Textilmunkás, 1986 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1986-01-01 / 1. szám

A tagság érdekében végzett­ eredményes munkát kívánunk a Textilipari Dolgozók Szakszervezete 1986. január 4—5-én összeülő XXVI. kongresszusának! VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1986. JANUÁR ÁRA: 2,50 FORINT ­ Hadd szóljak először tisztelettel arról a hallat­lan erőfeszítésről, amellyel dolgozóink, sokszor ere­jüket már-már meghaladó áldozatok árán igyekez­tek megfelelni a velük szemben támasztott követel­ményeknek, olykor a feladatok elvégzéséhez szüksé­­es feltételek nélkül is. Abban a világpiaci helyzet­en, amely számos nyugati textilipari vállalatot csődbe juttatott, a magyar textilipar fokozni tudta konvertibilis exportját. Termékeink egyébként mindhárom piacon keresettek, olyannyira, hogy az igényeket — a termelés megfelelő feltételeinek híján — képtelenek vagyunk kielégíteni. Köztudott, hogy nemcsak elöregedett gépparkunk, az alapanyag­­hiány, az ütemtelen beérkezések, a gazdasági szabá­lyozásban rejlő feszültségek, az előírások gyakori változtatása gátolja a munkát, hanem a dolgozók nagyarányú elvándorlása is. A textilipar létszám­­csökkenése már a VI. ötéves terv első négy évében meghaladta a vállalati ötéves létszámtervek elő­irányzatait. Négy év alatt 14 ezer textilipari dolgozó hagyta el gyárainkat. A létszámcsökkenés pótlását szakmunkásképzésünk sem oldja meg. Az elvándor­lás okai a nagyfokú leterheltségben, a három mű­szakban, a bérek elégtelen voltában keresendők. An­nak ellenére, hogy a bérek fejlődése a VI. ötéves tervidőszak alatt meghaladta az előirányzottat, még mindig elmarad az ipari átlagtól. Elnökségünk éven­ként rendszeresen elemezte a vállalatok bérpolitiká­ját, fejlesztési lehetőségeit, a kialakult arányokat, s az indokolatlan bérlemaradások felszámolására ösz­tönzött. Kezdeményeztük és támogattuk a reális igé­nyű bérpreferencia kérelmeket, így az 1980—84-es években 64 millió forint felhasználására kaptak le­hetőséget vállalataink. 40 százalékát, megközelítőleg 23 millió forintot preferenciaként vehették igénybe a vállalatok. Mindez a segítség azt mutatja, hogy kormányza­tunk, a népgazdaság nehéz helyzetében is látja, tudja, hol vannak a legfeszítőbb gondok, s e tény­nek véleményem szerint nagyobb jelentősége van magánál a kapott összegnél is. Tagságunk, a vállalatok igénye nem irreális. Nyílt titok, hogy ágazatunk hozzájárulása a nem­zeti jövedelemhez jelentős. Csupán azt szeretnénk, hogy e hozzájárulás arányában képződhessenek nagyobb források! Fejlesztésekre, bérekre egy­aránt. Hangsúlyozom, nem pluszt kérünk, csupán nagyobb mozgásteret a szakma jövője szempont­jából. — A választások során kide­rült, hogy a tagság értékeli a szakszervezet törekvéseit, s úgy ítéli meg, hogy a mozga­lom tisztségviselői követni tudták a változásokat, munká­jukat a megváltozott követel­ményekhez igazították. Milyen következtetéseket von le a Textilipari Dolgozók Szakszer­vezete a választói gyűléseken elhangzottakból, miként épül­tek be a vélemények, javasla­tok a küszöbön álló XXVI. ága­zati kongresszus dokumentu­maiban könnyű, vagy éppenséggel meghaladja erőnket. Eredményesnek tartották a hozzászólók az egyes rétegek körében végzett munkát, ugyanakkor in­tézkedéseket sürgettek a fiatalok családalapítási, lakáshoz jutási feltételeinek javítását illetően. Helyet kapott a vitában a munkahelyi demokrá­cia is; a dolgozók úgy érzik, hogy a demokratikus fórumok tág lehetőséget biztosítanak a dolgozók véleménynyilvánításához. Szóba került, hogy a tagság a szakszervezeti munka nagyobb nyilvá­nosságát igényli, minden szinten. Nagy figyelem fordult a vitában az éves terv teljesítésére is. Ahol fellendülőben van a gazdálkodás, ott bizakodóak voltak a hozzászólások. Többen felhívták a figyel­met a rejtett tartalékok feltárására, a minőségi munkára. Természetesen az­ alapszervezeti válasz­tásokon is hangsúllyal szerepeltek a bérek, a dol­gozók meghatározónak tartják az alapbérek növe­lését. Említésre érdemesnek tartom, hogy a választási szabályzat értelmében 135 alapszervezetben két­szakaszos módot alkalmazva, a munkahelyen sza­vaztak a dolgozók. Figyelembe vették a három műszakosok munkarendjét is, számukra műsza­konként szervezték meg a szavazást.