Tolnai Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

2 NAPLÓ 1954 MÁJUS 1 PÁRT ÉS PÁRT ÉPÍT ÉS VASÁRNAPI JEGYZETEK Hogyan tudtam jó eredményt elérni a politikai iskola vezetésében „1953. SZEPTEMBERÉBEN a tamási járási párt­­bizottságtól azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy én fogom vezetni Regszemcsén a II. éves politikai iskolát. Azonnal érintkezésbe léptem a pártititkár elv­társsal és érdeklődtem, vajjon kik lesznek a hallga­tóim, hogy még most van idő, személyesen megláto­gathassam őket. A nagy öröm után e­gy kissé lehan­golódt­­am, amikor tudomásomra jutott, hogy az én politikai iskolám hallgatói jórészt szövetkezeti alkal­mazottak, akiknek egy része talán csak ezért jön el politikai iskolára, mert úgy gondolja, el kell jönnie Ez megnyilvánult az előbbi évben is, s ez a tapasz­talat most is fennáll. Elgondolkoztam, hogy én mint tanácstitkár vajjon hogyan tudnék eredményes mun­kát elérni, mint ahogy az elmúlt évben is elértem. Ahogy elgondolkoztam, rájöttem arra, hogy ne­kem a legszorosabb kapcsolatom a dolgozó parasztok­kal van, s így helyes lenne, ha én a dolgozó parasz­tok politikai iskoláját vezetném. Tudtam, ez nem lesz könnyű feladat. Bíztatott azonban az, hogy én is pa­rasztcsalád gyermeke vagyok, a dolgozó parasztok között nőttem fel, tehát­­ ismerem minden gondolatu­kat, s ők­ is együtt éreznek velem. A párttitkár elv­­társat megkértem, engedje meg, hogy én a dolgozó parasztok politikai iskoláját vezessem, mert úgy érzem, hogy közöttük, eredményes munkát tudok végezni. A pár­titkár elvtárs megértett engem, s kérésemnek ele­get tett. HATÁRTALAN ÖRÖMMEL és lendülettel én a­zonnal hozzáfogtam az élenjáró dolgozó parasztok politikai iskolára való beszervezéséhez. Személyenként felkerestem a dolgozó parasztokat lakásukon­, s ezen­kívül mindenféle apró problémájukban is segítségükre voltam. Ezt a módszert napról napra fokoztam." Ahol láttam, hogy egy­­ kicsit nehezebben megy, oda több­ször elmentem. Ennek következtében kapcsolatom a dolg­ozó parasztokkal egyre erősödött, annyira meg­szeretitek, hogy­ mint egy nélkülö­zhetetlen segítőtársat éreztek bennem. Ekkor kezdtem őket a politikai iskolába is lassan­­ bevezetni. Először egy kicsit húzódtak tőle és nem tudták elgondolni, hogy vájjon mi is lehet ótt, mit is lehet ott tanulni. Én azonban csak tovább bátorítot­tam őket, s így a politikai iskolámban 12 dolgozó parasztot szerveztem be, akik még a mai napig is az iregszemcsei I. éves politikai iskola szorgalmas hall­gatói. Érdeklődéssel figyelik, és hozzászólásaikkal gaz­dagítják a politikai iskola menetét.. Az előadásokat nagy figyelemmel dolgozom ki, egy-egy részletet külön is felolvasok belőle nekik, melyet utána megvitatunk, külön-külön, ki hogyan látja. Én minden egyes hall­gató véleményét feljegyzem és utána értékelem a hozzászólásokat, külön-külön elmondom, kinek a véle­ményével értek egyet, ki mondta helyesen, s j­i nem értette meg jól az anyagot. Vég­ül összefoglalom, amelyben részletesen, helyi konkrétumokkal alá­támasztva világítom meg a kérdést. EZ A MÓDSZER ÍGY NAGYON JÓL BEVÁLT, mert mindenkit szinte ösztönöz a hozzászólásra, s el­mondhatom, hogy hozzá is szólnak, így tisztázatlan kér­dés nem marad. Hogyan tudtam én ezt elérni? És hogyan tudnák a többi propagandisták is ugyanez.