lugos), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich és Schreiber István (Hunyad megye). " Szerkesztőség és kiadóhivatal: 300024 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel: 0256/ 498209, tel./fax.: 0256/ 496708, mobil: 0723-567370, 0723-567371, e-mail: hetiujszo@yahoo.com. Honlapunk: www.hhrf.org/hetiujszo POSTAI KATALÓGUSSZÁM: 13 122. Nyomatott a WEST TIPO INTERNATIONAL nyomdában. Tel.: 244007. ISSN 1223 - 7671 HETI Regionális közéleti hetilap Cd COMMUNITAS AUslrvAtív­e.■

Next