Tükör, 1965. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1965-07-13 / 28. szám
LEUROPEO JÁRNAK ! Alig egy hónappal a műtét után, amely szétválasztotta a torinói összenőtt ikreket, Santina és Giuseppina Fogliát, az ikrek leszálltak ágyukról, és a rácsba kapaszkodva megtették az első lépéseket. Kezdetben igen félénkek voltak, később azonban már nekimerészkedtek és a szobában is útrakeltek. A gyermekeknél nem kisebb izgalommal várták az eseményt az orvosok. Az első járóórák élménye azonban szétoszlatott minden félelmet. KODÁLY ZOLTÁN AZ ALDEBURGH-I FESZTIVÁLON A legtekintélyesebb angol illusztrált hetilap, a The Illustrated London News több oldalas riportban számol be az idei Aldeburgh-i Fesztiválról, amelyet „a zenészek saját fesztiváljának" nevez, ezzel jelezvén, hogy magas igényű, elsősorban művészeknek, szakembereknek szóló összejövetelről van szó. Sorrendben ez volt a tizennyolcadik zenei fesztivál a kis angol városban, igényességben minden eddigit felülmúlt. A fesztivál a Kodály Zoltánnak nyújtott tiszteletadás jegyében zajlott le, az előadóművészek sorában pedig olyan nevekkel találkozunk, mint Szvjatoszláv Richter, Dietrich Fischer-Dieskau, Misztiszlav Rosztropovics. A fesztivál főrendezője Benjamin Britten volt. A magyar sajtó is beszámolt Kodály Zoltán ünnepléséről, a Kodály Kórus és a Jeney-testvérpár sikeréről. Az angol lap riportjának néhány képét közöljük a fesztiválról. Britten a Jeney-ikrekkel próbálja ez alkalomra írt és a magyar ikerpárnak dedikált művét A wimbledoni ÜZLET Az Observer c idei wimbledoni versenyek alkalmával, cimlappl nyomatékosabbá tett riportjában számol be a ndezőbizottság fokozódó gondjairól. Az első wimbleoni nemzetközi teniszversenyt 1919- ben rendezték, azóta ez a vetélkedés gyakorlatilag teniszolimpiává n°tt. Ennek megfelelő a belőle származó jövelem '*■ Kereken negyedmillió font VILÁGTÜKÖR befellegzett az ördögűzőnek Miután a sajtó többször felhívta már az olasz közvélemény figyelmét Aldo atya, franciskánus szerzetes üzelmeire, a bergamói érsek közbelépett: felfüggesztette a pápát a szentségek gyakorlásától. Aldo atya a szoktott szerzetesi tevékenység mellett ördögűzéssel foglalkozott, és különösen idősebb, hiszékeny asszonytok sorában fanatikus követőkre tett szert. A hívek szisztérikus jeleneteket rendeztek a rendház előtt, amikor hírül vették, hogy gyámolítójukat áthelyezték. Több napig megszállva tartották az épület környékét, így próbálván megakadályozni a páter kitelepítést it. a kasszabevétel. Ehhez járul több mint 300 ezer font, a rádió, televízió és különböző kereskedelmi vállalatok befizetéseiből. A nevezési díj férfiak számára 35 shilling, hölgyeknek 25. Együttesen ez is 450 fontra rúg. Mindez azonban nem fedezi a rezsit, mert a verseny mindössze két hétig tart, a pályákat pedig egész éven át kell gondozni, karban tartani. Súlyosbítja a problémát, hogy napjainkban a legjobb férfi teniszezők már nem is indulnak Wimbledonban, mert áttértek a profiságra, illetve pontosabban a nyílt profiságra. Az Observer ugyanis megírja, hogy a Wimbledonban induló „amatőr” sztárok különböző címeken évente négy-ötezer fontot keresnek a fehér labdával. Ezért erősödik a wimbledoni versenyek rendezői között az az irányzat, amely a „tenisz-olimpia” vonzóerejének növelése céljából meg akarja nyitni Wimbledon kapuit a professzionista teniszezők előtt is. Az Observer értesülései szerint alighanem ez az utolsó wimbledoni verseny, amelynek „tiszta fehérségét” még meg lehetett őrizni. Roy Emerson, a tavalyi és az idei győztes amatőr világbajnok Mozart d-moll zongoraversenyének próbája közben. Britten dirigál, a zongoránál Richter THE ILLUSTRATE() Andor Ilona vezénylésével énekel a Kodály Kórus Tt. A hangverseny után Britten üdvözli Kodály Zoltánt Aldo atya búcsúzik híveitől Egy megszállott „ livő”, tiltakozásul a páter kitelepítési ellen, a földre veti magát Maria Bueno, aki ezúttal - háromszoros egyéni győzelem után - a női egyesben második helyre szorult, de a női párosban elsőséget szerzett. 16 □ SORAYA PÓTVIZSGÁRA KÉSZÜL Lapunkban néhány héttel ezelőtt beszámoltunk Soraya hercegnő nagy reklámmal meghirdetett film-bemutatkozásának kudarcáról. A Stern riportere most arról tudósít, hogy az iráni ex-császárn levonta a bukás tanulságait. Párizsban beiratkozott abba a színész-iskolába, ahol annak idején Brigitte Bardot is megismerkedett a szakma csinjával-binjával. Soraya szürke kosztümben, az utolsó padban meghúzódva hallgatja a színésziskola tanárának, René Simonnak előadását. □ 17 Akiknek nem kell A BEATLES-ÉRDEMREND Az angol királynő születésnapján a Brit Birodalom érdemrendjével (M. B. E.) tüntette ki a Beatleseket. A váratlan gesztus országos felháborodást keltett. Az angol érdemrend-tulajdonosok sorra-rendre mondtak le kitüntetéseikről, és küldték azokat vissza a „feladónak”, azzal, hogy nem óhajtanak Beatles - érdemrend birtokában lenni. A Schweizer Illustrierte Zeitung képes riportot készített a lemondókról. A legradikálisabb megoldást F. Wagg, nyugalmazott ezredes választotta. Visszaküldte a királynőnek mind a 12 kitüntetését. Paul Pearson, legendás hírű repülőparancsnok volt a II. világháborúban. Most ő is visszaküldte összes hadikitüntetését Mrs. Hughes azt az érdemrendet is visszaküldte, amelyet nagyapja kapott a múlt század végén gyarmati szolgálatéért Egy hölgy vállalt szolidaritást: Joan Sutherland, a világhírű szopránénekesnő. Örömmel üdvözölte művész-kollegái kitüntetését