Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-17 / 165. szám

4 KÉPÚJSÁG TOLNA ÉS KÖRNYÉKE Gondolatok az alsónadrág körül Mikor lesz gatyaszezon? A múltkoriban nagy meglepetés ért. Elindultam Medináról alsónadrágot, azaz gatyát vásárolni. Egyik frekventált megyei nagy üzletünkbe tértem be. Annak rendje-módja szerint kutatok-matatok a polcokon. Nyilván tétova mozdulataim ingerelték a kedves hölgyet, ki hozzám lépve kérdezi: Miben segíthetek? Mondom: alsónadrágra volna szükségem. Ilyen meg ilyen méretre, ilyen meg ilyen fazonra, hogy ne táguljon néhány mosás után, meg tartson is valamit. Azonnal kiderült, hogy hiba volt részemről eme nagy magyarázkodás, mert nincs megfelelő méret. Rosszat még nem sejtve mentem a másik frekventált nagy megyei üzletbe. Itt a polcokon jóval kevesebb volt az áru, állítólag privatizáció előtt állanak. Ugyanaz a jelenet: keresés, segítőszándék bejelentése, stb. Vásárlókedvemet egy szóval lelohasztották: NINCS! Sajnos, még nincs itt a szezonja az alsónadrágnak! - búcsúzott tőlem a kedves hölgy. Az üzletből kilépve kezdtem csak igazán morfondírozni: mióta szezoncikk a férfi alsónadrág? Lehet, hogy ezt is a rendszerváltás hozta? Ha nyár, akkor kedves férfiak, tessék a harlemi kosarasok gyorstüzelő, térdet csapkodó, selyemszerelésében járni, nem pedig vasalt nadrágban, alatta gatyával?! Vagy tán visszatér a szakítószilárdságban is kitűnő glott fazon? Vagy tán annyira magyarok leszünk, hogy minden férfi hatszeres vászongatyát ölt?! Tudatom mélyéből az is feltört: lehet, hogy valami kópéságon törik a fejüket a honatyák, csak a nyári szabadság alatt nem akarnak pánikot vagy tüntetést?! Bár ahogy én figyelem a világ folyását, gazdaságunk alakulgatását, könnyen megeshet, hogy mire „szezonja" lenne a gatyának, már arra se telik nekünk! Konrád L. Áldott árpalé Bajor sört főznek Tolnán Többek között hetek óta nem tapasztalt zápor tette feledhetetlenné az Első Tolnai Sörfőzde megnyitóját, Tolna központjában. Az esőnek kivételesen nem igazából örvendeztek sem a házigazdák, sem a vendégek, bár ők is tisztában voltak az aszály pusztításának esetleges következményeivel. (Például kevés lesz a sörárpa.) Ám az égi áldás hamar elmúlt, a levegő kellemesen lehűlt és már következhetett is a „földi helytartó" áldása. A környékszerte jól ismert faddi plébános, Simon József ugyanis az eseményhez illő méltósággal, és jó humorral szentelte fel az „üzemet", és Szent Jánosra hivatkozva fejezte ki meggyőződését, hogy az itt főzött nedű az emberek épülésére fog szolgálni. Ezután elsőként „meózta le" a nemes italt, mint később azt az összegyűlt vendégsereg „grátisz" tehette, az első „körben". Ám előbb még szalagátvágás és rövid méltató beszédek következtek. Előbb Versánszky János, Áfész-elnöki minőségében mondott néhány szót, (mivel a főzde Áfész-tulajdon), majd Lugosi Zoltán beszélt, mint serfőzőmester és mint a Söröző üzemeltetőjének (Sturm Bt.) képviselője. És most vessünk egy pillantást a tényekre. A főzde fél év alatt készült el, a Béke Étterem melletti, már régen nem használt egykori cukrászüzem helyén. A beruházás 5 millió forintos nagyságrendű volt, ebből a BNV-n megismert mini sörfőzde lízingelése teszi ki a nagyobb összeget. A tervek szerint 2-3 év alatt térül meg a befektetés, a remények szerint biztonságosan. Jelenleg egy műszakban 250 liter sör készül naponta, de viszonylag kis ráfordítással, a duplájára lehet növelni a teljesítményt. Az ital valódi különlegesség, Osterbrau márkanevű, eredeti német alapanyagokból és szigorú technológiai