Textilmunkás, 1986 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1986-01-01 / 1. szám
A tagság érdekében végzett eredményes munkát kívánunk a Textilipari Dolgozók Szakszervezete 1986. január 4—5-én összeülő XXVI. kongresszusának! VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA XXX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1986. JANUÁR ÁRA: 2,50 FORINT Hadd szóljak először tisztelettel arról a hallatlan erőfeszítésről, amellyel dolgozóink, sokszor erejüket már-már meghaladó áldozatok árán igyekeztek megfelelni a velük szemben támasztott követelményeknek, olykor a feladatok elvégzéséhez szüksées feltételek nélkül is. Abban a világpiaci helyzeten, amely számos nyugati textilipari vállalatot csődbe juttatott, a magyar textilipar fokozni tudta konvertibilis exportját. Termékeink egyébként mindhárom piacon keresettek, olyannyira, hogy az igényeket — a termelés megfelelő feltételeinek híján — képtelenek vagyunk kielégíteni. Köztudott, hogy nemcsak elöregedett gépparkunk, az alapanyaghiány, az ütemtelen beérkezések, a gazdasági szabályozásban rejlő feszültségek, az előírások gyakori változtatása gátolja a munkát, hanem a dolgozók nagyarányú elvándorlása is. A textilipar létszámcsökkenése már a VI. ötéves terv első négy évében meghaladta a vállalati ötéves létszámtervek előirányzatait. Négy év alatt 14 ezer textilipari dolgozó hagyta el gyárainkat. A létszámcsökkenés pótlását szakmunkásképzésünk sem oldja meg. Az elvándorlás okai a nagyfokú leterheltségben, a három műszakban, a bérek elégtelen voltában keresendők. Annak ellenére, hogy a bérek fejlődése a VI. ötéves tervidőszak alatt meghaladta az előirányzottat, még mindig elmarad az ipari átlagtól. Elnökségünk évenként rendszeresen elemezte a vállalatok bérpolitikáját, fejlesztési lehetőségeit, a kialakult arányokat, s az indokolatlan bérlemaradások felszámolására ösztönzött. Kezdeményeztük és támogattuk a reális igényű bérpreferencia kérelmeket, így az 1980—84-es években 64 millió forint felhasználására kaptak lehetőséget vállalataink. 40 százalékát, megközelítőleg 23 millió forintot preferenciaként vehették igénybe a vállalatok. Mindez a segítség azt mutatja, hogy kormányzatunk, a népgazdaság nehéz helyzetében is látja, tudja, hol vannak a legfeszítőbb gondok, s e ténynek véleményem szerint nagyobb jelentősége van magánál a kapott összegnél is. Tagságunk, a vállalatok igénye nem irreális. Nyílt titok, hogy ágazatunk hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez jelentős. Csupán azt szeretnénk, hogy e hozzájárulás arányában képződhessenek nagyobb források! Fejlesztésekre, bérekre egyaránt. Hangsúlyozom, nem pluszt kérünk, csupán nagyobb mozgásteret a szakma jövője szempontjából. — A választások során kiderült, hogy a tagság értékeli a szakszervezet törekvéseit, s úgy ítéli meg, hogy a mozgalom tisztségviselői követni tudták a változásokat, munkájukat a megváltozott követelményekhez igazították. Milyen következtetéseket von le a Textilipari Dolgozók Szakszervezete a választói gyűléseken elhangzottakból, miként épültek be a vélemények, javaslatok a küszöbön álló XXVI. ágazati kongresszus dokumentumaiban könnyű, vagy éppenséggel meghaladja erőnket. Eredményesnek tartották a hozzászólók az egyes rétegek körében végzett munkát, ugyanakkor intézkedéseket sürgettek a fiatalok családalapítási, lakáshoz jutási feltételeinek javítását illetően. Helyet kapott a vitában a munkahelyi demokrácia is; a dolgozók úgy érzik, hogy a demokratikus fórumok tág lehetőséget biztosítanak a dolgozók véleménynyilvánításához. Szóba került, hogy a tagság a szakszervezeti munka nagyobb nyilvánosságát igényli, minden szinten. Nagy figyelem fordult a vitában az éves terv teljesítésére is. Ahol fellendülőben van a gazdálkodás, ott bizakodóak voltak a hozzászólások. Többen felhívták a figyelmet a rejtett tartalékok feltárására, a minőségi munkára. Természetesen az alapszervezeti választásokon is hangsúllyal szerepeltek a bérek, a dolgozók meghatározónak tartják az alapbérek növelését. Említésre érdemesnek tartom, hogy a választási szabályzat értelmében 135 alapszervezetben kétszakaszos módot alkalmazva, a munkahelyen szavaztak a dolgozók. Figyelembe vették a három műszakosok munkarendjét