Heti Új Szó, 2008. július-szeptember (12. évfolyam, 27-39. szám)
2008-07-04 / 27. szám
( 2.) 2008. július 4., péntek_ Kedves Barátaink! Megvallom, némileg zavarban vagyok. Itt most a temesvári HETI ÚJ SZÓ Baráti Körének a találkozója zajlik, és bizisten nem tudtam, hogy Magyarkanizsán is vannak barátaink. De ha nem voltak, ezután bizonyára lesznek. Nagy örömmel jöttem ide Magyarkanizsára, örömömnek legfőbb oka az lévén, hogy még mindig Magyarkanizsának hívják. Mert biza az a fránya történelem, amely nekünk külföldre szakadt magyaroknak megadatott nemcsak a határainkat csonkította lankadatlan igyekezettel, hanem a helységneveinket is. Például a mi Székelyudvarhelyünk hivatalosan csupáncsak Odorhei hivatalos nyelvén annak az országnak, amelyben élnünkhalnunk kell. Először Török Kanizsa honlapját néztem meg, és ugyancsak megijedtem, amikor láttam, hogy ott egyetlen törököt nem tartanak nyilván. Attól tartottam, hogy Magyar Kanizsán a magyarokkal is ugyanez lesz a helyzet. Nagy megkönyebbülés volt, amikor “Isten hozottal” fogadtak. Nem tudom megállni, hogy ennek kapcsán el ne mondjak egy régebbi történetet Sepsiszentgyörgy kapcsán, amellyel a magyarkanizsaiak testvérvárosi kapcsolatban vannak. Történt, hogy hárman, egy angol, egy francia meg egy székelymagyar beszélgetnek arról, hogy melyik nyelv a legnehezebb a világon. Mondja az angol, hogy az angol, mivel például amit úgy írnak, hogy Shakespeare, de azt úgy kell olvasni, hogy sekszpír. Mondja a francia, hogy de biza ez semmi, mert az, amit úgy írnak, hogy Chateaubriand azt úgy kell olvasni, hogy satóbrian. Legyint erre a székely és azt mondja, hogy a legnehezebb nyelv a magyar. Mert azt, amit úgy írnak, hogy Sfantu Gheorghe, azt úgy kell olvasni, hogy Sepsiszentgyörgy. Nem szeretném tovább firtatni ezt, nehogy azzal vádoljanak, hogy más ország belügyeibe avatkozom bele. Ámbár nekünk, magyaroknak úgy hozta a sors 1920 után, hogy akár Koczka György hányszor a magunk dolgairól beszélünk, könnyen azzal vádolhatnak, hogy legalább 5-6 ország belügyeibe avatkozunk bele. Ezeknek az országoknak a nagyrészében még ma is azzal vádolnak például, hogy nyereg alatt puhítottuk a húst, és azt ettük. De az legalább marhahús volt. Vagy birkahús. Most hallom, hogy az egyik poszt-trianoni országban a saját gyermekei húsából evett egy elvetemedett anya. Én eddig úgy tudtam, hogy csak magyarfalók arra, az őshonos állampolgárok. Magyarfalók másutt is vannak, és mindenütt azt állítják, hogy ez az illetékes ország belügye. A napokban olvastam, hogy egy héttel ezelőtt indult az EU diszkriminációellenes kampánya Közép-Kelet-Európa számára, amelynek a célja felvilágosítani az embereket hogyan védekezzenek a diszkrimináció ellen. Ez a kampány Prágából indult. Azonnal el is mehetett onnan, és ott nem is kampányoltak a jelek szerint, mert egy szó nem esett arról, hogy miként lehet védekezni a Benesdekrétumok ellen. A cseheknek van emberjogi miniszterük, ez azt mondta a kampány kapcsán, hogy Csehország lakosságának a fele nem tudja, hogyan védekezzék a diszkrimináció ellen. Nem is tudtam, hogy Csehországban olyan sok a magyar. Remélhetőleg a kampánnyal megállnak Szlovákiában. Ott épp most dolgoznak azon, hogy ha lenne nekik egy magyar Kanizsájuk, azt ne írhassák magyarul és magyarnak a magyar tankönyvekben. Szlovákiától csak egy ugrás Ukrajnáig. Valamikor, amikor még nem tudtuk, mi magyarok, hogy azt a vidéket Ukrajnának hívják, ott jöttünk be, a Vereckeiszoroson, amelyről ezer évig azt hittük, hogy magyar szoros, de aztán ukrán szoros