Typographia, 1895 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-04 / 1. szám

Január 4. TY F­OG RAP HIA kollégái, a kártyakeverés, vagy talán csak a leg­utolsó faczér kelb­erhez illő paklizás csak második erényük legyen­, míg az elsőnek a kollegialitást tartsák. Tegyenek eleget először ennek, aztán — nem bánjuk — áldozzanak a másodiknak mind­addig, a­míg csak nem lesznek­­ ŕ­­svarczok. 1896. és több legénynyel dolgozó májazteroknak ; öröm rá gondolni, hogyan teszi e kis gyarmat illuzórissá a mesteremberekre a prókátorok által, erőszakolt mostani rendszert és milyen bámulatos szívósság­gal tér vissza a régi czéhrendszerre, midőn mester és legény szorgalmasan dolgoztak együtt hajnaltól éjfélig. Azonban a sorscsapás következtében, sokszor a a legmegfeszítettebb szorgalom sem hozza meg gyümölcsét, mert ezt is leveri az átkozott szabad verseny. így történik ez most a mi kis boldog, békés gyarmatunkkal is ; más versenyzők elveszik tőlük azt a munkát, a­mit ők eddig a csizmadiaság és kézi eszközeivel készítettek és ők szétszóródnak a nagy világba, a­hol nem lesz többé oly patriár­­kális életük, mert rendes fizetés és rendes munka­idő mellett kell dolgozniuk. Reméljük, hogy eleinte belenyugosznak a meg­másíthatatlan sorsba, sőt később még áldani is fogják azt, hogy a középkori állapotokból a czivi­­lizált társadalomba kerültek, a­mely még a mostani munkaidőt is sokalja. Ha ezt nem tennék meg, úgy világosítsák fel őket azok a szaktársak, a­kik közé kerülnek : mondják meg nekik, hogy ma már nin­csenek őseik városában — Miskolczon. * Az immár most pusztuló Kis-Miskolcz gyarmaton kívül van még egy nevezetes anya­város is Magyar­­országon, még­pedig a legmagyarabb folyónak, a Tiszának partján, ott, a­hol a Maros ebbe bele­­ömlik : ez a Ferbicváros ; ez meg arról nevezetes, hogy itt ha nem is sokat, de legalább olcsón dol­goznak és ezt a kevés pénzt úgy akarják meg­­szaporítani, hogy a legények szombat este, midőn 7—8—9 frtjokat megkapták, halpaprikás és homoki uj bor mellett megeresztik a magyar csöndest: a ferblit. Ennek a kísérletezésnek az eredménye aztán rendesen az, hogy a több asztaloknál ülő, de egyen­­kint 4—4 ferblizőnek 28—28 írtját rendesen a kávés viszi el, míg ők reggel szép csupaszon mennek haza. De vigye az ördög pénzüket! Hisz jól tudjuk azt, hogy az emberi szenvedélyek ellen nehéz küzdeni, sőt azt is tudjuk, hogy valami kimond­hatatlan gyönyör a 21 re 31-et, erre pedig 41-et kigusztálni, vagy semmire egy czukasszát behúzni. Mi nem is szenvedélyüket akarjuk ostorozni, csak arra figyelmeztetjük őket, hogy mielőtt ennek ál­doznak, tegyenek eleget kollégiális kötelességük­nek : fizessék meg előbb a 60 kr. egyleti illetéket, adják oda a lapbizottságnak 7—8—9 krjokat, mert hisz ekkor ezzel is kevesebbet veszítenek. Minden nagyobb városban van már a lapbizott­ságnak állandó fiók-bizottsága és mindenütt gyűj­tenek, sőt mi több, törekednek a helyzet javítására is, csak épen a Fereicvárosban van , ez máskép: itt sem bizottság nincs, sem nem gyűjtenek (né­hány kivételével), de sőt még a 7—8 írttal is an­­­nyira meg vannak elégedve, mintha csak igaz volna az, hogy a­ki a Tisza vizének neki hasal, az már halászlét iszik. Máskép kell mind­ennek lenni, ha csak nem akarják azt, hogy ők legyenek az ország utolsó Az 1895. évi évkönyvek. A »Könyvnyomdászok szakköre« hézagpótló vál­lalata, a Gelléri Mihály szerkesztésében