Tükör, 1922 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-14 / 20. szám

X. évfolyam Elét Isi Egy é­r* Félévre Egyes ezés I é a I érái 60 lel 80 lel éra I leu Mséé hivatali telefon 61 Morvay Zoltán I Ára 1 leu I Kiadó laptulajdonos Révész Béla Pártonkiviili politikai hetilap Szerkesztőség és Mséé* hivatali Trg.-Hures (la*­rosvénérhely) Flata Meg. Ferdinand — Fétér 86 sa. Szerkesztőségi telefon 01 Érthetetlen állapoton. Szégyellem bevallani tisztelt ol­vasó, hogy dacára a mindennapi újságolvasásnak és a politikai élet minden mozzanatára három év ótai feszült figyelésemnek, a mai napig sem tudom megérteni azt a kor­mányzási politikát, ami Nagyromá­­niában folyik. Nem értettem­ a Kormányzó Tanács intézkedéseit, nem bírtam belelátni a Vajda kormány tetteit mozgató hátsó erőkbe sem, cso­dálatos volt előttem Avarescu tá­bornok szélső keleti módszere és a rejtélyesen feltűnő és pillanat alatt elmúló Take-kormány külö­nös bukása után szörnyű finkszként mered elébem Jonel Bratianu je­lenlegi, nyugati alkotmányos szőr­­szálhasogatásokat negligáló párt­kormánya is. Mindezeknek a kormányoknak az intézkedéseit a legtárgyilago­­sabb, határozottan a legmelegebb érdeklődéssel kísértem. Becsüle­temre mondom minden faji érzel­met félretettem, minden nemzete­met ért sérelmet elfeledtem és el­temettem és csak arra voltam kiváncsi, hogy egy több országba évszázadokon át széttagolt nép ha egyszer az álmai teljesedésbe men­nek és a sors végtelen szerencsés adományaképpen, a világtörténet­ben páratlan területi növekedéshez és mérhetetlen természeti kincsek­ben gazdag földhöz, kulturált la­kossághoz jut, hogyan és mi mó­don kezd a birodalommá vált or­szág összeforrasztásához. Én úgy vélem, hogy a román államférfiaknak ez az alakulat, már félszázados, vagy régebbi álma is lehet. Tömérdek idő volt készülni ez álom valóra válására. De azt is úgy képzeltem, hogy ha hittek az illetők e valósulásban, mint ahogy hinniök kellett, — a körül­mények bármily képtelennek is mutatták e valósulást — mondom, ha hittek e ténnyéválásban, ho­gyan és miért nem volt kidolgozva a legapróbb pontig, a legfinomabb részletig minden kis árnyalat, miért­­ nem állt az őt megillető helyre­­ azonnal az az ember, aki a leg­odavalóbb volt, hogy a megnyert birodalom rögtön, zökkenés nélkül bekapcsolódhassék az államélet zavartalan tovább fejlődésébe ? Hogyan lehet ilyen kapkodás és fejetlenség, ilyen kísérletezés-lán­­colat egy évszázad óta várt körül­mény ténnyé válásánál mint ami­lyen itt uralkodik? Mert azt a legjobb akarattal sem mondhatja senki hogy itt céltuda­tos politika folyik. Azt senki sem állíthatja, hogy itt minden vezető ember tudja és tisztában van vele, hogy mit és miért csinál úgy, ahogy csinálja. Én úgy véltem, mikor Nagyro­­mánia születését láttam, hogy itt nem fog rossz dolga lenni a csa­tolt nemzetiségeknek, mert a ro­mán nemzetiség magán tanulta meg a monarchiában, hogy ügyet­lenül kezelt nemzetiségi törvény tarthatatlanná teszi az ország életét. Úgy gondoltam, hogy a termé­szeti kincsek és erők azonnali üzembevételére rendszeresen kidol­gozott tervek állanak készen, amelyek pár hónap alatt haszná­latba vétetnek és a nyomukon nem képzelt fellendülés támad. Mert hiszen ilyen tervek kidolgozására tö­mérdek idejük lehetett az illetékes köröknek! Azt képzeltem, hogy Középeu­­rópa leggazdagabb állama szület­vén itt meg, a benne lakókra nem­­zetiségi különbség nélkül kánaáni állapotok várnak. Úgy véltem, hogy ha olyan ügyes diplomaták voltak, hogy ha olyan területi nyereséget bírtak kivívni, amilyet a legnagyobb győztes állam sem kapott, ezek a politikusok a megnyert birtok kormányzásába is olyan zseniálisak lesznek. És ennek — fájdalom — min­den vonalon az ellenkezője történt. Hogy hol a hiba, hogy mi an­nak az oka, képtelenek vagyunk magunknak megmagyarázni. Hogy miért nem lehet ebből a gazdag országból egy európai színvonalon