Theologiai Szemle, 1973 (16. új évfolyam, 1-12. szám)
1973 / 11-12. szám - TANULMÁNYOK - Szénási Sándor: "...fogadd titkos áldozatnak vallomásomat"
TANULMÁNYOK „...fogadd titkos áldozatnak vallomásomat’ Illyés Gyula istenélménye „Rajongók, szépségkeresők, igazodást áhítók és buták, sznobok, botfülűek! Figyeljetek, vagy ne figyeljetek: Új, nagy magyar klasszikus költő született!” — ujjongott Fodor József. Illyés Gyula eddigi életútjának felén, a „Rend a romokban” c. kötet megjelenésekor. Az idő a kritikust igazolta: ma, újabb évtizedek elteltével, Illyés Gyula régi és új verseiről egyaránt elmondhatjuk: fénylenek, vonzanak, megrendítenek. Földre nyomnak és fölemelnek. Az irodalomtörténészek próbálták felkutatni mintáit, akiktől tanult. Fölemlítik Petőfi nevét; lelki rokonságát a róla írt, világhírűvé vált könyve is bizonyítja. Szóba hozzák Berzsenyit, akire komor sorai és latin műveltsége emlékeztet. A kiábrándultságot tükröző versei már Forgács Antal — a később német koncentrációs táborok elnyelte író — számára a világgal meghasonlott Vörösmarty utolsó, döbbenetes költeményeit idézik fel.3 Rónay György az „Új versek” kapcsán Vajda Jánossal rokonítja/* Ő maga oldalakat ír a „Puszták népe” c. könyvében — Várkonyi Nándor, pécsi irodalomtörténész szerint a legkétségbeejtőbb könyv, amelyet magyar nyelven írtak le, arról, hogy mennyit tanult a nép közt élő, többnyire ismeretlenségben maradó pusztai és parasztköltőktől. Mint ifjú emigránsra (1920—26), nagy hatással voltak a francia szürrealisták is. A szellemi hatásoknak ez a felkutatása azonban csak annyit bizonyít, hogy sokat tanult, művelt költő, de azt már nem, hogy a költő az előtte járt nagyságoknak vagy irányoknak utánzója, vagy a sokféle hatás törmelékeinek kaleidoszkópba rendezője volna. Egészen egyéni a hangja, teljesen egységes a műve. Sőt, aki ismeri alkotásait, készséggel elfogadja ezt a megállapítást: „Az irodalmi köztudat odaítélte már Illyésnek a legnagyobb élő költő címet.”„ Tömörség és dísztelenség, gondolati magaslatok és mély őszinteség, a tájnak, a hazának és a szegény embernek a szeretete címe ars poeticájának főbb tételei. Most, mint teológusok, a páratlanul gazdag életműből emeljük ki ezt a témát: milyen istenélmény rejlik Illyés Gyula verseiben? 1. Az egyház felekezetekre széttört tükrében fölragyogó istenarc. Általában mi „tükör által, homályosan” látunk. Ráadásul ez a tükör szét is töredezett. Illyés az édesapja révén a római katolikus hitben nevelkedett, édesanyja viszont református. (Dédanyja egyenesen „egy gyermekeibe koldusodott református pap lánya volt.”) „Apám szülei — írja —, vakhitű katolikusok voltak, anyáméi pedig azok közül a kálvinisták közül valók, akiknek hite — valami felsőbb lénynek vagy elvnek mégis kell lennie, amely a világot rendben tartja —, alig különbözött az ateistákétól . . . Apám anyja... ha néha ellátogatott hozzánk, annyi rózsafüzérrel jött, ahányan voltunk. A küszöb előtt egy méterre megállt, kezét összekulcsolta, imába kezdett fél szemmel az ajtóra pislogva, mintha azt leste volna, mikor surran ki azon az ördög.” Őnáluk, „Nebándon már a konyhában a félmeztelen Krisztus fogadott, vastag arany keretben, saját sírja felett minden látható támasz nélkül lebegve a levegőben, mellén hatalmas sebbel... Szomjasan szálltam utána a csodák részegítő világába.” Esténként ebben a konyhában gyűltek össze a puszta öregasszonyai, s kukoricamorzsolás közben „végehosszatlan litániákat” fújtak a nagyanya vezérletével.10 A Három öreg c. verses krónika (1931) megörökíti a szoba képét is, ahol az öregek egyre több unoka képét akasztották a nagy Mária-kép köré. Ö, fájdalmas Anya, akinek a könnye hét zord tőrre csordult s vegyült piros vérrel, hogyha rájuk néztél és e két öregre, mosolyogtál mégis, legalább is éjjel. A két nagyapa sokszor folytatott vallási vitát. „Apám apja pl. az országot ösztönszerűen a katolikusok tulajdonának tartotta, amelybe a reformátusok csak úgy tolakodtak be a későbbi idők folyamán. Anyám apja fölhúzta szemöldökét. — Micsoda? És elővette a kálvinista lemezt, amely, mint tudjuk, épp az ellenkezőjét hirdeti, majdnem ugyanannyi joggal. —És Kossuth? És Petőfi és Arany János, meg Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Tompa, Jókai, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Bartha Miklós, azután meg ... Ezek nem voltak magyarok? Minden valamire való ember protestáns ebben az országban!”11 A költő egyik versében elérzékenyülve gondol reájuk: Nézek utánuk. S ami lent maradt: arcvonásaik itt az arcomon hol mosolyra, hol könnyre állanak. Örök harcukat tovább harcolom. (Alkalmi meditációk. A vegyes házasság átka.) Érdekes adalék: a református nagyapa sohasem káromkodott. Trágár szó a házában soha el nem hangzott. Szent haragjában egy ízben a hosszú hömpölygéssel káromkodó kertész arcába vágta az éppen faragott kerékküllőt.12 (Az Isten nevének komolyan vételét az író is életelvének vallja.13)