Tolnai Hírlap, 2020 (30. évfolyam, 1-12. szám)

2020-01-01 / 1. szám

2 tolnai­­ Hírlap Közös önkormányzati hivatal A tolnai lakosság számára nem jelent változást (Folytatás az 1. oldalról.) Tolna örömmel fogadta a fácán­kerti „felkérést”, igaz, a törvény sze­rint nem is utasíthatta volna vissza. A lakosság szempontjából érdemi változást nemigen hoz az új intézmény, különösen a tolnai­ak számára nem - tájékoztatott Ezerné dr. Huber Éva jegyző. Ami némi újdonságot jelent, hogy a fácánkerti polgármesteri hivatalban az ügyfélfogadás vala­melyest igazodik a tolnaihoz. A két, szomszédos település között a múltban előfordult ennél szorosabb kapcsolat is. 1969-ben Tolna és Fácánkert közös tanácsú községgé alakult. A rendszerváltás után vált ismét önállóvá a jelenleg mintegy hétszáz lakosú község. Ám ma is több dolog köti össze a két - azonos járásba is tartozó - települést. Több társulásban együtt vannak, a fácánkerti gyere­kek egy része tolnai iskolába jár, de például a két település ivóvíz- és a szennyvízrendszere is közös. Tolnai és fácánkerti képviselők a december 12-i közös testületi ülésen Fel kell tüntetni a házszámokat Az önkormányzati törvény elő­írása szerint „minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot.” A közterületek elnevezéséről szóló helyi rendelet alapján pedig a ház­számtáblát az ingatlan utcafronti kerítésére, vagy házfalára, az utcá­ról jól látható módon kell az ingat­lan tulajdonosának elhelyeznie. A házszámok feltüntetése nem csak a jogszabályi előírások miatt fontos, az minden háztulajdonosnak a saját érdeke is. Ha van házszám­tábla, baj esetén a tűzoltók, a men­tők, a rendőrség gyorsabban megta­lálja a házat, hamarabb érkezhet a segítség. De természetesen a posta, vagy a csomagküldő szolgálatok is egyszerűbben, zökkenőmentesebben tudják ellátni a feladatukat, ha pon­tosan tudják, melyik küldemény melyik házhoz van címezve. Az önkormányzat ezúton is fel­hívja a lakosság figyelmét, hogy ahol még hiányzik a házszám, az ingatlantulajdonosok szíveskedje­nek azt mielőbb pótolni. APRÓHIRDETÉS Savanyú káposztám értékesítése folyamatos. Ugyanitt saját disznóból való hurka, kolbász, szalonna, stb. kap­ható. Koncz Ádám,Tolna, Bajcsy-Zs. u. 85. Telefon: 70-588-12-07. Igazi tűz lett a szilveszteri tűzijátékból December 31-én este egy melléképületben csaptak fel a lángok Tolnán. A tüzet pirotechnikai eszköz, tűzijáték okozta. Az épü­letben faanyag és műanyag edények égtek. A lángokat a tolnai önkormányzati és a szekszárdi hivatásos tűzoltók oltották el - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. FELHÍVÁS VÁROSI KITÜNTETŐ DÍJAKRA TÖRTÉNŐ FELTERJESZTÉSEKRE Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020-ban is adományoz kitüntető díjakat. A - „Tolna Városért" Kitüntető Díj, - „Tolna Város Sportjáért" Kitüntető Díj, - „Év Tolnai Vállalkozója" Kitüntető Díj, - „Év Tolnai Civil Szervezete" Kitüntető Díj adományozására javaslatot tehet: - a polgármester, - az alpolgármester, - a képviselő-testület tagjai, - minden tolnai lakos, tolnai székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. A - „Tolna Város Kiváló Közszolgálati Tisztviselője" Kitüntető Díj, - „Tolna Város Kiváló Közalkalmazottja" Kitüntető Díj adományozására javaslatot tehet: - a munkáltatói jogkör gyakorlója, - a polgármester, - az alpolgármester, -önkormányzati