Tolnai Hírlap, 2017 (27. évfolyam, 1-12. szám)

2017-01-01 / 1. szám

2 ^Colnai Hírlap A név változott, a hagyományok maradtak Bárszékek Szalagtűző a Szent István Katolikus Gimnáziumban Lezajlott a szeptember óta Szent István Katolikus Gimnázium néven működő középiskola első szalagtűzője, december 9-én, a lovardában. Bizonyos szempontból rendha­gyó volt az ünnepség, mert 2016­ban 3 osztály diákjainak tűzték fel a szimbolikus szalagot - egy hatosz­tályos, egy ötosztályos és egy négy­­osztályos képzési formában végző osztály ballag el ebben a tanévben. A már megszokott forgatókönyv szerint zajlott az este: a tizenegye­­dikesek képviselőjeként Zsolnai Beatrix adott elő egy verset, majd Ferenczi Fanni köszöntötte a vég­zősöket. A tizenkettedikesek nevé­ben Schöck Csanád mondta el az esemény kapcsán megfogalmazó­dott gondolatait, ezután Horváth Kinga szavalata következett, végül Szabolcskáné Szentes Ilona igazga­tóhelyettes adott szellemi-lelki útravalót, az osztályokat külön-kü­­lön megszólítva. A tűzés után a II III III III III III 111 III hagyományoknak megfelelően az édesanyák és édesapák táncoltak gyermekükkel együtt egy keringőt, ezután mutatták be az osztályok a báli ruhás táncot. Az ünnepély zárásaként a Joy Party zenekar köz­reműködésével 22 óráig hálózhat­tak a fiatalok és vendégeik. DuGa A báli ruhás tánc idén is elmaradhatatlan volt Kínálatunkból - gyógyteák - Lenkei vitamin^ - reform élelmiszerek - friss reform-kenyerek­ .v­t»./- • nssv* to »1 ___ - glutén, laktózmentes termékek - Biotech, Scitec termékek - étrendkiegészítők -talpbetétek - Manna Biobolt Tolna MANNA BIOBOLT (Tolnán, a kápolnai buszmegállónál) Tolna, Kápolna tér 7. Tel.: 30/6419498 Nyitva: h­p: 8-12,13-17, sz: 8-10 Alapítva: 1896-ban KÉPKERETEZÉS rövid Határidővel HŐÁLLÓ KANDALLÓ ÜVEG JVtéka Tibor ÜVEGEZŐ-KÉPKERETEZŐ MESTER a biztosítók ajánlott partnere 7130 TOLNA, Bajcsy-Zs. u. 24. Telefon: 74/440-320 Szelektív problémák Az elmúlt időszakban több lakos­sági jelzés érkezett lapunkhoz is, mely szerint problémák vannak a szelektív hulladék elszállításával. Elsősorban a zöldhulladék elvite­lénél akadtak gyakori fennakadá­sok, előfordult, hogy a meghatáro­zott időben kihelyezett zöldhulla­dékot csak két hét múlva, azaz az újabb esedékes szállítási időpont­ban vitték el. Emiatt voltak, akik az évi egyszeri üveghulladék elszállítá­sánál is hoppon maradtak. (Tekint­ve, hogy a kék kukában még benne volt a zöldhulladék, amikor az üveg elvitelére sor került volna.) 2016. utolsó hetében, a két ünnep között pedig egyáltalán nem vitték el a szelektív hulladékot, ami azon a héten a műanyag és a papír lett volna. A rendszeressé vált szemétszállí­tási gondok kapcsán megkerestük a szolgáltatót, az Alisca Terra Kft-t. Megkérdeztük, hogy mi okozta eze­ket a problémákat, illetve mit kíván­nak tenni az orvoslásukra. Azt is igyekeztünk megtudakolni, hogy mikor tervezik a 2017. évi szelektív szemétszállítás időbeni ütemezésé­ről szóló lakossági tájékoztatást, amelynek hiányában még kaotiku­­sabbá válhat a szolgáltatás. A társaság kommunikációs mun­katársa érdeklődésünkre közölte, hogy a cég új ügyvezető igazgatójá­nak tájékoztatása szerint a szállítás év végi változásáról levélben kaptak információt a települések. Részle­tekről azonban nem tudott beszá­molni. Reményét fejezte ki, hogy többször nem fordul elő hasonló helyzet a szolgáltatási területen. A kommunikációs munkatárs a sze­lektív szállítás ütemezésével kapcso­latban elmondta, hogy a tájékoztatót hamarosan levélben kiküldik a lakosságnak. A szállítási időpontok megtekinthetők a város és a cég honlapján, a www.torna.hu, illetve a www.aliscaterra.hu weboldalakon. 