­­ A megváltozott körülmé­nyek minden bizonnyal a Textilipari Dolgozók Szakszer­­v­etét is arra késztették, hogy felülvizsgálja saját munka­­módszereit is ágazati szinten, s az alapszervezetek irányítá­sában egyaránt. Az elmúlt ötesztendei munka értékelése kívánjuk szolgálni! Interjú dr. Martos Istvánnéval, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárával Meglehetősen nehéz öt esztendőt hagyott maga mögött a textilipari dolgo­zók százezres tábora. S ezúttal nemcsak az iparágra­­jellemző, korántsem von­zó rom­egkörülmények, a fokozott teljesítménykövetelmények, a három mű­szakos munkarend, az öregedő gépállománnyal, az alapanyag minőségével folytatott szinte napi küzdelem miatt. Az elmúlt években megváltozott a gaz­daságirány­ító munka, tovább növekedett a vállalati önállóság,­s ez a folyamat még messze nem fejeződött be. A szigorodó feltételek, a szűkebb anyagi, szo­ciális lehetőségek, az új helyzet által folyvást megjelenő nehézségek megoldá­sa a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének tisztségviselőire, az egész tag­ságra komoly feladatot rótt. Szakszervezetünknek számos, újszerű feladat megoldásában kellett alkotó módon részt vennie. Miként gyakorolta ebben az új helyzetben a textilmunkások szakszervezete legfontosabb feladatát, a dol­gozók érdekképviseletét, érdekvédelmét, hogyan értékeli az elmúlt ötévi munkát? Erről beszélgettünk dr. Martos Istvánnéval, szakszervezetünk főtit­kárával. DR. MARTOS ISTVÁNNÉ: „Nyílt titok, hogy ágazatunk hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez jelentős. Csupán azt szeretnénk, hogy e hozzájáru­lás arányában képződhessenek nagyobb források! Fejlesztésekre, bérekre egyaránt. Hangsúlyozom, nem pluszt kérünk, csupán nagyobb mozgásteret a szakma jövője szempontjából.” ­ Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a vállala­tok kizárólag külső segítség­gel kívánják megoldani egyre növekvő feladataikat, illetve az ezekkel járó gondokat, hi­szen, mint ismeretes, szerve­zetkorszerűsítéssel, új, belső érdekeltségi rendszerek kidol­gozásával, s más módszerek­kel igyekeztek úrrá lenni hely­zetükön. De, mint több köz­ponti vezetőségi ülésen is megfogalmazódott, a textil­ipar továbbfejlődési lehetősé­gének alapvető feltétele a jö­vedelemteremtő képesség je­lentős fokozása. A VII. ötéves tervi elképzelések megvalósí­tása állóeszköz-fejlesztést igé­nyel és feltételezi a munkaerő­­mozgás csillapítását, minderre azonban a vállalatok kedvező szabályozó rendszer, illetve kor­mányzati szintű segítség nél­kül, kizárólag önerőből nem képesek.­­ Éppen ezért törekedtünk már az elmúlt évek során is, nem kevés küzdelem árán, különféle kül­ső segítségek igénybevételére. Elértük például, hogy az elmúlt évben a gazdasági szabályzóknál, a vagyonadó tekintetében más, kedvezőbb helyzetet teremtettek vállalataink számára. Alapanyaggyár­tó vállalatainkat sikerült a központi keresetszabá­lyozás keretébe soroltatnunk. Más ágazatokkal kö­zösen elértük, hogy a több műszakban, illetve fo­lyamatos munkarendben dolgozók műszakpótlék­emelést kaphassanak; az ehhez szükséges összeg . Egyáltalán nem meglepő, sőt, jóleső igazolá­sa munkánknak, törekvéseinknek, hogy a tagság úgyszólván pontról pontra megerősítette a kong­resszus határozattervezetét, véleménye találkozott a miénkkel. A szeptember 30-ig befejeződött bizal­mi-, főbizalmi­ választások során kiderült, hogy a beszámolási kötelezettség teljesítését a tisztség­­viselők többsége a választási munka fontos részé­nek tekintette és felelősségteljesen készült fel rá. A tagság a bizalmiak, főbizalmiak munkáját elis­merve, mégis azt kérte, hogy a szakszervezet erő­sítse meg érdekvédelmi munkáját. A legtöbb ész­revétel a munka szervezetlenségével, a vállalat működőképességével, az anyag-, alkatrészhiány­nyal volt kapcsolatos. A dolgozók kifejtették, hogy folyamatos munkaellátást szeretnének, s olyan ter­vek készítését, amelyek teljesítése „belefér” a munkaidőbe, s megvan hozzá az elegendő létszám. Erőteljesen kifejezésre jutott a hozzászólásokban a gépen dolgozók nagy terhelése, a többgép-vállalás térhódítása. Élesen vetették fel a bérkérdéseket, hangsúlyozva, hogy napi nyolc óra alatt szeretnék megkeresni a megélhetésükhöz szükséges össze­get, szóvá tették a még mindig kifogásolható