Új Tükör, 1977. április-június (14. évolyam, 14-26. szám)
1977-04-24 / 17. szám
sok révén íródik tele, töltődik meg értelemmel. Az előző nézetből, amely szerint minden adottság velünk született, az az ideológiai következtetés is levonható, hogy az uralkodó osztály azért uralkodó osztály, mert vele született adottságaiban valami többlettel rendelkezik, tehát a többi osztállyal szembeni fölénye, minden kiváltsága biológiailag indokolt. (Ezt a vélekedést a genetika egyértelműen megcáfolta.) A másik, a környezeti tényezőket előtérbe helyező felfogás sokkal haladóbbnak látszik. Hiszen nyilvánvaló, hogy az elmúlt évszázadokban számos tehetség azért nem érvényesülhetett, sőt egész rétegek és osztályok azért nem bontakoztathatták ki képességeiket, mivel külső körülményeik — anyagi helyzetük, iskoláztatásuk, társadalmi megítélésük stb. — ezt nem tették lehetővé. Mégis, mai tudásunk szerint, e két szélsőséges álláspont között — a tézis és antitézis harcának eredményeképpen — valahol középütt kell keresnünk a szintézist, a valóságnak leginkább megfelelő relatív igazságot. Eszerint az emberi adottságok eredetében mind a velünk született, mind a környezeti hatásoknak meghatározó a szerepük. Foglalkozzunk először a velünk született adottságokkal. Az értelem öröklődése Tanulságos modellként a harmincas évek Angliájában végzett „híres” vizsgálat adatait mutatom be. Először a foglalkozás és az értelmi szint közötti összefüggést határozták meg. Az értelmiség esetében az átlagot jelentősen meghaladó, a szakmunkásoknál az átlagnál némileg magasabb, a betanított munkások esetében az átlaggal egybeeső, míg a segédmunkásoknál az átlagtól elmaradó értelmi szintet találtak. (Ezeket az értékeket persze azért fenntartással kell fogadnunk. Hiszen a harmincas években Angliában a foglalkozás nemcsak az értelmi szintet, hanem az egyén társadalmi lehetőségeit is tükrözte. Ha valaki hátrányos gazdasági-kulturális rétegből származott, akkor képességeit bizonyára közel sem tudta úgy kifejteni, mint az értelmiségi családok gyermekei. Ennek következtében az átlagtól való eltérés nemcsak a vele született adottságokat, hanem a társadalmi lehetőségeket is tükrözte. Ezt követően meghatározták különböző értelmi szintű férfiak gyermekeinek értelmi szintjét. S ekkor két fontos szabályszerűség körvonalazódott. Az átlag feletti, az átlagos (két csoport) és az átlag alatti apák gyermekeinél 115, 103, 100 és 93 IQ értéket kaptak. A gyermekek tehát többé-kevésbé hasonulnak szüleikhez. A nagyon értelmes szülők gyermekei az átlagosnál okosabbak, míg a kevésbé jó adottságúaknál a gyermekek is alatta maradnak az átlagosnak. Az alma tehát nem esik messze a fájától. . . A következő fontos szabály: az átlaghoz való visszatérés. Az átlag feletti apák gyermekeinek értelmi szintje félúton van a szülők és az átlag között. Az átlagtól elmaradó szülők gyermekeinek IQ értéke már nem olyan alacsony, mint a szülőké, s közelebb esik az átlaghoz. Az átlagos szülők gyermekei pedig maradnak átlagosnak. (Persze mindezek a szabályok csak a nagy számok esetében érzékelhetők, az egyedi esetekben az eltérések gyakoriak.) Ez a fontos biológiai szabályszerűség teszi tarthatatlanná azt a nézetet, amely szerint az uralkodó osztályok és bizonyos foglalkozási kategóriák eleve fenntartják gyermekeikben és leszármazottaikban a kiemelkedő tehetséget. A valóságban arról van szó, hogy időnként — a véletlennek köszönhetően — megjelennek kiváló adottságú személyek, későbbi leszármazottaik azonban fokozatosan visszatérnek az átlaghoz. Tehát nincsenek olyan családok, nincsenek olyan osztályok, nincsenek olyan