Tolnai Napló, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-01 / 77. szám
Forró üdvözlet az imperialista országok és gyarmatok békéért, szabadságért és függetlenségért küzdő népeinek ! KÜLFÖLDI HÍREK BERLIN Mint az AFP hírügynökség közli, a nyugati megszálló hatalmak továbbra is nagy földparcellákat koboznak el a nyugatnémet lakosságtól katonai repülőterek, lőterek, kaszárnyák hadianyagraktárak céljaira. A Szabad Demokrata Párt sajtószolgálatának adatai szerint a megszálló hatóságok Rajna-Pfalzban több mint harmincnégyezer hektárnyi területet sajátítottak ki. A nyugati megszálló hatalmak háborús előkészületeinek fokozása elégedetlenséget és tiltakozást kelt a nyugatnémet közvélemény körében. A Szabad Demokrata Párt sajtószolgálata érintve a Rajna-Pfalzban épülő hadianyagraktárak kérdését, megjegyzi, hogy „a Szövetségi Köztársaságnak ezen a legnyugatabbra eső területén a lakosság úgy érzi magát, mintha puskaporos hordón ülne." BECS Az újfasiszta „Ingigetileinsöi Szövetsége’1 közölte, hogy a felsőausztriai tartománygyűlési választások alkalmából Blücher bonni akancellár s Dschler bonni miniszter (mindketten a Szabad Demokrata Párt tagjai) felszólal majd a szövetség felsőausztriai választási gyűlésein. Nyugatnémet miniszterek felsőausztriai gyűlseken mondandó beszédért csak kihívásnak lehet tekinteni, mert ők éppen annak a pártnak az érdekében emelnek szót, amelynek kifejezett programja Ausztria és Németország határának „láthatatlanná tétele.” NEWYORK A Biztonsági Tanács folytatja annak a panasznak megvitatását, amelyet Egyiptom emelt Izrael ellen, mert izraeli fegyveres erők február 28-án Gáza térségében megtámadtak egyiptomi csapatokat. Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok a szóbanforgó kérdéssel kapcsolatban két határozati javaslatot terjesztett a Biztonsági Tanács elé. Az egyik indítványozza, hogy ítéljék el Izraelt a támadás miatt és ajánlják neki, hogy kellő intézkedéseket tegyen hasonló incidensek megismétlődése ellen. A határozati javaslat ezt a támadást úgy tünteti fel, mint az Izrael és Egyiptom közötti fegyverszüneti egyezménynek és a Biztonsági Tanács több határozatának megsértését. A másik határozati javaslat általános kérdésre, nevezetesen az Egyiptom és Izrael közötti demarkációs vonal térségében kialakult helyzetre vonatkozik. Felszólítja a két ország kormányát, működjék együtt az ENSZ Palesztinai megfigyelő bizottságával a biztonság fennitartására irányuló intézkedések hozatalában. A Biztonsági Tanács egyöntetűen elfogadta a három ország által beterjesztett első határozati javaslatot. Ezután úgy döntöttek, hogy a Biztonsági Tanács következő ülésén folytatják a második határozati javaslat megvitatását. NEWYORK Az amerikai sajtó jelentése szerint a napokban a Washington állambeli Spokane városban befejeződött a bányászok és kohászok szakszervezetének 50. kongresszusa. Kettőszázötven küldött képviselte a szakszervezet több mint százezer tagját. Az amerikai munkásmozgal omiban ezt a szakszervezetet a legharcosabbak egyikének tartják. Tevékeny részt vesz az amerikai munkásosztály politikai harcában, erőteljesen védelmezi a munkások érdekeit. Ezért hatósági üldözés az osztály része. A kongresszus a politikai jogokért való harci mozgósítás jegyében folyt le. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége K. 3VI. Szokolovot, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő állami építésügyi bizottság elnökét felmentette a tisztsége alól. Az elnökség a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő állami építésügyi bizottság elnökévé V. A. Kucserenkot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét nevezte ki. DZSAKARTA Március 29-én Dzsakartában ünnepélyes keretek között átnyújtották a nemzetközi Sztálin-békedíjat Prijono irofesszornak, a Dzsakarta, állami egyetem irodalmi kara dékánjának, az ismert indonéz békeharcosnak. Nyikoláj Tyifronov, a nemzetközi Sztálini békedíjfizottság elnökének a kitüntetés átnyújts? a alkalmából mondott beszédére Prijono professzor beszédben válaszolt. Az ünnepségen jelen volt D. Sz. Zsukov, a Szovjetunió, Huan Cen, a Kínai Népköztársaság dzsakartai nagykövete és más országok diplomáciai képviselői. LONDON Az ENSZ leszerelési albizottsága március 30-án J. A. Maliknak, a Szovjetunió képviselője helyettesének, a Szovjetunió angliai nagykövetének elnökletével rendes ülést tartott. A következő ülést március S1re tűzték ki. BEJRUT Haled Azem szíriai külügyminiszter, a parlament külügyi bizottságának március 29-i ülésén beszámolóit tartott a szíriai kormány külpolitikájáról. Haled Azem a többi között foglalkozott a szíriai-török ■ kapcsolatokkal. A beszámoló megvitatása után egyöntetű határozatot hoztak, amely kimondja: „Valamennyi politikai párt és szervezet — tekintet nélkül irányzatára — szolidaritást vállal a kormánnyal abban, hogy az ország egységes álláspontra helyezkedjék a jelenleg Szíriára gyakorolt külföldi nyomással és minden olyan külföldi beavatkozással szemben, amely Szíria szuverenitásának korlátozásához és szabad nemzeti politikájának akadályoztatásához vezet. A politikai pártok és szervezetek határozottan kijelentik hogy semmiféle külföldi nyomás nem befolyásolhatja Szíriát.“ Március 29-én a szíriai parlament egyöntetűen jóváhagyta ezt a határozatot. Eisenhower sajtóértekezlete Washington (TASZSZ): A United Press hírügynökség jelentése szerint Eisenhower elnök március 30-i sajtóértekezletén újságírók kérdésére válaszolva ismét rámutatott, hogy hajlandó részt venni négyhatalmi értekezleten Az elnök azonban hozzáfűzte, hogy sok veszély rejlit Churchill miniszterelnöknek abban a javaslatában, amely indítványozza napirend nélküli találkozó összehívását. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok hajlandó bármilyen alapon találkozni a Szovjetunióval és más hatalmakkal, ha ez a találkozó nem folyik le olyan körülmények között, amelyek azt a benyomást keltenék, hogy az amerikaiak feladják elveiket. Az elnök megelégedését fejezte ki a párizsi egyezmények olasz és francia parlamenti ratifikálása fölött. Rendelet a magánerőből történő lakóházépítésről A város- és községgazdálkodási miniszter és a pénzügyminiszter rendeletben szabályozta a magánerőből történő lakásépítést, annak érdekében, hogy íokosítottabban kielégítsék a dolgozók megnövekedett saját házépítési igényét — szervezettebbé tegyék az építkezéseket és megszüntessék az 1954-ben megindult nagyarányú építkezések során fölmerült nehézségeket. Házhelyek kialakítása A rendelet kimondja, hogy a házhely-juttatás céljára alkalmas ingatlanokat általában a város (község) belterületén kell kijelölni, külterületen csak azokon a településeken lehet házhelyeket kijelölni, amelyek területén az építést külön hatósági intézkedéssel engedélyezik. Lakóházépítésre általában száz-négyszáz négyzetöl nagyságú házhelyet lehet juttatni az állami tulajdonban lévő — lehetőleg a város, vagy község közművekkel ellátott belterületén fekvő — be nem épített ingatlanokból. Személyi tulajdonban lévő házhelyeket, vagy házhelyek kialakítására alkalmas ingatlanokat lakóházépítés céljából az építkezők az ingatlan-tulajdonossal kötött magánmegállapodás útján szerezhetnek meg. A házhelyek kialakítása során arra kell törekedni, hogy a kialakított házhelyek összefüggő területegységet képezzenek. Házhely-juttatás Lakóházépítés céljára házhely-juttatásban azok részesülhetnek, akik családi vagy társas lakóházat kívánnak építeni és arra kötelezik magukat, hogy a lakóház építését a juttatástól számított hat hónapon belül megkezdik és két éven belül befejezik. Nem lehet házhelyet juttatni: a) akinek (házastársának) tulajdonában, tartós használatban (örökhasználatban) a tervbe vett építkezés helye szerint, város vagy község belterületén családi ház építésére alkalmas házhelye van, h) tsdh-ek (házastársinak) tulajdonában és saját használatában jogos lakásigényét kielégítő lakóház .