jogál­lapotokat, a szociális létesítmények elhanyagoltsá­gát, a munkaruhák minőségét és kihordási idejét. A hozzászólók kifejezésre juttatták a nyugdíj-kor­kedvezmény kiterjesztésére vonatkozó igényüket; az előkészítők például hasonlóan nehéz munkát végeznek, mint a korkedvezményt élvező fonák­­szövők. Nem tetszik a tagságnak, hogy például a társadalmi munkából származó pénzt az OTP ke­zeli, illetve a felhasználásban dönt. Alapvetően pozitív értékelést kapott a szakszer­vezeti munka az alapszervezeti választásokon is. Többen szóltak arról, hogy a választás tovább erő­sítette a demokratizmust, a szakszervezet közelebb került a tagsághoz, a mozgalom új vonásai moz­gásba hozták, aktivizálták a tagságot. Arról is szó esett, hogy az eltelt öt esztendő a mozgalom szá­mára nagy erőpróba volt, mivel a dolgozók szinte minden kérdésben a szakszervezetet tették felelős­sé, olykor olyan igényeket is támasztva a mozga­lommal szemben, amelyeknek eleget tenni nem — Igen. Az ipar irányításában bekövetkezett változás módott nyújtott arra, hogy szorossabbá te­gyük kapcsolatainkat az ágazati szakszervezetek egész sorával; a velük való együttműködés erőtel­jesebbé vált. Rendszeressé vált az ipar vezetőivel a koordináció. A vállalatoknál végrehajtott szerve­zet-korszerűsítések az alapszervezeti munkát erő­sítették. A magunk részéről rendszeressé tettük a titkári értekezleteket, nemcsak a középszervi, de az alapszervezeti titkárokat is bevontuk ezekbe az eszmecserékbe, időnként pedig csoportos titkári értekezleteket tartottunk, iletve konzultációkat szerveztünk a különféle reszortbizottságok vezetői részére, egy-egy kérdés azonos értelmezése céljá­ból. Irányító munkánkban olyan módszereket igyekszünk alkalmazni, amelyek jobban segítik az alapszervezeti munkát, amelyek következtében az alapszervezet biztosabban tud élni jog- és hatáskö­rével. Az alapszervezeti munka eredményessége érdekében gyakorlattá tettük — ha nem is min­denhol teljes sikerrel — a szakszervezeti tisztségvi­selők és a gazdasági vezetők együttes képzését. Az apparátusban is változtattunk módszerein­ken, például az alapszervezetek instruálásában. Eszerint minden politikai munkatárs egyben inst­ruktori teendőket is ellát, napi, élő kapcsolatot tart a vállalatoknál dolgozó tisztségviselőkkel. Mind kevesebb írásos anyagot kérünk az alapszerveze­tektől, s ezt az ott dolgozók pozitívan értékelik.­­ Mostanában akár gazda­sági, akár szakszervezeti mun­káról beszélünk, gyakran em­legetünk úgynevezett emberi tényezőket. Mit is értsünk ez alatt? — Aki gondosan áttanulmányozta a XXVI. kongresszusunk dokumentumait, tapasztalhatta a dolgozó ember jelenlétét a sorok között. Akkor is, amikor az iparág teljesítésének, eredményeinek számait vette szemügyre, akkor is, amikor a munkakörülmények javítását, a helyes bérpolitika kialakítását elősegítő intézkedésekről szóló fejeze­teket olvasta. A kongresszusi határozattervezet — mint annak társadalmi vitájában is megfogalmazó­dott — emberközpontú. Kitűzött feladataink, le­gyenek azok gazdaságiak vagy más természetűek, végső soron az egyén, az ember boldogulását kí­vánják szolgálni. De ha már emberi tényezőkről beszélünk, hadd menjek egy kicsit messzebbre, s hadd beszéljek egy kicsit az érzelmekről is. Úgy érzem, a szabályozók, a szigorú keretek, észérvek kemény világában olykor elszakadunk saját érzel­meinktől is. Ezt nem szabad. Egy szakszervezeti vezetőnek, tisztségviselőnek nehéz körülmények között is érzelemdúsan, szívvel kell munkálkodnia. Átélni azok helyzetét, akiknek ügyében eljár, akik­nek a helyzetéről képet igyekszik szerezni. Nem szabad elsikkadni az egyéni gondok felett, mert ezek megoldása hallatlan hatást gyakorol a mozga­lom egészére. Ráadásul egy-egy intézkedés meg­hozatala gyakran nem is pénz kérdése.­­ Mindez óriási felelősséget jelent. Hiszen el kell ismerni, támogatni a jogos igényeket, ugyan­akkor el kell fogadtatni azt is, hogy ezeknek az igé­nyeknek a kielégítésében csak lépésről lépésre, közös munkával, de nyugodtan mondhatom úgy is, erőfeszítéssel tudunk csak előbbre jutni. HORVÁTH ILDIKÓ — Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. Milyen a főtitkár lelke, amikor öt év eredményeiről, ám kudarcairól is számot adván, oda kell állnia a tagság elé?

Next