is, számukra műszakonként szervezték meg a szavazást. A megváltozott körülmények minden bizonnyal a Textilipari Dolgozók Szakszervetét is arra késztették, hogy felülvizsgálja saját munkamódszereit is ágazati szinten, s az alapszervezetek irányításában egyaránt. Az elmúlt ötesztendei munka értékelése kívánjuk szolgálni! Interjú dr. Martos Istvánnéval, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárával Meglehetősen nehéz öt esztendőt hagyott maga mögött a textilipari dolgozók százezres tábora. S ezúttal nemcsak az iparágrajellemző, korántsem vonzó romegkörülmények, a fokozott teljesítménykövetelmények, a három műszakos munkarend, az öregedő gépállománnyal, az alapanyag minőségével folytatott szinte napi küzdelem miatt. Az elmúlt években megváltozott a gazdaságirányító munka, tovább növekedett a vállalati önállóság,s ez a folyamat még messze nem fejeződött be. A szigorodó feltételek, a szűkebb anyagi, szociális lehetőségek, az új helyzet által folyvást megjelenő nehézségek megoldása a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének tisztségviselőire, az egész tagságra komoly feladatot rótt. Szakszervezetünknek számos, újszerű feladat megoldásában kellett alkotó módon részt vennie. Miként gyakorolta ebben az új helyzetben a textilmunkások szakszervezete legfontosabb feladatát, a dolgozók érdekképviseletét, érdekvédelmét, hogyan értékeli az elmúlt ötévi munkát? Erről beszélgettünk dr. Martos Istvánnéval, szakszervezetünk főtitkárával. DR. MARTOS ISTVÁNNÉ: „Nyílt titok, hogy ágazatunk hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez jelentős. Csupán azt szeretnénk, hogy e hozzájárulás arányában képződhessenek nagyobb források! Fejlesztésekre, bérekre egyaránt. Hangsúlyozom, nem pluszt kérünk, csupán nagyobb mozgásteret a szakma jövője szempontjából.” Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a vállalatok kizárólag külső segítséggel kívánják megoldani egyre növekvő feladataikat, illetve az ezekkel járó gondokat, hiszen, mint ismeretes, szervezetkorszerűsítéssel, új, belső érdekeltségi rendszerek kidolgozásával, s más módszerekkel igyekeztek úrrá lenni helyzetükön. De, mint több központi vezetőségi ülésen is megfogalmazódott, a textilipar továbbfejlődési lehetőségének alapvető feltétele a jövedelemteremtő képesség jelentős fokozása. A VII. ötéves tervi elképzelések megvalósítása állóeszköz-fejlesztést igényel és feltételezi a munkaerőmozgás csillapítását, minderre azonban a vállalatok kedvező szabályozó rendszer, illetve kormányzati szintű segítség nélkül, kizárólag önerőből nem képesek. Éppen ezért törekedtünk már az elmúlt évek során is, nem kevés küzdelem árán, különféle külső segítségek igénybevételére. Elértük például, hogy az elmúlt évben a gazdasági szabályzóknál, a vagyonadó tekintetében más, kedvezőbb helyzetet teremtettek vállalataink számára. Alapanyaggyártó vállalatainkat sikerült a központi keresetszabályozás keretébe soroltatnunk. Más ágazatokkal közösen elértük, hogy a több műszakban, illetve folyamatos munkarendben dolgozók műszakpótlékemelést kaphassanak; az ehhez szükséges összeg . Egyáltalán nem meglepő, sőt, jóleső igazolása munkánknak, törekvéseinknek, hogy a tagság úgyszólván pontról pontra megerősítette a kongresszus határozattervezetét, véleménye találkozott a miénkkel. A szeptember 30-ig befejeződött bizalmi-, főbizalmi választások során kiderült, hogy a beszámolási kötelezettség teljesítését a tisztségviselők többsége a választási munka fontos részének tekintette és felelősségteljesen készült fel rá. A tagság a bizalmiak, főbizalmiak munkáját elismerve, mégis azt kérte, hogy a szakszervezet erősítse meg érdekvédelmi munkáját. A legtöbb észrevétel a munka szervezetlenségével, a vállalat működőképességével, az anyag-, alkatrészhiánynyal volt kapcsolatos. A dolgozók kifejtették, hogy folyamatos munkaellátást szeretnének, s olyan tervek készítését, amelyek teljesítése „belefér” a munkaidőbe, s megvan hozzá az elegendő létszám. Erőteljesen kifejezésre jutott a hozzászólásokban a gépen dolgozók nagy terhelése, a többgép-vállalás térhódítása. Élesen vetették fel a bérkérdéseket, hangsúlyozva, hogy napi nyolc óra alatt szeretnék megkeresni a megélhetésükhöz szükséges összeget, szóvá tették