Tolnai Hírlap, 1997 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
Tolnán Mözsön történt 1997. január 1-jétől január 25-ig Kék hírek Szilveszterkor is „dolgoztak” a betörők Szilveszterkor - míg sokan mulattak vagy már az igazak álmát aludták - betörtek az egyik tolnai vegyesboltba, ahol vegyesen több mindent magukhoz vettek a hívatlan látogatók. A Tolna-Szigetből pedig később jeleztek egy tanyafeltörést, mely karácsony és újév között történt. A tettes vagy a tettesek tyúkokat, pálinkát és egy gázpalackot loptak. A szilvesztert követő eszmélési időben ezek után egy papír-írószerboltot nyomtak fel, ahonnan készpénzt és az árukészlet egy részét vitték el. Az biztos most már tudható hogy pechünkre a tolvajok közül sokan nem tértek január 1-jével jó útra. Lopják a tollasokat Újra és újra baromfilopásokról számolhatunk be. A hónap második hetében Tolnáról és Faddról is vittek el tollas jószágokat. Az egyik helyről nem kevesebb, mint 18- at, a másik helyről pedig 13 darabot. Az elkövetők minden esetben zárt ólakból csenték el az állatokat. Talán a legősibb riasztórendszer ajánlható mindenkinek: vegyenek egy-egy igencsak harapós és ugatós kutyát, s állítsák szolgálatba." Iskolába járnak a tolvajok No nem azért, hogy okosodjanak, hanem, hogy lopjanak. A tolnai Eötvös utcai suli melléképületébe egyik hajnalon vélhetően álkulccsal hatoltak be a tolvajok. Zsákmányból ítélve nem nevezhetők az évszázad bűnözőinek, ugyanis mindössze hypot, mosó- és mosogatószereket, kéztörlőkendőket, s seprűket vittek magukkal. A kár nem több, mint 4 ezer forint. A fának „estek" Nem törődve a jogszabályok általi tiltásokkal egy lopott Stihl-fűrésszel fát vágtak a 6-os út mellett azok a férfiak, akiket a rendőrség még a helyszínen elfogott. Rájuk vonatkozik az a közmondás, hogy akinek vaj van a füle mögött, az ne menjen a napra. Ugyanis a rendőrök nemcsak fatolvajokat, hanem más bűncselekményekkel is gyanúsítható férfiakat tudott így „elkapni’. Várospolitika-közélet Városi kitüntetések várhatóak A város vezetése társadalmi szervezetekkel karöltve úgy döntött, hogy azokat az embereket, akik Tolnáért, illetve a város fejlődéséért sokat tettek kitüntető díjjal jutalmazza. Az adományozás célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az emberi értékekre, melyek előre vitték a település közösségének életét, s lokálpatriotizmusukkal példát mutattak az utókor számára. A kitüntetettek személyére e hónap végéig tehettek javaslatot a városban tevékenykedő civil szervezetek, a városi szintű szakmai szervezetek, a képviselőtestület tagjai, bizottságai a jegyző. A szép számmal beérkezett javaslatokat a művelődési és oktatási csoport gyűjtötte össze, a közeljövőben a képviselőtestület fog dönteni a két „normál" és az egy posztumusz díj odaadásáról. A legutóbbi testületi ülésen az „elbíráló" bizottság is megalakult. A német kisebbségi önkormányzat a Tolna Városért Kitüntető - posztumusz - Díjra Görgényi Edénét, az önkormányzat közelmúltban elhunyt - közismert és elismert - elnökét jelölte. Távozott a kántor Tavaly novemberben az egyik rk. egyházközségi ülésen nézeteltérés támadt a Szebelédi Gábor kántor és Lendvai István apátplébános között. Az ügyet dr. Mayer Mihály megyéspüspök is kivizsgálta. A kántor, aki a KDNP helyi szervezetének elnöke és a KÉSZ városi titkára volt - feleségével és 4 gyermekével - január első hetében elköltözött a városból. Tető gondok az oviban A rendkívül mostoha téli időjárás igen „megviselte" Tolna megye több épületét. Dombóváron, a híres Gunaras fürdőn egy 40 férőhelyes kórházrészleget kellett kiüríteni, mert a tető beázott. Tolnán a 7-es számú óvodában történt majdnem ugyanez. A téli szünet utolsó napjaiban beázott az épület, mivel éppen szünet volt, ezért senkit nem kellett hazaküldeni. Szerencsére a Profil-ker Kft. villámgyorsan segített, soron kívül helyreállította a tetőt, s így a szünet végeztével a gyermekek továbbra is nyugodt körülmények közé kerülhettek. Nagycsaládos szervezet alakult A Tolnai Népújság január 13-i számában számol be a tolnai nagycsaládos egyesület, a Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének megalakulásáról. A civil szervezet a szekszárdi anyaegyesületről vált le, de az alakuló ülésen hangsúlyozták, hogy ez nem szakadást, hanem átalakulást jelent. A