Typographia, 1895 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-04 / 1. szám
Január 4. TY FOG RAP HIA kollégái, a kártyakeverés, vagy talán csak a legutolsó faczér kelberhez illő paklizás csak második erényük legyen, míg az elsőnek a kollegialitást tartsák. Tegyenek eleget először ennek, aztán — nem bánjuk — áldozzanak a másodiknak mindaddig, amíg csak nem lesznek ŕsvarczok. 1896. és több legénynyel dolgozó májazteroknak ; öröm rá gondolni, hogyan teszi e kis gyarmat illuzórissá a mesteremberekre a prókátorok által, erőszakolt mostani rendszert és milyen bámulatos szívóssággal tér vissza a régi czéhrendszerre, midőn mester és legény szorgalmasan dolgoztak együtt hajnaltól éjfélig. Azonban a sorscsapás következtében, sokszor a a legmegfeszítettebb szorgalom sem hozza meg gyümölcsét, mert ezt is leveri az átkozott szabad verseny. így történik ez most a mi kis boldog, békés gyarmatunkkal is ; más versenyzők elveszik tőlük azt a munkát, amit ők eddig a csizmadiaság és kézi eszközeivel készítettek és ők szétszóródnak a nagy világba, ahol nem lesz többé oly patriárkális életük, mert rendes fizetés és rendes munkaidő mellett kell dolgozniuk. Reméljük, hogy eleinte belenyugosznak a megmásíthatatlan sorsba, sőt később még áldani is fogják azt, hogy a középkori állapotokból a czivilizált társadalomba kerültek, amely még a mostani munkaidőt is sokalja. Ha ezt nem tennék meg, úgy világosítsák fel őket azok a szaktársak, akik közé kerülnek : mondják meg nekik, hogy ma már nincsenek őseik városában — Miskolczon. * Az immár most pusztuló Kis-Miskolcz gyarmaton kívül van még egy nevezetes anyaváros is Magyarországon, mégpedig a legmagyarabb folyónak, a Tiszának partján, ott, ahol a Maros ebbe beleömlik : ez a Ferbicváros ; ez meg arról nevezetes, hogy itt ha nem is sokat, de legalább olcsón dolgoznak és ezt a kevés pénzt úgy akarják megszaporítani, hogy a legények szombat este, midőn 7—8—9 frtjokat megkapták, halpaprikás és homoki uj bor mellett megeresztik a magyar csöndest: a ferblit. Ennek a kísérletezésnek az eredménye aztán rendesen az, hogy a több asztaloknál ülő, de egyenkint 4—4 ferblizőnek 28—28 írtját rendesen a kávés viszi el, míg ők reggel szép csupaszon mennek haza. De vigye az ördög pénzüket! Hisz jól tudjuk azt, hogy az emberi szenvedélyek ellen nehéz küzdeni, sőt azt is tudjuk, hogy valami kimondhatatlan gyönyör a 21 re 31-et, erre pedig 41-et kigusztálni, vagy semmire egy czukasszát behúzni. Mi nem is szenvedélyüket akarjuk ostorozni, csak arra figyelmeztetjük őket, hogy mielőtt ennek áldoznak, tegyenek eleget kollégiális kötelességüknek : fizessék meg előbb a 60 kr. egyleti illetéket, adják oda a lapbizottságnak 7—8—9 krjokat, mert hisz ekkor ezzel is kevesebbet veszítenek. Minden nagyobb városban van már a lapbizottságnak állandó fiók-bizottsága és mindenütt gyűjtenek, sőt mi több, törekednek a helyzet javítására is, csak épen a Fereicvárosban van , ez máskép: itt sem bizottság nincs, sem nem gyűjtenek (néhány kivételével), de sőt még a 7—8 írttal is annyira meg vannak elégedve, mintha csak igaz volna az, hogy aki a Tisza vizének neki hasal, az már halászlét iszik. Máskép kell mindennek lenni, ha csak nem akarják azt, hogy ők legyenek az ország utolsó Az 1895. évi évkönyvek. A »Könyvnyomdászok szakköre« hézagpótló vállalata, a Gelléri Mihály szerkesztésében