Tolna Megyei Népújság, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-01 / 179. szám
A Reuter szerint lehetséges, hogy a keralai kormány feloszlatása után megszüntetik Kerala államot is Újdelhi (Reuter) Újdelhi politikai megfigyelők arra számítanak, hogy a hat hónapon belül megtartandó új keralai választásokon ismét a kommunisták szerzik meg a legtöbb szavazatot. Ennek az lenne az eredménye, hogy újra a kommunisták kerülnének hatalomra. A megfigyelők ezért úgy vélik, az indiai központi kormány azzal a gondolattal foglalkozik, hogy Kerala államot összeolvasztja a szomszédos Madrasz állammal. Könnyűbeton falazóblokkal épül az állami lakások negyedrésze az ötéves tervben Feltűnést keltett legutóbb a sajtóban a sztálinvárosi falazóblokkos építkezés híre. Fokozta az érdeklődést, hogy az országgyűlés most lezajlott ülésszakának zárszámadási vitájában Sztálinváros képviselője bejelentette: szocialista városunkban augusztus végén átadják a lakóknak az első szobanagyságú falelemekből épített négyemeletes lakóházat, s augusztus 20-án megkezdik a középblokkokból készülő lakóházak építését is. Az Építésügyi Minisztérium műszaki fejlesztési főosztályán elmondták, hogy a hagyományos építési mód mellett egyre inkább tért hódít nálunk is az úgynevezett blokkos építkezés, amelyet külföldön szerzett tapasztalatok és hosszas hazai blokkgyártási kísérletek után az idén kezdtünk el. A módszer annyira bevált, hogy 1960-ban, majd még inkább a második ötéves terv időszakában döntő rendeltetése lesz a lakásépítésben. Kétféle blokktípus felhasználására készülünk. A nyolcszáz kiló felső súlyhatárú nagyblokkokat alkalmazzuk. Mindkettőnek elsősorban a habosított kohósalak az alapanyaga. — A második ötéves tervben az állami befektetéssel épülő lakások 25 százalékát könnyűbeton közép- és nagyblokk felhasználásával építik. Ezenkívül körülbelül 7000 lakás készül majd előrefalazott téglablokkos módszerrel. — A terv szerint könnyűbeton felhasználással évenként hetvennyolcvan millió kisméretű tégla helyettesíthető. Ez az építési idő lényeges rövidítését, az épületek súlyának, munkaigényességének csökkentését, tehát az építkezés gazdaságosságát eredményezi. Egy négyemeletes ház 50—60 nap alatt összeszerelhető. Az eddigi elgondolások szerint a következő tervidőszakban körülbelül 20 városban, illetve településen lesz könnyűbeton közép- vagy nagyblokkos építkezés. Az előrefalazott téglablokkot 9 város lakásépítkezéseinél alkalmazzák. Tíz játékfilmet és érdekes rövidfilmeket mutatnak be augusztusban Augusztusban a fővárosban és vidékén tíz játékfilmet és érdekes rövidfilm újdonságokat mutatnak be. A játékfilmek között ott találjuk a szovjet, a dán, az olasz, a kínai, a nyugatnémet filmművészek alkotásait. A magyar filmgyártást a Szerelem csütörtök című újdonság képviseli, amelyet Gantner János és Moldova György írt, és Fejér Tamás rendezett. A derűs történet munkások között játszódik, akik összefognak, hogy megmentsék egy fiatal társuk házasságát. Műsorra tűzik a Rendkívüli történet című kétrészes szovjet filmet, amelynek izgalmas drámai epizódokban bővelkedő cselekménye egy néhány évvel ezelőtt megtörtént eseményen alapszik. A csangkajsekista hatóságok jogtalanul feltartóztatták a Tuapsze szovjet tartályhajót, elhurcolták legénységét, és arra akarták kényszeríteni őket, hogy megtagadják hazájukat. A Rendkívüli történet című film a szovjet tengerészek bátor helytállását mutatja be. Előadják az ugyancsak szovjet Fiú vagy lány című újdonságot