tolnai egyesület elnökévé Lőrinc Lászlót, titkárává Baksainé Kenessei Évát gazdasági vezetővé pedig Makó Zoltánnét választották. Az elnökség további négy tagja: Gotrán Tiborné, Gál Zsigmondné, Weiszné Szabó Magdolna és Makó Zoltán. Az újság következő számában viszont arról olvashattunk, hogy mégsem szűnt meg a szekszárdi nagycsaládos egyesület tolnai csoportja, Metzné Horváth Ágota, aki korábban a tolnai csoport vezetőségének tagjaként tevékenykedett kiválásnak minősítette az egyesület alakítását. Ezután - újabb lapszámban - Heim Károly, a Nagycsaládosok Szekszárdi Egyesületének vezetője nyugtatta meg a kedélyeket, a megegyezést javasolva. Kijelentette, hogy ő mindkét csoportot ismeri és becsüli. Sport Tolnaiak a közönség kedvencei Január 5-én - vasárnap - pazar külsőségek között Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban átadták az 1996-os év sportolóinak járó díjakat. A női sportolók közül Varga Zsuzsa, több európai - és világbajnoki éremmel „rendelkező’ triatlonista vitte el a pálmát. Míg a férfiak közül újra Kovács „Atom" Antal, cselgáncsozó bizonyult a zsűri szerint az év sportolójának. Csapatban a Feil Imre és Kozmann György kenu páros vihette haza az elsőknek járó díjat. A közönség kedvencei viszont Szakály Viktor-Jámbor Attila kajak páros, a Tolnai KSC versenyzői lettek, akik 2875 ponttal a csapatok közönségdíját nyerték el. Futball club, új elnökség A Tolnai Városi Futball Club január első heteiben tisztújító közgyűlést tartott, melyen Tarjáni Gyulát választották elnökké, Pirgi Józsefet és Takács Istvánt pedig az elnökség tagjaivá. E három fős elnökség kormányozza tovább a megyei bajnokságban szereplő focicsapatot, várhatóan egyre nagyobb sikerrel. Tolnán alakult az első hazai gépkörszövetkezet Közel harminc tolnai mezőgazdasági vállalkozó és gazda e hónapban megalapította az első hazai gépkörszövetkezetet. A Tolnai Felvásárló és Értékesítő Gépkörszövetkezet - mondotta lapunknak Kárpáti András, az igazgatóság tagjai és az egyik alapító szervezet a Tolnai Gépkör elnöke - a nyugat-európai ún. Raiffeisen típusú szövetkezeti formát kívánja adoptálva meghonosítani. Ez olyan társulást jelent, melyben a tagok vagyona és tevékenysége nem „vonódik" össze, hanem továbbra is mindenki önállóan gazdálkodik, azonban a gépvásárlástól kezdve, a raktározáson át a terményeladásig koordinálják tevékenységüket. A megalakulást szükségessé tette - tudtuk meg hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint, ha a termelők nincsenek rákényszerülve, hogy már az aratási időben értékesítsék terményüket, akkor a gabona tárolásával és a megfelelő értékesítési időpont kivárásával tisztességes profitra tehetnek szert. Azonban, hogy mégsem ezt az utat választják a termelők, betudható, hogy a gazdák nehezen jutnak megfelelő hitelhez, likviditási problémákkal küzdenek, melyet tetéz, hogy legtöbbjük nem rendelkezik saját gabonatároló-kapacitással. A gépkörszövetkezet viszont olyan jogi kereteket ad a gazdáknak, melyben ezen a problémák nagyrészben orvosolhatóak, ebben kulcsszerepet játszik az állami tulajdonú Concordia Közraktár Rt., mely a szövetkezetbe történő belépéséről már szándéknyilatkozatot tett, illetve kezdeményezte annak létrehozását. A raktározási részvénytársaság a terménytárolásban és ezen keresztül a kedvező hitelfolyósításban játszik szerepet. A szövetkezet azonban a gépvásárlásokban is segítséget kíván nyújtani, ezért gépszövetkezet. A társaság - vagy akár a Tolnai Gépkör, mint koordináló szervezet - keretében megtervezett gépvásárlással a költségigényes fejlesztés is megoldható, így elég ha egy-egy gazda a technológia sor egy-egy gépét vásárolja meg, amellyel ha igény van rá tud dolgozni a gazdatárs földjén, a szolgáltatásokért pedig egy belső árlista alapján elszámolnak. Ugyanígy több gazda közösen vásárolhat egy-egy nagyobb értékű gépet, amelynek tulajdonjoga nem a szövetkezeté lesz, hanem részarányosan az azt vásárló gazdáké. - H.Zs. - TOLNAI HÍRLAP társadalmi havilap Tolna, Hősök tere 1. Főszerkesztő: Hazafi Zsolt Felelős kiadó: Keszthelyi Márton polgármester Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/440-300 Készül a Szekszárdi Nyomda Kft. nyomdájában 5000 pld-ban Felelős vezető: Vadász József igazgató . Laptördelés: MORD Kft. Szekszárd ISSN 1215-914x