Textilmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

Ti:\Ti­mji\KAs| 1972. JANUAR AKARAT IS KELL,­­ NEMCSAK PÉNZ! A Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárá­ban az­­ év végén újabb 36 család kapott öröklakást. S ezzel mostanáig összesen 156 család jutott — 1963 óta — három szoba, összkomfortos, garázsos, kertes lakáshoz. Mindez gyári segítséggel történt. Mert a gyár intézi például az OTP-t, a szerződéseket, a különböző anya­gok beszerzését, a gyár autói szállítják az építkezéshez az építőanyagokat is. Hétvégeken kölcsönzi a szállító­­szalagot, a betonkeverő gépet, de hogy hét közben is fo­lyamatosan menjen a munka, az építkezéshez gyári jót­állással kölcsönzik ki a szükséges különböző gépeket. Nagyon sok tartozék pedig — mint például a lépcső­­korlátok — egyenesen a gyár műhelyeiben készül el. Az otthonra váró dolgozóknak egy lakásra 35 ezer fo­rintot kell befizetnie — készpénzben, ehhez 100 ezer fo­rintot az OTP ad kölcsön. S ha mindez együtt van, ak­kor még 4250 órai munkát végez minden család lakáson­ként. Nyolc évvel ezelőtt határozták el a gyár tömeg­szervezeti és gazdasági vezetői, hogy lehetőségeikhez mérten segítik a dolgozók lakásgondjainak megoldását. Mint az első sorokban adott híradás is tükrözi: a máig is tartó következetes munkájukat a kiemelkedő siker koronázza. Úgy véljük, példájuk követendő lehet az olyan gyárak, vállalatok előtt, akik­ mindeddig mást se tettek, csak ar­ra hivatkoztak, hogy anyagiak hiányában nem tudnak a dolgozók lakásgondjainak megoldásában segíteni. Nem tudnak , ha nem akarnak!!! Kiss D. Tibor A Budapesti Lenfonóban minden szombat délután szabad! A Lenfonó és Szövőipari Vállalatnak hart nagy gyára közül az egyik, a Budapesti Lenfonó is ugyanolyan hely­zetben van, mint a legtöbb textilipari üzem. 1970-ben ál­landóan csökkent a létszám, s ez a folyamat tovább tartott 1971-ben is, szakszervezeti kongresszusunk idején is, ahol ugyancsak szó esett a munka­idő csökkentésének igényéről. A kongresszust követően me­rész gondolattal kezdtek fog­lalkozni, a Budapesti Lenfo­nóban a társadalmi és a gaz­dasági vezetők. Tovább kelle­ne csökkenteni a munkaidőt — mondták — főleg azokért, akik három műszakban dolgoznak. A gondolatot tett követte: ki­dolgozták a munkaidő további csökkentésének tervezetét. A vállalatnál a három mű­szakos dolgozók munkaideje 42,66 óra volt, ezt csökkentet­ték­ 41,33 órára. Ez azt jelen­tette, hogy a három műszakos dolgozóknak 1971. szeptember 1-től minden szombat délután­ja szabad. E csökkentett mun­kaidő a kollektívából 421 dol­gozót érint, a gyár munkáslét­­számannak 56 százalékát. A vállalat gazdasági vezetői­nek a kikötése ez volt:­­ az éves terv előirányzatot teljesíteni kell. A vállalati szakszervezeti tanácsé pedig az, hogy­­ a dolgozók bére nem csökkenhet. E két fontos cél valóraváltá­sának érdekében a legsürgő­sebb tennivalót a kieső idő­alap pótlása, az éves terv ma­radéktalan teljesítése, a túl­órák további csökkentése és a bérek szinten tartása jelen­tette. Az alapos előkészítés kezde­ti eredményei is már várako­záson felül igazolták a társa­dalmi és gazdasági vezetőket. Három hónap (szeptember— október—november) termelési eredményei jobbak voltak, mint az év bármelyik hónap­jáé. A túlórák tovább csök­kentek: az 1970-es év szeptem­ber havi 2200 túlórájával szem­ben 1971-ben 1700 órát hasz­náltak fel, az október havi 3500 órával szemben 2100 órát. A gyár vezetői a sikert kért fontos tényezőnek tulajdonít­ják. Az egyik az, hogy a műszaki szervezési intézkedések be­váltották a hozzájuk fűzött re­ményeket: a gerebengépeken például automata szalagképzőt hoztak létre, s ezzel nemcsak létszámot