Új Tükör, 1980. április-június (17. évfolyam, 14-26. szám)

1980-06-29 / 26. szám

Kultúránk a világban Miért tetszenek a magyar filmek? A MAGYAR FILMNAPOK SIKERE HOLLANDIÁBAN Április 10. és május 2. között ren­dezték meg immár harmadízben a hollandiai Magyar Filmnapokat. A fesztivál gazdája és szervezője kez­dettől az utrechti ’t Hoogt műve­lődési központ. Hagyománnyá vált, hogy a filmnapok más-más rendező munkássága köré szerveződnek. 1973- ban a műsor középpontjában Jan­­csó Miklós életműve állt, az 1978-as filmhét gerincét Fábri Zoltán mű­vészete alkotta. Az idén Sándor Pál legfontosabb filmjeivel ismerkedhe­tett meg a holland közönség, emel­lett láthatta a tavalyi és tavalyelőt­ti termés kiemelkedő alkotásait: az Angi Verát, a Ménesgazdát, a Ked­ves szomszédot és Szabó István Bi­zalom című filmjét. Amszterdam után Groningenben, Enschedében, majd Utrechtben vetítették a filme­ket, végig telt ház előtt. A sajtóvisszhang a tavalyelőtti fesztiválénál is nagyobb és lelke­sebb volt. A filmnapok előtt a NOS­­Televízió, filmrészletek bemutatásá­val, negyedórát szentelt a fesztivál­nak. A kampányhoz — három adás­sal — a rádió is csatlakozott. A két legnagyobb napilap, a De Volks­­krant és az NRC-Handelsblad, va­lamint az Utrechts Nieuwsbland ol­dalnyi terjedelemben foglalkozott a filmhéttel. „Amit a jelenleg zajló magyar filmnapokon bemutatnak, ismét színtiszta minőség .. . Persze, a ma­gyarok kezdettől fogva különös ér­zékkel nyúltak a filmhez. Ez így volt már 1945 előtt is, amikor Czukor, Lugossy, Kertész és a Korda test­vérek meghódították Hollywoodot. A magyar operatőrök máig is a leg­keresettebbek az egész világon!” — írja az Utrechts Nieuwsblad. Harry Hosman, a De Volkskrant kritikusa így vélekedik: ,,... a szocialista or­szágok közül Magyarország film­gyártása tűnik ki leginkább állandó minőségével, mely nemzetközi szin­ten is egyre több elismerést arat. Mint például a berlini fesztiválon, ahol 1976-ban Sándor Pál Herkules­­fürdői emléke, majd az idén febru­árban Szabó István Bizalom című filmje kapta meg az Ezüst Medvét. Aki a magyar filmművészet fejlődé­sét akarja nyomon követni, annak jó alkalom a jelenlegi fesztivál. S A ’t Hoogt művelődési központ szórólapja mindjárt az is kiderül, hogy egy Hollandiánál 5 millióval kisebb lé­lekszámú ország (ebben téved kol­légánk, mert legföljebb 3 millióval vagyunk kevesebben! A szerk.) sok­kal több lelkesedést és tehetséget ké­pes mozgósítani, mint náluk valaha is sikerülne, ahol a filmesek a ki­csinyes szöszmötölés és tehetetlenke­dés mocsarában süllyednek el.” Ellen Waller, a NEC-Handelsblad filmkritikusa összetettebben látja a mai magyar film helyzetét. ..Nem le­het kétségünk afelől, hogy Magyar­­ország filmgyártása rendkívül magas színvonalon áll, és hogy a produk­ció minősége is a többi európai or­szág átlaga fölé emelkedik. Az a tény, hogy a technikai és művészi színvonalat államosított filmgyártás védi és finanszírozza , melyhez formai és tartalmi kísérletezést lehe­tővé tevő kulturális nyitottság is pá­rosul, magyarázatot ad arra, hogy miért oly gazdag, változatos évről évre a magyar termés.” Van azonban Ellen Waller szerint egy olyan negatív tényező is, ami végső soron szintén a fejlődést se­gíti. ,,A magyar filmet mindenütt szeretik és becsülik, csak éppen Ma­gyarországon nem. S a magyar ren­dezők, mint a csalódott, kikosara­zott alkotó szerelmesek, újra és új­ra valami olyan megoldáson törik a fejüket, mely végre a hazai közön­ség tetszését is megnyerhetné. Ám ismételten a közöny falába ütköznek. Sándor Pál rendező a napokban ar­ról a szinte áttörhetetlen bizalmat­lanságról beszélt Amszterdamban, mellyel a magyarok saját filmmű­vészetük iránt viseltetnek. Érthető, hogy