Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

Kairó Szadat beszéde Anvar Szadat, egyiptomi el­nök csütörtökön nagyjelentősé­gű rádió- és televízióbeszédet mondott. Kijelentette: „A Kö­zel-Keleten úgy lehetséges a tartós béke, ha Izrael kivonja csapatait az összes megszállva tartott arab területről és elis­meri a palesztínai népnek azt a jogát, hogy saját maga dönt­sön sorsáról”. Az elnök hevesen bírálta az Egyesült Államokat amely — mint mondotta — „az Izrael­nek nyújtott katonai és anya­gi támogatás révén tevékeny részt vállal területeink meg­szállásában és a szuverenitá­sunk ellen irányuló agresszió­ban. Ezt a magatartást nem fogadjuk el és teljes egészé­ben elutasítjuk” — mondotta. A Szovjetunió lojális és ön­zetlen segítségét méltatva Sza­dat elnök kijelentette: „A Szovjetunió a gyakorlatban bizonyította be, hogy szilárdan az imperialista-ellenes forra­dalom mellett áll és habozás nélkül erkölcsi és anyagi se­gélyben részesíti a függetlensé­gük megszilárdításáért küzdő fejlődő országokat”. Az egyiptomi államfő hozzá­fűzte: „A Nasszer elnök kezde­ményezte egyiptomi—szovjet barátság továbbfejlődött és a nemrég aláírt barátsági és együttműködési szerződésben öltött testet. E szerződés meg­erősíti a barátság elvein nyug­vó szovjet—egyiptomi kapcso­latokat és megszilárdítja a két ország között kialakult szoros együttműködést. A szerződés révén a Szovjetunió rendelke­zésünkre bocsátja tudományos és technológiai ismereteit, hogy segítségünkre siessen a kor­szerű egyiptomi állam kiépíté­sében és fokozza katonai erőn­ket területeink felszabadítása céljából.” „E barátságtól egyetlen lé­péssel sem távolodhatunk el, mert ezzel saját érdekeink el­len cselekednénk és saját tér­ségünkön belül az imperializ­mus ügyét támogatnánk” — mondotta Szadat egyiptomi el­nök. Washington Rogers nyilatkozata William Rogers amerikai külügyminiszter szerdán, este visszatért Washingtonba euró­pai látogatásáról, amelynek során részt vett , a NATO lisszaboni minisztertanácsi ülésén, majd Párizsban az OECD minisztertanácsi ülésén elnökölt és az USA kairói dip­lomáciai képviselőjével tár­gyalt. A washingtoni Andrews lé­gi támaszponton újságírók kér­déseire kitért azokra a meg­jegyzésekre, amelyeket koráb­ban a nap folyamán A. Ko­szigin, a Szovjetunió minisz­tertanácsának elnöke tett az európai csapatlétszám és fegy­verzet kölcsönös csökkentésé­vel kacsolatban. Rogers kifejtette, hogy a NATO hajlandó megtárgyalni a Varsói Szerződés tagorszá­gaival a csapatlétszám eset­leges csökkentését mindkét oldalon. Más kérdésekről szólva Ro­gers panaszkodott, hogy a párizsi tárgyalásokon a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság küldöttségének a lelőtt pilótákat illető alapvető állás­pontjában „nem következett be változás”­ Ezt — mondotta Rogers — Bruce nagykövet, aki a tárgyalásokon az ame­rikai küldöttséget vezeti, meg­erősítette. Másrészt közölte Rogers, hogy „némi bátorítást merí­tett” azokból a megbeszélé­sekből, amelyeket Donald Ber­­gus-szal, a kairói spanyol nagykövetség úgynevezett amerikai szekciójának vezető­jével folytatott, aki viszont korábban tárgyalt Szadat el­nökkel. Rogers elmondotta, hogy továbbra is kapcsolatot tart mind Egyiptom, mind Izrael vezetőivel. Chile Szélsőjobboldali összeesküvők Szerdán katonai díszpompá­val temették el Santiagoban a kedden meggyilkolt Edmundo Perez Zujovic volt chilei bel­ügyminisztert. A politikai gyilkosság ügyé­ben tovább folyik a nyomozás. A rendőrség megerősítette, hogy az