2017. JANUAR „Bárszékről leesett." Ez volt az ambuláns lapjára írva a kisebbik keresztfiamnak, amikor homlokán egy nagy kötéssel hazaérkezett a baleseti sebészetről. A történet egy tiszai vendéglátó-ipari egységhez, „Ferike kocsmájához” kötődik. A keresztfiam apósommal múlatta ott az időt. Végül is bárkivel meg­eshet, hogy leesik egy bárszékről. A kisebbik keresztfiam történetét viszont árnyalja, hogy ő akkor kb. kettő éves volt. A nagyobbik fiam azonban volt már három is, amikor először ült bárszéken. De ő soha nem esett le róla. És az a bárszék nem is a Tisza mellett, hanem Tolnán, a „Hősi bácsi kocsmájában” volt. Így hívtuk a nagyobbik fiammal azt az egysé­get, ahova néha, titokban, be-betér­­tünk egy sörre és egy gyümölcslére, koccintani. Amikor még nem volt nagyobbik fiam, akkor is koccintgattunk, meg még vacsoráztunk is a Hősi bácsi kocsmájában, a leendő feleségem­mel. Ifjú házasként pedig többször előfordult, hogy a barátokkal, munka után, a Hősi bácsi teraszá­ról nézegettük az utcán elvonuló csajokat. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, a legtöbbször a Hősi bácsinál ünnepel­tük a félévi és az év végi bizonyítvá­nyaikat. És szépen eltelt egy emberöltő, most meg egy kicsit tanácstalanok va­gyunk, hogy akkor legközelebb hol is ünnepeljük a félévi bizonyítványokat és újabban az egyetemi vizsgákat. Mert a Hősi bácsinál már nem lehet. Nem tragédia persze, hiszen tud­juk rég, hogy az idő rohan, elmúlnak dolgok, lezárulnak korszakok. És a legtöbb, amit tehetünk, hogy nem szomorkodunk, hanem amikor csak lehet, mosolyogva felidézzük a szép emlékeket. És persze várjuk a lezá­ruló korszakok után az újakat. De a szívünkben azért mindig marad egy kis szomorúság. Én mindenesetre úgy tervezem, hogy ha eljön az ideje, a két-három éves unokáimmal is el fogunk majd járni arra a helyre titokban, ahol régen a nagyobbik fiammal koccint­gattunk. És el fogom mesélni nekik, hogy azt a helyet régen úgy hívtuk, hogy a Hősi bácsi kocsmája. És hogy akkor is voltak már bárszékek. És hogy milyen szép idők voltak. Azok is. Steinbach Zsolt KöSzönet a postásoknak A tolnai postások munkája kapcsán fejezte ki elismerését olvasónk, Wesselyné Ábrahám Erzsébet. Mint mondta, a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintos Erzsébet-utalvány az ország számos pontján csak az év legutolsó napjaiban jutott el a címzettekhez. Tolnán azonban - köszönhe­tően a helyi postai dolgozók megfeszített, felelősségteljes munkájának - már karácsony előtt megkapták az utalványokat az arra jogosultak. Olvasónk ezúton is köszöni a tolnai postások lelkiismeretes munkáját, ame­lyet az egyébként is nagy forgalmú karácsony előtti időszakban (is) végeztek. Tolnai hitrlap TÁRSADALMI HAVILAP • TOLNA ÉS MÖZS POLGÁRAINAK LAPJA " Felelős kiadó: APPELSHOFFER ÁGNES polgármester, Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/540-800. Hirdetésfelvétel: STEINBACH ZSOLT, telefon: 30/65-03-023, illetve 74/540-800. Szerkesztőségi e-mail: thirlap@gmail.com ISSN 1215-914x Nyomdai munkák: Kerényi Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3.Tel.: 74/413-501. Felelős vezető: Kerényi Zoltán ügyvezető. Megjelent 5000 példányban.

Next