Tiszatáj, 1959 (13. évfolyam, 1-12. szám
1959 / 1. szám
e.rajkó Sánc írás: erre tart az emberi társadalom? A szocializmusé, vagy kapitalizmusé a jövő? Számos embert foglalkoztató kérdés, nem holmi áldilemma ez, amit a munkásosztály megjelenésével az élet, a történelem állított az emberiség elé. Kétségtelenül korunk, mindent meghatározó, legalapvetőbb vonása: a szocializmus és a kapitalizmus harca. Lehetnek egyesek, akik nem vesznek tudomást enről az ellentétről, de mégis így vagy úgy állást kell foglalniok, mert a történelem a két erő között nem hagy semleges zónát és a társadalomban nincs társadalomfelettiség. Nem lehet kimenekülni az emberi társadalomból, beleszülettünk az adott formákba és ezzel feltétlenül részesei vagyunk a társadalom arculatát meghatározó sorsdöntő harcnak is. Ez valóban így van. De felvetődik egy kérdés. Vajon igaz-e, hogy korunkban," csak két út, a szocializmus és a kapitalizmus útja lehetséges, és a két erő harca szükségképpen a szocializmushoz vezet? Vagy talán lehetséges egy harmadik út is és ennek megfelelően egy harmadik erő, amely sem nem kapitalizmus, sem nem szocializmus, hanem a kettő között valami? A harmadik út keresése jellemzi a népiesek eszmei törekvéseit. Átélik, tapasztalják a kapitalizmus ellentmondásait. A »tőkének nincs erkölcse«, a »termelés munkanélkülieket termel« és »a termelőeszközök tökéletesedésével csak a bitangjára hagyott lelkek száma női« — írja Németh László a Minőség forradalmában. Világosan látja, hogy a kapitalizmus a legfőbb értéket, az embert nyomorítja el. Testi és szellemi züllés ez; testi mert az emberi, betörve a kapitalizmus rabszolgagép munkájába, egyoldalú, mechanikus csavar lesz; szellemi, mert a »polgárság pacsuli kultúrája« és »a kapitalizmus roppant szemfényvesztése elzülleszti a kultúrát«. Ezt az embert testileg és lelkileg megnyomorító kapitalizmust már nem tudják vállalni a népi írók. Szembefordulnak vele, de lázadásuk mégsem azonosul a munkásosztály harcával, mert kapitalizmus ellenességük nem terjed ki a kapitalizmus egész rendszerére, hanem csak a kispolgárságnak a kapitalizmus monopol formájával, a nagyüzemi formával való szembenállásával azonosul. A »kapitalizmus legnagyobb bűne, hogy a társadalmat tömeggé zülleszti« — írja Németh László. És itt önkéntelenül is annak a kispolgári félelemnek ad hangot, amely görcsösen védi a kispolgári egzisztenciát a kapitalizmus cápatörvényével szemben és visszariad, remeg a proletársors állandóan fenyegető veszélyétől. Sok értékes, előremutató elem van a népiesek kapitalizmus-bírálatában, azonban ez a bírálat bármennyire is szenvedélyes, mégis felszíni, mert nem tárja fel a kapitalizmus lényegét, belső összefüggéseit, törvényszerűségeit, hanem csak a külső jelenségekre összpontosul. A népiesek lényegében a kapitalizmus talajáról, a kapitalizmuson belülről bírálják a kapitalizmust, ezért ez az elmélet minden szenvedélyessége ellenére sem lehet egy következetes antikapitalista harc alapja. A népiesek kapitalizmus-bírálatában sokkal több a romantikus, visszahúzó, a kapitalizmus előtti, idillikus állapotokat kereső elem, mint az előremutató, a szocializmust vállaló vonás. A kapitalizmus romantikus bírálata fejeződik ki a népieseknek a kapitalista nagyüzem, a gépipar elleni harcában is. A felszínen — helyesen — észreveszik a kapitalista nagyüzem, a profitéhes futószalag, a tőkés gépesítés embertelen, egyéniséget ölő, emberi képességeket gúzsbakötő