­.. elérni, hogy a politikai iskolákban ne legye­n lemor­zsolódás. Ennek egy igen egyszerű és igen könnyű magyarázata van, az a propagandista, aki a politikai iskolát vezeti, először is saját magát vizsgálja meg és saját maga munkaterületén építse­ k­i a legszorosabb tömegkapcsolatot. Végezzen olyan munkást a maga területén, hogy a dolgozók ezen keresztül megsze­ressék és mint egy segítő társat érezzenek benne. Ennak érdekében kapcsolódjon be a dolgozóik min­dennapi problémájának elintézésébe is. Természetesen ugyanígy kell foglalkoznia a politikai iskola hallga­tóinak is. Állandó szoros kapcsolatot kell velük fenn­tartani és egy percre sem szabad elszakadni tőlük. Az a propagandista, élet elszakad a hallgatóktól, ki van téve annak, hogy a hallgatók elvesztik érdeklődésüket a vezető iránt. Az eredmény természetesen az, hogy a hallgatók egyre inkább­­ elmaradoznak, nem, jelennek meg az oktatások. Ha valamelyik h­allgató hiányzik a politikai iskoláról, a vezető másnap keresse fel és be­szélgessen vele arról, hogy mi okozta elmaradását. Arra nagyon kell vigyáznia, hogy különösen a dolgozó parasztokkal szemben elsősorban meggyőző, népnevelő, felvilágosító munkával kell megértetnünk a tanulás fontosságát. TEHÁT MINDEZEKEN MÚLIK AZ, hogy a pro­pagandista a politikai iskolavezetés terén eredményes munkát tudjon végezni. Itt megjegyezni kívánom azt is, hogy az a propagandista, aki a hallgatóit magukra hagyja, nem törődik velük, hallgatóitól elszakad, s úgy veszi az oktatást, hogy „ha a mindeniit, már megint kedd van", az eredményt elérni nem is tud. Aki nyűgnek veszi a politikai iskola­vezetést, az elő­adásokra nem készül fel, hanem azt tartja, hogy majd „hasból" mondok nekik valamit, az a propagandista csak kárt tesz. Szondi Sándor, I. éves politikai iskola vezető Iregszemcse". Boldogság Valaki panaszkodott, családi baj­okról beszélt — úgy éreztem, min­den ok nélkül — azt mondta, sokszor legjobban csak sírni szeretne. Mária felemelte fejét s így válaszolt: — Én m­ár évek óta nem sírtam. Hangjában csodálkozás volt, mintha maga sem értené, * egy pilla­natra lehunyta szemét s emlékezett. — Nem, — ismételte —, igazán nem emlékszem, mikor sírtam utoljára. — Hangja nyílt volt és őszinte, mint az olyan nőké, akiknek nincs titkuk. Mindnyájan elhallgattunk s megilletődve figyeltük Máriát, akinek életét többé-kevésbbé, mindnyá­jan ismertük. Tudtuk, milyen sötét és vigasztalan gyerekkora volt, s egyszer arról is beszélt, hogy hónapokon át ő hordta a családnak az ebédet a népkonyháról. Hat, vagy nyolc éves lehetett, s amikor vitte a komisz levest, biztosan sírt, s könnyei belehullottak a csempe­fazékba. S akkor is sírt, amikor egy szívroh­am elvitte az apját, a filléres óra­bér hajszájában. „Rossz volt a szíve" — mondta a hatóságilag kirendelt orvos, de Mária a könnyein át is látta, hogy nem az apa szíve volt rossz, hanem valami más. A férje szervezett munkás volt s a háború alatt büntetőszázadba osztották, s Mária akkor is sírt, amikor férjét elvitte a vonat S azt hiszem, akkor szökött könny utolj­ára a szemébe, mikor az első sza­bad május reggelén meglátta a házak ormán lengő zászlókat, melyeket hittel és reménységgel lengetett a friss szél Valami új kezdődött az életében, amit akkor, majdnem tíz évvel ezelőtt inkább csak érzékszervei fogtak fel, mint az értelme. Persze most is vannak gondjai. Új függöny kellene a lakásba, s perzsaszőnyeget szeretne venni, hisz 400 forintért már lehet venni. A férje eladta motorkerékpárját s cnssz újat vesz, ehhez is pénz kell. De új kosztüm is kell, mert a régit nem szereti már, s a télikabátját is ki akarja cserélni, szebbre, elegánsabb­ra. Mária csupa terv és csupa gond, talán éppen ezért, csupa vidám­ság is. Mégegyszer végigfut rajtunk tekintete, s így mondja: — Milyen furcsa. Eddig nem is gondoltam erre. Igazán nem emlék­szem rá, mikor sírtam utoljára. Titokban előveszem jegyzetkönyvemet s felírom: Mária évek óta nem sírt. Kár lenne ezt elfelejteni. APOR SÁNDOR. A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat hatalmas feladatok elé állítja dolgozó népünket és egész népgazdaságunkat. A határozatiban foglalt célkitűzések elérését csak a népgazdaság összes erőforrásainak maximális mozgósítása és az egész dolgozó nép­­ szorgalmas munkája biztosíthatja. Mezőgazdasági termelésünk nagy­arányú fellendülését, csak a fejlő­dést akadályozó nehézségek leküz­dése árán érhetjük el. Ilyen aka­­dá­ yt jelent mezőgazdasági terme­lésünk fejlesztése előtt az, hogy­­ a felszabaduláskor elmaradt, kiuzso­­rázott és súlyos háborús károkat szenvedett mezőgazdaságot örököl­tünk. Nehézséget jelent mezőgazda­ságunk fejlesztése számára mező­gazdaságunk meglévő szerkezete is, hiszen az egyéni parasztgazdasá­gokban, bár bőven vannak még ki­használatlan lehetőségek, de távolb­ól sincs annyi, mint szocialista nagy­üzemeinkben. Ezeket a nehézsége­ket, a fejlődésnek ezeket az „objek­tív akadályait" figyelembe kell ven­nünk. Helytelen és káros azonban csak ezeket látni. A nehézségeknek, az objektív körülményeknek nem kis részük van mezőgazdaságunk mai elmaradottságában, de az el­maradás mégsem írható kizárólag ezek rovására. Ha kiküszöböljük a gazdaságpolitikánkban elkövetett hi­bákat, és megvalósítjuk erőforrá­saink helyes felhasználását, úgy meg tudjuk valósítani a kisparaszti gazdaságok és a mezőgazdaság új, szocialista formáinak egyidejű fej­lesztését, és minden átkos kapita­lista­ „örökség" ellenére, mezőgazda­ságunk jelenlegi szerkezete mellett is sikerrel tudjuk­­ végrehajtani a mezőgazdaság fellendítésének nagy­szabású programmját. A határozat megvalósítását min­denekelőtt az teszi lehetővé, hogy biztos tudományos alapokon nyug­szik. A határozat tudományos megala­pozottsága abban áll, hogy támasz­kodik a szocializmus alaptörvé­nyeire és a népgazdaság tervszerű arányos fejlődése törvényére. Ennek alapján írja elő a mezőgazdasági termelés elmaradásának felszámolá­sát, valamint — a mezőgazdaság helyes belső arányainak kialakítása érdekében — a kenyérgabonaterme­­lés fokozását, a növénytermelés és az állattenyésztés közötti arányta­lanság megszüntetését, a takarmány­­termelés fejlesztését, valamint a szőlő- és gyümölcstermelés szorgal­mazását. A határozat minden főbb intézkedése mezőgazdaságunk mai helyzetének mélyreható elemzésén, a haladó agrártudomány eredmé­nyeinek és a Szovjetunió felbecsül­hetetlen értékű tapasztalatainak al­kotó módon történő felhasználásán alapul. A mezőgazdaság fejlesztéséről szó­ló határozat megvalósítása, elsősor­ban a kis- és középparaszti gazda­ságokon, mindenekelőtt a közép­­paraszti gazdaságokon múlik. Hege­dűs elvtárs beszámolójában meg­állapította: „A mezőgazdasági ter­melés elmaradottságának egyik, leg­főbb oka, hogy a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésére irányuló po­litikában, különösen a középparaszt­­ké­rdésben, hibákat követtünk el. Elhanyagoltuk az egyénileg gazdál­kodó dolgozó parasztok támogatá­sát." A határozat megvalósítása szempontjából döntő fontosságú és nélkülözhetetlen a kis- és közép­­paraszti gazdaságok termelésének fejlesztése. A földreform és a dol­gozó parasztságnak nyújtott nagy­arányú állami támogatás eredmé­nyeképpen hazánkban a közép­paraszt vált a mezőgazdaság köz­ponti tényezőjévé és lényegében ma is az. Ezért jelenlegi viszonyaink között, amikor szántóterületünk több , mint 60 százaléka egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok kezén van, semmiképpen sem mondhatunk le az egyéni gazdaságok fejleszté­séről. Lenin a szocializmus építésének idején, az ,,új gazdasági politikai viszonyai között, nemcsak lehetsé­gesnek, hanem szükségesnek is te­kintette az egyéni kis- és közép­paraszti gazdaságok termelésének növekedését. „Az állam — mon­dotta Lenin — pontosan megszabott adót fog kivetni a parasztra, de ennek fejében megköveteli, hogy az adó megfizetése után bővítse gazda­ságát abban a tudatban, hogy sem­mi egyebet el nem vesznek tőle, s hogy a gazdaság fejlesztésére meg­marad­ az egész feleslege.