Typographia, 1892 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1892-01-01 / 1. szám
. szám.— XXIV. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1892. január 1. ELŐFIZETÉSI ARA: Negyedévre .................... 1 frt Fél évre............................. 2 frt Egész évre......................... 4 frt TYPOGRAPHIA HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stáhly-utcza 1. sz. mm-c 35096 KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. Szafitársak! Adjátok német szaktársaink részére a 2 százalékot. i 8 g 2. Ismét egy uj év küszöbén állunk .... mint aki először életében készül hosszú, ismeretlen tengeri útra és sejtett veszélyek, nélkülözések és megpróbáltatások rémképei merülnek föl a kínos bizonytalanságtól máris gyötrődött lelkülete elé, de a mely érzelmeket egy más érzelem, egy szebb jövő, boldogabb sors elérésére biztató remény igyekszik enyhíteni: hasonló érzelmek uralkodnak újév első napján a munkások kebleiben. »Szerencsés jó utat« kívánunk a messze távozónak, de tudjuk, hogy egy véletlen körülmény, egy pusztító orkán nagyon könnyen szerencsétlenné tehetné azt . . . »Boldog újévet« kívánunk egymásnak uj év kezdetén s e kívánságunkat a látszólagos vidámság és őszinteség mezébe iparkodunk burkolni; de tehetünk-e róla, ha csak alig, vagy egyáltalában nem sikerül homlokunk komor redőit eloszlatnunk és a kétség mardosó érzelmét elpalástolnunk, s mig jobbunkkal barátaink, munkástársaink jobbját szorongatjuk, e röpke pillanat alatt hihetetlen gyorsasággal évek hosszú sorai tünedeznek lelki szemeink elé s önkénytelenül e kérdés merül föl bennünk: de hát remélhetünk-e boldogabb, jobb sorsot épen ezen újévtől, mit oly sok évben hiában vártunk ? . . . . Mert hisz nekünk, habár nem a természet elemeinek ádáz tusáival kell szembeszállnunk, mégis egy talán hatalmasabb ellenséggel : a társadalom kiváltságos elemeinek évszázadokon, s talán évezredeken át megrögzött előítéleteivel, szokásaival és önkényével kell harczolnunk s a mily egyenetlen az embernek harcza a természet elemeivel, ép oly egyenetlen a proletarismus harcza a tőke önkényével szemben, mely már-már exisztencziáját fenyegeti, mert hisz a csábító anyagi hatalom: a pénz, amannak kezében van ! Ie van egy nagyobb, döntőbb hatalom az anyaginál," s ez az összetartás ; ettől félnek a tőke hatalmasai; ez remegteti meg a világi uralom legmagasabb polczán állókat, mert tudják, hogy a minek egy puskaporszem legkevésbbé sem képes ártani, azt millió puskaporszem örökre romba döntheti .... A szabad szemmel alig látható parányi állatocskák szoros társulása következtében a tenger mélyéből korallzátonyok, szigetek képződnek, melyek a legerősebb hajót is tönkreteszik .... És mégis, mi munkások oly kevéssé bírjuk méltányolni ezen erkölcsi hatalmat. Azt hisszük, hogy eleget tettünk már, ha egymásnak »boldog újévet« kívánunk, ahelyett, hogy együttesen, vállvetve működnénk közre, hogy ez óhajunk legalább némi részben teljesüljön. Olyanok vagyunk, mint azon ember, ki folyton főnyereményről ábrándozik, de elmulasztja a lottóra tenni, hogy ábrándja teljesülhetésének legalább reménye legyen meg. És vajjon mi lehet oka e szenvedőleges állapotnak ? Egyéni műveltségünk gyenge foka, mert mindaddig, míg a kor kívánalmainak megfelelő műveltséggel nem bírunk, addig a szolidaritás, kollegialitás, önérzet, emberi jog és igazság ismeretlen, vagy csak sejtett fogalmak lesznek előttünk. Az egyéni műveltség korunkban azon fontos tényező, mely egyedül képes ledönteni az emberi önkény, hiúság és önérdek által vont társadalmi korlátokat és föloldani az ezek által bilincsben tartott igazság és szabadságot (önrendelkezési jogot). A műveltség azon égi szikra, mely megkülönbözteti az embert az állattól és közelebb emeli őt teremtőjéhez ; ez ébreszti az embert azon tudatra, hogy rendeltetése e földön nemcsak abból áll, miszerint — hasonlólag az állathoz — ösztöne csupán gyarló porhüvelye fentartására irányul• n i 'i I jón, a i tXnDixi nü*rty ikbzoio czélt megközelíteni: az igazságot. A műveltség rendkívülileg fejleszti az emberben az önérzetet, az önérzet jogokat követel, a jognak pedig igényei vannak. E kombináczióból igen világosan azt következtethetni, hogy mindaddig, míg hazánkban a munkások legnagyobb részét emberi jogaikat nem ismerő, szerény igényű, szóval: műveletlen egyének képezik, sorsuk javításáról alig lehet szó. Meg