mivoltát, de mivel nem ismerik a tőkésrend igazi törvényszerűségeit, haragjuk a felszínen közvetlen okként megjelenő gépi nagyipar ellen irányul. A gépi nagyiparban általában — függetlenül a tőkésrendtől — az emberi értékek pusztítását látják, ezért nem a gépipar tőkés formája ellen lépnek fel, hanem általában minden nagyipar ellen. A népiesek nemcsak a tőkés iparosítással, hanem a szocialista iparosítással szemben is bizalmatlanok. A szocialista iparosítástól is az »embert« az egyéniséget féltik. »A marxizmus ellen azért küzdök, — írja Németh László a Minőség forradalmában —, mert az államrendet gépmechanizmussá akarja süllyeszteni«. Nem túlzunk, ha állítjuk hogy ez az egyik alapvető oka annak, hogy nem tudnak teljesen és következetesen azonosulni a mi világunkkal. Félnek a marxizmustól, mert a »marxizmus előtt új világ a gyár«. A gyárban továbbra is valami füstokádó,szörnyezett hatalmas, dörgősakolosszust szüntelenül zakatoló, könyörtelen vad mechanizmust látnak, amely falak közé zárja, s mint telhetetlen óriás, egymásután elnyeli a »törékeny« embernemzedékeket. Saját kézzel épített börtön ez, amely fogva tartja és állandóan kíséri az emberiséget tisztelet és becsület az emberféltésért. De vajon jogosult-e ez a félelem? Természetesen nem. Még a kapitalista rendben sem a gép, hanem a tőkés kizsákmányolás az oka az ember elnyomorodásának, ezért azoknak, akik az ember felszabadításának reális útját akarják járni, nem a gép ellen, hanem a kizsákmányolás ellen kell küzdeniök. De teljesen indokolatlan a félelem a szocialista iparosítással szemben. A szocializmusban megváltoznak a termelési viszonyok és ennek következtében megváltozik az ember és a gép viszonya is. A gép már nem a könyörtelen kizsákmányolás eszköze többé, hanem a felszabadult ember segítőtársa, és fejlődésének fontos bázisa az egész társadalom anyagi élete. De szálljunk le az elméleti általánosságokból és nézzük meg a gyakorlatot. Vegyük kézbe a Szovjetunió 7 éves tervének téziseit. Még sehol a világon nem találkoztunk ilyen nagyarányú, szédületesen gyors iparfejlesztéssel, gépesítéssel, automatizálással. És mit eredményez ez? Talán az ember egyéniségének elszürkülését? Nem. Ellenkezőleg: az ember sokoldalú képességeinek teljes kibontakozását. És ez törvényszerű is, mert a szocializmusban a gépesítéssel, a termelékenység növekedésével együtt jár az életszínvonal emelkedése és a munkanap megrövidülése, a szabadidő növekedése. A Szovjetunió 7 éves terve nemcsak a nagyarányú gépesítést és az életszínvonal növekedését írja elő, hanem a munkanap 6—7 órás megrövidülését is. Tehát a szocialista gépesítés nemcsak azt eredményezi, hogy az ember megszabadul a nehéz testi munkától, hanem azt is, hogy egyre több ideje szabadul fel a közvetlen termelő munkából, és egyre több ideje marad az önművelődésre. A szabadidő és a biztos életfeltételek, a kultúra elsajátításának, a művészet művelésének alapja, most már nem egyesek kiváltsága, hanem minden dolgozónak megadott reális lehetőség. i valóság Ezzel a kulturált, sokoldalúan képzett, művelt emberek kiképzésének olyan biztos bázisa teremtődött, amilyen még soha nem volt a történelem során. Látjuk, mennyire irreális, alaptalan a népieseknek a szocialista gépi nagyipartól való idegenkedése. Azonban a népieseket nemcsak a nagyipartól való félelem tartja vissza a szocializmustól, hanem ennél lényegesebb és egyben a mozgalomra jellemzőbb ok is. Erről különösen Németh László