Heti Új Szó, 2019. április-június (25. évfolyam, 14-26. szám)

2019-04-05 / 14. szám

( 2.) 2019. április 5., péntek BARÁTI KÖRI TALÁLKOZÓ 2019-BEN HÚSZ BK-sok szíves figyelmébe Amint a március 15-én meg­jelent lapszámunkban tájékoztat­tunk az idei, immár a 18. alka­lommal szervezett HETI ÚJ SZÓ Baráti Köri Találkozóra július 6- án az Arad megyei KISIRATO­­SON kerül sor. A lebonyolítás egyeztetése érdekében március 11-én látogattunk el, a Róna gyöngyének is nevezett Kisiratosra. Köröndi Józsa Erika pol­gármester asszonnyal és Andó László polgármester-helyettes­sel számbavettük azokat a lehető­ségeket, amelyek az idei találkozónk al­kalmával, a korábbi kerti összejövete­­leinkhez hasonlóan emlékezetes él­ményeket nyújthatnak a HÚSZ Baráti Kör tagjai számára. Ezek között szere­pel többek között az 1848-as forra­dalom és szabadságharc helyi emlék­műve (fotó) is, ugyanakkor a történelmi esemény nevezetes emlékhelyére Kürtös városába is ellátogatunk és uta­zásunk során természetesen Aradon, ahol kollégánk Ujj János helytörténész kalauzolásával szintén alkalmunk lesz bővíteni idevágó ismereteinket. Kisiratosan lehetőségünk nyí­lik a Szent Ferenc Alapítvány Pio Atya Gyermekvédelmi Központ, a néhai Almási Béla körorvos által alapított tájház, az 1831-ben felszentelt római katolikus templom, a számos kulturális rendezvénynek helyet biztosító művelődési ház és a szomszédságában lévő gyógyvizes termál strand - amely­nek vizében a találkozó résztvevői is megmártózhatnak majd­­ meglátogatására. Előzetesben ennyit árulunk el a látnivalók közül, tájékozta­tóinkkal a továbbiak során folyamatosan jelentkezünk. A szer­vezés szempontjából fontos a létszám ismerete, ezért kérjük az idei garden partyval egybekötött kirándulás résztvevőinek mielőbbi jelentkezését, ugyanis az utazáshoz idejében le kell foglalni az autóbuszokat, de a teljes létszám ismerete, tehát a személygépkocsikkal utazók száma is szükséges ahhoz, hogy a vendéglátás zavartalan legyen. A részvételi díj hoz­závetőleg 50 lej. A jelentkezéseket a szerkesztőség telefonszámain: 0723- 567.371, 0723-567.370, illetve a hetiujszo@yahoo.com cí­men várjuk. HETI ÚJ SZÓ Winkler Gyula EP-képviselő bánsági találkozói A májusi EP-választások RMDSZ lis­táján első helyen szereplő Winkler Gyula vasárnap megyénkbe látogat. A talákozóira szeretettel várja a bánsági magyar közös­ségek tagjait. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő és EP-képviselőjelölt beszélni fog az elmúlt évek munkájáról az Európai Parlamentben, a következő évek kihívói­ról, és arról, hogy miért sorsfordító a mi . 26-i Európai Parlamenti választás. Lakossági fórum Nagyszentmiklóson Április 7-én, vasárnap délelőtt 11.00 órakor az Aranka-parti város vendége lesz Winkler Gyula. A nagyszentmiklósi római ka­tolikus plébánia hittantermében szervezett ta­lálkozón a beszélgetés moderátora Bartók Béla helyi RMDSZ-elnök lesz. A szervezők a vendég nevében tisztelettel meghívják Nagy­­szentmiklós és a környező kisrégió, Csanád, Máriafölde, Pusztakeresztúr magyar lakosait, gazdákat, vállalkozókat, pedagógusokat, egy­házaink lelkészeit, a civil szervezetek tagjait és minden érdeklődő magyar embert. A temesváriakhoz intézett meghívó: Kávézzunk Winkler Gyulával! Temesváron, Winkler Gyula diákéveinén, városában, április 7-én, vasárnap, 16.30 óra­kor vehetnek részt a képviselő tisztelői a találkozón, melyre a Funky Food Lab-ban (Vasile Alecsandri utca 5. szám) kerül sor. A szíves meghívó alapján a résztvevőkkel Winkler Gula őszinte és közvetlen beszélge­tést tervez, amelynek keretében elmondja, hogy mivel foglalkozott az Európai Parla­mentben az elmúlt években, és miért fontos az EU a fiataloknak. A találkozóra mindenkit szeretettel várnak, tehát: gyere kávézz Winkler Gyulával! Jogi tanácsadási szolgáltatás az RMDSZ-nél Legközelebb 2019. április 8-án, hétfőn, 18 órától kerül sor jogi tanácsadásra a Magyar Házban, az RMDSZ-irodában (Temesvár, B- dul Revoluţiei Nr. 8). A fogadóórákon Molnár András ügyvéd jogi tanácsadást biztosít. Az ér­deklődők a megyei RMDSZ-irodában vagy a 0256-493338-as telefonszámon iratkozhatnak fel (hétfőn, kedden, szerdán, pénteken 9-15, csütörtökön 13-17 óra között).______________

Next