előírásokkal készül. Az üzembeli hűtőtartályokban több hónapig, csapolás után, „háznál" a többi pasztőrözetlen sörhöz hasonló ideig őrzi meg szavatosságát. Egyöntetű vélemény szerint igen finom, de hát erről mindenkinek magának kell meggyőződnie. Ezt kétféle módon teheti: közvetlenül az üzemből hazaviszi valamilyen palackban, vagy helyben fogyasztja. Erre is van lehetőség, hiszen a Sturm Bt., az utóbbi időben szinte hetente változó „profilú" presszó részt (a JJR és a Béke között) ezentúl „Söröző"-ként üzemelteti, talán sikeresebben, mint az eddigi vállalkozók tették. A Söröző mögötti udvar kerthelyiségként működik. Mind az Áfész elnöke, mind a Sturm Bt. képviselői hangsúlyozták, hogy a kulturált sörfogyasztást szeretnék segíteni vállalkozásukkal. Szép elgondolás, és valóban: kiváló minőségű a sör, az ínyenceknek kívánságra ászok sört is mérnek, a „bírstube" kellemes hangulatú, tiszta, a kiszolgálás udvarias, és még sörkorcsolyák is segítenek a sörivás élvezetének teljessé tételében. Mégis, az ár ismeretében, (a legkedvezőbb Tolnán) valószínűnek látszik a (kétlábú) „muslincák" rohama is, ami nem feltétlenül a színvonal emelkedését vonná maga után. Lugosi Zoltán azonban megnyugtatott, hogy erre is van megoldás ... Mint ahogy arra is, hogy a „mínuszokban" azért nem annyira populáris nedű valamilyen formában télvíz idején is értékesítődjék. Elmondták, hogy télen valószínűleg palackozva (békebeli csatos üvegben) a helyi boltokban fogják árusítani ezt a Tolnán egyedülálló terméket. Bárminemű rendezvényre is szívesen biztosítanak sört, de még csapolóberendezést is, igény szerint. Mit tehet még hozzá a tudósító? Megnyugodva sóhajt egyet, hogy most már biztos nem fog szomjan halni, és letörli a habot a bajsza helyéről. sk Fotó: Chochol Erzsébet Az „avatás" egy pillanata Zeneműtár Építkeznek a tolnai könyvtárban. Zárt olvasótermet és zeneműtárat alakítanak ki, szeptemberre. A munkálatok a nyitva tartást nem befolyásolják. 1993. július 17., szombat -csatlakozásCsatorna Mint azt már korábban megírtuk, szennyvízcsatorna-fektetés folyik Tolnán. A helyi csatorna-program I. ütemének részeként most az Árpád utcában foiyük az építés. Mint a polgármesteri hivatal illetékesétől megtudtuk, a fejlesztés során minden, a szennyvízhálózatra eddig még nem csatlakozott ház telekhatárán belülre eljuttatják a vezeték csonkját, ezáltal az ott lakóknak lehetőséget biztosítva a rákötésre. Nem lesz mindegy azonban, ki mikor szándékozik végrehajtani ezt a lépést. Az I. ütem - márciusban várható - műszaki átadásáig, 27000 forint közműfejlesztési hozzájárulást kell fizetni, ezután már 30 ezerre nő a „tarifa". Lényeges, hogy az OTP november 30-ig ad hitelt erre a célra, ezen időpont után már nem; befizetni csak készpénzzel lehet. A hivatal munkatársa azt is elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy előbb-utóbb kötelezővé teszik az érintettek számára a vezetékre történő csatlakozást, ám ez nem várható a közeli jövőben. sk Fotó: Degré Medina-Szőlőhegyen Bakó Misi bácsi uralta a terepet Takarodás - aratás után Ahogy befejeződött az aratás, a gazda és a kaszás (családfő) megnézte a munkát, s a kaszás megkapta érte a részt. Ezután kezdődhetett meg a takarodás, vagy behordás. Ez a munka attól függően volt sürgős, hogy a faluban hány cséplőgéppel és hol kezdték meg a cséplést. Medina-Szőlőhegyen Bakó Misi bácsi uralta a terepet, a faluban Medinán pedig Blasits János bácsinak volt cséplőgépe és Mester István bácsinak. A behordás, takarodás előtt rendbe kellett tenni a szérűskertet, a