és Szabó Dezső a mozgalom vezető ideológusai vallanak. »A szocializmus célja — ítja Németh László a Minőség forradalmában« — az, hogy a munkások kiirtsák és beolvasszák a polgárokat«. A szocializmustól való idegenkedésüknek itt nyilvánvaló a társadalmi oka. A kispolgár, aki nem tudja vállalni a kapitalizmust, mert nem bírja a versenyt, nem tud következetesen azonosulni a szocializmussal sem, mert attól lehetőségeit félti. Nehogy félreértés legyen, nem arról van szó, hogy Németh Lászlót, a kiváló írót és gondolkodót és a népieseket egyszerűen kispolgárrá degradáljuk, hanem arról, hogy Németh László a gondolkodó és a népiesek kés." '". "is jutnak túl azokon az osztálykereteken, amelyeken belül a kispolgárság mozog. Elméleti következtetéseikben azokon a határokon belül maradnak, amelyeket a kispolgárság a maga hétköznapi gyakorlatában sem lép át. Ez a fő oka annak, hogy a népiesek elfordulva a kapitalizmustól, bizalmatlanok a szocializmussal szemben és egy harmadik utat keresnek. Mi ez a harmadik út? A társadalom fejlődésének elképzelt misztikus, irreális útja, mely sem nem kapitalizmus sem nem szocializmus. A »lelkekben — írja Németh László a Minőség forradalmában — rég kialakult egy harmadik oldal, amely jobbra is, balra is egyforma undorral tekint és a kettőt együtt akarja elsöpörni«. De a társadalom nem úgy fejlődik, hogy az íróasztal mellett kigondolunk egy sémát és a valóság majd ehhez igazodik, hanem úgy, hogy a társadalmon belül objektív törvények vannak, amelyek tudatunktól függetlenül is léteznek és hatnak. Minden olyan eszme, amely nem ezeknek a törvényeknek a számbavételére épül, misztikus, irreális, csak üres papolás, amelyet a fejlődés objektív menete előbb vagy utóbb elsöpör. A marxizmus csodálatos életerejét, világot formáló szerepét, hatalmas realitását éppen az adja, hogy a társadalom objektív törvényszerűségekre épül, ezeket veszi számba és a cselekvés irányát, a jövő útját ezek hatásának megfelelően jelöli meg. Őrünk társadalmi valóságát a szocializmus és a kapitalizmus világméretű harca és a szocializmus erejének állandó növekedése, a kapitalizmus viszonylagos gyengülése határozza meg. A két főerő között nemcsak Magyarországon, de más országokban is szükségszerűen fellép egy harmadik oldal, amely valami »más« megoldást keres. De lehet-e valamilyen »más« megoldás? Eltéríthetjük-e a történelem objektív fejlődésének irányát? Nem. Az életben nincs reális harmadik út, ezért, ha valóban az emberiségnek akarunk segíteni, akkor a feladat nem az, hogy az embereket egy történelmileg járhatatlan, reálisan nem létező út felé ösztönözzük, hanem az, hogy a társadalom objektív fejlődésének megfelelően a szocializmus és a kapitalizmus harcára, a szocializmus megvalósítására mozgósítunk minden lehetséges erőt. A népiesek harmadik utas elképzelései, amelyet különösen Szabó Dezső és Németh László elméleti munkái fejeznek ki — nemcsak irodalmi vonatkozásúak, hanem kiterjednek az élet minden jelenségére. Ez természetes is, hiszen az élet több mint irodalom. Választ keresnek és sajátos módon választ is adnak a gazdasági élet különböző kérdéseire, meg vannak kül- és belpolitikai elképzeléseik, és irodalompolitikai programjuk. A népieseknél a harmadik utas elmélet az a kardinális nézőpont, amely meghatározza az egész világlátásukat és megszabja törekvéseiket, szemléletükben átfesti a múltat és a jelent egyaránt. Gyakran halljuk, hogy a népiesek ezekkel az eszmékkel