is, amely bányászkörnyezetben játszódik. Az augusztusi filmbemutatók műsorában szerepel az örök jég hazájáról készített Megtört a jég című művészi dán film, a kínai filmművészek Kantoni megbízatás című filmje és a második világháború első napjairól szóló Még sötét a hajnal című lengyel film. A programot a Kenyér, szerelem, fantázia és a Mi ketten egyedül című olasz filmek, a Rosemarie című nyugatnémet alkotás és a Sortűz az égben című jugoszláv film egészíti ki. A játékfilmekkel együtt néhány érdekes rövidfilmet is bemutatnak augusztusban. Ezek között szerepelnek a szovjet repülőcsodáról, a TU-114-ről, valamint az atommeghajtású Lenin jégtörő hajóról készített szovjet filmek, a Bűvös ecset című kínai és a Busójáráskor című magyar rövidfilmek. Magyar kiállítás Csehszlovákiában Prága (MTI) A Magyar Tanácsköztársaságról szóló kiállítást, amelyet huszonötezren tekintettek meg a prágai Lenin Múzeumban, e napokban Kassán nyitották meg. A prágai Magyar Kultúra Pilzenben, Ostravában és néhány termelőszövetkezeti községben a mai Magyarország életét és a magyar mezőgazdaság fejlődését szemléltető kiállításokat rendezett- A lottó e heti nyerőszámai: 17, 28, 48, 54, 81 TOTNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Országos értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban Pénteken délelőtt a Földművelésügyi Minisztériumban a megyék mezőgazdasági osztályvezetői részvételével országos értekezleten vitatták meg az időszerű mezőgazdasági munkák helyzetét, az őszi mezőgazdasági munkákra történő felkészülés kérdéseit, valamint a termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdításával kapcsolatos tennivalókat. Megjelent a tanácskozáson Dögei Imre földművelésügyi miniszter, Magyari András és Szőke Mátyás földművelésügyi miniszterhelyettesek, Keserű János, az MSZMP Központi Bizottsága mezőgazdasági osztályvezető helyettese, K. Nagy Sándor, a minisztérium szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője, a párt Központi Bizottságának tagjai , a minisztérium vezető munkatársai. A mezőgazdaság általános helyzetéről, az őszi feladatokról Magyari András, a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdításával kapcsolatos tennivalókról pedig K. Nagy Sándor tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. Pintér István—Szabó László A KISZ nevelési irányelveit megvitatják és előadásokon is feldolgozzák az alapszervezetek A KISZ Központi Bizottságának nevelési irányelveit a KISZ- szervezetek helyesléssel fogadták és részletesen tanulmányozzák. A KISZ Központi Bizottsága elhatározta, hogy a KISZ vezetők és aktivisták részére előadássorozatot indít. Az üzemi és falusi KISZ-szervezetek szintén előadássorozatokat indítanak, ahová meghívják a szülőket, a pedagógusokat és a társadalmi szervezetek képviselőit is. Kikérik az idősebb dolgozók véleményét és tanácsaikat meghallgatva végzik nevelő munkájukat. Ősszel az ifjúsági akadémiákon a hallgatók bőséges anyagot kapnak a KISZ nevelési irányelveiről. A KISZ nyári vezetőképző táboraiban, valamint a titkári tanfolyamokon a hallgatók részleteiben megismerkednek a nevelési irányelvekkel és megvitatják a gyakorlati tennivalókat. Nagy fia emlékét idézi a francia nép Párizs (MTI) Franciaország népe Jean Jauresra emlékezik, a haza nagy fia születésének századik, meggyilkoltatásának 45. évfordulóján. A párizsi ünnepség csütörtökön este Acroissant nevű Montmartre utcai kávéház előtt zajlott le. E kávéházban oltotta ki ugyanis a gyilkos merénylő revolvergolyója a szabadság és a béke védelmezőjének életét. Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára mondott emlékbeszédet. Az Izvesztyija Nixon látogatásának pozitív jelentőségéről Moszkva (TASZSZ) Az Izvesztyija, »Megfigyelő« aláírással kommentálja Nixon amerikai alelnök szovjetunióbeli látogatását. Mint a cikkíró megállapítja, a szovjet közvélemény nem csak az Egyesült Államok moszkvai kiállításának hivatalos megnyitásában látja Nixon útjának értelmét. Az amerikai alelnöknek módja van találkozni a szovjet emberekkel. Eszmecserét folytathat a szovjet állam vezetőivel. Ezek a találkozások elősegítik, hogy az amerikai politika irányítói jobban megismerhessék a szovjet valóságot, jobban megérthessék a szovjet embereket, de egyúttal elősegítik a szocialista államról és politikájáról alkotott bizonyos elfogult elképzelések eloszlatását is. A szovjet közvélemény szerint — emeli ki az Izvesztyija — az amerikai alelnök látogatásának meg lesz az eredménye, és hozzájárul a szovjet— amerikai kapcsolatokban felgyülemlett bizalmatlanság és gyanakvás eltüntetéséhez. A szovjet emberek — folytatja a lap — örömmel fogadták az amerikai alelnöknek azt a kijelentését, hogy a világbékét okvetlenül meg kell őrizni. Az emberek az amerikai államférfiaktól azonban nemcsak a béke fontosságának hangoztatását, hanem a katonai támaszpontok megszüntetésére irányuló felhívást is szeretnék hallani. Olyan tetteket is várnának tőlük, amelyek enyhíthetik a nemzetközi feszültséget. Ezt várja az amerikai vezetőktől a világ közvéleménye, de erről nem nyilatkozik Nixon úr. 1959. augusztus 1. Újabb érdekes tudományos megállapítások a szovjet geofizikai rakétáról anyaggal, különböző boránok keverékével sikerült elérniük. Mindez közelebb hozta azt a napot, amikor olyan méretű és hasznos terhelésű rakéta hagyja majd el a Földet, amely visszatérésre alkalmas műholdat vagy a holdon leszálló automatikus laboratóriumot vihet magával. De talán még ennél is jelentősebb, hogy most először sikerült elérni, hogy a rakéta az emelkedésen kívül semmilyen más mozgást nem végzett, eltérve az eddigi műholdaktól, amelyek tengelyük körül és egyéb módon mozogtak pályájukon. Ez a körülmény elsősorban az ember űrbeni utazása szempontjából fontos. Ugyanis forgó rakétában az ember számára kellemetlen tünetek jelentkeznek. Ha az utas a rakéta közepén helyezkedik el, a röpítő erő a vért a középponttól kifelé, a fejbe és a lábakba hajtja. Állatokkal végzett kísérletek tanúsága szerint a láb és a fej ólom nehézzé válik a túlzott vérnyomás miatt, a szem előtt pedig sötét foltok jelennek meg. A vérkeringésnek ez a zavara veszélyessé válhat, mert a hajszálerek repedése belső vérzést okoz, ha a kísérleti személy nem a rakéta központjában van, hanem a peremen fekszik, akkor a centrifugális erő miatt ránehezedő nyomás következtében a légzés válik nehézzé. Mindezek a körülmények a világűrbe induló embert annyira megviselnék, hogy kétségessé válna élve való visszatérése. Az új szovjet rakéta nagy érdeme, hogy kiküszöbölték a forgást és ezzel együtt a különböző élettani zavarok keletkezését. A többszöri hasonló kísérletek bebizonyították, hogy ma már megvalósíthatónak tekinthető a világűrnek emberrel történő meghódítása. A tudományos körökben világszerte nagy érdeklődést váltott ki a két szovjet geofizikai rakéta felbocsátása. A kísérlet több szempontból is foglalkoztatja a kutatókat. Először is a húsz, illetve a huszonkét mázsa hasznos terhet egylépcsős rakétával sikerült