lett és most már az is baj, hogy emléket állítottunk ott a bejövetelünknek. Szerencsére Temesváron, ahonnan én jövök, nem olyan nagy divat emlékműveket állítani a bejöveteleknek, mert ott is állíthattunk volna egyet, a svábok is állíthattak volna egyet, nem szólva a moldovaiakról, ó királyságbeliekről, oltyánokról. Mert, ha ezek mind állítottak volna emlékművet a bejövetelükről a temesvári nagyállomáson, amely a Vereckei-szoros szerepét tölti be a Bánság fővárosában, akkor most a temesvári nagyállomáson alig lehetne elférni a csomagokkal az emlékművek között. Dehát ez a mi belügyünk. Meg nem állom azonban, és megkockáztatom hangot adni azon véleményemnek, hogy a poszt-trianoni országok mindegyikében szívesen állítanának egy-egy emlékművet a magyarok kimenetelének. Ha hajlandók lennénk kimenetelni mindannan, ahová 1100 évvel ezelőtt bemeneteltünk. Nehogy azt higyjétek, kedves magyarkanizsai barátaim, akik még nem vagytok benn az Európai Unióban, mint mi, hogy az EU-ba való bemenetelünk változtatott valamit is a dolgok állásán. De anélkül, hogy el akarnám venni a kedveteket az EU-ba való jövendő bemeneteletektől (ez majd az EU dolga lesz, ha előbb-utóbb bekerültök az öszes belügyeitekkel az EU belügyeibe) hadd mondjam el, hogy az EU-ban lenni sem fenékig tejföl. Nemcsak azért, mert ez a sajátos közép-kelet-európai kannibalizmus, a magyarfalás, nem fog megszűnni. Az EU-ban minden szabványosítva van és az EU-ban például az ubo. .sak is minimum 20 centiméteresnek kell lennie. Szerencsére nem mindennek kell 20 centiméteresnek lenni, mert akkor már rég nem lenne senki, aki ilyen szabványokat kitaláljon. A magyarfalás nincs szabványosítva még. Az minden országnak külön-külön belügye. Ez persze, most már az EU- nak is belügye. És a saját belügyeibe csak nem avatkozik bele az emeber? És az EU sem képes minden belügyét annak rendje és módja szerint elintézni. Példának itt van a nemrégi ír népszavazás. Bele se tud szólni az EU. A népszavazás ötlete egy bizonyos decemberi maír népszavazás óta bennünk. Külföldre szakadt magyarokban igen kellemetlen emlékeket ébreszt. Ebbe azonban csak azért nem akarok beleszólni, nehogy kikérjék maguknak a magyarok, hogy beleszólok a belügyeikbe. Térjünk rá a saját belügyeinkre. Be a sörrel, borral, pálinkával, meg a tokánnyal! Elhangzott 2008. június 28-án Magyarkanizsán, a HETI ÚJ SZÓ Baráti Körének találkozóján (Második, némileg javított kiadás) A MAGYAROKRÓL ÉS AZ Ő BELÜGYEIKRŐL _______________HETI ÚJ SZÓ Megjelenik minden pénteken Temesváron (terjesztett Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad megyében) GRAUR JÁNOS (főszerkesztő), MAKKAI ZOLTÁN (gazdasági igazgató) Szerkesztő: MÉSZÁROS ILDIKÓ. Munkatárs: Dudás József (sport), Sípos Enikő (család-egyház), Joó Imre (hírek), Koczka György (jegyzet), Kiss Károly (mezőgazdaság), Kovách Éva (keresztrejtvény), dr. Lakatos Gábor (egészségügy), dr. Kiss András, dr. Udvardy László, Vicze Károly. Tördelőszerkesztő: Lázár Ildikó és Nemes Gabriella m C 7 n Tudósító: Király Zoltán (Lugos), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich és Schreiber István (Hunyad megye). " Szerkesztőség és kiadóhivatal: 300024 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel: 0256/ 498209, tel./fax.: 0256/ 496708, mobil: 0723-567370, 0723-567371, e-mail: hetiujszo@yahoo.com. Honlapunk: www.hhrf.org/hetiujszo POSTAI KATALÓGUSSZÁM: 13 122. Nyomatott a WEST TIPO INTERNATIONAL nyomdában. Tel.: 244007. ISSN 1223 - 7671 HETI Regionális közéleti hetilap Cd COMMUNITAS AUslrvAtíve.■