Textilmunkás, 1946
1946-01-01
Textilipari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének közlönye Tagoknak díjtalan A békekötés éve A magyar történelem sok jelentős dátumának az 1946-os év egyik kiemelkedő évszáma lesz. A sikeresen lezárt moszkvai értekezlet határozata értelmében 1946 májusáig előkészítik és tárgyalni fogják a Magyarországgal kötendő békeszerződést. A békét, melyet a demokratikus Magyarország a fasizmust eltipró győztes nemzetekkel köt, nem ellenséggel kötjük, hanem a bennünket is felszabadító, szabadságszerető népekkel. A német rabiga évszázadjai után most először illeszkedhet be országunk egyenrangú, megbecsült nemzetként a népek nagy családjába. A magyar történelem új korszaka kezdődik evvel. Meg kell becsülnünk azt a lehetőséget, melyet országunk jövőjének kialakítására kapunk. Rá kell szolgálnunk arra a bizalomra, mellyel a szövetségesek Magyarországgal szemben, elsősorban a dolgozó, viseltetnek. Soha el nem múló hálával gondolunk a szovjet nép hőseire, akik életüket áldozták felszabadításunkért. Munkával és becsületes barátsággal viszonozzuk azt a sok segítséget, melyet a három nagyhatalomtól, elsősorban a Szovjetuniótól kaptunk. 1945 a felszabadítás, a romok eltakarításának, az újjáépítés elindításának éve volt. A még közöttünk terpeszkedő reakció aknamunkájával súlyos helyzetet teremtett, szenvedéseinket megsokszorozza, országunk felemelkedését meg akarja akadályozni. 1946 a békekötés éve és egyben a reakcióval való végleges leszámolás éve lesz! Külső és belső békét csak úgy teremthetünk, ha Magyarországon, a mi annyi vérrel és verejtékkel öntözött földünkön végre már a magunk urai leszünk. Megteremtjük a dolgozók hazáját és lerázzuk magunkról a százféle formában nyakunkra telepedett elnyomókat. Az újjáépítés munkájának be- fejezésére és a reakciósokkal való I ■ lo«Tiranicre irányuló elszánt I akarattal köszöntjük az 1946-os I új esztendőt. i i ii i ■■■iii^iTYHTrnMfr i¥B irmriflir* —— Tovább harcolunk a dolgozókért Az új esztendő küszöbén egykét szóval meg kell emlékeznünk az elmúlt év küzdelmeiről, nyomorúságáról, szenvedéseiről, , de ugyanakkor eredményeiről is. Nekünk textilmunkásoknak kijutott bőven a koplalásból, szenvedésből, a nyomorúságból, de a szenvedések mellett az elmúlt év meghozta politikailag a legnagyobb eredményt: a felszabadulást. Ezt az eredményt sajnos, mi nem a saját erőnkből harcoltuk ki, ajándékba kaptuk, mondhatnánk, az ölünkbe hullott. Ennek a hátrányait még hosszú időn keresztül érezni fogjuk. Egyrészt azért, mert nem tartozunk a harcos népek táborához, akik segítettek fegyverrel a kézben a fasizmst legyőzni, így nem kapjuk meg azt a segítséget gazdaságilag, amit a többi fasizmus ellen küzdő országok. Nekünk többet kell saját erőnkből kiizzadnunk, nem is beszélve arról, hogy egyetlen országot sem volt módjában a náci bandának olyan alaposan tönkretenni és kirabolni, mint Magyarországot. Előrelátható nehéz küzdelmünk az, hogy mivel nem harcoltunk eléggé, nem tudott kialakulni nálunk a munkásságnak olyan erős, képzett, harc közben kipróbált kádere és harcokban megedzett, összekovácsolódott tömege, mint a francia, vagy a jugoszláv népnek. Ezeket nekünk ma a nyomorúságban, a szenvedésben és az építő munka közben kell létrehoznunk. Tudjuk, hogy a helyzet nehéz, de ez nem a fiatal demokrácia bűne és főleg nem a szakszervezeteké, hanem még a múlt öröksége. Fiatal kádereinknek, bizalmiainknak, üzemi bizottságainknak nehéz ezt megmagyarázni, még nehezebb a politikailag iskolázatlan tömegeknek, ők csak azt érzik, hogy családjukkal együtt éhesek és rongyosak. Úgy érzik, hogy a szabadság önmagában semmit sem ér, pedig a szabadság minden, a szabadság a kulcsa a felemelkedésnek, a jólétnek. Azt mondják: könnyű a parasztnak, mert az tényleg felszabadult a nagybirtokosok elnyomása és a csendőrszurony alól. Politikailag, de gazdaságilag is felszabadult, saját maga ura lett. De mit kaptunk mi, az ipari munkásság! Demokráciát — mondják— ez szép, de ebbe mi nem tudunk beleharapni. Eljön az ideje annak, nem is sokára, hogy ezek a tömegek érezzenek valamit ebből a demokráciából gazdasági téren is. De most is, akármilyen rossz is az ország gazdasági helyzete, a Szakszervezetek egyik fő célja: a dolgozók gazdasági érdekeit megvédeni úgy, ahogy azt az ország mai körülményei és teherbíró képessége megengedi. A statisztikai kimutatások szerint Magyarország elérte a béke 1946 január hó beli termelés 