vagyok győződve arról, hogy pályatársaim nem mindenben értenek egyet a fönnebb elmondottakkal, főleg ha még azon udvariatlanságot is bátorkodom elkövetni, midőn azt állítom, hogy közöttünk, nyomdászok között is megdöbbentően nagy amaz egyének száma, kiknek nincs határozott czéljuk, vágyuk, törekvésük, kik nem bírnak egyéni tételük és hivatásuk tudatával, hanem dolgoznak kénytelen-kelletlen a nevetséges bérért, melyet főnökeik odalöknek nekik, mint ahogy a kutyának szokták a megmaradt csontdarabokat, lökni, ahelyett, hogy ambiczióval párosult munkaszeretettel iparkodnának magukat hasznossá tenni, de ennek fejében aztán viszont oly fizetést követelni, mely ne csak arra legyen elegendő, hogy magukat rendesen táplálják és tagjaikat czélszerű ruhával födjék, hanem hogy maradjon még néhány fillér segélyre szorult szak- és embertársaik segélyezésére és szórakozásra is, mert a szórakozás nélküli folytonos munka nehézzé, sőt elviselhetetlenné válik. Belátták szakéletünk intéző férfiai is köztünk, nyomdászok közt, a műveltség terjesztésének égető szükségességét akkor, midőn az aradi kongresszuson határozattá emelték, hogy legalább minden kerület székhelyén alakittassék egy önképző-kör, mely által alkalom nyujtassék a tagoknak önművelésük s ezáltal emberi tudatra ébredésük előmozdítására. S valóban — habár némely helyt, mindamellet, hogy meglehetős anyagi áldozattal megalakította az önképző kört, annak czélját mégis tévesen fogják föl — bátran elmondhatjuk, hogy egy régóta tátongó mély ür töltetett be ez intézkedés által honunk nyomdászéletében, melyek működésének zsenge gyümölcsei máris észrevehetők több helyt, s melyek azon reményre jogosítanak föl bennünket, hogy mielőbb eljövend azon idő, midőn őszintén, minden kellemetlen utángondolat nélkül kívánhatunk egymásnak »boldog újévet!« Kolozsváry Sándor Vidor. A németországi árszabály-mozgalom. A németországi nyomdászok rokkantpénztár általunk is említett zár alá helyezését az országos törvényszék helybenhagyta. Természetesen a pénztár vezetősége nem nyugszik bele az ítéletbe, hanem felebbezést jelent be az országos főtörvényszékhez s remért, hogy a 18,000 tagot jogaitól nem fogják megfosztani annak a pár embernek a kedvéért, akik bizonyára kerülni fogják a jövőben a jó szaktársakkal az érintkezést. Különben a zár alá helyezést kérő kérvényt aláírt nyomdászok közül igen sokan nevük törlését kérték, kijelentve, hogy a kérvényt nem a rokkantpénztár zár alá helyezése czéljából írták alá dr. Schmidtnek, hanem esetleges kitörlésük ellen. Dr. Schmidt aztán fölhasználta aláírásaikat e gyalázatos tény előidézésére.A hogy a »Corr.«-t értesítik, a főnökök újévre be akarják fejezni a sztrájkot. Ez értesítés szerint azok a nyomdák , amelyekben az egyleti tagok elfoglalják elhagyott helyeiket, megtisztittatnak a sztrájktörő nem egyleti tagoktól és olyan nyomdákban helyeztetnek el, amelyekben azelőtt sem dolgoztak egyleti tagok.* Folyton nagyobb mérveket ölt a segélyezés a németországi munkások részéről a sztrájkoló nyomdászok támogatására. Joggal mondhatni, hogy soha sem volt Németországban olyan sztrájk, amely iránt olyan rokonszenvet tanúsított volna és anyagilag úgy támogatta volna az összes munkásság, mint a jelenlegi nyomdász-sztrájkot. De a nyomdászok méltányolni is tudják e támogatást és bizonyára nem sok ideig lesznek adósaik többi munkástársaiknak, mert e mozgalom által nemcsak saját szervezkedésük lesz jobb, de minden tőlük telhető módon iparkodni fognak szóval és tettel a többi szakmák szakegyesületté tömörülését előmozdítani. Oda fognak törekedni a nyomdászok, hogy a szakegyesületek fejlesztésével oly nagy hatalmasságot teremtsenek, mint amilyent az angolok tudtak teremteni, és minthogy a nyomdászok mindenütt jól vannak szervezve, nagyon sokat tehetnek e téren. — Minden szervezkedett szakma szorgalmasan folytatja a gyűjtést, így a szakegyletek összpontosított vezetősége 1000 márkát engedélyezett ; a berlini dohánymunkások, bérkocsisok, a gombkészítők 50—100 márkát, a zenészek személyenkint minden működés után 10 fillért adnak. Hamburg, Stettin és Stuttgart minden szakmabeli munkása hetenkinti százalékot adni kötelezte magát. A külföld követi a példát. Angolországból szép összegek érkeznek, míg a Svájczban 2000 gyüjtőiv van kibocsátva és a szakegyletek szintén utalványoznak viszonyaikhoz mért segélyt. Francziaország is szorgalmasan gyűjt.