szérűt, mert a faluban mindenki a saját portáján masináztatott. Ez a terület nem volt más, mint a házhoz tartozó udvarrész, ahol a takarodást, a cséplést, a szalma tárolását, ősszel pedig az összekötözött és kúpokba állított kukoricaszárat tárolták. A masinázásig nem volt ez parlag terület, minden gazda hasznosította. Legtöbbször csalamádéval (sűrű kukoricával) vetették tele, s amint etetésre érett, mint zöldtakarmányt adták az igás állatoknak. Azt a területet, ahol a határból behordott gabona halmaza, az asztag állt, rózsával ellátott öntözőkannával jól meglocsolták és az átnedvesedett földet sulyokkal alaposan ledöngölték. A megtisztított terület nagysága attól függött, hogy mennyi volt a behordandó gabona. Mert minden gabonaféleséget (búzát, rozsot, árpát, zabot) külön-külön asztagba raktak. A lovas gazdák gyorsan végeztek a behordással. A tehenes és ökrös gazdáknak ez a jóval tovább tartott. A takarodás nem asszonyi munka, így hát a jószomszédok, rokonok férfitagjai összefogtak, egymásnak segítettek. Át kellett alakítani a szekeret, a kocsit. Hosszú lett a nyújtó, hosszú a fenékdeszka, hosszúak az oldalak, és hosszú a vendégoldal is. Ez volt a hosszú kocsi. A hátsó kerék közelébe került a kerékkötő lánc, a szekér végére a csuszka. Erre állt a kísérő, ha meredek úton jött a megrakott szekér, hogy saját súlyával is segítsen visszafogni a meglóduló rakományt. Sokszor még elhasznált lópatkót is szereltek, szegeltek rá, hogy jobban fogjon. A szekér aljába, a szekérfenékbe magtartó ponyva került. A nehéz búza és rozskévék szekérre dobálásához férfierő kellett. Egyikük rakta, a másik adogatta. Az adogató vezette tovább az igásokat egyik képétől a másikig. Először a kocsifenékre kerültek a kévék. Amikor elérték a vendégoldalak magasságát, akkor már oda is, de mindig úgy, hogy a tövükkel voltak kifelé, hogy a kipergő szem ne hulljon el, ne vesszen kárba. A rakodónak figyelni, ügyelni kellett, hogy ne lejtsen, ne húzzon egyik oldalra sem a teher, mert a vízmosásos, kátyús utakon könnyen megbillenhetett, feldőlhetett a szekér. Az állatokat - lovat, ökröt, tehenet - a saját gazdájuk hajtotta. A segítő a megrakott szekér után gyalogolt, a meredekben ráállt a csuszkára vagy bekötötte a hátsó kereket, sőt a billenést megakadályozandó a hátul kinyúló vendégoldalt vállal tartotta, emelte is. A megrakott szekeret rudazókötéllel még le is kötötték. A hazahordott gabonából készült az asztag. Ezt megrakni nagy művészet volt. Itt kellett a jó szem, a földről való gyakori irányítás, hogy minden oldala, sarka függőleges legyen, nehogy a szél még eldönthesse. Itt is a kévék töve állt kifelé, erről könnyebben lecsorgott az esővíz, s a kalászok védve voltak. Amikor az osztag elérte a megfelelő magasságot, következett a tetejezés. Legfelül, az utolsó sor kévéit hosszú, hegyes karókkal leszurkálták, hogy a szél, a vihar ki ne kezdje, szét ne dobálja. Az is előfordult, hogy egy nap nem tudtak befejezni egy osztagot, akkor vízmentes ponyvával lefedték eső, harmat ellen. A ponyva sarkaira téglákat kötöttek, hogy biztosabban álljon. Az elkészült osztagok és a gazdák is már nyugodtan várhatták a cséplőgépet. K.L. Vízisport, anno ... Nem úgy nézett ki a tolnai Duna hajdanán, mint most. Pedig már akkor is holtág volt, amikor ezek a felvételek készültek, az ötvenes évek elején. Élénk víziélet zajlott. A pólómeccseket nézték csónakokból és a partról is, úszó fiúk és lányok tartottak edzéseket, versenyeket, az eredményeket pedig a korabeli technikának megfelelő „hangosbemondó" közölte.