megjelenő »Magyar Nyomdászok Évkönyvé«-nek az idén jelent meg a X. évfolyama s így e hézagpótló szakiro­dalmi vállalatnak egyúttal 10 évi jubileumát is üljük. A megjelent 10 kötet immár egy valóságos kis szakkönyvtárt foglal magában, a­melyben ki-ki megtalálja az őt érdeklő szakközleményt, vagy útbaigazítást, ha ilyenre hébe-korba szüksége van. A vállalat évről-évre izmosodik s törekszik minél jobb és czélszerűbb anyaggal szolgálni pártolóinak, kikből vajmi kevéssel dicsekedhetik. És valóban csodálni való közönyösség uralkodik szaktársaink körében e vállalat iránt. Magyarország 3000-nél jóval több nyomdásza közül alig 800 tartja érde­mesnek az Évkönyv megszerzését, míg a többi talán még a létezését sem tudja. E csúnya igno­­renczia okait hasztalan fürkés­szük, mert azt semmi által sem lehet igazolni. Ara más nyomdász év­könyvekhez hasonlítva, nemcsak tartalom, de ár tekintetében is oly olcsó, hogy azt mindenki meg­szerezheti. Máshol 1­art az évkönyv ára, míg a mienk csak 60 kr., s még sem pártolják kellően, pedig ha pártolnák, még olcsóbb lenne, mert e vállalat nem spekuláczió czéljából tartatik fönn hanem tisztán azért, hogy a magyar nyomdászat terén missiót teljesítsen. És ha már ép a segédek részéről ily közönyösséggel találkozunk, nem értjük, hogy miért tagadják meg támogatásukat e válla­­­­lattól a főnökök ? A fővárosi dúsgazdag nyomdatulajdonosok (Lég­­rády stb.) közül­ pl. egy sem tartja érdemesnek e vállalatot arra, hogy azt anyagilag támogassa, holott ép a főnökök érdekében állana leginkább a szaksajtó fölkarolása. Nem mondunk sokat, de ha minden budapesti főnök csak 1—4 példányt ren­delne meg belőle újévi vagy karácsonyi ajándék gyanánt az idősebb tanonczok részére, legalább 100—150 példán­nyal több kelhetne el az évkönyv­ből. Jó lenne, ha a szak­kör a főnök urakat ez iránt megkeresné, mert hiába, kérés nélkül nem adnak biz’ azok semmit ! Ha a szakiskolát is oly hathatósan fogják támogatni, mint az évkönyvet, akkor annak már előreláthatólag nagy jövője lesz. De térjünk át a tartalomra, mely az idén sem marad hátra az előbbi évfolyamoktól, sőt azokat jóval felül is múlja. Álljon különben itt a tartalom­­jegyzék, melyből láthatjuk, hogy a szerkesztő, Gelléri Mihály szaktársunk, nagy buzgósággal to­borzotta össze a jobbnál-jobb szakírókat s ügyes körültekintéssel állította össze a tartalmat, a­mint ez a következőkből látható : Tizedik évfolyam (Elő­­j szó). Láng József: A magyar nyomdaipar. Ács Mihály: A könyvnyomtatás mesterszavairól. Gel­­berger Mihály : A rovatos szedésről Firtinger Ká­roly : Művészetünk bölcsőkorából. Haraszti József: A szedőszekrény. B. Á.: Nincsenek accidenz-sze­­­dők . Kosovitz Rezső : Ízlés a műszedésben. Urbán János : Szépérzék a műszedésnél. Tichy Ákos : A szabad­ irány fattyúhajtásai. Novitzky N. László: Az irás keletkezése. Szőllősy Mihály : A nyomdász tanulók oktatása. Grócz Ernő: Az önképzés fej­lesztése. Szalla Márton : Orosz ábécze. F. K.: Szak­bibliográfia. Madonna della sedia (Mellékletünkről). Kilövés-minták. Elsődleti tábla. Könynyomdák a fővárosban, a vidéken és Horvát-Szlavonországok­­ban. Nappali szedők, hirlapszedők és gépmesterek árszabálya. A könyvnyomdász- és betűöntő-segédek egyletei Magyarországon. Az utas-segély Magyar­­országon. Utas-szállók Magyarországon. Hirdetések. Jegyzék-napló. Műmellékletül Rafael: Madonna della sediata. A béltartalmat illetőleg