megjelenő »Magyar Nyomdászok Évkönyvé«-nek az idén jelent meg a X. évfolyama s így e hézagpótló szakirodalmi vállalatnak egyúttal 10 évi jubileumát is üljük. A megjelent 10 kötet immár egy valóságos kis szakkönyvtárt foglal magában, amelyben ki-ki megtalálja az őt érdeklő szakközleményt, vagy útbaigazítást, ha ilyenre hébe-korba szüksége van. A vállalat évről-évre izmosodik s törekszik minél jobb és czélszerűbb anyaggal szolgálni pártolóinak, kikből vajmi kevéssel dicsekedhetik. És valóban csodálni való közönyösség uralkodik szaktársaink körében e vállalat iránt. Magyarország 3000-nél jóval több nyomdásza közül alig 800 tartja érdemesnek az Évkönyv megszerzését, míg a többi talán még a létezését sem tudja. E csúnya ignorenczia okait hasztalan fürkésszük, mert azt semmi által sem lehet igazolni. Ara más nyomdász évkönyvekhez hasonlítva, nemcsak tartalom, de ár tekintetében is oly olcsó, hogy azt mindenki megszerezheti. Máshol 1art az évkönyv ára, míg a mienk csak 60 kr., s még sem pártolják kellően, pedig ha pártolnák, még olcsóbb lenne, mert e vállalat nem spekuláczió czéljából tartatik fönn hanem tisztán azért, hogy a magyar nyomdászat terén missiót teljesítsen. És ha már ép a segédek részéről ily közönyösséggel találkozunk, nem értjük, hogy miért tagadják meg támogatásukat e vállalattól a főnökök ? A fővárosi dúsgazdag nyomdatulajdonosok (Légrády stb.) közül pl. egy sem tartja érdemesnek e vállalatot arra, hogy azt anyagilag támogassa, holott ép a főnökök érdekében állana leginkább a szaksajtó fölkarolása. Nem mondunk sokat, de ha minden budapesti főnök csak 1—4 példányt rendelne meg belőle újévi vagy karácsonyi ajándék gyanánt az idősebb tanonczok részére, legalább 100—150 példánnyal több kelhetne el az évkönyvből. Jó lenne, ha a szakkör a főnök urakat ez iránt megkeresné, mert hiába, kérés nélkül nem adnak biz’ azok semmit ! Ha a szakiskolát is oly hathatósan fogják támogatni, mint az évkönyvet, akkor annak már előreláthatólag nagy jövője lesz. De térjünk át a tartalomra, mely az idén sem marad hátra az előbbi évfolyamoktól, sőt azokat jóval felül is múlja. Álljon különben itt a tartalomjegyzék, melyből láthatjuk, hogy a szerkesztő, Gelléri Mihály szaktársunk, nagy buzgósággal toborzotta össze a jobbnál-jobb szakírókat s ügyes körültekintéssel állította össze a tartalmat, amint ez a következőkből látható : Tizedik évfolyam (Előj szó). Láng József: A magyar nyomdaipar. Ács Mihály: A könyvnyomtatás mesterszavairól. Gelberger Mihály : A rovatos szedésről Firtinger Károly : Művészetünk bölcsőkorából. Haraszti József: A szedőszekrény. B. Á.: Nincsenek accidenz-szedők . Kosovitz Rezső : Ízlés a műszedésben. Urbán János : Szépérzék a műszedésnél. Tichy Ákos : A szabad irány fattyúhajtásai. Novitzky N. László: Az irás keletkezése. Szőllősy Mihály : A nyomdász tanulók oktatása. Grócz Ernő: Az önképzés fejlesztése. Szalla Márton : Orosz ábécze. F. K.: Szakbibliográfia. Madonna della sedia (Mellékletünkről). Kilövés-minták. Elsődleti tábla. Könynyomdák a fővárosban, a vidéken és Horvát-Szlavonországokban. Nappali szedők, hirlapszedők és gépmesterek árszabálya. A könyvnyomdász- és betűöntő-segédek egyletei Magyarországon. Az utas-segély Magyarországon. Utas-szállók Magyarországon. Hirdetések. Jegyzék-napló. Műmellékletül Rafael: Madonna della sediata. A béltartalmat illetőleg most