egyik gyilkosnak, Ro­nald Rivera Calderonnak a személyazonosságát minden kétséget kizáróan megállapítot­ták. Chilei politikai körökben ál­talában szélsőjobboldali össze­esküvők művének tekintik a gyilkosságot. A chilei szakszervezeti szö­vetség (CUT) csütörtökön esté­re tömeggyűlést szervezett, amelyen támogatásáról bizto­sította Allende elnököt. A tö­meggyűlésen az államfő is fel­szólalt. Szerdán a terrorcselekmé­nyek megtorlására vonatkozó­lag törvényjavaslatot nyújtot­tak be a parlamentben. E ja­vaslat halálbüntetést vagy élet­fogytiglani börtönbüntetést és gyorsított eljárást ír elő az effajta bűncselekményekre. ­­agy részvéttel búcsúztatták el Lukács Györgyöt (Folytatás az 1. oldalról) Lukács György sokoldalú te­vékenységét jellemezve el­mondta, hogy az esztétikával korántsem merült ki érdeklő­dési köre. Mióta elsajátította a marxizmus tudományos mód­szerét, szenvedélyesen érdekel­te, hogy a legszélesebb körben mi a valóság és ez a valóság hogyan tükröződik az ember fejében. Halála előtt már csak­nem teljesen elkészült nagy munkája, a társadalmi lét el­méletéről, s mennyi más ter­ve volt még, és milyen szen­vedélyes figyelemmel kísérte a valóság alakulását élete végé­ig! Lukács György emberi tulaj­donságairól szólva különösen kiemelte rendkívüli szerénysé­gét. Teljesen tudatában volt al­kotásai jelentőségének, értéké­nek, de úgy érezte, hogy ezért a társadalom és embertársai részéről semmilyen különös bá­násmód sem illeti meg. Nem­csak családtagjai, vagy bará­tai, de általában a körülötte le­vők iránt tisztelettel, tapintat­tal, munkájuk, elfoglaltságuk iránt a legnagyobb figyelem­mel viseltetett. — Ma már nem vitatható, hogy Lukács György nagyot alkotott. Megtermékenyítően hatott az utolsó évtizedek filo­zófiai, esztétikai, társadalmi­politikai, tudományos gondol­kozására. Új felismerésekkel gazdagította a marxizmus-le­­ninizmust. Hatása messze túl­terjedt hazája határain. A nemzetközi tudományos közvé­lemény, mint a marxizmus ve­zető gondolkodóját, képviselő­jét tartotta számon. Halála óta szerte a világon egymást érik az életét, munkásságát mélta­tó­ megnyilatkozások. Nemzete a haladó tudomány és a nem­zetközi forradalmi mozgalom gyászolja benne nagy halottját, — mondotta befejezésül. Az elhunyt barátai nevében Déry Tibor író mondott bú­csúszavakat, s feltette a kér­dést: milyen volt Lukács György élete? Azt hiszem — mondotta — hogy nagy bará­tunknak végső soron boldog volt az élete. A maga válasz­totta feladaton dolgozhatott, kezdettől az utolsó pillanatig; a maga vállalta fegyelem sza­bályozta az életét, munkáját a maga választotta társadalmi rendszerben végezhette, s ab­ban a meggyőződésben zárhat­ta le életét, hogy becsülettel ellátta minden önként vállalt kötelességét. A gyászbeszédek elhangzása után a koporsót a Pantheon temetőjébe vitték, s az Inter­­nacionálé hangjai mellett bo­csátották a sírba, amelyet el­borítottak a gyász és a kegye­let virágai. (MTI). Magyar—lengyel tudományos műszaki tárgyalások Csütörtökön délelőtt a Parla­mentben magyar—lengyel tu­dományos műszaki tárgyalások kezdődtek. Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyette­se, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöke és dr. Jan Kanzmarek professzor, a lengyel tudományos és műsza­ki bizottság elnöke a tudomá­nyos és műszaki együttműkö­dés fejlesztésének időszerű kérdéseiről és az együttműkö­dés új formáinak alkalmazá­sáról tárgyalt. A megbeszélé­sen jelen volt Tadeusz Hanu­­szek, a Lengyel Népköztársa­ság budapesti nagykövete. (MTI) Csütörtökön elutazott ha­zánkból A. O. Petroszjanc, a Szovjetunió állami atomener­gia bizottságának elnöke, aki dr. Ajtai Miklósnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesé­nek, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének meghívására járt Magyarorszá­gon. A szovjet vendég nagy­sikerű előadást tartott a Ma­gyar Tudományos Akadémián az atomenergia békés felhasz­nálásának helyzetéről és táv­latairól, ezenkívül részt vett a KGST atomenergiai állandó bizottságának budapesti ülés­szakán. Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Szüreti István belkereskedelmi mi­niszter társaságában csütörtö­kön meglátogatta a fővárosi kereskedelmi hálózat néhány egységét. Csütörtökön délután fejezte be több napos ülésszakát Bécsben a Nemzetközi Atom­­energiai Ügynökség kormány­zótanácsa, amelynek tagja ha­zánk képviseletében Straub F. Bruno akadémikus, az Or­szágos Atomenergia Bizottság elnökhelyettese.­­ Szvaran Szingh indiai külügy­miniszter, a Deutsche Welle rádiónak adott nyilatkozatá­ban kijelentette: a világnak segítséget kell nyújtania India számára a Kelet-Pakisztán­ból özönlő menekültek eltartási költségeinek viselésében. Az­zal vádolta a pakisztáni kor­mányt, hogy a menekült­ára­datot politikájával idézte elő és kijelentette: ha nem szű­nik meg a bevándorlás, India kénytelen lesz ellenintézkedé­sekhez folyamodni. Hangsú­lyozta: az indiai álláspont sze­rint a felelősséget a nemzet­közi közösségnek kell visel­nie - A Szaljut negyedik munkanapja (Folytatás az 1. oldalról.) és ily módon létrejött a világ első, Föld körül keringő, em­berlakta tudományos állomá­sa. „Ez a szovjet tudomány és technika diadala, amely le­hetővé teszi bolygónk titkai­nak feltárását és annak meg­ismerését, mennyire képes az ember tartós űrrepülésre” — írja a lap. A továbbiakban arra is rámutat, hogy a Szov­jetunió „előbbre van az Egye­sült Államoknál, az űrállo­mások létrehozása terén”. A madridi Va szintén azt emeli ki, hogy a Szovjetunió a történelem során elsőnek ho­zott létre emberlakta orbitális tudományos állomást, meg­előzte az Egyesült Államokat a kozmikus laboratóriumok megteremtésében. Több nyugatnémet lap, így a bonni General-Anzeiger ki­emeli, hogy a Szaljut helyisé­gei, amelyekben az űrhajósok laknak, illetve dolgoznak, igen tágasak és kényelmesek A Frankfurter Rundschau „orbi­tális lakóháznak” nevezi a szovjet űrállomást. Első jelentések a hidrometeorológiai szolgálatnak A Szaljut emberlakta orbi­tális tudományos állomás űr­hajósai eljuttatták a Szovjet­unió hidrometeorológiai szol­gálatának az első jelentéseket az általuk észlelt légköri fo­lyamatokról — jelentette a TASZSZ. A jelentés rámutat, hogy a Szovjetunióban már eddig is komoly tapasztalatokat szerez­tek űrhajókról Földre jutta­tott meteorológiai információk közlése terén. A Szojuz min­tájú űrhajók személyzete fény­­képfelvételeket készített glec­­­cserekről, különböző felhőkép­ződményekről, megfigyelte a Jennyfer hurrikán útvonalát a Csendes óceán fölött, Mexikó nyugati partjainál. Két trópu­si vihar az Atlanti-óceán fö­lött és egy a Csendes-óceán fölött, az Inge hurrikán meg­figyelése a Bermuda-szigetek­­nél, hatalmas ciklonok jelzése Szibéria déli részében, csupán egy részét alkotják azoknak a megfigyeléseknek, amelyeket űrhajósok juttattak el a szov­jet hidrometeorológiai köz­pontba. A Szojuz–9 űrhajósai 1970 júniusában Afrika fölött repülve hatalmas erdőtüzet fe­deztek fel a Csád-tó környé­kén.

Next