takarítottak meg, de termelékenyebbé tették a gé­peket és devizát is megtakarí­tottak. A régi nyújtógépeket összeépítették az új NDK nyúj­tógépekkel, s így egy művele­tet megtakarítottak, termelé­kenyebb lett itt is a munka. És még tovább lehetne sorolni azokat a hasznos intézkedése­ket, amelyek biztosítják a ki­esett időalap pótlását A siker másik tényezője a munkaverseny. Akik ma azt vitatják, hogy már nincs létjo­­gosults­ága a munkaverseny­nek, azok nézzék meg a Buda­pesti Lenfonóban, mit is ered­ményezett a gyakorlatban egy jól megválasztott, a dolgozó­kat a cél érdekében mozgósí­tani tudó versenyforma. Maga a versenycélkitűzés nagyon egyszerű: mennyiségi, minősé­gi követelmények vannak gépre lebontva és aki ennek megfelel, naponta tíz forint értékű bónt kap, amelyet a verseny lezárásával egyösz­­szegben megkap. A versenyt naponta érté­kelte a terület gazdasági ve­zetője és akik teljesítették a követelményeket, azok neveit naponta kiírták üzemrészen­ként. A dolgozók nem egymás­sal versenyeztek, hanem min­denki saját magával, de ugyanakkor az egész kollek­tíva érdekeiért is, azért hogy az állandó szabadszombat biztosítva legyen. Az első két hónap termelési eredményei bizonyítják, hogy sikeres volt a verseny és ezért az év vé­géig meghosszabbították. Át­nézve a jutalmazottak listáját, a verseny lezártával 301-en részesültek jutalomban 38 950 forint értékben, személyenként 150—400 forintot kaptak, ki-ki a megszerzett bonok arányá­ban. A gyárat létszámhelyzet kényszerítette erre az elhatá­rozásra, s ma már bizonyos, hogy helyesen cselekedtek. A fluktuáció csökkent. S az ered­mények bizonyítják: ha a dol­gozók látják a célt, ha tudják, hogy annak valóraváltása ér­dekében tőlük mit várnak, akkor az ilyen jó munkáskol­lektíva, mint a Budapesti Len­fonógyáré is — sok mindenre képes...! K. D. T. A MUNKAVÉDELMI OKTATÁS HELYZETE Évenként negyvenezer emberről van szó! A Munka Törvénykönyve 52. paragrafusa kimondja: a vál­lalatoknak gondoskodni kell arról, hogy a dolgozók az egészséges és biztonságos munkavégzés szabályait elsa­játítsák. Mennyiben tesznek eleget a vállalatok ennek a kötelezettségüknek, milyen a nagy számban belépő új dol­gozók oktatásának színvonala? Erről tárgyalt a közelmúltban szakszervezetünk elnöksége. Az elnökségi ülés előkészí­tése érdekében szakszerveze­tünk munkavédelmi osztálya országos felmérést készített a gyárakban az oktatás tárgyi és személyi feltételeiről, valamint arról, hogy hány új dolgozót kell évenként megismertetni a munkakörével összefüggő leg­fontosabb biztonságtechnikai ismeretekkel. A felmérést ösz­­szesítve több figyelemre mél­tó tanulságot levonhatunk. 1970-ben negyvenezernél is több dolgozó lépett be a tex­tiliparba, vagyis az állomá­nyi létszám 30 százaléka volt „új” dolgozó. Ennyi ember ha­tékony oktatása és a tanultak­ról a beszámoltatása csak a személyi és tárgyi feltételek együttes biztosítása mellett valósítható meg. Sajnos ehhez a textiliparban, a gyáregysé­gek többségében, nem rendel­keznek a szükséges feltételek­kel. Jelentős az olyan gyáregy­ségek száma, ahol nem ismer­ték még fel a munkavédelmi oktatás tényleges célját és az abban rejlő lehetőségeket. Sok helyen úgy tekintik, mint egy szükséges rosszat, s ennek megfelelően is végzik azt. A balesetelhárítási oktatás elsődleges célja, hogy a dol­gozókat megtanítsa a munka­végzés közben várható baleset­veszély elhárítására. De ez még mindig csak egy szem­pont. Nem szabad megfeled­kezni arról sem, hogy a be­lépő dolgozók az oktatáskor szerzik első élményeiket új munkahelyükről, jövendő munkatársaikról és arról a légkörről, amelyben ezentúl dolgozniok kell. Az oktatás