most csak azt említjük még meg, hogy a nyomdai kiállítást megint a Pesti könyvnyomda-részvénytársaság vé­gezte tisztán, csinosan. Reméljük, hogy a jövő évfolyam nagyobb pár­tolásnak fog örvendeni, nem­­csak a segédek, de kivált a főnökök részéről is, hogy ezen életrevaló, hasznos vállalat további prosperálása ne csak a kiadó kör vállaira nehezedjék. —• Az Évkönyv ára 60 kr., postán 75 kr. Ajánljuk a szaktársaknak. * Az „Almanach für Bu­chdrucker“ 1895. évi Vili. évfolyama, Faber és Králik szaktársak szerkesz­tése és kiadásában a következő érdekes tartalommal jelent meg: I. Általános naptári rész (naptár, sors­­jegyhuzások, bélyeg és illetékek jegyzéke, posta- és távirda-dijszabás, pénz-összehasonlitó táblázat. II. Technikai rész : Béranger; Visszatekintés a le­folyt évre, Králik Emiltől. — A czélhoz közeledünk. Dvoracsek Józseftől. — A segédek választmányá­nak teendői. — A tanonczokkal való bánásmód. K. E.-től. — Valami a helyesírásról. K. E.-től. — Szóelválasztások. — A kilövési módokról. K. E.-től. — Különfélék a gyakorlatból a gyakorlatnak. — A franczia szedőszekrény. — A leggyakoribb ki­lövési módok. — A görög ábécze. — Bel- és kül­földi nyomdász-egyesületek. —Nyomdák jegyzéke. — Utazási Útmutató. —Német nyelvű szaktársaink sok haszonnal olvashatják az Évkönyvet, melynek ára 1 frt 10 kr. Megrendelhető Bécsben, Dvoracsek Józsefnél, VII., Zieglergasse 25. * Az „Annuaire de l’Imprimerie“ 1895. évi V. év­folyama, melyet Müller Arnold szerkeszt, szintén igen praktikus szakközleményeket hoz. Különben álljon itt a tartalom: Szak­czégek jegyzéke. — Szaklapok jegyzéke Francziaországban, Belgium­ban és Svájczban.­­■— A legújabb szakkönyvek jegyzéke. — Egyletek, társulatok. — Szakiskolák. — Szakkörök. — Sajtótörvény. — Kő- és könyv­nyomdák jegyzéke. — A könyvipar nagyjai : 1. Didat. — 2. Az amsterdami kiállítás. — 3. A lyoni kiállítás és a párisi könyvkiállítás. — Az ár- A szoczializmus történelméhez. Dr. Ingiver nyomán irta Csebrenyák J. (Folytatás.) XI Jean Jacques Rousseau (1712—1778), a tizennyol­­czadik század legnagyobb embere, az »Egyenet­lenség eredete« cz. értekezésében mondja : »Az első gazficzkó, a ki a telket sövén­nyel bekerítette, mondván : ez az enyém, és a­ki oly együgyüekre talált, a­kik azt elhitték neki, jön a polgári társa­dalom igazi megalapítója. Mennyi bűntényt, háborút és gyilkosságot, mennyi nyomort és iszonyatosságot takarított volna meg az emberiségnek az, a­ki a sövényeket lerombolta, a sánczokat behányatta volna és oda kiáltott volna embertársainak: ne higyjetek e csalónak ; el vagytok veszve, ha elfeleditek, hogy a gyümö­cs mindenkié' e's a föld sen­ne'.« Ezután sötét képben vázolja a fennálló társadal­mat és panaszt emel egy oly czivilizáczió ellen, mely az igazság minden alaptételének merő gúnyja. Csodálatraméltó alapossággal fejti ki a szegények szerfölött hosszú munkájának ártalmas következ­ményeit, a gazdagok elpuhultságát és csalárdságát. A fennálló magántulajdon rovására és következés­kép a társadalomnak tulajdonítja a gyilkosságokat, a lopást és minden a nyelvágyból származó bűntényt. Ebből a labyrinthből Rousseau csak egy menek­vést lát: A társadalom kell, hogy határtalan jogot gyakoroljon tagjainak javai fölött. A polgároknak el kell vágni a lehetőséget a vagyon felhalmozásra és ez csak a progresszív(fokozatos)­adó behozatala által történhet meg. Rousseau — noha inkább