—: öröklakás, önálló lakás céljára alkalmas házrésze van, c) nem állandó lakás-üdülő hétvégi pihenő célját szolgáló ház építésére. A házhely juttatását az il' Li ékes községi tanács végrehajtó bizottságánál, Budapesten 'ég' a városokban a városi (városi kerületi) tanács végrehajó bizottságának városgazdálkodási osztályánál igénylőlaponkell kérni. A tanácsi szervek a kérelem beérkezésétől, számított harminc napon belül kötelesek az ügyben dönteni. Az állami tulajdonban lévő házhelyek juttatási ára négyzetölenként községben 4—>, városokban 6—10, Budapesten 10—12 forint, attól függően,, hogy a házhelyen vannak-e közművek, illetve, hogy a település központjához közelebb vagy távolabb fekszik. Ha a telek körülményei azt indokolják, kivételes esetben magasabb összegű vételárat is megállapíthat a város (községi-gazdálkodási szerv'. A házhelyet a juttatott telekkönyvi tulajdonába kell adni. Ha az építkező az építést a juttatástól számított hat hónap alatt nem kezdi meg, a juttatást hatályon kívül helyezik és a tulajdonjogot törlik. Ha azonban igazolja, hogy a tppinkáteat , önhibáján kívül nem tudta megkezdeni, a város-(község)-gazdálkodási szerv a juttatás törlését legfeljebb hat hónap tartamára egy ízben függőben tarthatja. Építés engedélyezése és kivitelezése Az építkező köteles az illetékes , járási (városi, fővárosi, kerületi) tanács végrehajtó bizottságának város községigazdálkodási szervétől építési engedélyt kérni. A kérelemhez csatolni kell a házhely telekkönyvi kivonatát, helyszínrajzát, a szükséges műszaki rajzaikat. Ha az építkezés típusterv alapján történik, akkor csak a típusterv számát kell megjelölni. A város- (község)-gazdálkodási szerv az építési engedélyről a kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül köteles határozni. Az engedélyt és az annfck megszerzéséhez szükséges okiratokat illetékmentesen kell az építkezőknek kiállítani. Az építkezés kivitelezéséről magának az építkezőnek kell gondoskodnia. Családi házak építésében — a szakszerűség biztosítása mellett — az építkező rokonai, ismerősei iparjogosítvány nélkül is részt vehetnek. A tanácsok 20 forint térítési díj ellenében az építkezők rendelkezésére bocsátják a típusterveket, díjtalanul felvilágosítást és műszaki segítséget adnak a helyi építési anyagok felhasználásával, az előregyártott elemek alkalmazásával kapcsolatban. Az építkezéshez szükségesanyagokat, előregyártott szerkezeti elemeket a TÜZÉR , vállalatok és a földműves szövetkezetek telepein hozzák forgalomba. Az anyagellátás megjavítása érdekében az építkezők anyagszükségletüket — a felhasználás előrelátható időpontjának közlésével jelentsék be az építőanyag elárusító telepnél. A bejelentés megtörténtét, valamint az építőanyagok kiszolgáltatását • a telep rávezeti az építési engedélyre. A rendelet felhívja az állami szerveket és vállalatokat, hogy segítsék elő dolgozók, családi lakóház építését. — Nyújtsanak támogatást sajátház-építő közösségek szervezéséhez, biztosítsák műszaki szakembereik közreműködését, a műszaki tervek, költségvetések elkészítésénél, a kivitelezés műszaki ellenőrzésénél és irányításánál. A műszaki dolgozók e segítséget — esetleges készkiadásaik megtérítése mellett — első soron társadalmi munkáiként végzik. Az általuk végzett munkákkal kapcsolatban azonban ilyen esetekben is egyénileg felelősiek a hatóságoknak ,és az építkezőknek. A munkáltatók dolgozóik lakóházépítkezéséhez — az építkező anyagi felelőssége és kártérítési kötelezettsége mellett — kölcsöniképpen rendelkezésre bocsáthatnak nélkülözhető építőipari