képviselők, - bizottságok külső tagjai és - a városban működő szakmai, társadalmi, civil szervezetek. A felterjesztésnek tartalmaznia kell a kitüntetésre való ajánlás szöveges indokolását. A javaslatokat 2020. február 28. napjáig, postán, vagy személyesen lehet benyújtani a következő címre: Tolnai Polgármesteri Hivatal, 7130 Tolna Hősök tere 1. Az adatlapok és további információk a város honlapjáról (www.tolna.hu) letölthetők, illetve a polgármesteri hivatal titkársági osztályán kérhetők. 2020. JANUÁR A róka éve Érdekes volt megfigyelni, milyen reflexeket váltott ki, hogy nemrégi­ben egy róka bukkant fel - többször is - a város egyes utcáin. (Hús-vér, szőrös róka, nem az, amiben mindig van répa.) Szóval Vuk és Karak országában legalábbis azt gondolhatná az ember, hogy egy ilyen helyes kis vadállat iránt maximum némi izgalommal vegyes, jóindulatú kíváncsisággal viszonyulunk, mi emberek. A való­ságban viszont az első és legfonto­sabb dolgunk volt azt találgatni, hogy vajon kinek lenne a feladata lepuffantani egy ilyen, nagyjából tíz kilót nyomó fenevadat. Addig persze rendben van a gon­dolatmenet, hogy egy rókának elvileg nemigen lenne keresnivalója a város­ban. Elvileg. A valóságban azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy rókák, vaddisznók, a világ más tája­in medvék, vagy jávorszarvasok lát­szólag félelem nélkül, lazán flangíroznak az utcákon. Azt persze mindenki tudja, hogy ezt nem jókedvükben teszik. És nem is azért, hogy direkt piszkáljanak ben­nünket. Sokkal jobb lenne nekik a természetes élőhelyeiken, az emberek­től háborítatlanul. Ám hogy nem ott vannak, azért pont az ember a felelős. Az ember, aki egyre inkább ki akarja sajátítani a környezetet, nem törődve a többi élőlénnyel. Folyton, egyre dur­vábban belepiszkálva a természetbe. Pedig a köztársasági elnök is meg­mondta: nekünk nem a természetet kell legyőznünk, hanem a saját természe­tünket. Az önző, kapzsi, felelőtlen ter­mészetünket. Ehhez az első lépés persze annak felismerése lenne, hogy az ember valóban önző, kapzsi és felelőtlen. Szerintem vannak is már pozitív jelek. A 2019-es év volt az például, amikor még a legszemellenzősebb, legfafejűbb emberek közül is többen elkezdték kapizsgálni, hogy a környe­zetvédelem nem valami bolsevista trükk. Hogy a szeméthalmok az erdő közepén, a szmog az állatfajok gyor­suló kihalása, az aszályok, a tűzvé­szek, a nyári hőhullámok mindenkire hatnak, mindenkinek rosszat tesz­nek. Istentagadónak és igazhitűnek, Fradi és Paks-drukkernek, pacalimá­dónak és búzacsíra-fajnak egyaránt. Ha pedig már kapizsgálják, talán egyszer majd többen lesznek azok, akik nem levadászni akarják a város­ba látogató rókát, hanem elgondol­kodni azon, miért is alakult ez így. Egy normálisabb korszak kezdete lenne az. Nevezhetnénk úgy is, hogy a róka éve. Jó lenne megérni. Steinbach Zsolt ­tolnai­­ Hírlap TÁRSADALMI HAVILAP • TOLNA ÉS MÖZS POLGÁRAINAK LAPJA • Felelős kiadó: APPELSHOFFER ÁGNES polgármester, Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/540-800. Hirdetésfelvétel: STEINBACH ZSOLT, telefon: 30/65-03-023, illetve 74/540-800. Szerkesztőségi e-mail: thirlap@gmail.com ISSN 1215-914x Nyomdai munkák: Kerényi Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/413-501. Felelős vezető: Kerényi Zoltán ügyvezető. Megjelent 4750 példányban.

Next