bölcseletileg, mint szo­­cziál-gazdaságilag — nem elégedett meg tehát csupán azzal, hogy a magántulajdon ellen küzdjön, hanem­­ megkísérelt rámutatni az útra, mely, véleménye­­ szerint, a magántulajdon megszüntetéséhez vezet. Megemlítésre méltó Brissot de Varville (Brist de Varvil) felette érdekes könyve : »Bölcseleti kutatá­sok a tulajdon és a lopás felől«, melyben ki van mutatva, hogyan oszlik a társadalom két osztályra : a vagyonosok és vagyontalanok osztályára. És hogy az iszonyatos magántulajdonjogot meg­védjék, kegyetlen büntetéseket határoztak meg. A támadást, a­mit e jog ellen tesznek, nevezik lopás­nak. Mindazonáltal a zsivány természetes állapotb­a­n gazdag, az, kinek föle­sege van; a­ társadalomban azonban az a zsivány, ki ezt a gazdagot meglopja. Mily fogalomzavar!« Azután tovább igy folytatja : »Pál tulajdonosa egy kertnek. Több joga van neki ahhoz, mint Péternek ? Nem, bizonyára nem. Pál mindenesetre szüleitől örökölte, de minő czim­­alapon bírták ezek azt? Az ember menjen oly messze vissza, amint csak akar, mindig azt fogjuk találni, hogy az első, ki magát tulajdonosnak nevezte, e czímet jogtalanul bitorolta.« Brissot szerint mindenki csak annyival bírjon, amennyi okvetlenül szükségletei kielégítésére elég­séges. A­ki többel bír, mint amennyire szüksége van, az lopást követ el azokon, kik kevesebbel bírnak, mint amennyi életük fenntartására szük­séges. »A természetben nem létezik kizárólagos tulajdon, ez a szó (t. i. a tulajdon) a természet kodekszéből ki van törülve és az embert nem hatalmazza fel többé, hogy kizárólag saját részére földet, levegőt, tüzet és vizet használjon. Ez az igazi tulajdon, a szent tulajdon. E tulajdonjog alapján a szegény elveheti amannak a kenyerét és megeheti, mert ő­­ éhséget szenved ; mert az éhség egy jegczim. Romlott polgárok, mutassatok nekünk egy hatalmasabb czimet 1 Ti ezt megvettétek és megfizettétek. Ti szerencsétlenek !« A francziák tehát a 18-ik században a magán­­tulajdon ellen a legmeggyőzőbb bölcseleti és törté­nelmi argumentumokkal harczoltak és rámutattak annak úgy erkölcstelen, mint ártalmas következ­ményeire. A francziákról tehát bátran lehet állítani, hogy ők a tudományos szoczializmus­ első előhar­­czosaihoz tartoznak. Azonban Anglia és Ném­etország szocziálökonomistáinak lett hátrahagyva, hogy azt tudományos okokkal támogassák és kiépítsék. XII. A franczia forradalom, mely a közép-európai bur­zsoáziát ahhoz a hatalomhoz juttatá, mely felett az még ma is rendelkezik, a szocziális eszmék fej­lődésére minden nagyobb hatás nélküli volt. Megjegyzésre méltó csak egy passzus, az emberi jogok kinyilvánításának tervezetében, mit Robes­pierre (olv.: Robespier) 1793-ban április 21-én a Jakobinusok tribünjéről olvasott le. Ez a passzus így hangzik: »A társadalom köteles tagjai eltartásáról gondoskodni, történjék az akár munkaközvetítéssel, akár pedig avval, hogy a kik dolgozni képtelenek, a társadalom gondoskodjék megélhetésükről.« Ilyformán formulázta Robespierre a legteljeseb­ben és legtisztábban a munkára való jognak az elismerését. Saint Just (olv. : Sén Zsuiszt), Robespierre tanít­ványa, az ő »Fragmantok (töredékek) a köztársaság berendezéséről« czirati művében azt az alaptételt állította föl, hogy a munka mindenkire nézve kötelező legyen. Követelte továbbá, hogy az örökösödési­ jog töröltessék el és végül akarja, hogy a gyermekek közösen neveltessenek fel.

Next