a még mindig kifogásolható jogállapotokat, a szociális létesítmények elhanyagoltságát, a munkaruhák minőségét és kihordási idejét. A hozzászólók kifejezésre juttatták a nyugdíj-korkedvezmény kiterjesztésére vonatkozó igényüket; az előkészítők például hasonlóan nehéz munkát végeznek, mint a korkedvezményt élvező fonákszövők. Nem tetszik a tagságnak, hogy például a társadalmi munkából származó pénzt az OTP kezeli, illetve a felhasználásban dönt. Alapvetően pozitív értékelést kapott a szakszervezeti munka az alapszervezeti választásokon is. Többen szóltak arról, hogy a választás tovább erősítette a demokratizmust, a szakszervezet közelebb került a tagsághoz, a mozgalom új vonásai mozgásba hozták, aktivizálták a tagságot. Arról is szó esett, hogy az eltelt öt esztendő a mozgalom számára nagy erőpróba volt, mivel a dolgozók szinte minden kérdésben a szakszervezetet tették felelőssé, olykor olyan igényeket is támasztva a mozgalommal szemben, amelyeknek eleget tenni nem — Igen. Az ipar irányításában bekövetkezett változás módott nyújtott arra, hogy szorossabbá tegyük kapcsolatainkat az ágazati szakszervezetek egész sorával; a velük való együttműködés erőteljesebbé vált. Rendszeressé vált az ipar vezetőivel a koordináció. A vállalatoknál végrehajtott szervezet-korszerűsítések az alapszervezeti munkát erősítették. A magunk részéről rendszeressé tettük a titkári értekezleteket, nemcsak a középszervi, de az alapszervezeti titkárokat is bevontuk ezekbe az eszmecserékbe, időnként pedig csoportos titkári értekezleteket tartottunk, iletve konzultációkat szerveztünk a különféle reszortbizottságok vezetői részére, egy-egy kérdés azonos értelmezése céljából. Irányító munkánkban olyan módszereket igyekszünk alkalmazni, amelyek jobban segítik az alapszervezeti munkát, amelyek következtében az alapszervezet biztosabban tud élni jog- és hatáskörével. Az alapszervezeti munka eredményessége érdekében gyakorlattá tettük — ha nem is mindenhol teljes sikerrel — a szakszervezeti tisztségviselők és a gazdasági vezetők együttes képzését. Az apparátusban is változtattunk módszereinken, például az alapszervezetek instruálásában. Eszerint minden politikai munkatárs egyben instruktori teendőket is ellát, napi, élő kapcsolatot tart a vállalatoknál dolgozó tisztségviselőkkel. Mind kevesebb írásos anyagot kérünk az alapszervezetektől, s ezt az ott dolgozók pozitívan értékelik. Mostanában akár gazdasági, akár szakszervezeti munkáról beszélünk, gyakran emlegetünk úgynevezett emberi tényezőket. Mit is értsünk ez alatt? — Aki gondosan áttanulmányozta a XXVI. kongresszusunk dokumentumait, tapasztalhatta a dolgozó ember jelenlétét a sorok között. Akkor is, amikor az iparág teljesítésének, eredményeinek számait vette szemügyre, akkor is, amikor a munkakörülmények javítását, a helyes bérpolitika kialakítását elősegítő intézkedésekről szóló fejezeteket olvasta. A kongresszusi határozattervezet — mint annak társadalmi vitájában is megfogalmazódott — emberközpontú. Kitűzött feladataink, legyenek azok gazdaságiak vagy más természetűek, végső soron az egyén, az ember boldogulását kívánják szolgálni. De ha már emberi tényezőkről beszélünk, hadd menjek egy kicsit messzebbre, s hadd beszéljek egy kicsit az érzelmekről is. Úgy érzem, a szabályozók, a szigorú keretek, észérvek kemény világában olykor elszakadunk saját érzelmeinktől is. Ezt nem szabad. Egy szakszervezeti vezetőnek, tisztségviselőnek nehéz körülmények között is érzelemdúsan, szívvel kell munkálkodnia. Átélni azok helyzetét, akiknek ügyében eljár, akiknek a helyzetéről képet igyekszik szerezni. Nem szabad elsikkadni az egyéni gondok felett, mert ezek megoldása hallatlan hatást gyakorol a mozgalom egészére. Ráadásul egy-egy intézkedés meghozatala gyakran nem is pénz kérdése. Mindez óriási felelősséget jelent. Hiszen el kell ismerni, támogatni a jogos igényeket, ugyanakkor el kell fogadtatni azt is, hogy ezeknek az igényeknek a kielégítésében csak lépésről lépésre, közös munkával, de nyugodtan mondhatom úgy is, erőfeszítéssel tudunk csak előbbre jutni. HORVÁTH ILDIKÓ — Végezetül engedjen meg egy személyes kérdést. Milyen a főtitkár lelke, amikor öt év eredményeiről, ám kudarcairól is számot adván, oda kell állnia a tagság elé?