Turul 1888 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
II. Könyvismertetések - A Siebmacher-féle magyar és erdélyi czímergyűjtemény. Argus-tól
végezve mint cadet a hadseregbe lépett, hol kapitányságig emelkedett és az 1859-iki hadjáratban különös vitézségeért ő felsége által az ezüst vitézségi éremmel tüntettetett ki. Sokáig lévén Erdélyben helyőrségen, érdeklődni kezdett ennek történelme s különösen nemességi viszonyai iránt s az ottani köz- és magán-levéltárakban lassanként sok heraldikai és genealógiai adatot gyűjtött össze. — Erdély történelmi irodalmában is jártas volt, s magánemberhez mérten tekintélyes szakkönyvtárral bírt. Néhány évvel ezelőtt gyengélkedő egészsége miatt nyugalomba vonult, lakását Bécsbe tette át s itt a heraldikai társasággal, valamint az időközben elhúnyt Dr. Lange Emillel, az erdélyi családok alapos ismerőjével és a «Brünner geneal. Taschenbuch» kiadójával érintkezésbe lépett, és valószínűleg innen kapta az első ösztönt, hogy az erdélyi rész kiadását a nagy Siebmacherben a kiadóknak felajánlja. A felnevezett czég, mint tudva van, körülbelől 30 év óta keresett szerkesztőt, ki művekben Magyar-, Erdély- és Horvátország czímereit közölte volna. Reichenau Bécsben 1887 decz. 14-én meghalt. Habár személyesen nem ismertem, mégis három év leforgása alatt — levelezés által — köztünk baráti viszony fejlődött ki s ezen idő alatt volt alkalmam az elhúnytat mint szerény, felette szíves, derék és önzetlen embert megismerni. Szakgyüjteménye több ritka és nagyon érdekes erdélyi nemesi pecsétet tartalmazott s ezek néhánya az «Ungarischer Adel»-ben már közöltetett is. Midőn Reichenau «Siebenbürger Adel» I. füzete megjelent, felkért, bíráljam meg s én annál is inkább teljesítettem kívánságát, minthogy időközben megtudtam, hogy ez másnak is szándékában van s nem akartam, hogy Reichenau jó akarata és igazán dicsérendő szorgalma mellett nehány szóval agyon bíráltassék. Így jött létre Árgus kritikája, mely a nagyon kevés dicsérni valót dicsérte, s a nagy számban levő hibák csak nagyon kis részét s azt is nagy kímélettel rótta meg. Általában bírálatomat lehetőleg rövidre szabtam, — mint ismeretes — csupán a heraldikai szempontokra terjeszkedtem ki, a szöveget nem is érintettem. — Magától érthető, hogy Reichenaut e czikkemről azonnal értesítettem. Ez története és megoldása annak, miért bíráltam én a «Siebenbürger Adélt» ily kíméletesen ? Valóban, mértéken túl kíméletesen! minthogy ez volt a «Neue Siebmacher» nagy vállalatban a leggyengébb rész, sőt e nagy mű dicséretére mondva az egyedüli gyenge, melyet a kiadók is — post festa — sajnosan tapasztaltak. Nagy hibája volt a különben szerény Reichenaunak, hogy erejét túlbecsülte s oly munkát vállalt, mely érdekeltségnél, tárgyszeretetnél, szorgalomnál s Lacken heraldikai katekizmusának ismereténél többet kíván. — Reichenaunak nem volt írói képessége, sem fogalma a történetírásról, írmodora kétségbeejtő, a forráskutatásban s azok feldolgozásában gyenge, amit írt (csekély kivétellel), vizenyős kivonatok voltak másodrendű elévült munkákból, a szakértelem hiányából kifolyólag teljesen mellőzte s figyelmen kívül hagyta a legújabban megjelent szakirodalmat. Ezen kétségbeejtőleg gyenge sorokhoz valóságos hieroglyph-szerű rövidítéseket szerkesztett, s ezzel az egészet annyira olvashatatlanná és zavarttá tette, hogy az olvasó gyakran a legjobb akarat mellett sem tudta megfejteni, hogy voltaképen mit akar mondani ? legegyszerűbb mondatai is iskolás jellegűek voltak: «Er war ein braver Mann, und starb an hitzigem Fieber, nachdem er schon viele Schätze angesammelt hatte; — Er war ein böser Mensch, erfreute sich stets einer guten Gesundheit, vermählte sich mit Aloysia, Kunigunda, Louise, Marie etc. und wurde von seinen Unterthanen im Sinne des Wortes angebetet.» — — — Ezekhez hasonló mondatokkal szokva volt genealógiai vázlatait fűszerezni s az olvasó az első perczekben nem volt tisztában a felett, bosszúsan dobja-e félre a könyvet, vagy nevessen rajta ? Méltóan sorakoznak a szöveghez az úgynevezett «Czímertáblák», mihelyt azokat nem «figyelemmel átfutni», hanem «figyelemmel átnézni» kezdjük. — Ezekről nagy vonásokban már megtettem annak idejében észrevételeimet a Turulban s azok ismétlésétől tartózkodom; csupán Béldi úr kedvéért pótolom meg a következőkkel : Béldi úr egész szenvedélylyel dobálódzik a «hamis» «hamisítvány» jelzőkkel a magyar Liebmacherben megjelent czímerekre vonatkozólag, mihelyt arra kedvező alkalmat vél találni. Ezzel nagy vigyázatlanságot követett el. Először: mert — mint később kimutatom — egyetlenegy czímert sem volt képes kétségtelenül hamisnak bélyegezni; másodszor: mert nem jogosan beszélt, minthogy szavaival csak azt bizonyította be, hogy nincs helyes fogalma arról: mit neveznek czímergyűjteményekben hamisítványnak ! Hogy pecséteknél és czímereknél mit neveznek hamisnak ? mit nem teljesnek ? hibásnak vagy részben hibásnak ? erre csupán a következőket jegyzem meg: Slamislánynak neeztetnek azon czímerek, melyeket az illető közlők koholtak, vagy a közlő által mint koholtak vétettek át, anélkül, hogy azt azon család, melynek tulajdoníttatik, bármikor ismerte vagyakár jogosan akár 37