30%-át, mégis ma alig 5—10%-át kapják meg a dolgozók a békebeli reálbéreknek, holott nálunk az úgynevezett békevilágban elég nagy profitot vágtak zsebre tőkéseink. Ezentúl nyilvánuljon meg abban is a magyar demokrácia ereje, hogy ez a hatalmas profit ne az egyes tőkések, vagy feketézők zsebeibe vándoroljon, hanem ez az újjáépítést és jóvátételt szolgálja, mert ez az igazság és ez a demokrácia. A bűnös bűnhődjön. Ezt a háborút ők csinálták, jogos kívánság tehát, hogy elsősorban ők fizessenek és a terhek legnagyobb részét ők viseljék. Ha az ország elérte teljesítőképességének19 százalékát, legalább békebeli reálbérének ugyanennyi százalékát érje el a munkásság. Ennek az elvnek kell érvényesülnie az új kollektív szerződésben és amennyi eredményt elér a munkásság a termelésben százalékos arányban legalább is olyan eredményt kell, hogy elérjen megélhetésének javulásában is. Ratkó Anna Mi lesz a kollektív szerződéssel? Az egész ipar területén nagy érdeklődéssel várják az új kollektív szerződést. Érthető ez az érdeklődés, hisz mindenki keresi a kivezető utat a gazdasági bajokból és minden új lépés felé reménységgel tekint. Kétségtelen, hogy az új kollektív szerződés jobb lesz a réginél, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján készítjük el. Szükséges azonban, hogy néhány kérdést tisztázzunk, mely a régi kollektív szerződéssel kapcsolatban vetődött fel. Többször hangzottak el olyan kijelentések, hogy a munkások alacsony életszínvonalának, az árak és bérek nagyarányú eltávolodásának, a kollektív szerződések voltak az okai. Feltesszük a kérdést: melyik józanul gondolkodó munkás állíthatja azt, hogy az élelmiszinr és a közszükségleti cikkek hiányának a kollektív szerződések voltak az előidézői és nem a 6 évig tartó, az ország sírját ásó háború, a német fasiszta rablás. Ezt valószínű senkinek sem kell bővebben magyarázni. Sokan azt is hangoztatták, hogy a régi kollektív szerződést nem hozzáértők csinálták. Mondanunk sem kell, hogy megszűnt az az idő, amikor a Textilipari Munkások Szakszervezetét a szakmától idegenek irányították. Hogy mennyire textilmunkások készítették a textilipari kollektív szerződést, ennek az igazolására elég, ha utalunk a felszabadítás után megkötött első kollektív szerződésre, amelyben a textilipari munkásság több évtizedes sérelmei nyertek orvoslást. De ezek az olcsó népszerűséget kereső örök kritikusok nem riadtak vissza a szervezettség céltalanságának a hangoztatásától, a szakszervezet elleni agitációtól sem, pedig a múlt év nagy eredményei után ezen a téren a szervezettségnek egy különösen nagy eredménye mutatkozott meg. A szén- és nyersanyaghiány következtében az üzemekből tömegesen akarták elbocsátani a munkásokat. Kérdezzük: szervezettlenül képes lett volna-e a munkásság megakadályozni, hogy tartalék élelem nélkül, tüzelő és pénz nélkül a tél közepén tömegesen az utcára ne kerüljön. Vagy ki tudta volna a Szakszervezeten kívül kivívni, hogy a munka szünetelése esetért is fizetést, sőt bizonyos mértékig w!,, Mindez a szer^^’éliség eredménye volt. De ezek még csak kezdeti eredmények. Egységünk megtartásával ennél sokkal nagyobb eredményeket is el fogunk érni. Már két hete folyik az új kollektív szerződések előkészítése. Minden szakágból többtagú bizottságot hívtunk be, akiknek a segítségével az egyes munkanemek kiértékelését már végre is hajtottuk. A szerződés megkötése azonban csak január második felében fog bekövetkezni. Az alapelvek ugyanis most vannak tárgyalás alatt. Ezek nagy jelentőségei abban áll, hogy egyrészt az 1938-ban érvényben volt munkabéreket alkalmazzák bizonyos szorzószámokkal. Másrészt a vállalatok minden dolgozónak naponta bizonyos kalória értékű élelmet kötelesek biztosítani. Természetesen illúzió volna azt gondolni, hogy az új kollektív szerződéssel már békebeli állapotokat teremtünk a dolgozók számára. De mindenesetre erős lépés az irányban, hogy az árakat és béreket közelebb hozzuk egymáshoz, az országban levő élelmiszerkészletek elsősorban a dolgozóknak jussanak. Ezentúl majd a gyárosok és nem az Üzemi Bizottságok fogják törni a fejüket az élelmiszerbeszerzésen, mert ha nem tudják azt természetben kiadni, úgy a szabadpiaci árat kell megfizetniük. Ha mindezek mellett figyelembe vesszük azokat a gazdasági és pénzügyi rendelkezéseket, melyet az első kormány foganatosított, akkor minden okunk megvan, hogy bizalommal tekintsünk a dolgozók gazdasági helyzetének javulása felé. Döbrentei Károly