kasztok, amelyek eleve, biológiai determinációjuk miatt átlag fölöttiek, vagy átlag alattiak lennének. A véletlen szerepe Vizsgáljuk meg most az értelmi szint öröklődésének mechanizmusát. Az örökletes tulajdonságokat hordozó gének a 23 párra elkülönülő 46 kromoszómánkban találhatók. Minden pár egyik tagját édesanyánktól, a másikat édesapánktól kapjuk. A kromoszómákon belül a gének gyöngysorszerűen helyezkednek el. Az értelmi szintet nagyon nagyszámú gén határozza meg. Minimális becslés szerint legalább 70, maximum több ezer. A kérdést nagyon egyszerűsítve, az értelmi szintet meghatározó géneket különítsük el átlag feletti és átlag alatti értelmi adottságokat meghatározókra. Az átlagos értelmi szintűekben e gének aránya egyenlő lehet. A kivételes adottságú embereknél sokkal több az átlag feletti, míg az értelmi fogyatékosoknál sokkal több az átlag alatti képességet meghatározó gének száma. Ezek megoszlása azonban egy adott személy egyes kromoszómáiban is eltérő lehet. Az öröklődés végső soron azt jelenti, hogy az apa a kromoszómailletve génállomány felét átadja a gyermekének, aki a génállomány másik felét az anyjától kapja. Az utód értelmi képessége attól függ, mely géneket kapja meg egyik vagy másik szülőjétől. Ezt pedig teljes egészében a véletlen határozza meg, hiszen ugyanilyen valószínűséggel kaphatja a kromoszómapár egyik vagy másik tagját. Ez mind a 23 pár kromoszóma esetében így van és önmagában 223——223 (több, mint 70 000 000 000 000) variációs lehetőséget jelent a két szülőben. Ezen túl még más forrásai is vannak a variáció növekedésének. Mindennek megfelelően ugyanazon szülők gyermekei is — miként azt a tapasztalatok igazolják —,eltérő értelmi szintűek lehetnek. Ezek a leglényegesebb szabályok az emberi képességek öröklődésében, ismételjük el ezért még egyszer a legfontosabbakat egy még egyszerűbb példán. Tételezzük fel, hogy az értelmi szintet 100 gén határozza meg. Ennek a felét, tehát ötvenet az apa, a másik felét az anya adja át az utódnak. De hogy erre az 50—50 helyre melyik apai és anyai gének kerülnek, az a véletlentől függ. Átlagos értelmességű szülőknek a 100 helyen kb. 50 átlag feletti és 50 átlag alatti génje lehet. Az öröklődésre számos lehetőség kínálkozik. Legtöbbször az utódban is 50—50 vagy ehhez hasonló lesz e gének aránya. S így az utódok szüleikhez válnak hasonlókká. De előfordulhat az is — nagyon-nagyon ritkán —, hogy az apa és anya 100+100 génje közül csak az 50+50 átlag feletti kerül át az utódba és így két átlagos embernek 100 átlag feletti gént tartalmazó utódja lesz. Tehát két átlagos embernek zseniális utódja születik! Így születnek a Petőfi Sándorok. Akár bíborban, akár kunyhóban. Ellenkező példa is adódhat: vagyis hogy az átlag alatti gének kerülnek át, és így két átlagos képességű embernek értelmi fogyatékos gyermeke születik. Ezek a szélsőséges esetek persze csak ritkán fordulnak elő. Viszont a népesség számától függően a variációs lehetőség irdatlanul nagy. Ezért írta Németh László: „a nagy tömeg szüli a nagy tehetségeket”. Hiszen minél nagyobb tömegről van szó, annál nagyobb az esély a kivételes emberek születésére. Éppen ezért — a népességszám alakulását figyelembe véve — sokan az európai kultúra várható háttérbe szorulásával számolnak. Az öröklődésnek éppen ez az óriási variációs lehetősége biztosítja minden generációban a különböző adottságú emberek társadalmilag szükséges színes kavalkádját és a megújulás reményét — ahogy Tóth Árpád írta: „Van kicsi gyermekem Énnekem is! Hátha az ősi sejt őbenne tisztul dús örömre,... S dallá dobognak a szívekben a Bús, fáradt ritmusok, a holt apák! □ 23