sok esetben kihat a dolgozó későbbi magatartására, mun­kafegyelmére, a technológiai előírások betartására. A vállalatok jelentései alap­ján nagyon kedvezőtlen kép alakult ki a textilgyárakban az oktatásról. A gyárak fe­lénél­­ nincs megfelelő he­lyiség biztosítva, ahol az ok­tatást kulturált körülmények között elvégezhetnék. Még ennél is sokkal kisebb azok­nak a gyáraknak a száma, ahol korszerű szemléltetőesz­közökkel, filmvetítéssel vagy egyéb módon segítik a tan­anyag elsajátítását. Pedig a korszerű oktatószo­bára nemcsak az új dolgozók oktatásakor lenne szükség, ha­nem más alkalmakkor is. A technika rohamos fejlődésének ellenére a textiliparban több, mint 22 ezer ember dolgozik veszélyes körülmények között, vagy olyan helyen, ahol ve­szélyeztetheti mások életét, testi épségét. Ezeknek a dol­gozóknak a továbbképzését és vizsgáztatását mindenképpen szükséges biztosítani. A jövőben az eddigieknél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a gyárakban foglal­koztatott munkavédelmi elő­adók munkakörülményeire és képzésére. Ma még csak 19 gyáregységben van lehetősége az ott dolgozó biztonsági meg­bízottaknak, hogy a teljes munkaidejét a balesetek meg­előzésére, ténylegesen a mun­kavédelemre fordítsa. Figyel­meztető, cselekvésre kötelező tény az is, hogy az összes biz­tonsági megbízottak 74 száza­lékának nincs munkavédelmi szakképzettsége. A tatai nők véleménye a szabad időről A Tatai Szőnyeggyárban a szabad idő felhasználásáról és további növekedésének igényéről beszélgettünk a nőkkel. LUTRING FERENCNÉ KERESZTORSÓZÖNŐ, AZ ELŐ­KÉSZÍTŐBEN: — 21 éve dolgozom, ebből már 13 éve itt, ebben a gyár­ban, öt gyermekem van. A legnagyobb 23, a legkisebb hét­éves. A férjem jelenleg beteg, nem dolgozik, a nagy fiam szövő, exportgépen dolgozik, a húszéves lányom is itt van az előkészítőben, csévélő. Én nagyon szeretem a szakmámat, már két kitüntetést kaptam, most is jó a százalékom. — A megnövekedett szabad­idő kimondhatatlanul kellett nekünk. Azelőtt mindig vasárnap mostam, nem mehettünk sehova sem, hiszen az embernek csak az az egy vasárnapja volt. S akinek több gyereke van, csak vasárnap tudott velük jobban foglalkozni. Nekem is a kicsit még fognom kell, ha reggeles vagyok délután foglalkozom vele. A kezemen mu­togatom a számokat, hogyan vonjon ki, hogyan adjon össze, csak úgy tanulja meg. ' 64-ben építkeztünk, van egy házunk. Öt gyerekkel, de rengeteget dolgoztunk, hogy ezt elérjük, és még sokat kell fizetni, amíg az OTP-kölcsön letelik. Ha szabadszombat van, vasárnap többet pihenhetek, tévézek, rádiózom, kézimunká­zom. Horgolok. Ha egy-egy darabot behozok a gyárba, rög­tön megveszik. Persze, egy 4­ 500 forintos térítőn sokat kell dolgozni. Van egy kis unokám, arra én vigyázok, egy kicsit fárasztó, de nekik is kell boldogulni, a fiataloknak. — Van egy mosógépem, 67-ben vettem 1600 forintért, meg van villanyvasalóm és varrógépem. Nem kell kézzel fol­tozgatnom. Mert a férfiingek nyakát ma is kifordítom, s ha az is elkopott, új nyakat varrok rá, hiába, spórolni csak így le­het. GUZMICS MÁRIA NYERSÁRUÁTVEVŐ A KIVARRÓ­­BAN, és az üzemrész KISZ-szervezetének gazdasági felelőse. — 1964 óta vagyok itt, akkor végeztem a Vili. általánost. Többféle munkát is megtanítottak velem az üzemrészen be­lül. Az jó, ha mindennap más munkát csinál az ember, hamarább elmegy az idő. Szabad időmben horgolok, párnát hímzek, és olvasok. A KISZ-ben többször rendeztünk kirándu­lásokat. Legutóbb Várgesztesen voltunk egy egésznaposon, néhány hét múlva Pestre megyünk, de még nem tudom me­lyik színházba kapunk jegyet. Azóta, mióta szabadszomba­tunk van, többet pihenhet, szórakozhat az ember. De az iga­zán jó az lenne, ha minden szombat szabad lenne. JANOVSZKY VILMOSNÉ MUNKAMÓDSZERÁTADÓ A SZÖVŐDÉBEN. 