“ Lenin ezzel arra utal, hogy a szocialista építés idején sajátos módon vető­dik fel a kisparaszti gazdaságok­­ fejlesztésének, bővített újratermelé­sének kérdése. A kapitalista viszo­nyok között a kisparaszti gazdasá­gok általában véve, az­ esetek döntő többségében nem képesek bővített újratermelésre, sőt még egyszerű újratermelésre sem. Ez jut kifeje­zésre a kis- és középparasztság nagy tömegeinek feltartóztathatatlan tönk­remenetelében, elpusztulásában. Az Egyesült Államokban például 1935- től 1950-ig 1,4 millió farmer, az összes farmerek 21 százaléka ment tönkre. Magyarországon az 1920 és 1930 közötti tíz évben évente 25.000 ember vándorolt el a mezőgazdaság­ból, aminek oka általában a föld elvesztése, az elviselhetetlen nyo­mor volt­­ A kapitalista rendszerben a kis- és középparaszti gazdaságok­nak csupán elenyésző kisebbsége tudja a bővített újratermelést rend­szeresen megvalósítani, de ezzel gazdasága egyúttal tőkés gazdaság­gá válik. A kapitalizmus viszonyai között ugyanis a kisparaszti gazda­ság bővített újratermelésének szinte egyetlen forrása a kizsákmányolás, idegen munkaerő alkalmazása és munkanélküli jövedelemszerzés (spe­kuláció, uzsora) formájában. A szocialista építés idején, ami­kor a munkásosztályé az államhata­lom, amikor a nagyipar és a keres­kedelem köztulajdonban van, amikor a tőkés elemek kizsákmányolását korlátozzák, új módon kerül napi­rendre a­ kisparaszti gazdaságok bő­vülésének­­ kérdése. Különösen idő­szerű ez a kérdés hazánkban a szo­cialista építés új szakaszában. Lehet­ségessé vált (és a mezőgazdaság fej­lesztéséről szóló határozat is ebből indul ki), hogy a népi demokratikus viszonyok között a kis- és közép­­paraszti gazdaságok tömegesen va­lósítanak meg bővített újraterme­lést, mégpedig nagyrészt, nem kapi­talista úton. Ma sincs teljesen el­zárva hazánkban annak a lehető­sége, hogy egyes kisparaszti gazda­ságok bérmunka­ alkalmazásával és munkanélküli jövedelem szerzése út­ján, vagyis tőkés úton fejlődjenek. A kisparaszti gazdaságok tőkés fej­lődésére azonban­ jelenleg csak vi­szonylag szűk keretek között van lehetőség. Rendkívül korlátozott a bérmunkások alkalmazásának lehe­tősége, hiszen az egykori agrár­­proletárok és törpebirtokosok túl­nyomó része ma középparasztként a saját földjén, vagy termelőszövet­kezetekben, a gépállomásokon, ál­lami gazdaságokban és az iparban dolgozik. Az állam egyre növekvő szabályozó szerepe a szabadpiacon mindinkább háttérbe szorítja a spe­kulációs lehetőségeket. A tőkés fel­halmozás forrásai nem apadtak ugyan ki teljesen, de ezek már nem döntő jelentőségűek. Semmiképpen sem volna tehát helyes lemondani a kis- és k­özépparaszti gazdaságok fejlesztéséről, egyes kis- és közép­­paraszti gazdaságok kapitalista irány­ba való fejlődésének és a tőkés elemek felélénkülő tevékenységének kétségtelenül reális, de ugyanakkor erősen korlátozott veszélye miatt. Az egyéni gazdaságok számára a termelés fokozásának útján ma ál­talában sokkal inkább hozzáférhe­tők és sokkal nagyobb lehetőséget nyújtanak a szocialista iparral kö­tött termelési szerződések, az állam által rendelkezésre­­ bocsátott gépi munka, mint a meggazdagodás ka­pitalista eszközei. Az­ egyéni­­ gazda ma elsősorban azzal tudja­­ termelé­sét fokozni, hogy gondosabb talaj­művelést, jobb minőségű vetőmagot, korszerű termelési eljárásokat­­ al­kalmaz, követi a