csak azt említjük még meg, hogy a nyomdai kiállítást megint a Pesti könyvnyomda-részvénytársaság végezte tisztán, csinosan. Reméljük, hogy a jövő évfolyam nagyobb pártolásnak fog örvendeni, nemcsak a segédek, de kivált a főnökök részéről is, hogy ezen életrevaló, hasznos vállalat további prosperálása ne csak a kiadó kör vállaira nehezedjék. —• Az Évkönyv ára 60 kr., postán 75 kr. Ajánljuk a szaktársaknak. * Az „Almanach für Buchdrucker“ 1895. évi Vili. évfolyama, Faber és Králik szaktársak szerkesztése és kiadásában a következő érdekes tartalommal jelent meg: I. Általános naptári rész (naptár, sorsjegyhuzások, bélyeg és illetékek jegyzéke, posta- és távirda-dijszabás, pénz-összehasonlitó táblázat. II. Technikai rész : Béranger; Visszatekintés a lefolyt évre, Králik Emiltől. — A czélhoz közeledünk. Dvoracsek Józseftől. — A segédek választmányának teendői. — A tanonczokkal való bánásmód. K. E.-től. — Valami a helyesírásról. K. E.-től. — Szóelválasztások. — A kilövési módokról. K. E.-től. — Különfélék a gyakorlatból a gyakorlatnak. — A franczia szedőszekrény. — A leggyakoribb kilövési módok. — A görög ábécze. — Bel- és külföldi nyomdász-egyesületek. —Nyomdák jegyzéke. — Utazási Útmutató. —Német nyelvű szaktársaink sok haszonnal olvashatják az Évkönyvet, melynek ára 1 frt 10 kr. Megrendelhető Bécsben, Dvoracsek Józsefnél, VII., Zieglergasse 25. * Az „Annuaire de l’Imprimerie“ 1895. évi V. évfolyama, melyet Müller Arnold szerkeszt, szintén igen praktikus szakközleményeket hoz. Különben álljon itt a tartalom: Szakczégek jegyzéke. — Szaklapok jegyzéke Francziaországban, Belgiumban és Svájczban.■— A legújabb szakkönyvek jegyzéke. — Egyletek, társulatok. — Szakiskolák. — Szakkörök. — Sajtótörvény. — Kő- és könyvnyomdák jegyzéke. — A könyvipar nagyjai : 1. Didat. — 2. Az amsterdami kiállítás. — 3. A lyoni kiállítás és a párisi könyvkiállítás. — Az ár- A szoczializmus történelméhez. Dr. Ingiver nyomán irta Csebrenyák J. (Folytatás.) XI Jean Jacques Rousseau (1712—1778), a tizennyolczadik század legnagyobb embere, az »Egyenetlenség eredete« cz. értekezésében mondja : »Az első gazficzkó, a ki a telket sövénnyel bekerítette, mondván : ez az enyém, és aki oly együgyüekre talált, akik azt elhitték neki, jön a polgári társadalom igazi megalapítója. Mennyi bűntényt, háborút és gyilkosságot, mennyi nyomort és iszonyatosságot takarított volna meg az emberiségnek az, aki a sövényeket lerombolta, a sánczokat behányatta volna és oda kiáltott volna embertársainak: ne higyjetek e csalónak ; el vagytok veszve, ha elfeleditek, hogy a gyümöcs mindenkié' e's a föld senne'.« Ezután sötét képben vázolja a fennálló társadalmat és panaszt emel egy oly czivilizáczió ellen, mely az igazság minden alaptételének merő gúnyja. Csodálatraméltó alapossággal fejti ki a szegények szerfölött hosszú munkájának ártalmas következményeit, a gazdagok elpuhultságát és csalárdságát. A fennálló magántulajdon rovására és következéskép a társadalomnak tulajdonítja a gyilkosságokat, a lopást és minden a nyelvágyból származó bűntényt. Ebből a labyrinthből Rousseau csak egy menekvést lát: A társadalom kell, hogy határtalan jogot gyakoroljon tagjainak javai fölött. A polgároknak el kell vágni a lehetőséget a vagyon felhalmozásra és ez csak a progresszív(fokozatos)adó behozatala által történhet meg. Rousseau — noha inkább