Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)

1973-10-16 / 42. szám

Gondolom, nem túl sokan emlékeznek az alábbi, meg­fontoltan nyakatekert rek­lámszövegre : „A Bíró-féle golyóstollal víz alatt az alli­gátor hasára is írhat”. Amin nyilván az értendő, hogy szu­per írószerszámhoz juthat, aki nem sajnálja a rávalót olyasmihez, ami még nem volt, de a továbbiakban lesz a szolgálatkész Bíró mester jóvoltából. A felhívás 1938— 1940 között próbált vásárlás­ra mozgósítani, mérsékelt si­kerrel. A töltőtoll még szi­lárdan tartotta pozícióját. De hát ki volt ez a Bíró László, aki később Dél-Ame­­rikában szolgálta a golyós­toll és saját zsebe ügyét? Akik ismerték, egyöntetűen vallják, annyi technikai ér­zéke volt, mint egy denevér­nek, de a pénzszerzés techni­kájához nagyon értett. Ahogy mondani szokás, a lekvárból is aranyat tudott csinálni, öt­­letet-ötletre halmozott, így jutott eszébe, nem lenne bo­londság lefőzni a töltőtollat. Fölmerült benne a kérdés: mi pótolhatná a tollhegyet? Mi küszöbölhetné ki a tinta­­töltögetést, a mártogatásról nem is beszélve. Golyó­golyó — morfondírozott, ám ennél tovább nem jutott, a kipat­tant isteni szikra, sehogy sem akart lángra kapni. Ekkor hozták össze a jelenleg is itt­hon élő Goy Andor írógép­műszerésszel, a szedő írógép feltalálójával, akit megihle­tett a jó szimatú üzletember elképzelése, s nem kevés ál­matlanul áttöprengett éjsza­ka után kidolgozta a „témát”. A kávéházban született És most itt ülök Dobsinai úti lakásán az idős Goy-jal, aki 78 életéve felé tartva is az Írószer Szövetkezet MEO-ja, kutatója, a golyóstoll olyan szerelem nála, amit sem ki­ábrándulás, sem kor nem ké­pes ad acta tenni nála. Né­met szaklapot tol elém, egyik harsogó címe: „A golyóstoll a kávéházban született!” Ki­derül, amit egyébként másutt is olvastam, hogy a golyós­toll lényegében magyar talál­mány, bár őszintén szólva, nagyon is el tudom képzelni, hogy egyidejűleg más nem­zetiségű agyakban is megfo­­gamzott. Olyan egyszerűnek tűnik az egész. — Egyszerű? — nevet Goy. — Tudja, mit kísérleteztem, amíg 1938. május 30-án, éj­jel fél 3-kor fölkiáltottam: heuréka! Ez az! Megtaláltam! Meg bizony. Hogy azzal a va­cak kis golyócskával mihez kezdjek, hogy folyamatosan írjon, milyen anyagból le­gyen, mibe ágyazzam, mi­lyen szorosan vezessem a golyóra a rugót, hogy ne folyjon a tinta és mégis mű­ködjön, meg a többi. Egysze­rű, igen, ma már egyszerű. S máig hányan, hányféleképp tökéletesítették. Az „örök írón" Némi gőggel telten, indigná­­lódva vizsgál, hogy ilyeneket mondok. Hát akkor mondok másmilyeneket. — És Bíró tippje előtt Goy urat nem izgatta a golyóstoll „eszméje” ? Akár a sas, úgy csap rám. — Látja, ez is mutatja, mennyire nem volt egyszerű. Nekem, aki folyton találmá­nyokon, kísérleteken rágód­tam, Bíró kellett, hogy nyom­ra vezessen. Nem, nem nél­küle nem jutott volna eszem­be ez az­­ óriási üzlet. Mert a golyóstoll, elsősorban Bíró számára, üzlet lett a javából. Miután a két társ útja elég hamar szétvált, Bí­ró, a licencet kinn eladta Parkeréknak, Goy pedig, már a második világháború után, futott a pénze után. Perek sora Nürnbergben, de a pénz elfutott előle. Legyint. — Más talán belebolondult volna, amennyi pénzt kivet­tek a zsebemből. Én nyeltem egyet, s bár hívtak Nyugatra, maradtam. Úgy látszik, csak a pesti levegőn tudok golyós­­­tollal foglalkozni. Goy ké­sőbb már szólóban készítette a GO­PENT, amellyel nem volt semmi hiba, nem úgy, mint az AKRON-nal, az „örökíróval”, amelyet egy György nevű vállalkozó ho­zott forgalomba. Hogy mit tudott az Akron? Írni legke­vésbé. Megnyomta az ember a hátulját, mire kiugrott a csendesen csordogáló, jókora toll — de sok ruháért kellett Györgyéknek kártérítést fi­zetniük! Töltőtoll szerelem S mi ma a helyzet a golyós­toll fronton? Listavezető lett az írószerek között. Még a töltőtoll tartja valahogy ma­gát mellette, elsősorban az idősebb korosztálynál, bár magában a szakmában, érde­kes, elég sok híve van. Igaz, itt is elsősorban az idősebbek körében, akik valamikor Tur­­csány Antal töltőtoll gyárá­ban és üzleteiben esküdtek örök hűséget a tintával tölt­hető szerkezetnek. Ha az em­ber például Halmosi Ödönt, a SIGNO következet nyug­díjasát hallgatja és az ugyan­csak nyugdíjas Herendi Ilo­nát, az ÁPISZ Lenin körúti töltőtoll boltjának volt üzlet­vezetőjét, szinte szégyelli, hogy golyóstollal jegyzetel. Ilonka kezembe is nyomta 35 éves „Mont-blanc”-ját és a rajongás túlfűtött hangján zengte: — Uram, nézze meg ezt a gyönyörűséget! És húzzon vele csak néhány vonalat, aztán dobja el a golyóstollát és sürgősen vásároljon egy ilyet; ez egy fél golyó-fordu­latot sem hagy ki. Vagy nem bánom, bármit vehet, de az töltőtoll legyen. Húztam néhány vonalat, csakugyan jól szaladt a kis öreg. Halmosi boldogan tercelt: — Mint szánkó a friss ha­von, úgy suhan. Ilonka tovább áradozott: — Látja, milyen egyenletes vonalak? Semmi szaggatott­ság, s micsoda lendület. És maga golyóstollal ír? Ráadá­sul, mit spórolna a töltőtol­lal... Ilonka még kirohant az olyan szülők ellen, akik elsős nebulóik kezébe golyóstollat adnak, holott a szebb írás ki­alakítására a töltőtoll sokkal alkalmasabb. A fülén nem volt golyóstoll Másrészt tény, hogy a go­lyóstoll változatlanul hódít. A betétek, tartályok cseréje egyszerű, a megtakarítás le­hetősége úgy látszik, nem iz­gatja a fogyasztót, mint ahogy az sem, hogy a vona- Turán Pál konstruktőr FOTÓ: FARKAS TAMÁS

Next