álló birodalmat alkotni nem bírjuk megérteni, mikor min­den kívánható feltétel meg van erre. Hogy miért olyan nyomorúsá­gosan keveset ére egy ilyen dús­gazdag ország pénze, érthetetlen előttünk. És azt is érthetetlennek tartjuk, hogy miért és micsoda okok fennállá­sa miatt nem tudnak ennek az or­szágnak a legjobbjai összefogni nemzeti különbség nélkül, hogy a kátyúba rekedt haladást és fejlő­dést megindíthassák azon az útón, ami a szükséges virágzás felé ve­­zet. Aminek elmaradása egy sze­gény országba menthető, de ami­nek a meg nem történte a kincsek­ben dús Nagyromániában egysze­­rűen elké­pesztő valami. Ezekre szeretnénk feleletet kapni és nagyon leköteleznének minket a román politikusok, ha ennek a rejtélynek a nyitját megmagyaráz­nák nekünk. Mert ezek a kérdé­sek faji különbség nélkül érdekel­nek mindnyájunkat és jövőbeni élet­lehetőségeink is minden vonalon ezektől függnek Tpq.Plafei ("fla­ras­vásárhely) 1922. május 14. 20-ik A munká­sbiztosítás egységesítése. Ankét Kolozsváron semmi eredménnyel. — Min­den marad úgy, ahogy volt. — Nem lesz autonómia! A munkaügyi minisztérium össze­hívása folytán még április hó­ 24-én megkezdődött a romániai munkásbiz­­tosítás egységesítésének kérdésében az ankét. Marzescu munkaügyi miniszter meghívására az erdélyi és bánáti mun­káltatók két képviselője, valamint a munkásságnak ugyancsak két képvise­lője vett azon részt. A két érdekeltség egyöntetűen kifejezést adott elégedet­lenségének a munkásbiztosító eddigi és mai adminisztrálásának hiányos és sérelmes volta miatt. Az ankét ered­ménytelen voltát igazolja az a körül­mény, hogy az eddigi hibák megálla­pítása dacára is, egyelőre marad min­den úgy, ahogy eddig volt. Dacára annak, hogy hivatalosan is megállapí­tást nyert az eddigi gazdálkodás tart­hatatlansága, csupán átmeneti intézke­dések foganatosítását látta szükséges­­nek a munkaügyi minisztérium. Az Erdélyi és Bánáti Munkaadók Szövetségének képviselője a követke­zőkben nyilatkozik az ankét lefolyá­sáról. — az ankét megtartását Marzescu minisztertől mi kértük. Célunk volt egyrészt a mai rendszer tarthatatlan­ságának beigazolása, másrészt az er­délyi és bánsági munkásbiztosítás gyökeres átszervezésének megindítása. Meg kell állapítanom, hogy első pro­­grammpontunkat teljes mértékben meg is valósítottuk. Bebizonyítottuk, hogy eddigi felterjesztéseink minden vádja igaz. 1919 januártól kezdve törvények­ben körülírt kötelességüket nem telje­sítették sem az Állami Munkásbiztosító Hivatal jogkörét betöltő állami szervek, sem az Országos Pénztár jogutódjaként felállított kolozsvári Casa Centrala , annak jogutódjai, sem az egyes kert­ies pénztárak. E hivatali mulasztások természetes következményei voltak a hanyag ügykezelés, a teljesen ellenőr­zés nélkül végzett és erős kritikára alapot szolgáltató gazdálkodás, a be­tegellátás fogyatékossága, a segélyek rendszertelen s ki nem elégítő folyó­sítása.­­ Az autonómia visszaállítására vo­natkozó követeléseinkre a legkülönbö­zőbb kifogásokkal válaszoltak. Egyszer azt igyekeztek bizonyítani, hogy az erdélyi és bánsági munkásbiztosítás, a teherviselő rétegek hatvan-hetven­­milliós évi hozzájárulása mellett, az állam két hárommilliós adminisztrációs költségei következtében nem is társa­dalmi, hanem merőben állami intéz­mény, amely a munkaadó és munkás­rétegek autonóm igazgatási törekvései­nek helyt nem adhat. Máskor meg­állapították, hogy csak rosszhiszemű­séggel lehet azt állítani, hogy a kert­ies pénztárak törvényben biztosított autonóm igazgatóságai nincsenek meg, illetőleg nem működnek. Nem mulasz­tották el felemlíteni, hogy a birodalom Pootri Mihály lfc!lBtaflfc(IMl)l.Zfttll PzInCC7QtO készíti a legelegán- n 7 I­n­n­1/ n­I­I­UoClII milldig (Nemz. Színit, bejáratával szembe) ucIjJCocgh­í sabb, legmodernebb u­L­I­p­U­K­C­I­I­CliaMrt és slsérsndó munkai állandó kiéllités «iné Iklil9nlagas«ég«kbanl Késs aipék ksphniké

Next