szükséges a folytonos útkere­sés, többek közt ezért is marad a rendező sokoldalú.” DEDINSZKY ERIKA 26Q Az Angi Vera angol tanulságai Napjainkban szinte már szerencsés véletlennek tekinthető, ha egy kül­földön elismerést arató magyar film itthon is igazi közönségsiker. Az An­gi Verával, Gábor Pál filmjével ez történt. Amerikai jó fogadtatása után most az angol kritikusokat hódítot­ta meg. Derek Malcolm (The Guar­dian) és David Robinson (The Times) a filmet az ötvenes évek pszichózi­sa edd­igi legjobb elemzéseként üd­vözölte. Az alkotást azonban túl könnyű lenne azzal elintézni, hogy egy bizonyos korszak hatalmi túlka­pásai fölött ítélkezik. A film szol­gálhat tanulságokkal a ma embe­rének is — mondja Derek Malcolm. „Az Angi Vera, ez a sajátosan ma­gyar látomás a választásról és fele­lősségről, nagyon igaz, bölcs és szép film” — írja David Robinson, arról a korról, amelyet a rendező némi szépítéssel a nagy nehézségek korsza­kénak nevez. Robinson szerint az Angi Vera bátor film, ám bátorsága nem politikai, hanem etikai jellegű. Amikor Vera feláldozza szerelmét, politikai lojalitása feltétlen szolgai engedelmességgé válik és ő a kar­rier útjára lép. A manipuláció kész­séges eszköze, de egy társadalmat csak addig lehet manipulálni, amíg akadnak Angi Verák, akik meglova­golják a lehetőségeket, s el tudják altatni lelkiismeretüket azzal, hogy hibáikért a társadalomra hárítják a felelősséget. Mindenkit meg lehet vesztegetni, vonja le a konzekvenciát Derek Mal­colm is, s minél gyengébbek va­gyunk, annál könnyebben. Az erő is lealjasíthatja az embert, hiánya azonban bizonyosan így hat. De a film nemcsak azért méltó a figye­lemre, mert egyetemes érvényű. Mal­colm úgy látja, hogy Gábor Pál vér­beli rendező, aki engedi kibontakoz­ni a jellemeket, s nem elégszik meg annyival, amennyi a történet tanul­ságainak körvonalazásához alapve­tően szükséges. Igaz emberi lényeket vonultat fel, nem bábukat rángat a polémia kénye-kedve szerint. Külö­nös tehetséggel teszi élővé a kort és embereit, s ebben nagy segítségére vannak a kitűnő színészek, különö­sen Papp Vera — Vera alakítója. HUNYADY JUDIT Papp Vera Egy asszony és egy ország MAGYAR VONATKOZÁSÚ FRANCIA KÖNYVEK Nagy példányszámú zsebkönyvben jelent meg Jean Mistier Ethelka cí­mű regénye. A szerző, akinek A meztelen nő című kisregényét 1977- ben lapunk folytatásban közölte, az első világháború után több évet töl­tött Budapesten mint francia lek­tor, illetve mint kulturális attasé. 1973 óta a Francia Akadémia örökös főtitkára. Ethelka című, először 1929-ben kiadott regényében, egy szép és szerencsétlen sorsú magyar asszony történetét meséli el, és szí­nes kulcsregényt kerekít hősei élete és a korabeli, pesti napihírek meg pletykák köré, roppant sötét képet festve a Horthy-korszak nyomorúsá­gos, inflációs, tőzsdespekulációs évei­ről. „Szabadsághíd” — ezzel a magyar alcímmel adták ki ez év áprilisában Franciaországban Paul Lemaire Le Pont de la Liberté című visszaemlé­kezését. A szerző, akinek eredeti fog­lalkozása tanító volt, a ma mintegy ezer francia hadifogoly egyike, aki a második világháború alatt Magyar­­országra szökött. Kötetében a bala­tonboglári táborban töltött napok­ra, az Eötvös Kollégiumra emléke­zik, ahol lektorkodott, elmondja a menekült katonáik által alakított szín­játszó csoport történetét, továbbá 1944-es letartóztatását és visszahur­­colását a náci táborba. Mint képün­kön látható, a szerző összetévesztet­te a felszabadulás után épült Sza­­badság-hidat a régi Erzsébet-híddal. Természetesen, ez a tévedés nem vál­toztat azon az örvendetes tényen, hogy az egykori francia hadifogoly mély barátsággal emlékezik vissza a magyar nép vendégszeretetére. B. L. E.

Next