bölcseletileg, mint szocziál-gazdaságilag — nem elégedett meg tehát csupán azzal, hogy a magántulajdon ellen küzdjön, hanem megkísérelt rámutatni az útra, mely, véleménye szerint, a magántulajdon megszüntetéséhez vezet. Megemlítésre méltó Brissot de Varville (Brist de Varvil) felette érdekes könyve : »Bölcseleti kutatások a tulajdon és a lopás felől«, melyben ki van mutatva, hogyan oszlik a társadalom két osztályra : a vagyonosok és vagyontalanok osztályára. És hogy az iszonyatos magántulajdonjogot megvédjék, kegyetlen büntetéseket határoztak meg. A támadást, amit e jog ellen tesznek, nevezik lopásnak. Mindazonáltal a zsivány természetes állapotban gazdag, az, kinek fölesege van; a társadalomban azonban az a zsivány, ki ezt a gazdagot meglopja. Mily fogalomzavar!« Azután tovább igy folytatja : »Pál tulajdonosa egy kertnek. Több joga van neki ahhoz, mint Péternek ? Nem, bizonyára nem. Pál mindenesetre szüleitől örökölte, de minő czimalapon bírták ezek azt? Az ember menjen oly messze vissza, amint csak akar, mindig azt fogjuk találni, hogy az első, ki magát tulajdonosnak nevezte, e czímet jogtalanul bitorolta.« Brissot szerint mindenki csak annyival bírjon, amennyi okvetlenül szükségletei kielégítésére elégséges. Aki többel bír, mint amennyire szüksége van, az lopást követ el azokon, kik kevesebbel bírnak, mint amennyi életük fenntartására szükséges. »A természetben nem létezik kizárólagos tulajdon, ez a szó (t. i. a tulajdon) a természet kodekszéből ki van törülve és az embert nem hatalmazza fel többé, hogy kizárólag saját részére földet, levegőt, tüzet és vizet használjon. Ez az igazi tulajdon, a szent tulajdon. E tulajdonjog alapján a szegény elveheti amannak a kenyerét és megeheti, mert ő éhséget szenved ; mert az éhség egy jegczim. Romlott polgárok, mutassatok nekünk egy hatalmasabb czimet 1 Ti ezt megvettétek és megfizettétek. Ti szerencsétlenek !« A francziák tehát a 18-ik században a magántulajdon ellen a legmeggyőzőbb bölcseleti és történelmi argumentumokkal harczoltak és rámutattak annak úgy erkölcstelen, mint ártalmas következményeire. A francziákról tehát bátran lehet állítani, hogy ők a tudományos szoczializmus első előharczosaihoz tartoznak. Azonban Anglia és Németország szocziálökonomistáinak lett hátrahagyva, hogy azt tudományos okokkal támogassák és kiépítsék. XII. A franczia forradalom, mely a közép-európai burzsoáziát ahhoz a hatalomhoz juttatá, mely felett az még ma is rendelkezik, a szocziális eszmék fejlődésére minden nagyobb hatás nélküli volt. Megjegyzésre méltó csak egy passzus, az emberi jogok kinyilvánításának tervezetében, mit Robespierre (olv.: Robespier) 1793-ban április 21-én a Jakobinusok tribünjéről olvasott le. Ez a passzus így hangzik: »A társadalom köteles tagjai eltartásáról gondoskodni, történjék az akár munkaközvetítéssel, akár pedig avval, hogy a kik dolgozni képtelenek, a társadalom gondoskodjék megélhetésükről.« Ilyformán formulázta Robespierre a legteljesebben és legtisztábban a munkára való jognak az elismerését. Saint Just (olv. : Sén Zsuiszt), Robespierre tanítványa, az ő »Fragmantok (töredékek) a köztársaság berendezéséről« czirati művében azt az alaptételt állította föl, hogy a munka mindenkire nézve kötelező legyen. Követelte továbbá, hogy az örökösödési jog töröltessék el és végül akarja, hogy a gyermekek közösen neveltessenek fel.