Tükör, 1973. október-december (10. évfolyam, 40-52. szám)
1973-11-06 / 45. szám
J ALAIN DELON A KERESZTKÉRDÉSEK TÜZÉBEN 1968 őszén, máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolták Stevan Markovicsot, a párizsi alvilág egyik ismert alakját. Markovics évekig Alain Delon filmsztár testőre és a színész feleségének, Nathalie-nak bizalmasa volt A gyilkos személyét nem sikerült kideríteni. Több jel a gyanút Delonra fordította, mint akinek valami köze lehetett az ügyhöz. Alain Delon azonban alibit bizonyított akkori partnerével Rommy Schneiderrel, akivel állítólag a gyilkosság elkövetése idején Saint Trapezban együtt forgattak. Az ügy végül elaludt és már-már elkönyvelték, hogy a feledés homálya borítja. Most azonban kihallgatásra jelentkezett a korzikai születésű Francois Marcantoni alvilági gengsztervezér, aki a Markovics gyilkossággal kapcsolatban egy évet töltött vizsgálati fogságban. Marcantoni vallomása alapján a hatóság kétségbe vonja Delon alibijét. A filmsztárt többször és hosszan kihallgatták. A Delon házaspár és Marcantoni, amikor még jó barátságban voltak Alain Delon kihallgatása után távozik a rendőrség épületéből Newsweek WALT DISNEY VILÁGA Képes album jelent meg Walt Disney életművéről. A hét esztendővel ezelőtt elhunyt rajzfilm-mester filmjeiből 763 illusztrációt közölnek. A kritika Disneyben a pop-art előfutárát látja. Érdekes, hogy az értékelés többre becsüli Disney fiatalkori műveit, mint a későbbi, úgynevezett nagyfilmeket. Az első korszakban, a húszas-harmincas években készített kisfilmekben születtek meg olyan figurák, mint a Miki egér, Plútó kutya, Dzsumbó, Donald kacsa és a három kismalac. Ezek népesítették be Disney világát és gyakoroltak rendkívül mély hatást az akkor gyermekkorát élő mai felnőtt nemzedékre. Walt Disney pályája kezdetén, 1922-ben Három filmjelenet HATEZER MÉTER MÉLYSÉGBEN Súlya húsz mázsa, hossza négy méter, szélessége kettő. Ezek a Pingvin szabványméretei. Holland ésnyugatnémet konstruktőrök tervezték és építették. A mini-laboratórium belsejében csupa műszer: elektronika, kamerák, mérőeszközök. Hatezer méter mélyre is lebocsátható a tengerbe és ott távvezérléssel a legkülönbözőbb vizsgálatok és felvételek elvégzésére alkalmas. Az automatikus vezérlésű mini-búvárhajó hatezer méter mélységig üzemképes TEKNŐSBÉKÁK MINT JUHÁSZKUTYÁK, DELFINEK MINT PULIK Japánban a lakosság állati proteinszükségletének ötven százalékát a halászati ipar fedezi. A növekvő igények arra késztetik a japánokat, hogy új utakat keresve szaporítsák a halállományt. A leglényegesebb kezdeményezés a tenyésztés. Több, mint húsz hatalmas állami tengeri haltenyészeten évi százötvenmillió halat nevelnek. Az óriási halcsordák mellett teknősbékák töltik be „juhászkutyákként” a védelmi szerepet, a terelést pedig a delfinekre bízzák. _ 11 A delfinek terelik a halcsordákat □ 25