szerszámokat, munkaeszközöket, valamint felszereléseket. Az építőanyagok, szerszámok szállításáral anyag- és munkaibértérítés ellenében fogatos járművek, tehergépkocsik használatát is engedélyezhetik. Izázadómentesség A felépített lakóházak 15 évig teljesen házadómentesek, azokat semmiféle címen igénybe venni nem lehet és a tulajdonos szabadon bérbeadhatja. Építési kölcsönök Indokolt esetben a lakóházépítkezésre építési kölcsönt is lehet engedélyezni. A kölcsön azonban csak a rendelkezésre álló anyagi eszközök kiegészítésére, a lakóház felépítésének biztosítására szolgálhat. A kölcsönkérelmek elbírálásánál — azonos jogosultság esetén — elsősorban azok részére kell kölcsönt engedélyezni, akik az elfogadott költségvetés nagyobb részét saját erőből fedezik. Előnyös elbírálást kell biztosítani azoknak, akik a felépítendő lakóháznál újszerű, előregyártott elemeket, szerkezeteket alkalmaznak. Kölcsönt, lehet engedélyezni a bérből és fizetésből élő dolgozók, a szellemi szabadfoglalkozásúak (tudősek, művészek, írók, stb.) a nyugdíjasok, valamint indokolt esetben a lakosság egyéb rétege számára. A rendelet részletesen szabályozza, hogy milyen célórcra lehet építési kölcsönt engedélyezni. A kölcsön engedélyezésére csak akkor kerülhet sor, ha az építkező 'már megkapta az építési engedélyt, továbbá. ha a" kölcsön engedélyezését a tanács végrehajtóbizottsága, illetőleg munkavállaló esetén — a szakszervezeti bizottság meghallgatásával — a vállalat! (hivatal) •a’vezetője javasolja és az építkező az építési költségek általa fedezendő részével remdélkezik. mióta az északatlanti ta*nács elmúlt évi decemberi ülésszakán áldását adta az atomfegyverkezésre, az európai agresszív tömbök szervezői nagy erővel dolgoznak hadseregeik felszerelésének megújításán . Ismeretes például, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői január végén Párizsban értekezletet tartottak, s megtárgyalták „az atomtechnikai vívmányok fegyverkezési felhasználhatóságát”. Egyszóval az imperializmus hallatlanul nagy halálos üzletéről van szó. A következő kis példa szemléltetően mutatja, milyen hatalmas üzlet ez és milyen kapcsolatban vannak az üzlettársak. Az egyik amerikai szakértő bizottság az elmúlt évben nagy megelégedésel állapította meg, hogy a nyugatnémet tervezők új, könnyű gépkocsi és könnyű fegyver típusokat dolgoztak ki. Ezután ez év januárjában Bonn közelében kiállítást rendeztek az új gépkocsimodellekből. A NATO vezérkarának képviselői, miután megnézték a kiállítást, úgy döntöttek, hogy a nyugatnémet iparnak ilyen gépkocsikkal kell ellátnia az északatlanti tömbben résztvevő összes országokat. Ez ellen azonban hevesen tiltakoztak a francia gyárosok. És itt van a kutya elásva: a nyugatnémet hadosztályok felfegyverzését és az északatlanti tömbben résztvevő országok hadseregeinek új technikával való ellátásának rendkívül jövedelmező terveit lényegében az amerikai és a nyugatnémet monopóliumok valósítják meg. Ebben egyeztek meg 1954. végén New Yorkban és Washingtonban a bonni gyárosok szövetségének vezetői Dulessel, Wilson hadügyminiszterrel, I Temminggel, a védelmi és mozgósítási hivatal vezetőjével s a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési bank igazgatóságával (amely különösen szoros kapcsolatban áll a rockefelleri „pénzbirodalommal”.) Nyugat-Németországban, mely az agresszív európai tömbök „ipari központja” kell hogy legyen, a fő súlyt a Pentagon stratégiájának megfelelően az olyan hadiiparágakra fektetik, mint a repülőgépgyártás és az atomipar. Ennek az „ipari központnak” a felélénkítésében különösen az amerikai monopóliumok érdekeltek. Érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt év nyarán az Egyesült Államokban életbe léptetett atomenergia törvény jelentékeny mértékben kiszélesítette a nagy monopóliumok lehetőségeit az atomberendezések építése és használata terén. Rockefeiler, Mellon, Dupont és Kirestone már egy különleges csoportot hozott létre, amely írta: M. Gusz az Egyesült Államokban és a külföldön lévő atomvállalatokat fogja pénzelni. Hozzá kell tenni, hogy Nyugat-Németországban a szerény ,.Fizikai Kutató Társaság’.’ név alatt létrehozták az atomipar vezető központját. A társaságot dr. Bötzkes, a düsseldorfi „Ipari Hitelbank” igazgatója vezeti. Ez a bank pedig, amely a nehézipar pénzelésével foglalkozik, a pénzügyi eszközök nagy részét az úgynevezett „amerikai segélyből” kapja. Innen vezetnek a szálak a már előbb említett Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz. Az „ipari Hitelbank” megfigyelő bizottságába tartozik Hermann Reusch, a Gutehoffnungshütte acélkonszernnek, a Fizikai Kutató Társaság egyik alapítójának vezetője. A megfigyelő bizottságban Reusen mellett elnököl a Phönix gumikonszernnek, az amerikai Firestone cég leányvállalatának vezetője. így húzódnak a szálak az amerikai atomiparból a nyugatnémet ipar mágnásaihoz. A fizikai kutató társaságban jelentékeny szerep jut a drezdai banknak is, amely már régóta szoros üzleti kapcsolatban áll Morgannal. Morganhoz vezet a szál a Fizikai Kutató Társaság még két alapítójától, az AEG és a Siemens konszernektől. Az AEG tőkéjének egynegyede-egyharmada az amerikai General Electric kezében van. A Siemens konszernt találmányi és kartellegyezmény fűzi a General Electrichez, valamint a Westinghouse céghez, amely vezető helyet foglal el az Egyesült Államok atomiparában. Hasonló képet látunk a repülőgépiparban is, mindössze azzal a különbséggel, hogy a repülőgépgyártás a bonni köztársaságban kényszerű ideiglenes szünet után születik újjá. A nyugatnémet repülőgépipar megőrzéséről a második világháború után tevékenyen gondoskodtak az amerikai monopolizmok. Az „American Aviation” című amerikai repülőgép ipari lap szavai szerint Nyugat-Németországban 26 repülőgépgyár áll teljesen üzemkészen. A Krupp, által megvásárolt Göring-féle „Weser—F” üzemekben az Egyesült Államokból visszatért Focke helikopterek gyártását szervezi, amelyek az amerikai atomháborús tervekben a fő harcászati légiszállítási eszközök szerepét játsszák. Az Egyesült Államokban a hadsereg részére a „Bell-Telegraph and Telephone”-hoz tartozó „Bel-Aircraft’ szállít helikoptereket. Ennek kezében van Németországban, a Lorenz cég, amely a hitleri légi haderő számára villamos rádióberendezést szállított. A Lorenz céggel már régóta kapcsolatban áll a Focke cég. Krupp—Focke—Lorenz—Bell— Morgan: Egy láncolat. Mint látjuk, Nyugat-Németországban az agresszív atlanti tömb és fiók intézménye, a nyugateurópai unió hadiipari bázisát 20—30 nagy monopólium hozza létre. 127 mágnás vezeti az amerikai monopóliumok csoportját és 30 kollegájuk áll a nyugatnémet bankok, konszernek élén, így érthető, hogy a Rajna és a Hudson partjain a monopóliumok sajtója miért fogadta olyan veszett dühvel az új szovjet javaslatokat, amelyek követelték, hogy semmisítsék meg,az összes atom- és hidrogénfegyver-készleteket, ne növeljék a fegyveres erőket és , a fegyverzetet az 1955. január 11 -i szinthez s a hadikiadásokat , az 1955. évi költségvetéshez viszonyítva. ? „A halál iparának” mágnássai nem akarnak egyetlen centiet, egyetlenegy pfenninget sem veszíteni profitjukból... ^ A népek azonban, amelyek verejtékükkel, könnyeikkel, vé- f iükkel fizetik ezt a profitot, a . másképp gondolkoznak. S az » utolsó, a, döntő szó mindig a) népeké : . . -t Kiket gazdagítanak a párizsi egyezmények Hetedik napja tart a londoni nyaradászsztrájkj a London (MTI). Miután szerdán nem sikerült megegyezésre jutni a sztrájkoló nyernt daipari gépészeknek és elektrotechnikusoknak a lapkiadó vállalatokkal, csütörtökön ismát nem jelentek meg az angol főváros napilapjai. A sztrájk így* már hetedik napja,tart.