a parasztságot képviselik. Az valóban igaz, hogy az elképzeléseik egyike, vagy másika rokonszenves lehet a parasztság módosabbjainak, de viszont a parasztság vagyonosabb rétege egyedül még nem jelenti az egész parasztságot és nem fejezheti ki az egész parasztság érdekeit. A harmadik utas koncepció egyáltalán nem jelenti a paraszti jövő útját. Miként nincs harmadik út a történelemben — nincs és nem is lehet valami külön paraszti út sem a szocializmus és a kapitalizmus között. A kapitalizmus viszonyai között a parasztság felbomlik és a parasztság többsége a nyomor útján egyre mélyebbre jut. Ilyen utat ajánl a parasztságnak a népiesek harmadik utas koncepciója? Erre legvilágosabban Németh László »sziget-Magyarország« élve válaszol. A »sziget-Magyarország« kialakításához nem kell megszüntetni a kapitalizmust, mert »Nem az a lényeg — írja Németh László a Minőség forradalmában —, hogy milyen gazdasági rendben élünk«. Már maga ez a gondolat, mely elhanyagolhatónak tartja a gazdasági rendet és ettől függetlenül vél cselekedni, utópista. De most tekintsünk el a terv alapvető irrealitásától, utópista jellegétől és nézzük meg milyen jövőt ígér a »sziget-Magyarország«. A »sziget- Magyarország« terve a kapitalista nagybirtok elítéléséből és a kisparaszti parcellák csődjének felismeréséből indulki. Segítségül az államot, (tőkés államot!) hívja és az állam, a katonaság segítségével mezőgazdasági telepeket »szigeteket« akar szervezni. A »szigetek« tulajdonképpen parasztbirtokosokból toborzott kollektív szövetkezeti gazdaságok lennének. Egy ilyen »sziget« belső életét írja le Németh László a Kapások c. írásában és ebből sejthetjük az egész »sziget-Magyarország« jövőjét. Milyen a rend, az élet a »szigeten«? »Befelé csupa önálló vállalkozás; a birtok kifelé egyetlen gazdasági test.« Tehát a »sziget« önálló vállalkozók csoportosulása — akik megtartva a magántulajdont és az egyéni vállalkozások lehetőségeit, csak kifelé mutatnak egységes gazdasági testet. De tőkés társadalomban lehetséges-e a magántulajdonnak ilyen kereteket, korlátokat szabni? Nem, mert a magántulajdonon alapuló társadalomnak megvannak a maga objektív törvényei és ezek feltétlenül érvényesülnek. A magántulajdon természete, belső dinamikája követeli a terjeszkedést, a terjeszkedés viszont elkerülhetetlenül a kapitalista versenyhez vezet. A verseny eredménye pedig törvényszerűen a tulajdonosok differenciálódása, tehát egyfelől növekszik a meggazdagodottak kezében a vagyon, másfelől egyre terebélyesedik az elszegényedettek száma. »Sziget-Magyarország« tehát, ha levetjük róla az utópista mázt és az élet realitásával szemléljük, megszebdítve, de mégis a kapitalizmus útját ajánlja a parasztságuk... ,de a parasztság éppen a kapitalizmustól akar megszabadulni. Ennek viszont csak egy reális útja van — amelyet már milliók és milliók járnak — a kapitalista anarchiát, termelési viszonyokat megszüntető szocialista termelőszövetkezeti mezőgazdaság. A népiesek harmadik utas kon Cervv:A;áE v'j’’Tn ilyen vonatkozásban is hasonlítjuk össze a valósággal, hír. ш, areális jellege azonnal szembetűnik. Az élet realitása s a történelem következetes logikája viszont nem tűr ellentmondást Тек intett nélkül az egyes gondolkodók hősies, szubjektíve becsületes szándékára, könyörtelenül érvényesíti a maga törvényszerűségeit és minden eszmét, gondolatot eltemet, amely nem a valóság realitásából született. ÜVEGHÁZI VIRAQOK aiERMANN ff.Vl Ara 2 Ft