Heti Új Szó, 2011. január-március (17. évfolyam, 1-12. szám)
2011-01-07 / 1. szám
HETI ÚJ SZÓ Milyen volt és milyen lesz?... Válasz-boncolgatás Halász Ferenccel az új év küszöbén Bár emberi tulajdonság, hogy a mögöttünk hagyott év elmúlásának általában örülünk, mert az újban még ott van a remény. De vajon a kilátások feljogosítanak-e bennünket a derűlátásra? Hihetünk-e az optimista ígéreteknek, hogy a kilábalóban vagyunk a gazdasági válságból és, hogy a szétszaggatott magyar nemzetnek végre felmenőben van a napja? Hogy képesek vagyunk élni a kilencven éve felszakított seb gyógyulásának lehetőségével, ami az Európa Unió egyik nemzeteként kínálkozik számunkra? Hogy nem ismétlődik-e meg a magyarság történelmében annyiszor tapasztalt rossz döntés, amikor az egyének hatalmi ambíciója már-már végső pusztulásba sodorja a magyar hazát vagy a nemzet egy-egy közösségét? A demokrácia eszközeinek tanulásával eltelt két évtizedben vajon elsajátítottuk-e mindazt, ami közelebb visz bennünket a szerencsésebb széljárásokban edződött nyugati országok demokrácia kultúrájához? Vagy jobbára csak ügyeskedők tanulták meg, hogy miként lehet valódi érdemek nélkül meggazdagodni? Halász Ferenc tanárral - aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Temes megyei szervezetének elnöke és aki a magyar tannyelvű oktatásunkban is, főtanfelügyelő-helyettesként fontos szerepet képvisel, illetve aki az oktatás támogatására létrehozott Bartók Béla Alapítvány elnöke - beszélgettünk a felvezetőben érintett gondolatokról, de elsősorban szűkebb pátriánk, a Bánság magyarságának jelenlegi állapotáról és helyzetének lehetséges alakulásáról s került annak érvényt szerezni. A harmadik célkitűzés, a területi autonómia kivívása, szerintem még egy borzasztóan nehéz folyamat lesz. Reményeink szerint, ha sikerül elfogadtatni az RMDSZ regionális átszervezésének a tervét, amely szerint a három székelyföldi megye - Kovászna, Hargita és Maros - egy régióhoz tartozik, akkor jelentős lépést tettünk előre a területi autonómia kérdésében is, de minden bizonnyal még évek telnek majd el, amíg értelmes párbeszédet sikerül kialakítani ebben a kérdésben, a román politikai közeggel. Azt mindenképpen tisztán kell látni, hogy az autonómiát - bármelyik formájáról legyen szó - nem Brüsszelben, és nem is Budapesten fogják megszavazni, ezt a bukaresti Parlament kell elfogadja. Ehhez pedig a parlamentben tárgyaló partnerre van szükség, és jelenleg ez az RMDSZ, amely - programja szerint is - ezt a sziszifuszi munkát fel kell vállalja. Az RMDSZ kongresszusa, amelyre februárban kerül sor, az autonómia kérdését - a szövetségi elnökjelöltek véleményét ismerve - továbbra is felvállalja. Milyen ütemben illetve eszközökkel folytatódik ez a küzdelem, az biztos, hogy még nagyon erős kitartásra és sok türelemre van szükség. A személyi elvű autonómia egyes elemei a Tanügyi Törvény alkalmazása révén folyamatosan megvalósul. Reméljük, hogy a 2008- ban lezárult kormányzási ciklus kudarca - amikor nem sikerült elfogadtatni a Kisebbségi Törvényt - nem ismétlődik meg a mostani kormányzás végén. Kit illet meg az átokhullás? Az általános gazdasági válság nyilván a bánsági magyarságot is érintette, érinti, a kormányban pedig, amely a népszerűtlen megszorító intézkedések egész sorát hozta, ott van a magyarság érdekképviseletének szervezete is. Az átkok tehát a szegénységért, a nyomorúságért, elkerülhetetlenül az RMDSZ fejére is hullnak, és nemcsak a többségi nemzet, hanem a nemzettársaink részéről is. Mit tett és mit tehetett volna többet és jobbat mindezek elkerülése érdekében a Szövetség? A 2010-es esztendő Románia második krízisesztendeje volt. Sajnos 2009-ben nem születtek meg azok a népszerűtlen intézkedések, amelyekkel a válság folyamatait meg lehetett volna fékezni, vagy enyhíteni. Az akkori kormányzó pártok az elnökválasztási kampánynak rendelték alá a kormányzást. 