fellőni két kísérleti állattal. Ezt a szovjet tervezők és szakemberek nyilatkozata szerint újfajta hajtó- (31) Az állami szolgálatban álló különleges detektíveken kívül az FBI-nek nagyszámú »önkéntes detektívje« van, akiket a »Szövetségi Nyomozó Iroda barátainak« neveznek. Az önkéntesek toborzását — illetve kényszerítését — az egész országban széles körben szervezték meg. Azok a személyek, akiket beszervezésre szemelnek ki, különböző kérdőíveket töltenek ki, s ha az adatok ellenőrzése után alkalmasnak bizonyulnak a szolgálatra, s arcképes igazolványt kapnak. Az igazolvány szövege szerint az illető »Szövetségi Nyomozó Iroda baráti ügynöke«. Ezek száma a százezret is eléri. Igaz, nincs semmiféle közvetlen beavatkozási joguk, feladatuk csupán az, hogy mindent és mindenkit jól megfigyeljenek és mindarról, amit látnak, jelentést tegyenek. Az FBI hatalmas nyilvántartási rendszerrel dolgozik. Az óriási kartotékrendszer, amelyet automatizáltak, száztízmillió amerikai állampolgár ujjlenyomatát, személyi adatait, megbízhatósági vagy megbízhatatlansági jellemvonásait, ténykedéseit tartalmazza. Kilométer hosszú lenne az a feketelista, amely a hatalmas nyilvántartásban rejtőzik. A lakosság bizonyos rétegeit, például az állami tisztviselőket, a fegyveres erők alkalmazottait, a hadsereg számára dolgozó gyárak munkásait és tisztviselőit egyszerűen kötelezték arra, hogy ujjlenyomatot adjanak. Később gyakorlatilag minden felnőtt amerikai ujjlenyomata bekerült az FBI nyilvántartás dossziéba. S a 110 millió ujjlenyomatból 93 millió tulajdonosa büntetlen előéletű. De ujjlenyomatuk ott van... Az állami daktiloszkópiai nyilvántartásban a »nem megbízható személyek« ujjlenyomatlapját kis vörös címkével jelölik. Tehát amikor valakinek a kartotékját kikeresik, az FBI emberei már az első pillanatban látják, kivel van dolguk. Egyébként az FBI kiterjesztette hálózatát külföldre is. Alig van kapitalista ország, ahol ne lennének az FBI-nek emberei, akik szorosan együttműködnek, a közvetlen külföld felé irányuló amerikai kémszervezettel, a CIC- vel. Az FBI megszervezte »biztonsági szolgálatát«, vagyis kémhálózatát az Egyesült Államok külföldi diplomáciai és egyéb képviseleteinél is. Ha egy külföldi az Egyesült Államokba utazik, még ki sem lépett Amerika partjára, hajója még az óceán kellős közepén jár, s már megismerheti az amerikai nyomozórendszer módszereit és képviselőit. Minden olya személyszállító hajón, amel Amerika felé tart, nyüzsögnek spiclik, akik tolakodó fellépésükel, szemtelenségükkel szinte ki rülfonják az utast. S amikor a idegen kilép a partra, hozzáj szegődik az FBI egy-egy ember, aki állandóan nyomon követi, figyeli minden tettét, minden szívát. Az amerikai titkos rendőrsé megfigyelői leggyakrabban a úgynevezett láncrendszerrel dolgoznak, így akarják elkerüli azt, hogy akit megfigyelnek, és a revegye és megfigyelje őket. A rendszer lényege, hogy a megfigyelésben résztvevő detektíve váltják egymást, mégpedig gyakran. Ezek a »láncok« elegend számú detektívvel, két-három rádió adóvevő készülékkel felszerelt autóval rendelkeznek. A ilyen rádiókapcsolat alapján válik lehetővé, hogy a detektívek rendszeres tájékoztatást adjanak a megfigyelt személy tetteiről helyváltoztatásáról és ugyanakkor megfelelő utasításokat kapjanak. A megfigyelést persze akkor sem szakítják meg, amikor a titkos rendőrségnek ma világosan kell látnia, hogy az illető megfigyelt személy nem foglalkozik semmiféle, »amerika szempontból« tlítélendő dologgal.