neki javasolt szak­tanácsokat. A kis -és középparaszt­­ság zöme jelenleg tehát nem idegen munkaerő kizsákmányolásával, nem munka nélkül, hanem ellenkezőleg, elsősorban gondosabb és szakkép­zettebb munkával, a szocialista ipar által nyújtott eszközök és az agrár­­tudomány segítségének kihasználásá­val tudja fejleszteni gazdaságát és így valósítja meg a bővített újra­termelést. Különösen nagy szerepe van a kisparaszti termelés fejlesztésében a népi demokratikus államnak, amely a kapitalista, földesúri állammal el­lentétben, nem réme, nem ádáz el­lensége, hanem áldozatkész támo­gatója a dolgozó parasztságnak. A népi d­emokrat­i­kus állam birtoká­ban levő eszközök és a parasztság­nak nyújtott segítség jelenti annak a döntő biztosítását, hogy a kis­paraszti gazdaságok bővített újra­termelése ne kapitalista úton ha­ladjon, hanem ellenkezőleg, egyre közelebb vigyen a közös szocialista,­ nagyüzemi gazdálkodáshoz. A kisparaszti gazdaságok fejleszté­sének, bővített újratermelésének korlátokat szab a kisüzemi terme­lés módja. A kisparaszti termelés fejlesztésének lehetőségei még haté­kony állami támogatás mellett is korlátozottak, n­em haladhatják meg a kisüzemi termelés által megszabott viszonylag szűk kereteket. Ezzel szemben a szocialista nagyüzemek nemcsak a nagyüzemi termelésnek már a kapitalizmusban is meg­mutatkozó fölényével rendelkeznek, hanem ezen túl a szocialista jellegű termelés minden fölényével is (a termelők­ közvetlen érdekeltsége, tervszerű termelés, állami segítség, a termelőerők nagyobb fejlettsége és összpontosulása, stb.). Ezért a ter­melőszövetkezetekben — és az ál­lami gazdaságokban is — sokkal tágabbak­ a lehetőségek a termelés nagyobb arányú fellendítésére, a bővített újratermelés összehasonlít­hatatlanul gyorsabb ütemű és na­gyobb méretű megvalósítására, mint bármely középparaszti gazdaságban. Ez a biztosítéka annak, hogy a kás­ás középparasztok, bár a bővített újratermelés révén javíthatják anyagi helyzetüket, előb­b-utóbb el­ismerik a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényét és szövetkezeti útra térnek. Mindezek világosan mutatják, hogy jártunk útmutatá­sának megfelelően a szocialista épí­tés új szakaszán a kisparaszti gaz­daságok fejlesztése­ szükséges, lehet­séges és elméletileg megalapozott . A mezőgazdasági termelés fellen­dítésében komoly felelősség hárul a mezőgazdaság szocialista szektorára. Mezőgazdaságunk fejlesztésének egyik legfontosabb feltétele a mező­­gazdaság szocialista szektorának megszilárdítása,­ további erősítése. A szántóterületünk mintegy 2­0 száza­lékán gazdálkodó termelőszövetke­zetek gazdasági szervezeti, politikai megszilárdulása egyik döntő ténye­­­­zője népünk biztosított ellátásának, egész mezőgazdasági kultúránk emel­kedésének. A termelőszövetkezeti termelés gyors és gyökeres fellendí­tését jelentősen megkönnyíti, hogy a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztése helyett a meglévő ter­melőszövetkezetek megszilárdítására helyezzük a legnagyobb súlyt. A mezőgazdasági termelés termelő­szövetkezeti, tehát szocialista formá­ját, szocialista tartalommal igyek­szünk megtölteni, hogy­­ a termelő­­szövetkezetek kézzelfoghatóan beiga­zolhassák a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényét, előnyös vol­tát. A termelőszövetkezetek és az egyéni gazdák termelésének foko­zásában kiemelkedő szerep vár a mezőgazdaság állami szektorára. A gépállomások gépi munkával, az ál­lami gazdaságok minőségi vető­mag, fajállatok szolgáltatásával já­rulnak hozzá a termelőszövetkezetek és az egyéni parasztgazdaságok fej­lesztéséhez. Fekete Ferenc A kis- és középparaszti gazdaságok bővített újratermeléséről

Next