1932-től ebben a gyárban dolgozik. Szocialis­ta brigádvezető, az ő brigádja az egyetlen aranykoszorús a gyárban. — Már egy éve elmehettem volna nyugdíjba, de úgy ha­tároztam, még maradok... Elég idős vagyok már ahhoz, hogy a fiataloknak segíteni tudjak, nemcsak a munkában, az egyé­ni életükben is. Sajnos, sok fiatal nem törődik a munkával, nem bánja, hogy 60, vagy 80 százalékot teljesít, mert oda­haza a szüleitől változatlanul kap anyagi segítséget. Ha osz­tályozás miatt lefognák a bérükből, mindjárt felmondanák, a három műszakra hivatkoznak, meg sokszor arra is, hogy más gyárakban egy szombat délután sincs műszak. Persze, a még több szabad­idő az idősebbeknek is jó volna, mert például, ebben az évben egyetlen darabot sem láttunk, amikor a szín­házak itt vendégszerepeltek Tatán, valahogy mindig délutá­­nosok voltunk. Arról nem is beszélve, hogy milyen sokat je­lentene, ám minden szombatunk szabad lenne. Megérdemel­nék a nők, hiszen olyan­ sokat dolgozunk egész életünkben. TOLONICS JÁNOSNÉ SZB-TITKÁR: — Beszélhetek akár a magam nevében is, családanya vagyok, s bizony mindig nagyon várom a szabadszombatot. Nem véletlen, hogy a kongresszusokon a legtöbben a mun­kaidő további csökkentését kérték. Nálunk is például 1971- ben sok dolgozónak lejárt az anyasági segély. Egy ideig be­járnak dolgozni, de hiába intézzük el, hogy ne kerüljenek éj­szakai műszakba, mégis felmondanak. Azt mondják, a dél­utáni órákban inkább el tudják látni a családjukat. Persze, ehhez az is hozzájárul, hogy egy idő után nekik is ismét dolgozni kell majd az éjszakai műszakban. Szóval nálunk a nők azt szeretnék, ha nem volna éjszakai műszak és a fize­tésük sem csökkenne. S. M. 1­8­2-»­dir 2apa ROSSZ FELTÉTELEK SZOMORÚ EREDMÉNYE A rossz feltételekből adódó alacsony színvonalú oktatás is az egyik oka annak, hogy a balesetek számát nem sikerül jelentősen csökkenteni. Ezért úgy tűnik, mintha évek óta nem is történne műszaki fej­lesztés, gépesítés. A balese­tek száma csak alig észreve­hetően csökken, sőt vannak olyan időszakok is, amikor emelkedést tapasztalhatunk. A balesetet szenvedettek között nagy számmal találunk olyan dolgozókat, akik mindössze néhány hetet, vagy hónapot töltöttek el új munkahelyü­kön. 1970-ben több mint 1400 dolgozót ért baleset — a tex­tilipari munkaviszonyát köve­tő egy éven belül. Közel 300 azoknak a száma, akik még egy hónapot sem töltöttek új munkahelyükön és máris bal­esetet szenvedtek. Az új dolgozókat ért balese­teket számolva a textilipar nagyon sok más iparágat meg­előz, olyanokat, amelyek ere­detileg balesetveszélyesebbnek tűnnek. Viszonylag sokkal kevesebb baleset éri például az új dolgozókat a bányászat­ban és a kohászatban ... A textiliparon belül sem egyforma a helyzet. Az új dol­gozókat ért balesetekkel kap­csolatban a legrosszabb a sta­tisztika: a pamut-, a gyapjú-, és a rövidáruiparban. Kedve­zőbb a helyzet a selyem- és kötszövőiparban. HASZNÁLJUK KI A LEHETŐSÉGEKET A textilipar rekonstrukciójá­val meg kell találni a módját annak is, hogy a balesetelhá­­rítási oktatás feltételeit ja­vítsuk. Sajnos ennek érdeké­ben kevés vállalat tervezett nagyobb arányú fejlesztést. Akik megtették, azok közül is példaként kell megemlítenünk a Győri Textilipari Vállalatot — a rekonstrukcióval egyidő­ben új oktatóhelyiséget hoz­nak létre, korszerű felszere­léssel. Példájuk bizonyítja: a rohamos műszaki fejlesztéssel, a géppark nagy részének ki­cserélésével egyidőben meg kell teremteni a korszerű ok­tatás feltételeit is. Ennek elő­segítése mindannyiunknak fon­tos feladata. Hartai Ferenc

Next