2009 decemberében az RMDSZ három nehéz minisztériummal újból szerepet vállalt a kormányzásban. Ezzel, a megszorításokra kényszerült helyzetben, a Szövetség nem szerzett babérokat. Viszont, ha az emberek - a vitathatatlanul nehéz helyzetük ellenére - még oda tudnak figyelni az árnyalatokra, talán a jogos elkeseredettség dacára elismerik, hogy voltak az RMDSZ politikusainak olyan kezdeményezései, amelyek enyhítették a megszorító intézkedéseket. Célkitűzéseik között mindig ott volt a gazdaság élénkítésének prioritása a megszorításokkal szemben, a koalíciós tárgyalásokon képviselőink folyton hangsúlyozták, hogy csak a gazdaság fellendülése segíthet kilábalni a válságból. Az RMDSZ ellenállásának köszönhető például, hogy a nyugdíjak nem csökkentek 15 százalékkal 2010-ben, ahogy a nagyobbik kormányzó párt javasolta. Jóllehet nem sikerült megakadályozni az állami intézményekben dolgozók fizetésének 25 százalékos csökkentését, annyit mégis elértünk, hogy ennek december 31-ig terjedően korlátot szabtak, és - bár a régi szintre nem sikerült visszaállítani a fizetéseket - a kormány megállapodott egy 15 százalékos emelésben. Az RMDSZ kényszerítette ki a kormánykoalícióban a szülési szabadságok ügyében a rugalmasabb döntést. Ne felejtsük el azt sem, hogy a decentralizáció - amelyről húsz évig csak beszéltek - az RMDSZ-es egészségügyi miniszternek sikerült a kórházakat decentralizálni úgy, hogy azok minden felhalmozott adósságát az állam kefizette, s így az önkormányzatok felügyelete alatt, tiszta lappal indulhat ezeknek az egészségügyi intézményeknek a tevékenysége. Az RMDSZ javaslatára októbertől megszüntetett minimáladó oxigénhez juttatja a kisvállalkozókat, ugyanakkor az RMDSZ végig támogatta az egységes bérezési- és a nyugdíjtörvény elfogadását, amely nem feltétlenül eredményezi a bérek és nyugdíjak emelkedését, de arra hivatott, hogy kiszűrje mindazokat az igazságtalanságokat, amelyek az utóbbi húsz esztendőben felgyülemlettek. Ennek az eredményeit remélhetőleg jövőre, a válságból való kilábalás után már érezzük. A Tanügyi Törvényről elmondhatjuk, hogy a nemzetiségi oktatás szempontjából, az utóbbi húsz esztendő legjobb törvénye. Gondolom, a jogos elkeseredettség közepette, ezekre a pozitívumokra is oda kell figyelni, főleg, amikor az RMDSZ kormányzati szerepvállalását elemezzük és ítélkezünk felette. Felemás sikerek az alapvető célkitűzések megvalósulásában Mennyire érzi megalapozottnak azokat a számonkéréseket, amelyek az RMDSZ felé irányulnak, főleg az autonómiakérdésben? Az RMDSZ-nek három alapvető - a parlamenti román pártokkal általában nem könnyen elfogadtatható célkitűzéseket tartalmazó - prioritása van, amelyeket lépésről-lépésre tervez kivívni. Az egyik a Tanügyi Törvény a másik a Kisebbségi Törvény, amelyet remélhetőleg 2011-ben szintén újra elő lehet venni és amely a személyi és kulturális autonómiáról szól. Talán ezúttal értelmesebb párbeszédet lehet majd folytatni a román Parlamentben, mint amilyen 2006-2008. között folyt, amikor a román pártok - függetlenül attól, hogy a kormányban vagy ellenzékben voltak - azt a taktikát választották, hogy agyonbeszéljék a kérdést, s így mindmáig nem is Amikor az ország bajban van... A bánsági, egyre kevesebb és túlnyomórészt nyugdíjas magyar ember nem feltétlenül a területi autonómia kivívásának a sikertelensége miatt fordít esetleg hátat a szervezetnek, gyengítve az esélyeket ahhoz, hogy az elkövetkező választásokon képviselete legyen a magyar közösségnek a helyi és országos döntéshozó fórumokban. Amikor az ország bajban van, akkor a bánsági magyarság sem mentes a bajjal járó következményektől, s az emberek jogos elkeseredettsége nyilvánvalóan lecsapódik az őket képviselő és méghozzá kormányzati szerepet is betöltő szervezet közvetlen intézményére. Minket is értek, érnek vádak a megszorító intézkedések miatt, ami nem tesz jót munkánk megítélésének, következésképpen, a különben is késésen álló választási küszöb elérésnek sem. Graur János (folytatás a 4. oldalon) 2011. január 7., péntek( 3.)